Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív55

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Törlési javaslat

A törlési javaslatok körül állandó a zavar. Hol szavazás, hol megbeszélés, bár amikor konkrétumról van szó, mindig a megbeszélés jellegét erősítjük meg. Ennek ellenére volt már olyan törlési javaslat, ahol kizárólag azért maradt meg a cikk, mert a törlési szavazatok aránya éppen nem érte el a kétharmadot (abszolút értelemben tehát többség volt). A megbeszélés kategória problémája az abszolút szubjektivitás. Az érvek erejét mérlegelő adminnak el kell dönteni, hogy kinek van igaza egy-egy törlési javaslat érveinél. (Itt nem is időznék többet. Egyértelmű.)

Javaslom tehát a törlési megbeszélés menetének és értékelésének megváltoztatását az alábbiak szerint.

  • Mindenekelőtt kristálytisztán pontosítani kell, mi számít érvényes szavazatnak. Gondolok itt arra, hogy a javaslattevő felvetése és a törlést lezáró admin eljárása önmagában nem jelent szavazatot. Kizárólag a sablonban megjelenő, áttekinthető és egyértelmű szavazat legyen érvényes.
  • A megbeszélés addig megbeszélés, amíg megpróbáljuk egymást meggyőzni. A végeredmény azonban a többség akarata szerint kell kihirdetni. Mégpedig:
    • 50-50% aránynál semmilyen körülmények között nem szabad lezárni a szavazást.
    • 50-75% törlési szavazatnál az admin csak a további nyitvamaradás és a törlés -
    • 50-75% maradjon aránynál kizárólag a maradás és a további nyitvamaradás között dönthessen.
    • 75% feletti aránynál pedig minden mástól függetlenül a szavazás eredménye számítson. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 22., 22:33 (CET)

Ezt azért finomítani kéne. Például 80%-os aránynál is előfordulhat, hogy a cikket a jelölés óta jelentősen átdolgozták, a javaslat okafogyottá vált, de a szavazók megbeszélők már nem mentek vissza módosítani a szavazatukat megbeszélésüket. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 22., 22:37 (CET)

Továbbá ha centizgetni kezdjük, hogy most 50,4% van, akkor nagyon könnyen elmehet a dolog abba az irányba, hogy ez a szavazat ezért érvénytelen, az meg azért... Például szigorúan véve érvénytelen minden indoklás nélküli szavazat, és ezekből elég sokat látok. Volt már, amikor be is írtam, hogy ez így nem jó, mert nem segíti a lezárást. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 22., 22:40 (CET)
Bináris +1. Ezt sokkal alaposabban ki kellene dolgozni. Például ha a szócikk legalább 10%-a, de minimum +200 karakter mértékben változott, akkor az addigi szavazatok legyenek semmisek? Ez ugyan még minőségre nem jelent biztosítékot, de a szavazatukat leadók eldöntik, ha újra megnézik a cikket. (Túl optimista vagyok?) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 22., 22:44 (CET)

Van benne némi kis szubjektivitás, ez kétségtelen, de azért remélhető, hogy egyik admin sem megy fejjel a delgombnak. Sokkal nagyobb veszélyt és lehetséges kárt látok abban, ha túlbürokratizáljuk a Wikipédia működését. Az én admini tapasztalatom az, hogy a lezárásoknál nem a szavazatok arányának a megállapítása, hanem a túl kevés hozzászólás, túl kevés szavazat, csekély érdeklődés, illetve a nem megfelelő érvelés okozza a fő gyakorlati nehézséget. Ezen pedig több aktivitással, nem több szabályozással lehet segíteni. De ha fontosnak tartod ezt a javaslatot, akkor sokat segítene, ha kigyűjtenél ide néhány olyan esetet, amit te problémásnak látsz, és leírnád, mi a gond a lezárásukkal. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 22., 22:51 (CET)

Hát igen, a "három mellette, egy ellene" jellegű szavazások nem biztosítanak kellő objektivitást… --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 22., 22:58 (CET)

Nem jó ötlet most ezeket újra elővenni, mert nem akarom visszamenőlegesen megváltoztatni az eredményt. De kettőt csak mintának iderakok:

Még egyszer mondom, nem akarom visszamenőleg megváltoztatni sem ezeket, sem semmi mást. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 22., 23:02 (CET)

Szerintem a törlési megbeszélés nem szavazás, hanem a konszenzuskeresés fóruma. A végeredménynek a szerkesztők konszenzusát kell tükröznie. Ebből következően a megbeszélés csak akkor eredményes, ha a hozzászólók túlnyomó többsége (hagyományosan kétharmada) egy véleményen van. Különben a megbeszélés eredménytelen, és a cikk megmarad. A megbeszélést akkor kell lezárni, amikor már nem várható (lényeges számú) új vélemény.

Az Ungvári Zsófiáról szóló cikknél nem volt helyes a lezáró admin döntése. Az eltelt hosszú idő dacára nem alakult ki konszenzus, ezért a cikknek alapértelmezésben maradnia kellett volna. A szarevős cikknél helyes volt a lezáró admin döntése: hosszas, éles vita ellenére nem alakult ki konszenzus, ezért a megbeszélés eredménytelen volt és a cikknek maradnia kellett (szerintem sajnos, de ez itt mellékes).

Malatinszky vita 2009. december 22., 23:22 (CET)

  • Pont ebben látom a gondot: mit tekintünk konszenzusnak, mi az alapértelmezett stb-stb. Még csak azt sem vitatom, hogy bármelyik esetben helyesen vagy helytelenül járt-e el, aki lezárta. Ezért is nem akartam több példát. Szerintem egyáltalán nincs meghatározva, mikor van konszenzus, és mikor nincs, mikor kell nyitva tartani a szavazást és mikor kell lezárni, vagy mikor lehet mérlegelési jogkörben eljárni. Nem az egyes esetekkel van bajom, hanem a rendszerrel. Ettől függetlenül ha itt kisebbségben maradok, nem ugrálok tovább. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 22., 23:35 (CET)
Laszlovszky András felvetésével az utolsó betűjéig egyetértek, a megbeszélések lezárásának pontosan úgy kellene működniük, ahogy ő leírta. Ezek megbeszélések, és bármilyen határvonalat írunk bele (fele-fele, kétharmados többség stb.), azoknak irányadó információként kell szolgálniuk a lezárást magára vállaló adminnak.
Ha fele-fele, vagy ezt megközelítő arányú az érvelések egyensúlya, a cikket semmiképpen sem szabad lezárni. A cél nem a törlés, hanem egy szócikkel és az abból eredő szócikk-típussal kapcsolatos szerkesztői hozzáállás megismerése. Ezért KÖTELEZŐ indokolni, illetve az indoklás (érvelés) a fontos, nem a szavazat. A szavazat csak vizualizálja az érvelő hajlását.
Ha egy megbeszélésen legalább egy hete nem volt bejegyzés, akkor az adminnak mérlegelnie kell a lezárást, de úgy, hogy megismerje a pro és a kontra érveket. A tisztelt szerkesztői gárdának pedig tudomásul kell vennie a döntést! Van olyan, mint a fent említett pornófilm, amely sokaknak a tetszését nem nyerte el, DE enciklopédikus a tartalma. A megbeszélésen alapvetően NEM a szócikk tárgyáról, tartalmáról kell beszélgetni, hanem a cikk enciklopédikusságáról, fontosságáról, arról, hogy milyen érdeklődésre tarthat számot. (A cikket elolvasva valszeg én nem nézném meg a filmet, de ha innen nem értesülök annak tartalmáról, belefuthattam volna egy olyan élménybe, amitől kímélni akarom magam.)
Végül egy tapasztalati megjegyzés: a törlési megbeszéléseken vagy azonnal látható, hogy pro vagy kontra, mert mindenki egy irányba szavaz, vagy 50-50 körüli eredmény alakul ki, kis statisztikai szórással. Az előzőek bátran lezárhatók, akár négy óra elteltével is, hiszen az érvek már megjelentek. Az utóbbit pedig hagyni kell, vagy megjegyzésekkel kell kizökkenteni a holtpontról a vitát, hogy egyértelműbb eredmény alakuljon ki. Amennyiben a legkisebb kétely is felmerül az 50%.os aránytól való elbillenés irányával kapcsolatban, a cikknek maradnia kell. – Burumbátor Speakers’ Corner 2009. december 23., 12:59 (CET)
Nem véletlenül van előírva, hogy 4-5 napig kint kell hagyni: ha valaki csak ritkán jár arra, de hajlandó lenne javítani a cikket, ne vegyük el tőle a lehetőséget. – Winston vita 2009. december 23., 13:27 (CET)
(Kivétel ez alól természetesen, ha rossz helyre ment a javaslat, pl. ha jogsértő vagy teszt/vandalizmus.) – Winston vita 2009. december 23., 13:39 (CET)
re Winston: Így igaz! Ezért a négyórás lezárások inkább csak a "maradjon" oldalra menjenek. Azután ha pár óra alatt tömegesen szavaznak egy cikk törlésére, és az a cikk VALÓBAN rossz, akkor szinte teljesen biztos, hogy senki nem fogja helyrehozni, inkább megírja újra. De ez már mérlegelés kérdése. – Burumbátor Speakers’ Corner 2009. december 23., 13:52 (CET)

Én csak azt nem látom az egészben, hogy mi a probléma? Úgy értem, hol volt ebből elégedetlenség ÉS hogy oldotta volna meg azt egy szigorúbb, pontosabb szabályozás? Nagyon jó ez így, hogy megbeszélés, csak tudatosítani kell az emberekben, hogy arról kell beszélni, hogy a szócikk maradhat-e (nevezetességi, licensz/kopirájt és egyéb dolgok miatt), nem a témájáról. Az adminnak pedig tudnia kell, hogy ez egy megbeszélés, és amíg nincs konszenzus, nem szabad lezárni. Konszenzus az is, ha ugyan van fel nem oldott érv valamelyik oldalon, de elsöprő többség a másikon. tetradumaláda 2009. december 23., 14:23 (CET)

Nem tudom, mennyire követed a törlési javaslatokat. Én rengeteg alkalommal találkoztam már elégedetlenséggel. Ami azt illeti, az mind abból ered, hogy a megbeszélés során megfogalmazott érvek nem lettek figyelembe véve. Ameddig megbeszélés lesz a törlési javaslat, addig mindig benne lesz az elégedetlenség lehetősége, mert szubjektív. Ha nincs legalább kétharmados konszenzus, az éppen azt jelenti, hogy a vélemény erősen megoszló. Ha viszont kétharmadosnál nagyobb a támogatottsága valamelyik oldalnak, akkor konszenzusról lehet beszélni, és tök mindegy, hogy ki mit érvelt. Ezért állítom azt, hogy a megbeszélés jellegnek csak folyamatában van értelme, amikor egymást akarjuk meggyőzni az igazunkról, a végeredményt pedig vagy csak konszenzus alapján lehetne kihirdetni, ekkor már szavazás. Az érveket úgy lehet félremagyarázni, ahogy csak akarom. Most is többen állítják, hogy tartalmi vita folyt azon az ominózus megbeszélésen, pedig nem. Én például úgy érveltem, hogy tartalmilag sem enciklopédikus, de nem is nevezetes, mert a híresség nem jelent nevezetességet is (wikis értelemben). Mégis csak tartalmi vitát emlegetünk. Az érvelés és megbeszélés értékelése sok esetben kizárólag szubjektív módon történhet/történik. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 23., 15:26 (CET)

A törlési megbeszélés arra alkalom, hogy összegyűjtsük azokat az érveket, amik szerint az adott cikk a Wikipédiába való, és azokat, amik szerint nem.
Ha egy odatévedt hozzászóló még nem vette a fáradságot, és még nem ismerte és értette meg a Wikipédia sajátos nevezetesség-fogalmát, akkor a hozzászólása érdektelen, hiszen ő nem tud hozzájárulni annak kiderítéséhez, hogy a cikk megmaradásra érdemes-e nálunk.
Nem felesleges a részvétele mégsem, de csak úgymond pedagógiai szempontból: a törlési megbeszélés kiváló alkalom arra, hogy segítsük megértetni vele a Wikipédia sajátos szempontjait.
Meglehet, hogy ez nem valami demokratikusan hangzik.
A törlési megbeszélések célja azonban nem egy szavazás szimulálása, hanem a tények és érvek összegyűjtése.
Karmelaüzenőlap 2009. december 23., 23:07 (CET)

Ezen azzal lehetne segíteni, ha megemelnénk az elvárt szerkszámot, esetleg a hozzászólást csak megerősített szerkesztők tehetnék. Öt szerkesztéssel valóban nem várható el az irányelvek ismerete, ezért nem is értem ezt a feltételt. (Én például csak hosszú idő után merészeltem először hozzászólni törlésekhez.) Mellesleg tapasztalt szerkesztők is szoktak nem odaillően érvelni. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 24., 06:37 (CET)

Sőt: tapasztalt szerkesztők is szoktak érvelés nélkül szavazgatni. Én nem vagyok ellene sem a lezárási eljárás pontosításának, sem az elvárt szerkesztésszám növelésének (a megerősítettség azért túl szigorú kritériumnak tűnik, és lesznek, akik kirekesztőnek érzik), csak attól szeretnék óvni mindenkit, hogy elbürokratizáljuk az eljárást, mert a Wikipédia egyebek között a BSZ-től működik, és ez különbözteti meg alapjaiban az offline világ lassú és körülményes malomkerekeitől. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 24., 09:31 (CET)

Sajnos én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Az online világnak ez a szeglete, mármint a wiki, lassan és körülményesen működik a sokszor túlzásba vitt demokráciának vélt módokkal. Meg lehet nézni, hogy egyes szavazásokon mekkora a részvételi arány. Kicsi az aktivitás a közösségi kérdésekben, aztán ha valaki vesz egy nagy levegőt, és létrehoz valamit, akkor meg jönnek a tiltakozások. A javaslatok legnagyobb része az érdektelenségbe fullad, és a döntéshelyzetekben sokszor nem merünk dönteni. A bürokrácia (normális mederben) könnyíti a döntéseket. Konkrétan: anonok szavazatát semmiképp sem fogadnám el a törlésnél. A regisztrált szerkesztőktől pedig legalább 50 szerkesztést várnék el, bár még ez sem túl sok. Azon kívül a nem megerősített szerkesztők szerkesztéseit mindig ellenőrizni kell, vagyis ha még abban sem bízunk, hogy értelmes dolgot írna egy cikkben (a megtekintés egészen pontosan ezt jelenti), akkor miért kellene egy törlési javaslatnál azt vélelmezni, hogy körültekintően szavaz. Ezért gondolom, hogy a törlési javaslatnak szavazásnak kéne lenni (mert legtöbbször úgyis az), az érvelés legfeljebb egymás győzködésére való. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 26., 13:33 (CET)

Jelenleg a szavazati jogokat bárki számára ellenőrizhető irányelvek szabályozzák. Mindenki tudja, mennyit kell itt lenni, hányat kell szerkeszteni a joghoz. A megerősítettség nem automatizmus, hanem a bürokraták mérlegelési körébe tartozik. Nem tartanám szerencsésnek, hogy a szavazati/hozzászólási jog a bürokraták mérlegelésén múljék, ez jelentős elrugaszkodás lenne az eddigi gyakorlatunktól. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 29., 12:52 (CET)

Fordítási javaslat

A Wikipédiáknak időnként készül egy rangsora az 1000 alapszócikk elemzése alapján (nekünk is van egy ennek megfelelő oldalunk, de tartalmában különbözik az angoltól). Ebben hosszú ideig a 11. helyen voltunk, azonban most visszaestünk a 13-ra. Ennek egyik oka, hogy a következő cikkek egyáltalán nem szerepelnek nálunk:

  1. en:Umm KulthumUmm Kulszúm
  2. en:Satyajit RaySzatjadzsit Raj?
  3. en:Beautyszépség
  4. en:Mindelme
  5. en:Colonialismkolonializmus
  6. en:Hangulhangul
  7. en:Literacyírástudás
  8. en:Fictionfikció Szépirodalom (jelenleg átirányítás az Irodalomra)
  9. en:Dream of the Red ChamberA vörös szoba álma
  10. en:Naturetermészet
  11. en:Breastmell Női nemi szervek#Emlők?
  12. en:Sensory systemérzékszervek
  13. en:Reproductive systemNemi szervek (egyértelműsítő lap) ?
  14. en:Mental disorderelmezavar
  15. en:Headachefejfájás
  16. en:Poliomyelitisjárványos gyermekbénulás = poliomyelitis = Heine–Medin-kór (Megj.: ennek az enwiki szerint óegyiptomi vonatkozása is van, ezért rögtön eszembe jutott... :-) Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 27., 02:38 (CET))
  17. en:Phase (matter)Halmazállapot  megjegyzés A halmazállapot angol iw-je en:state of matter, ami szerintem korrekt, a fázis viszont nem ugyanezt jelenti, bár van róla szó a cikkben Szaszicska vita 2009. december 28., 21:35 (CET)
  18. en:Nut (fruit) makk (termés) Kattintsunk inkább! Van ott dió, mogyoró, gesztenye... Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 27., 02:33 (CET)
  19. en:Juicegyümölcslé
  20. en:Clothingruházat
  21. en:Irrigationöntözés
  22. en:Mass mediatömegmédia
  23. en:Printing - nyomtatás ugyan van, de átirányítás - Abban a cikkben, amire a redir mutat, a Printing az angol iw. Az angolban viszont nincs magyar iw. Ennyi az egész. Viszont nem tudom javítani, mert a lap félvédett. Valaki megtehetné, aki ott is megerősített, egy gonddal kevesebb lenne. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 28., 21:16 (CET)
  24. en:Dancetánc
  25. en:Gamblingszerencsejáték
  26. en:Auto racingautóverseny
  27. en:Toyjáték (tárgy)

Az is lehetséges, hogy a fenti cikkek léteznek nálunk, csak nincs bennük interwiki. Elsősorban segítő kezekre és angolból fordító kollégákra van szükség. Samat üzenetrögzítő 2009. december 25., 02:45 (CET)

Időközben meglettek

  1. en:Stone Age Kőkorszak
  2. en:Reproductionszaporodás
  3. en:The Tale of GenjiGendzsi regénye
  4. en:Sima QianSze-ma Csien
  5. en:Emotionérzelem
  6. en:Boatcsónak? az angolban nincs benne a huwikis interwikilink, valószínűleg ütközés miatt. == Már benn van. – Burumbátor Speakers’ Corner 2009. december 29., 16:41 (CET)

Illetve azt is érdemes eldöntenünk, hogy a magyar olvasóknak fontos cikkeket írjuk meg, vagy pedig egy ilyen virtuális rangsorban akarunk kapaszkodni. :-)) A felsorolt cikkek többsége csakugyan alapvető fontosságú (itt van ugye kapásból a mell, hát nem is értem, mit csinálnak vele az emberek ahelyett, hogy cikket írnának róla). A fejfájást már jobban értem, mert a legtöbb ember gyorsan el akarja felejteni, amikor vége van. :-) Azért van néhány olyan is, ami nélkül még egy darabig el tudnak lenni a magyar olvasók. Ötletnek jó ez a lista, a nagyobb része valóban hiányzik. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 25., 08:46 (CET)

Sajnos Samat vannak olyan alapcikkek amelyek meg vannak írva, de katasztrófális állapotban vannak, egyszer talán ebben is és az általad említett cikkek statisztikájában is jobbak leszünk. :D Szajci reci 2009. december 25., 08:55 (CET)

Umm Kulthum egyiptomi tehát fontos. Egyébként eléggé általános témákról nincs cikkünk, ahogy elnézem; valahogy szerintem sok embernek nem jutna eszébe enciklopédiában keresni, mi a szépség vagy a játék vagy a ruha. – الانشاء üzi / پيغام 2009. december 25., 18:22 (CET)

Már többször néztem ezt az enwiki listát, hogy javítsak a helyezésünkön, de tudja-e valaki, hogy változik-e ez a lista, vagy mindig ugyanezek a szócikkek vannak benne? Megjegyezném, hogy bizonyos szócikkek léteznek nálunk, csak éppen más néven vannak, ezért nincs megfelelő interwiki-link (pl. en:Stone Age - szó szerint "kőkorszak" -, nálunk őskor van, és azon, amikor néztem, nem volt iw link a Stone Age-re). misibacsi*üzenet 2009. december 26., 09:05 (CET)

Biztos előfordul, hogy korrigálnak rajta, de a célja szerint ez egy végleges lista. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 26., 10:18 (CET)

A kőkorszak eddig is megvolt, csak redirként, és teljesen helytelen módon az őskőkorra mutatott. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 26., 13:23 (CET)

Ez a gyümölcslé... (en:Juice) ez komoly? Egy ilyen minőségű cikk megléte valóban szempont lehet? Stewe Feedback 2009. december 26., 13:46 (CET)

Ami a kőkorszakot illeti, van Őskőkorszak, Középső kőkorszak és Újkőkorszak cikkünk... – Tkarcsi vita 2009. december 26., 17:48 (CET)

Akkor csináljunk egy egyértelműsítőt, amire rá lehet tenni az iw-t. (Vagy egy ellenrangsort, amiben meg ők vannak lemaradva, mert nincsenek meg nekik a mi cikkeink.) Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 26., 20:27 (CET)

Kell-e cikk az írástudásról, ha van cikk az analfabetizmusról? A ruhát és az érzékszerveket majd elkészítem, de bosszúból nem az angol, hanem a német alapján. Utána majd ki lehet egészíteni az angolból, ha valaki akarja. Szalakóta vita 2009. december 26., 21:01 (CET)

A boat tágabb jelentésű, mint a csónak, pl. nem hiszem, hogy ezt csónaknak neveznénk. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 27., 02:58 (CET)

Létezik esetleg egy link, ahol a wikiszerkesztő követhetné, hogy mely cikkek hiányoznak?mzolta vita 2009. december 27., 16:51 (CET)

Az EnWikibű' meg hiányzik a Sün... hogy létezhetnek még? Stewe Feedback 2009. december 27., 19:32 (CET)
Tgr: a boat-ot megírhatjuk végülis Kis- és közepes méretű vízíjárművek (kifejezetten az enwiki kedvéért) címmel ;) Azért mert nekik csökevényes a szókincsük, mit pattognak itt nekünk? Vigyor --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 28., 20:27 (CET)

Lapméretkorlát reloaded

Nem tudom, hogy az itt és itt történt megbeszélésnek végül lett-e megnyugtató lezárása, de egyik éjjel hirtelen felindulásból kigyűjtöttem ábécérendben a nagyon hosszú (százezer karakternél hosszabb) lapokat: Szerkesztő:Samat/Hosszú cikkek. Ugyanennek van egy aktuális speciális lapja is, méret szerinti sorrendben: Speciális:Hosszú lapok. Samat üzenetrögzítő 2009. december 27., 12:45 (CET)

És ha már egyszer elkezdtem, kigyűjtöttem a nagyon rövid cikkeket is: Szerkesztő:Samat/Rövid cikkek. Ennek nagyobb gyakorlati hasznát látom, itt kellene/lehetne kezdeni a csonk- és szubcsonktalanítást. Egyben kérdem, hogy az egyértelműsítő lapok nevében kötelező-e benne lennie az „(egyértelműsítő lap)” jelzőnek, vagy ez csak opcionális? Mert van köztük jó néhány egyértelműsítő, ami a nevükből nem derül ki. Samat üzenetrögzítő 2009. december 27., 12:45 (CET)

Tudtommal nem kötelező (pl. ha nem állapítható meg a fő jelentés), így úgy lehet őket kiszűrni, hogy rajtuk van-e az egyértelműsítők sablonja (elvileg a vonatkozó speciális lap is így működik). --Dami vita 2009. december 27., 14:25 (CET)
Kiszedtem a listából az összes egyértelműsítőt. Samat üzenetrögzítő 2009. december 27., 15:02 (CET)
Láccik, kedves Drusza, hogy nincs az égvilágon semmi tennivalód! :))) A baloldali menűben a "Speciális lapok"ra kattintva mindkét oldal megkapható, igaz, hogy frissítésük nem naprakész, akár hetekkel is le lehetnek maradva. De van még ott más kincs is, pl. a Keresett sablonok bejegyzés, amely olyan sablonhivatkozásokat gyújt össze, amik megvannak a cikkekben, de a sablon nincs létrehozva. Olyan 1300 ilyen hely van...
Való igaz, hogy a rövidek felszámolásával nagyon látványos fejlődést lehet elérni, ezért támogatom a kezdeményezéseket! :) – Burumbátor Speakers’ Corner 2009. december 29., 16:50 (CET)

Bukott Bagoly?

Arany Bagoly
Az Arany Bagoly szavazás eredménye a 19 támogató dacára, hogy a bagoly nem repül sehova. A szavazás során többféle javaslat is született kiegészítésre, változtatásra. Én a közel jövőben nem szándékozom ezzel foglalkozni, de ha akár a támogatók, akár a kritizálók közül valakinek kedve van egy jobbított javaslatot kidolgozni, azt örömmel üdvözölném. Karmelaüzenőlap 2009. december 28., 22:33 (CET)

OOo lektorálás

Szaszicska azt mondta, hogy tegyem fel olyan helyre is, ahol van élet… Hogy kerülhetett fel a kezdőlapra olyan állapotú cikk, mint az OpenOffice.org? Nézzétek meg. Meg{{lektor}}(?)oztam, és a vitalapján felsoroltam, hogy mik a bajaim vele. Először azon törtem a fejem, hogy felterjesztem a kiemelt minősítés visszavonására, de akkora gond azért nincs vele, viszont amíg még a címlapon van, jó lenne rendbe tenni. Ha tudok, belefolyok én is, de most elég sok más tennivalóm is akad. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 28., 20:21 (CET)

Megvonásra teljesen felesleges feltenned, a csillagos cikkek gyakorlatilag be vannak betonozva, általában függetlenül a minőségüktől. → Raziel szóbuborék 2009. december 28., 20:26 (CET)
Mondjuk ez baromira nem igaz. – Μatthaeus Damascenus Forum disputationum 2009. december 29., 16:27 (CET)
Elég szomorú, mert számos helyesírási és tartalmi hiba mellett a cikk felépítése is siralmas. Nem érdemli meg a csillagot. Dani vita 2009. december 28., 21:02 (CET)
  • Nem kritizálom, mert nem értek hozzá. Azonban a cikk idén márciusban lett kiemelt, azóta kismillió szerkesztés volt benne. Volt már szó róla, hogy adott mennyiségű változás után automatikusan fel kéne tenni a kiemeltség megerősítésére. Ez egy ilyen mobil témánál (amit állandóan frissíteni kell) főképp szükséges lenne. Egyébként általában nem támogatom a kiemelt státusz megvonását, mert nem a cikk és nem a szerzője tehet róla, hogy a kövelmények időközben megváltoztak. (Ez nem erre az esetre vonatkozik.) L AndrásItt megtalálsz 2009. december 28., 21:12 (CET)
Már bocsánat, de a kiemelt státusz az én felfogásom szerint egy állapotot jelöl. A kiemelt státuszt nem a cikk szerzője kapja, vagyis a csillag nem az ő verejtékes munkájának elismerése. A kiemelt státuszt a szócikk kapja, az meg nem tud megsértődni, ha elveszíti a csillagot, mert az állapota már nem megfelelő. El kellene szakadni attól a berögződéstől, hogy a kiemelt státusz egy kitüntetés. Az csak egy állapot, mint például a csonk. → Raziel szóbuborék 2009. december 28., 21:45 (CET)
Nem vitatom, és nem is a sértődés lehetősége miatt említettem. Mindegy, felejtsük el, nem idevaló téma. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 28., 21:53 (CET)

A cikket március 21-én (5526 nappal ezelőtt) jelölte G.rudi a kezdőlapra. Azóta egyetlenegy hozzászólás sem érkezett a jelölés ellen. Néha nézzetek már fel a WP:SZK-ra léci, és ne az utolsó pillanatban kapkodjatok. Egyébként ha tényleg olyan rossznak tartjátok, semmi akadálya nincs, hogy lecseréljük a kezdőlapról. (Pl. a jövő heti vulkánost előre lehet hozni.) – CsGábormegbeszélés 2009. december 28., 21:18 (CET)

A kiemelt cikk legalábbis mostanában bizony a cikk fejlesztőjének (és sokszor a tanúsítók ) verejtékes munkája során jön létre, azonban nagyon verejtékes munkával (ezt inkább izzadtságszagúnak mondják) is lehet szörnyű cikkeket létrehozni, éppen ezért jogos hogy el kell vonatkoztatni a cikket annak szerzőjétől. Nem is beszélve arról, hogy a sértődés többnyire abból van, hogy ha valakinek van már 5 kiemelt cikke, a hatodikat már természetesnek veszi. A krumplit sem aszerint válogatjuk, hogy kitől kaptuk, hanem hogy ehető-e vagy sem. Nem tudom mennyire vannak bebetonozva a csillagos cikkek, de én biztosan nem sértődnék meg, ha megvonnák azzal az udvarias indokkal, hogy pl. " A jelenlegi kiemelési követelményeknek ez a cikk, bár fontos, hiteles, és gyönyörű is, már nem felel meg, de átdolgozás után szívesen látjuk a várólistán". Az OO.o cikkről pedig: ha tényleg tartalmi, formai és szakmai kifogások merültek fel, és ott virít ennek ellenére a kezdőlapon, le kell onnan venni. Többet kellene sündörögni a kiemelések környékén :-), hogy ilyenek ne forduljanak elő. Még → kiemelési reform, ami végelgyengülésben kimúlt. Ogodej vitalap 2009. december 28., 23:52 (CET)

Egyetértek azzal, hogy nem volt jó minőségű a szócikk (mondom ezt úgy, hogy elég sokat adtam hozzá, és én jelöltem kiemeltre és kezdőlapra). Ez talán részben az én hibám, mivel ha már ennyit foglalkoztam, akkor talán gondoznom kellett volna, de az meg veszélyes, hogy ennyire egy emberen múljon... --rudi vita 2010. január 1., 20:32 (CET)

Javaslat: a kezdőlapra méltatlan cikkajánló lecserélése (OOo --> Watzmann)

Rövidtávú megoldási javaslat („tűzoltás”): Jövő héttől úgyis indul az új rendszer, amikoris három és fél naponta cseréljük a cikkeket. Ha tényleg olyan rossz ez a cikk, cseréljük le a hét második felére, másszóval hozzuk egy héttel előbbre a sűrűbb cserét. Javaslatom: Watzmann ({{Vitrin/4}}) (annak tiszteletére, hogy a német wikipédia elérte az egymillió cikket. :-))

Hosszútávú megoldási javaslat (kérés): Látogassátok rendszeresen a Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon oldalt. Ez a sűrűbb cserék miatt a jövőben különösen fontos lesz. Ha hibát találtok, vagy például egy cikket nem találtok alkalmasnak a kezdőlapra, még időben, hetekkel, hónapokkal előtte jelezzétek, ne amikor már kikerült a cikk. – CsGábormegbeszélés 2009. december 29., 00:09 (CET)

 támogatom - Ogodej vitalap 2009. december 29., 10:26 (CET)

 támogatom --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 29., 10:53 (CET) – de a szócikket akkor is rendbe kellene tenni, mert elég fontos, és a terjedelméhez, szükségességéhez képest (egyelőre) viszonylag kevés munkával gatyába lehet rázni. Kár lenne érte!

Késő este lecserélem, ha addig nem érkezik kifogás a csere ellen. – CsGábormegbeszélés 2009. december 30., 10:01 (CET)

Ez nagyon jó. Tettem tegnap pár cikket, így májusig minden dátumra van cikk, tehát lehet böngészni:D Szajci reci 2009. december 30., 10:23 (CET)

A csere december 31-én délben automatikusan fog megtörténni, tehát a korábban megbeszélt hetikétcikkes rendszert egy héttel előrébb hoztam. (A kapcsolódó – elég összetett – dokumentációt viszont majd máskor… pl. WP:KKCL, WP:SZK, stb.) – CsGábormegbeszélés 2009. december 31., 00:30 (CET)

Új fül a címlapra: Fókusz

Aktualitások hátteréhez cikkek: Korovioff javaslata

Üdv mindenkinek. Páran tudják, hogy a nyáron egy időrabló vitát követően felhagytam a Wikipédia szerkesztésével. Egy javaslattal szeretnék visszatérni, miután erősen elgondolkodtatott, hogy a H1N1 cikkem a távollétem alatt nemigen fejlődött és máig sem tartalmaz szó szerint életbevágó információkat (miközben csak novemberben 85 ezren nézték meg, nyilvánvalóan információra éhesen). Igazából ez még lelkiismereti gondokat is okozott, mert arra gondoltam, talán vannak, akiknek a személyes élete is másképp alakult volna, ha a médián keresztül nem is, de a Wikipédiában megtalálja az információkat például arról, kikre jelent különösen veszélyt az új influenza. Miután utánanéztem, kiderült, hogy pont ezek az információk furcsa mód nehezen voltak felkutathatóak a neten, ami enyhítette a lelkiismeretfurdalást. Az esetből okulva ugyanakkor szeretném javasolni, hogy a címoldalra kerüljön egy Fókusz fül, amelybe betehetnénk néhány vélhetően éppen akkor jelentős érdeklődést kiváltó témát -cikkcímet, vagy kategóriacímet -, mint amilyen a H1N1. Nem csak azért, hogy így az olvasók könnyebben megtalálják, hanem azért is, hogy a szerkesztők számára is nyilvánvaló legyen, melyek azok a cikkek/témák, amiket érdemes épp most erősen fejleszteni, mert vélhetően keresettek. A fokozott figyelem természetesen nem csak egy adott cikkre vonatkozna: példaképp hadd említsem meg, hogy a grúz konfliktus idején vagy száz új grúz témájú cikket írtam, például földrajzi nevekről, amelyek a konfliktusról szóló cikkben pirosak maradtak. Közösségépítési szempontból is jó, ha vannak olyan témák, amelyekre több szerkesztő egymást segítve "rászáll", és hozzáteszem: ezt az olvasók is imádnák. (És ennél, ugye, mi kell több?) A Fókusz fülbe aktuális témákhoz kötődő cikkek/cikk-kategóriák kerülhetnének: ilyen lehet egy politikai konfliktus és személyi/földrajzi/történelmi környezete, szezonban a parlagfű, vagy bármi, ami éppen akkor vélhetően sok embert foglalkoztat: akár a munkanélküliség, a szegénység stb. És persze ha valami belekerül, akkor tényleg ki kell dolgozni a hozzá tartozó cikkeket alaposan, és a piros linkeket is irtva. Ha ez sikerül, az eddigieknél is sokkal többször fogunk majd találkozni a sajtóban "Wikipédia" forrásmegjelöléssel. – Korovioff vita 2009. december 29., 12:49 (CET)

Aktualitások hátteréhez cikkek: Vélemények, kiegészítések

 támogatom, ragyogó gondolat. Ha itt az enciklopédiában ugyanis azzal próbálkoznánk, hogy a napi híreket percről percre közvetítsük, akkor teljesen feleslegesen próbálnánk a WikiHírekkel vetélkedni. Az online mivoltunknak és az enciklopédiságnak viszont egyszerre tesz eleget, ha az éppen keresett háttérinformációkat, felmerülő fogalmakat gyorsan és megfelelő forráskritikával tesszük hozzáférhetővé az érdeklődők számára.
Hogy ez vajon egy plusz fül legyen, vagy inkább a baloldali menű egy új pontja, a kezdőlap egy új rovata, vagy más megoldás, azt még ügyesen ki kéne találni. Akár így, akár úgy, a gondolat pontosan a Wikipédia egyik legfontosabb funkcióját fogja meg.
Karmelaüzenőlap 2009. december 29., 15:52 (CET)

Mint Korovioff említette, a H1N1 cikket 85 ezren nézték meg novemberben. Nem jelenti-e ez azt, hogy az éppen fókuszban lévő témákat olyan sokan keresik, hogy benne vannak/lehetnek a (mondjuk) 10-20 legolvasottabb cikk között? Ebben az esetben valószínűleg érdemes lenne kézi frissítés helyett a top10 vagy top20 cikket robottal kilistáztatni a főoldalon. Amit keresnek az emberek az úgyis benne lenne a legolvasottabb lapok között. És így legalább naponta valóban a legforróbb témák lehetnének terítéken anélkül, hogy kézzel kellene piszkálni a listát. Ugyanis a kézzel piszkálást egy idő után mindenki megunja, és hamvába hal a dolog (ld. WikiHírek). – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 29., 16:36 (CET)

Üdv, Perfectmiss. Ez is megfontolandó gondolat, de nem ugyanarról van szó. A top20-ba olyan cikkek kerülnének, amik nem aktuálisak, de egyébként is sztenderd olvasottak (mint pl. Petőfi Sándor stb.). A Fókusz ezzel szemben olyan témákra hívná fel a figyelmet, amelyek mostanában forognak, és jó háttéranyagaink vannak róla, vagy ilyeneket szeretnénk előállítani. Az ellaposodás, amit említesz, tényleg rizikó, de nem napi szinten frissítendő fülre gondoltam. Néhány példa: A H1N1 mint téma már tavaly nyáron felmerült, de azóta is reflektorfényben van, és ha kiemeljük, nem csak többen olvassák, hanem vélhetően a cikkírón kívül mások is fontosnak érzik javítani. Az őszi hónapokban, amikor mindig meghalnak páran a pincékben, fókuszba kerülhet pl. a mustgáz és minden, ami vele kapcsolatos, a borkészítés módszereiig, de mondhattam volna a szén-monoxid-mérgezést is. És nem csak ilyen szomorú példák vannak persze. Ha mondjuk komolyan előkerülne a kétharmados törvények módosítása, mint téma, van erről nekünk (nem azért mondom, mert én írtam) egy háttérnek kiválóan használható cikkünk, ami fókuszba kerülhet. Ilyen témákból nem születik napjában száz, mi döntjük el, mi kerül fókuszba, és szerintem lehet úgy csinálni, hogy ne laposodjon el: elvégre máris volna 150 ezer cikkünk, vagy mi a szösz, és amikor valami nagy dolog történik, szokott kerülni tettvágy a háttércikkek megírására. Ha ez elér egy bizonyos kritikus szintet, sokan már ezért fognak vissza-visszanézni a Wikipédia címlapjára. Ettől a szinttől szerintem ma sem vagyunk messze.– Korovioff vita 2009. december 29., 17:21 (CET)
  •  tartózkodom Nekem szimpatikusabb Perfectmiss ötlete Malatinszky módosításával. Ha mindezt ráadásul botra lehetne bízni, akkor a tényleges igény, és nem a mi (kollektív vagy kevésbé kollektív) sejtésünk vezetné a lista összeállítását. Ugyanakkor Korovioff felvetését sem tartom rossznak, akadályt semmiképpen sem állítanék az útjába, ha az előbb említett változat nem, vagy aránytalanul nehezen kivitelezhető. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 29., 19:18 (CET)

Azt tartom problémának, hogy komoly hír-figyelést igényelne, ha akár heti szinten követni akarnánk az aktualitásokat. Ráadásul én úgy érzem, hogy a bulvár(osabban tálalható) témák a keresettebbek. Pl. a H1N1-el remekül lehet világvége-pánikhangulatot kelteni a médiában, míg a kétharmados törvényeket, hát... hogyismondjam finoman....:-) nem kísérik annyira kellő figyelemmel az emberek, mint kellene, így aztán valószínűleg - bár nem biztos - kevesebben keresnek rá. Ugyanígy sajnos a halálozási hírek is inkább bulvártémák manapság :-(, bármilyen sokat is beszél róla a sajtó. Ráadásul itt és most nem is igazán érzem úgy, hogy a H1N1-en kívül bármi más a fókuszban lenne. Még a hitelezési gyakorlat jövő évtől várható változásai sem mozgatják meg igazán az embereket, se a nyugdíjpénztárak biztosítóvá változtatása, se más nagyobb horderejű ügy, csak ez az influenza van. Meg a válság. Esetleg még a választások. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 29., 19:47 (CET)

  •  támogatom, a hónap ötlete! Olyan komoly hírfigyelést talán nem igényel, reggel belenézünk az újságba, és a leginkább érdeklődésre számot tartó hírhez kapcsolódó cikket (ha van) betesszük. H1N1 állandó téma, de akár gyorsan írhatunk is cikket, ha nincsen (Lehotka Gábor a szomorú példa erre most). Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. december 29., 20:31 (CET)

Aktualitások hátteréhez cikkek: {{KezdőlapAktuális}}

Ha jól értem az egészet, akkor itt a korábban elhalt {{KezdőlapAktuális}} sablon, illetve rovat feltámasztása a javaslat. – CsGábormegbeszélés 2009. december 29., 20:46 (CET)

Hogy érti azt, Destroyer kolléga, hogy törlendő, nohát azér járatom én, hiába? :-) CsGábor, nem emlékszem pontosan, hogy működött az a sablon. A javaslat az, hogy legyen egy kis felület a címlapon Fókusz felirattal, ahová bekerülne mondjuk 4-6 cikk- vagy kategóriacím, esetleg egy rövid mondatos magyarázattal arról, miért van az adott cím fókuszban. Lehetne fokozni a dolgot azzal hogy a fül aljában lenne egy link egy külön fókusz oldalhoz, ahol további címek szerepelhetnének. Mi kerül be, vagy ki, az akár vitával, akár szavazással, akár egy egyszerű klikkszám-algoritmussal lenne eldönthető (én a legrugalmasabb megoldást javasolnám, azaz szerkeszthesse akárki, aztán ha esetleg gáz van, akkor érvelünk). Érzésem szerint lennének témák. Nincs rá valami módszer kikeresni, az utóbbi hónapokban milyen cikkek mutattak ugrásszerű klikkgyarapodást (vagy lettek kezdettől nagyon olvasottak)?– Korovioff vita 2009. december 29., 21:02 (CET) Gábor, megnéztem, és amit én javaslok, ez tényleg valami hasonló, de nem ugyanaz. Ezt nem kellene folyton töltögetni eseményekkel, mint x kisbolygó megjelenése és hasonlók. Csak ha van valami, amit vélhetően sokan keresnek. Mintha arra számítanál, hogy valamire nagyon sokan fognak rákérdezni a kérdezős rovatban, ezért megelőzöd a dolgot. FAQ. Tiszta közszolgálat. Szerintem ez már most is müxik a Wikipédián, csak mondjuk úgy, nem „intézményesen”. Teszem azt, mikor miniszterelnökkeresés volt a téma, semmi perc alatt megjelentek a kidolgozott életrajzok. Az igazi az volna, hogy ilyen esetben az olvasók számíthatnának is rá, hogy megjelennek, és meg is találnák ezeket, mindig adott helyen. Aztán nem zárom ki azt se, hogy lehet olyan időszak, amikor semmi nem érdekel senkit (ezt hívják nihilnek).– Korovioff vita 2009. december 29., 21:13 (CET)
Sima t-t írtam a zárójelek közé támogatom helyett :) Mi lesz velem szilveszterkor? Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. december 29., 21:22 (CET)

Ha szimplán a napi hírekből bogarásszuk a "valószínűleg" legkeresettebbeket, akkor ez a rovat nem lesz más, mint a WikiHírek. Ráadásul előre biztosan nem lehet tudni, mire cuppan majd rá a jónép. (Lehotka Gáborra tuti nem, Britany Murphyre már inkább. Ez van.) Inkább a több napja címlapon/híradóban szereplő híreket kell figyelni: valódi híres ember halála (Bujtor vagy Jacko kaliber), egetverő botrány (BKV), világvége (H1N1), amikről napokig beszélnek, és amiről beszél a Fókusz is a tévében. :-). De kinek van energiája ezeket figyelni? Ha csak 1-2 ilyen esemény kimarad, vagy hetekig a kezdőlapon lesz ugyanaz, mint tavasszal a Cozma-gyilkosság, az inkább ciki, mint jó dolog. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 29., 22:18 (CET)

Esetleg be kell vállalnunk, hogy akár le is ürülhet a gyűjtemény. (De szép is lenne egy olyan világ, ahol nincsenek hírek! Talán Ted Turner mondta, hogy „Hír az, amit valaki valahol el akar titkolni. Minden egyéb csak hirdetés!”) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 29., 22:37 (CET)

Ahogy CsGábor is mondja, ez az ötlet rendszesen felmerül (talán valamivel kevésbé hangsúlyosan közszolgálati formában), illetve egy rövid ideig volt is a címlapon ilyen szakasz, portál is, meg külön műhely is a fontos cikkek fejlesztésére (igaz, az inkább az olvasottságra koncentrált), de mindegyik elhalt a részvétel hiánya miatt. Persze ez a legtöbb dologgal így van, hogy párszor elhalt, aztán egyszercsak beindult, szóval nem lebeszélni akarok, csak azt mondani, hogy a koncepcióval szerintem mindenki egyetért, csak bizonyítani kéne, hogy működőképes. Általában azt szoktuk csinálni kezdőlapos javaslatoknál, hogy megnézzük, működik-e mondjuk egy hónapon át úgy, hogy a doboz nem kerül ki ténylegesen a kezdőlapra, és ha addig kitart a lelkesedés, akkor kirakjuk. (A megugró klikkszám egyébként figyelhető, de én óvakodnék attól, hogy automatikusan kikerüljön egy cikk ez alapján.) – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 30., 05:39 (CET)

Lásd még a következő szakaszt is. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 30., 05:57 (CET)

Tgr, üdv. Jogos, a botot felvigyázni kellene erősen, mert elkanászodik könnyedén. Hogy tudunk tesztlapot csinálni, amit a szerkesztők annak ellenére látnak, hogy nincs kint a főlapon? – Korovioff vita 2009. december 30., 12:08 (CET)

Meg kell csinálni azt a sablont, ami majd a kezdőlapra be lesz illesztve, ez lehet a már meglévő {{KezdőlapAktuális}}, vagy akár egy új {{KezdőlapFókusz}} címen. Mint a KezdőlapAktuális-on is látszik, különösebb formázás nem kell (az a beillesztéskor történik), viszont fontos lenne egy útmutató arról, hogy mi kerüljön bele. (Pl. az irreleváns linkek az aktuális rovatban szerintem roppant idegesítőek voltak. Eleve nem túl érdekes hír, hogy Japánban lecsuktak egy csalót (tipikusan az az egysoros bulvárhír, amit újságba is csak azért tesznek, hogy kitöltse a helyet), de ha véletlen mégis érdekelne, a Tokió, Japán és dollár linkeknek akkor se veszem az égvilágon semmi hasznát.) – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 30., 18:26 (CET)
Korovioff javaslata szerint jelentős érdeklődést kiváltó témákról, cikkcímekről és kategóriacímekről lenne szó, nem magukról a hírekről, hanem a hírekkel kapcsolatos enciklopédikus információkról. Vagy ezt érted aktuálishírsorozat-féleségen? Karmelaüzenőlap 2009. december 30., 19:19 (CET)
Igen :) – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. január 2., 14:50 (CET)

Aktualitások hátteréhez cikkek: Tegyünk egy próbát

Hát de miért csak beszélünk róla még mindig, ahelyett hogy csinálnánk?? Szerintem a Fókusz nevet nem kéne erőltetni, az egy tévéműsor neve. Nem lesz jó az Aktuális?

Tegyünk egy próbát: Kiürítem a {{KezdőlapAktuális}} elavult tartalmát, kezdjük el nulláról feltölteni a fentiek szellemében. – CsGábormegbeszélés 2009. december 30., 22:43 (CET)

CsGábormegbeszélés 2009. december 31., 11:23 (CET)

Ez tetszik.... Csak körültekintően kell eljárni, mindenképpen hírszerkesztőre, vagy valaki ilyesmire van szükség, aki több körülményt figyelembe vesz, keresések számát, sajtóhíreket stb., ez egy szakma, és elég nagy felelősséggel jár. Nehogy úgy járjunk, hogy a sajtó nézi, mi van a wikipédia fókuszában, és arról cikkez :-). Aztán meg majd a WP alakítja a közbeszédet... (tudom azért ez még messze van, de hát itt a szilveszter ugye Vigyor) - Ogodej vitalap 2009. december 31., 12:31 (CET)

Hát azért enélkül is tudják, hogy 2010-ben választások lesznek, Pécs Európa Kulturális Fővárosa, stb. szóval olyan nagy felelősséggel azért nem jár. :-)

Ezek közül válogattam: [1] Ezek a lapok garantáltan nem napi (gyorsan múló) hírek. Ez azért is fontos szempont,

  • hogy legyen idő a cikkek fejlesztésére, akár hónapokon keresztül, műhelymunka keretében fejlődhetnek ezek a lapok.
  • hogy azért olyan nagyon sűrűn, napi szinten ne kelljen szerkeszteni ezt a rovatot, így nagyobb esély van arra, hogy ezúttal nem fog elhalni a kezdeményezés.

Kezd ez összeállni, nekem egyre jobban tetszik. :-)CsGábormegbeszélés 2009. december 31., 12:48 (CET)

Lehetne innen is válogatni: en:Template:In the news, en:Portal:Current events/SidebarTgrvitaIRCWPPR 2009. december 31., 13:03 (CET)

A mai Arts & Letters Daily fehívja a figyelmet a Washingtonpost.com egy cikkére, amelyik a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett en:Kati Marton alias Márton Kati legújabb, sokban magyarországi vonatkozású könyvével foglalkozik. Beletegyem-e Márton Katit a fenti sablonba? Karmelaüzenőlap 2009. december 31., 14:24 (CET)

Piros link is lehet a dobozban? – B.Zsolt vita 2009. december 31., 15:54 (CET)

Hogyne, a piros link ingerel csak igazán sürgős cikkírásra. Jelenleg olyan is van, ami nem piros ugyan de u. n. horror. A Védőoltáson ilyen sablonok vannak:

A A 2009-es influenza-világjárvány az Egyesült Királyságban pedig rászorulna, hogy a fordítás helvében itt-ott göcsörtösre sikeredett megfogalmazásokat valaki kiegyengesse. Karmelaüzenőlap 2009. december 31., 19:18 (CET)

Én kérek elnézést a bunkó kérdésemért, de ki az a Márton Kati? És miért kellene benne lennie ebben a dobozban? Nekem úgy rémlik, Korovioff úgy dobta fel az ötletet, hogy amiről beszélnek, ami a figyelem középpontjában van és amit sokan keresnek, azokról kellene doboz a főoldalra. Márton Katiról beszélnek? Téma a munkahelyen, a buszmegállóban? Nem, és ez tény. Ha támogatom az ötletet, akkor azt csakis úgy, ha a doboz átneveződik Amiről beszélnek címűre, és valóban azokra a cikkekre lesz link (kék, mert a piros az nevetséges, pláne, olyan olvasók számára, akik nem tudják, mi a különbség a kék és a piroslink között), amikről beszélnek. Szerintem ilyen téma ma, dec. 31-én a H1N1 (jó ötlet a kapcsolódó cikkeket listázni mellette), a szilveszter (petárda és veszélyei), a válság, a választások, a mindenkori kormány, a mindenkori miniszterelnök, a BKV, a Budapest Airport (bár ez már lecsengőben), ill. olyan fogalmak, mint a korrupció, az adó. Most fog valamikor indulni a Dakar Rally, aztán lesz téli olimpia (ööö...2010-ben lesz?), ezeket már most ki lehet rakni. A forma-1 indulása előtt 1 héttel már ki lehet rakni az aktuális Forma-1-es cikket, ilyesmik. De Márton Kati? Minden elismerésem a hölgyé, de nem beszédtéma. Még a Nobel-díjasok se azok. Még talán az Oscar-díj se akkora durranás ma már, legalábbis én még sose hallottam róla hétköznapi beszélgetést, de ha szezonja van, mehet ebbe a dobozba. Ezekhez jönnek még a friss, aktuális beszédtémák: ha meghal egy híres ember (pl. ha Jacko halála után 3 másodperccel kitesszük a cikkét, akkor is elkéstünk volna) vagy kitör az aktuális világvége-pánik. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 31., 20:56 (CET)

Kérdésedre: Márton Kati alias en:Kati Martonra a mai [Arts & Letters Daily] hívta fel a figyelmet, és ebből aligha keletkeznek majd intenzív beszélgetések a buszmegállókban vagy vacsora közben. Viszont olyasvalaki, hogy jó lenne elérni, hogy a hozzád hasonló tájékozódó, érdeklődő emberek ne kérdezzenek vissza, hogy vajon ki is az.
Azt szondáztam a példáján, hogy csak olyan cikk linkjét teszünk-e majd a kirakatba, amit eleve sokan keresnek, vagy egy-egy olyat is közéjük csempészünk majd az aktuálisak közül, amiért aligha tolongnak ugyan a népek, bár mi azt szeretnénk, hogy rákattintsanak. Karmelaüzenőlap 2009. december 31., 22:30 (CET)

Aktualitások hátteréhez cikkek: Két célunk van


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúEurovíziós Dalfesztiválmagyar önkormányzati választáseurópai parlamenti választáslabdarúgó-Európa-bajnokságpárizsi olimpiai játékokamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: César Luis MenottiSimon IstvánDagoberto FontesBerkes LászlóHammerl LászlóTerry MedwinDuane Eddy

  • Két új rovatra lenne szükségünk, hiszen két célunk van.
  • A Kezdőlap kirakatába való az egyik új rovat. Az olvasóknak szóljon, és csak olyan cikkeket szabad tartalmaznia, amit orcapirulás nélkül ajánlhatunk az aktualitások kapcsán.
  • A Közösségi portálra való a másik új rovat. A szerkesztőknek szóljon, és ebben is aktuálisan keresett témákat sorolnánk fel, csakhogy itt hemzseghetnének a piros linkek is, a siralmas állapotban leledző cikkek is.
Ezt a második sablont ki-ki a saját üzenőlapján is elhelyezhetné, ezzel egy kis propagandát csinálva a valamilyen aktualitással bíró és ezért a feljavításra különösen érdemes cikkeknek.
Amint kellő állapotba sikerült hozni egy gyalázatos vagy hiányzó cikket, a szerkesztőség belső rovatából átmásolhatnánk a kezdőlapos rovatba.
Karmelaüzenőlap 2009. december 31., 22:30 (CET)
Én is ezt mondanám, Karmela. Gábor, köszönet a kísérleti dobozért, valami ilyesmire gondoltam. Csak egy-két megjegyzés: a címlapra kerülő doboznak nyilván kisebbnek kell lennie (de csatlakoztathatunk rá egy másik oldalt is) és ide szerintem csak olyan dolgok kerüljenek, amiről már van cikkünk. (Ez nem azt jelenti, hogy nem kellene a cikket, illetve a hozzá kapcsolódó témák cikkeit bővíteni.) Ezenkívül szerintem kellene egy rövid, frappáns mondat, ami leírja, miért van itt. A címlapra a te listádból én csak az influenzát, a pécsi EKF-et és a választásokat tenném ebben a pillanatban, ezek ott is maradhatnának tartósan, és időnként melléjük tehetnénk valamit. A belső lap lehet hosszabb, és akár nyüzsögjenek benne a pirosak, hadd bökje a szemünk :-) Mit szóltok?– Korovioff vita 2010. január 1., 23:45 (CET)

Aktualitások témakörönként

Mit szólnátok egy témakörönkénti Aktualitások dobozhoz? Úgy értem, egy dobozon belül lennének külön megjelölve a témakörök. Sokkal rendezettebben nézne ki az egész. Persze nem kötelező minden témakört megjeleníteni, ha éppen nincs semmi aktuális és keresett az adott témában. Pl.

  • Egészségügy: H1N1 - járvány
  • Sport: Dakar rali - Téli Olimpia
  • Politika: Választások - kormány
  • Halálozások: X - Y
  • Kulturális események: Pécs2010 - Oscar-díj
  • Tudományos események:
  • Közérdekű: adó - nyugdíj

A doboznak pedig kicsinek kell lennie, nem foglalhatja el a fél kezdőlapot. És nem hiszem, hogy olyan "melléktémáknak" mint a célszemély, adattároló, iratfeltárás meg hagyományőrzés itt lenne a helye. Csak a lényeg kell. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2010. január 2., 13:24 (CET)

Egyetértek. Azért sem kell túl sok címszó, mert a „Lásd még” fejezetek a cikkekben könnyedén a kapcsolódó témákhoz viszik az olvasót. Egy témáról elég egy jól megválasztott címszó.– Korovioff vita 2010. január 2., 16:41 (CET) Talán rászánom magam ma a Szén-monoxid-mérgezés szócikk elkezdésére is (de nem leszek bánatos, ha valaki megelőz), kicsit nagy kezd lenni megint az esetek száma.– Korovioff vita 2010. január 3., 11:20 (CET) És továbbra is azt gondolom, hogy a főlapon lévő dobozban kell egy link egy belső részletesebb oldalhoz. Teszem azt, az Avatar című rekorddöntő alkotást nem tenném egy súlycsoportba a pécsi EKF-fel, de nem „titkolnám” el, hogy van róla egy igen jó cikkünk. Persze ez nem lenne fókuszban néhány hónapnál tovább, és hasonlóan kb. pár hónapig lennének a belső oldalon az elhunyt emberekről szóló cikkek. Példának itt a Patrick Swayzeről szóló cikket említeném (mondhatnék több másikat is), amely iránt több hónappal később is nagy az érdeklődés.– Korovioff vita 2010. január 3., 12:26 (CET) Még egy megjegyzés: úgy látom, jó irányba haladt a megbeszélésünk, a Fókusz doboz használata máris sokkal átgondoltabbnak és könnyebben kezelhetőnek tűnik, mint a korábbi aktuális dobozé.– Korovioff vita 2010. január 3., 12:29 (CET)

Ha jól értem, akkor három különböző oldal kéne: egy kezdőlap doboz, egy portál-szerű bővebb tartalommal, meg egy műhely-szerű, ahol a piros vagy nem kielégítő állapotú aktuális cikkeket lehetne listázni? – TgrvitaIRCWPPR 2010. január 6., 14:44 (CET)

Támogatott cikkek

Mint sokan talán tudjátok, tavaly ilyenkor óta a Wikipédiának van egy magyar egyesülete is, aminek mostanára már kezd pénze is lenni. Már többször felmerült, hogy ebből a pénzből költeni kéne a fontos aktuális kérdésekről szóló cikkek fejlesztésére (a H1N1 szokott lenni az állandó példa, de pl. most az ingatlanadóról szóló cikk is jól jönne, vagy lehetne egy kis kitekintést adni fontos külföldi eseményekre, amiben a magyar sajtó általában nem jeleskedik), de egyáltalán nem magától értetődő, hogy is lehet egy Wikipédia-szócikk fejlődését támogatni. Szerintetek milyen hatással lenne, ha mindig lenne néhány támogatott szócikk (vagy általánosabban, támogatott téma), aminek a legaktívabb közreműködői valamilyen kézzelfogható jutalmat kapnának? (Ez lehet pénz, könyvutalvány, wikipédiás ajándéktárgy, vagy bármi egyéb.) Titeket ösztönözne egy ilyen akció arra, hogy többet foglalkozzatok a támogatott cikkekkel, vagy épp ellenkezőleg, sértőnek vagy zavarónak éreznétek? Elvenné-e a kedveteket, ha azt látnátok, hogy nem az kap jutalmat, akinek szerintetek járna? (Egy szócikk fejlődését annyiféleképpen lehet segíteni, és a hozzájárulás színvonala annyira nehezen ragadható meg számokban, hogy egyszerre objektív és igazságos elbírálási kritériumokat találni szerintem lehetetlen.) Esetleg van más ötletetek, mivel tudná az egyesület a fontos cikkek fejlődését támogatni? (Pl. tematikus minitalálkozók szervezése?) – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 30., 05:56 (CET)

Talán ha nem szócikkek kapnák a támogatást... előferdülhet, hogy akkor semmi más nem fog folyni, csak a jattos meló. Pedig a kocsmafalon láttam egy irigylésre méltó pólót, el tudnék képzelni sapkát is.... természetesen csak egyedi cuccot, szerkesztői névvel. Az ilyen sehol máshol be nem szerezhető tárgyak jelentenének némi inspirációt, kérdéses, hogy apparátust tudunk-e teremteni az odaítéléshez. A megítélés is nagyon meggondolandó, a kocsmafalon volt már szó arról, hogy vannak néhányan, akik havonta csak háromszor szerkesztenek 70 KiB-ot feltöltve, és az aktívabb járőrök 250 törölt szerkesztése sem mutat sokat, pedig a projektnek ugyanúgy része. – Stewe Feedback 2009. december 30., 06:28 (CET)

Lehet, hogy működne a dolog. Én a magam részéről csak olyan cikkeket, témaköröket szeretek szerkeszteni, amik érdekelnek, és ez ritkán esik egybe az olvasóközönség által igényelt témákkal. Éppen azt szeretem a Wikipédia-szerkesztésben, hogy nem muszájból dolgozik az ember, hanem kedvtelésből. De egy I love Wikipédia feliratú sporttáskának nagyon tudnék örülni. VigyorPerfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 30., 08:36 (CET)

Van egy csomó dolog, amit szívesen megírnék. Ha ezek közül vmelyiket ösztönzik is, azt bizonyára előrébb veszem — hiszen éppen ez a jó ösztönzés lényege). A spéci wikis cuccokat duplán jó ötletnek tartom, lévén ezekkel (már ha nem a szekrényben lógnak otthon) magát a wikit is reklámozzuk. Póló, táska egyaránt jó ötlet. A szubjektivitástól nem kell félni: az minden ilyen döntés természetes része. Álljon ki az alapítványnak az az 1–3 vezetője, és mondja, hogy „Mi döntünk, és punktum. Ide lőjetek!” Akkor:

  • mindenki tudja, hogy kit anyázzon;
  • ki-ki elgondolkodhat azon, hogy ha változtatni akar a rendszeren, akkor be kell lépnie az alapítványba, és ott aktívkodnia kell.

Valamit valamiért:

P/c vita 2009. december 30., 08:52 (CET)

Volt már szócikkíró verseny, lehetne rendszeresen, és akár a fontos témákra fókuszálva. Kilistázni az aktuális, szörnyű állapotban lévő cikkeket, oszt' hajrá, x időn belül lóduljon neki a tömeg és írja meg. Aztán tömegszavazásos módszerrel (picit igazságosabb osztályozással, mint legutóbb) legyenek wikis ajándékok/könyv stb. PÉNZ NE. Az mindig rosszat szül.

Esetleg lehet olyan is, hogy valaki vállalja, hogy felfejleszti y cikket, ami kiemelten fontos, és az egyesület segít pl. beszerezni hozzá könyveket, amik aztán az egyesület könyvtárában maradnának és más wikipédisták számára is kölcsönözhetőek lehetnének. (Ehhez nem ártana egy nyilvános iroda, mondjuk) – Timish sablongyári üzenőfal 2009. december 30., 10:46 (CET)

Milyen olyan könyveket tudna az egyesület megvenni, ami normál könyvtárakban nincs meg? Az iroda nyilván Bp-en működne. Itt meg van a Fszek, a Széchenyi, stb. könyvtárak. Vidéken (pláne kisvárosban, faluban) lehet hiány, de az ottani wikipédisták amúgy sem jönnek fel Pestre egy könyvért. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 30., 11:46 (CET)
Azt mondanám én is, hogy pénz ne játsszon, legföntebb könyvutalvány formájában. Ha csak arra gondolok, hogy elég gyakran vetődök viszonllag népszerű aktuális témákra, nem jól venné ki magát ha elkezdenék kaszálni :-) Ami azt illeti, én annak örülnék legjobban, ha komoly szakmai cikk-pofozgatókat sikerülne beszervezni kis ajándékokkal, de lehet hogy naiv vagyok, szakinak az ingyen vagy jelképesen jutalmazott munka manapság a halálnál iszonytatóbb látvány. Póló, könyv, ilyesmi szerintem még nem megy túl az alapelvek szabta határokon. Mellesleg, legtöbbet használ a jó szó, de ezt nem ellenvetésként mondtam.– Korovioff vita 2009. december 30., 11:57 (CET) Perfectmiss, nekem Marian Pauer Hoffmann Dezsőről szóló angolul kiadott könyvét vegyétek meg lécci, és azzal szétalázom az angol Wiki szlovák nacionalistáit, akik még a születési dátumát is meghamisították :-) Idegen nyelvű könyvekből Budapest se full komfort.– Korovioff vita 2009. december 30., 12:03 (CET)
Az jó, ha az egyesület anyagi akadályokat hárít el a cikkírás útjából.
  • Például ha valamelyik cikk megírásához nagyon hiányzik egy könyv, és az könyvtárközi kölcsönzéssel sem szerezhető be, akkor a könyvvel az egyesület kiegészíthetné a saját könyvtárát, és elsőként a cikkírónak kölcsönözné ki.
  • Vagy ha egy szorgos cikkírónak lerobban a gépe, és valaki felajánlja a régi gépét, de meg kell oldani a szállítást az adományozótól a szorgos cikkíróhoz, akkor a szállítás költségét is állhatná az egyesület.
  • Vagy ha valamilyen forrásanyag csak pénzért hozzáférhető, mondjuk 3 dollárt kell érte a Los Angeles Times-nak leperkálni, akkor az egyesület állhatná a 3 dollárt.
Egy komolyabb anyagi motiválás azonban (jelképes apró jutalomtárgyaktól persze eltekintve) nagyon nem férne össze azzal a Wikipédiával, amelyiknek „fölesküdtem”.
Karmelaüzenőlap 2009. december 30., 15:52 (CET)

Továbbgondoltam ezt a könyvtáros dolgot, és oda lyukadtam ki, hogy érdemes-e olyan könyvekbe ölni a pénzt, amit 1 db cikken kívül sehol nem lehet felhasználni, vagy esetleg olyan gyorsan elavul a tartalmuk, hogy ezért nem érdemes megvenni? Azon gondolatmenet mentén lyukadtam ki ide, hogy amelyik fontos könyv csak "rétegigényt" elégít ki, és nem lenne olvasóközönsége, valószínűleg az nincs meg a nagy könyvtárakban sem. Bár azt hiszem, ezt a gondolatmenetet a könyvtárak beszerzési politikájához jobban értő szerktársak cáfolni fogják perceken belül. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 30., 16:20 (CET)

Akárhol is lenne az egyesület könyvtára, megoldható lenne, hogy bárki használhatja, csak kellene valaki, akinek lehet írni, hogy „figyelj, dolgoznék XY könyvéből, küldd már el a címemre”. A postaköltséget is állná az egyesület. Ettől függetlenül nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet; ami könyvből eddig dolgoztam és nem volt meg könyvtárnak, az mind olyan fajta könyv volt, amit szívesen látok a könyvespolcomon és ha a kezembe kerül, többé más azt nem kaparintja meg :) (Ez amúgy azt is felveti, hogy honnantól számít valaki annyira megbízhatónak, hogy akár tízezres könyveket csak úgy odaadunk neki?) Alensha 2009. december 30., 16:55 (CET)

Felkínálom a könyvtár céljaira a garázsunkat. Pár száz db simán elfér:
P/c vita 2009. december 30., 17:02 (CET)
Nyilván kell olvasójegy, névvel címmel, telszámmal, mint egy rendes könyvtárban. Ha valaki nem szolgáltatja vissza a könyvet, ugyanúgy kell eljárni mint ahogy a könyvtárak. – Timish sablongyári üzenőfal 2009. december 30., 17:01 (CET)

Saját könyvtár üzemeltetése alighanem szerzői jogi tilalmakba ütközne. Más témákban (a Wikipédiával ill. ahhoz kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó könyvek közül szereztünk be pár Magyarországon nem hozzáférhető alapművet) azt csináljuk, hogy a könyveket felajánljuk egy könyvtárnak, ami cserébe olvasójegyet ad az arra igényt tartó wikipédistáknak (vagy egyesületi tagoknak, a részletek még nincsenek meg). Ezt valószínűleg meg lehetne tenni más könyvekkel is, ha elég fontosak és hozzáférhetetlenek ahhoz, hogy legyen értelme. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 31., 00:59 (CET)

Költségtérítés

Többen említették, hogy jó lenne, ha az egyesület állná a szerkesztők tárgyi költségeit (mint pl. ritka könyvek megrendelése). Erre volt kísérlet, de teljes érdektelenségbe fulladt – a négy hónap alatt, amíg a felhívás kint díszelgett az összes oldal tetején, egyetlen jelentkező sem volt. Ha most nagyobb az érdeklődés, újra lehetne indítani. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 31., 01:05 (CET)

Ezt már én is fel akartam vetni, talán azért halt el, mert csak utólagosan fizettünk volna? Cassandro Ħelyi vita 2009. december 31., 12:45 (CET)

A kiírás szerint előre is lehetett volna pályázni. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 31., 12:50 (CET)

A pénzből nem lehetne létrehozni egy offline is működő magyar wikipédiát, amit esetleg fel lehetne rakni egy számítógépes újság cd mellékletére? Így azok is megismerhetnék, akiknek nincs internetjük. Az lenne a jó, ha a dumpot tudná valahogy olvasni, így frissíteni is lehetne utólag.

A másik ötletem, hogy olyan könyveket, melyek hasznosak lennének a wikipédiának, annak esetleg megvenni a szerzői jogait. Nyilván nem új, drága könyvekre gondoltam. – B.Zsolt vita 2009. december 31., 15:51 (CET)

Offline Wikipédiához még pénz se kell, viszont valakinek meg kell beszélnie az illető újsággal. Bár nem tudom, hányan vannak manapság, akiknek netjük nincs, de vesznek számítógépes újságokat...
Egy könyv jogainak a megvásárlása rengeteg pénz, ehhez képest nem lenne különösebben hasznos szerintem, legfeljebb valamilyen lexikon esetében, az meg még rengetegebb pénz. Meg nem is tartanám jó üzenetnek, ha a saját szerzőinknek nem fizetnénk, más szerzőknek meg igen. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 31., 16:16 (CET)

+1: Sok fotó is hiányzik, talán a fotósokat is lehetne motiválni ezzel. – B.Zsolt vita 2009. december 31., 15:55 (CET)

Én már vettem is könyvet a wiki miatt a Baranyai Szerb Köztársaságról, ami egyedülálló könyv. 1991-ben adták ki és most 1000 ft volt. De nem bántam meg, hogy megvettem, mert nagyon érdekes könyv. Szajci reci 2009. december 31., 16:00 (CET)

Ha már így kijött a téma az egyesület "falai" közül, - aminek örülök -, hozzáteszem:

  • Költségtérítés, anyagi motiválás: pénz juttatása korábban az egyesületben sem jutalomként jött szóba, hanem főleg költségtérítésként, ahogy Tgr itt, vagy pl. Karmela fentebb írta. Egy másik elképzelés szerint nemcsak a cikkírást, hanem a közösségépítést, alkotóközösségek (műhelyek) együttműködését is lehetne támogatni. Rövid pályázat-féléhez köthetnénk a támogatást és megszabnánk a plafont, (pl. max. 20 ezer Ft, a résztvevők számától is függően). A pénzt pl. műhelytalálkozókra, szakmai fórumokon való részvételre, a műhely anyagaiból összeállítandó CD készítésére vagy más konkrét cél megvalósítására lehetne fordítani. A részleteket (odaítélés, feltételek, el- vagy beszámoltatás módja stb.) később alakítanánk ki. A kérdés az, hogy lenne-e ilyesmire igény, lenne-e értelme? - Vadaro vita 2010. január 1., 18:10 (CET)

Nincs túl nagy érdeklődés. Ezek szerint nem érdemes folytatni ezt a programot? – TgrvitaIRCWPPR 2010. január 6., 14:37 (CET)

Példa: Kimegyek meccsre, csinálok pár képet, akkor kifizetitek a jegyem árát? :) Pilgab üzenet 2010. január 6., 15:18 (CET)

Szvsz ha fontos kép (pl. jó minőségű kép olyan szócikkalanyról, akiről eddig nem volt szabad kép), akkor igen. – TgrvitaIRCWPPR 2010. január 6., 21:09 (CET)

Szerintem nagyon hasznos lenne, támogatnám meg segítek meg minden, de a szervezés nem az erős oldalam. Nem is tudom, miben tudnék segíteni. Esetleg abban, hogy van gyakorlatom könyvek legolcsóbb példányának ebayről levadászásában, az ilyesmit tudom vállalni, hogy megrendelem és postázom annak, aki dolgozni fog belőle. Alensha 2010. január 6., 22:09 (CET)

Kezdhetnénk pl. azzal, hogy nyitunk egy oldalt (akár itt, akár az alapítványi wikin), ahol az esetleges jelentkezők le tudnák írni, mi kéne nekik és mit adnak cserébe a wikinek. Alensha 2010. január 6., 22:16 (CET)

Jelentkező Kéne Ára Megírom
User:Minta Könyv: Kovács Bélától a Pirézek művészete 5000 Ft Pirézia művészete cikk
User:Falusi Belépő a mucsajrekettyei múzeumba
Vonatjegy oda-vissza
1200+500 Ft Mucsajrekettyei Múzeum és
A Mucsajság népi kultúrája cikkek
User:Fotós Állatkerti belépő nemtom Legalább 50 jó minőségű kép állatokról

Ez amit felvetettél, nem is rossz ötlet! Aki könyvet szeretne cikkíráshoz, kitölt valami űrlap-félét, elküldi az egyesületnek, és pár hét múlva meghozza neki a postás a könyvet. A háttérben pedig önként jelentkezők (jelen esetben Alensha) lebonyolítanák a háttérmunkát. Így talán vonzóbb lenne a lehetőség. – BáthoryPéter vita 2010. január 6., 23:04 (CET)

Listák intenzívebb használata

Sziasztok! Van egy csomó jól használható lista-szócikkünk (legalábbis a szerkesztőknek jól használható, aztán hogy az olvasók mennek-e velük valamire, már más kérdés). Namost ezek egyrészt el vannak dugva, mert kevés hivatkozás mutat rájuk, másrészt pedig egyre jobban elavulnak, mert a változtatásokat nem vezetik át bennük - lévén a szerkesztők nem tudnak róluk, vagy nincsenek szem előtt. Pl. ha egy név helyett egyértelműsítő lap születik hirtelen, az a név a listában nem biztos, hogy javítva lesz. Vagy meghal valaki, aki szerepel egy listán, a saját neve alatti szócikkben valószínűleg feltüntetik, hogy elhunyt, de a listán nem biztos. Az lenne a szerencsés, ha ezek a listák pl. "Lásd még" fejezetben szerepelnének mindig az adott személy (tárgy, település) szócikkében. A botgazdáktól már megkérdeztem, hogy technikailag megoldható-e egy bottal betenni a listákat lásd mégként a listán szereplők szócikkeibe, azt mondták igen. A csellisták listája szócikk szereplőinél pedig megcsináltam kézzel, hogy midnegyik mutasson vissza a listára, ott kattinthattok, hogy miről is van szó. Mit szóltok? December vita 2009. december 30., 16:59 (CET)

 megjegyzés A Lásd még szakasz pont erre van kitalálva, hát ha sok kerül bele, akkor sok kerül bele. A hozzászólásodban lenne sok igazság, ha a lelkiismeretesen jár el kitétel minden szerkesztőre igaz lenne, de nem igaz sajnos, én szinte csak az ilyen hibákkal bíbelődöm, és elég sokkal találkozom. Galilei példája pedig extrém, Te is tudod, hogy a legtöbb szócikk azért nem ilyen sokoldalú. De nem csak személyekről van szó, településekről is szólhat lista, tárgyakról, szimbólumokról stb. Ezeknek a zöme azért csak egy listához kötődik - már ha kötődik egyáltalán valamelyikhez. December
 megjegyzés a megjegyzéshez: Ha nem jár el lelkiismeretesen, akkor a lista is hiába van a lásd még-ben; a különbség az, hogy a "mi hivatkozik erre" teljes, a "lásd még" javaslatod szerint csak a listákat tartalmazná. – Hkoala 2009. december 30., 18:31 (CET)
 megjegyzés Egy korrekt példa a Lásd mégre: Indiánok December
 megjegyzés a megjegyzéshez: Szerintem ez éppen hogy nem korrekt példa, hanem visszaélés a lásd még funkcióval :-) A cikkben jóformán semmi nincs, csak hivatkozás más cikkekre. – Hkoala 2009. december 30., 18:31 (CET)
  •  megjegyzés Az igazi az lenne, ha az egészet automatizálni lehetne: mondjuk amikor megírom a Yo Yo Máról szóló cikket, akkor a végére odabiggyesztenék valami kódot, amitől Yo Yo Ma automatikusan felkerülne a csellisták listájára, és a cikk végére automatikusan odakerülne egy kis megjegyzés, miszerint Yo Yo Ma rajta van a csellisták listáján. Sőt, ez az utóbbi megjegyzés formáját tekintve lehetne egy belső link, ami egyenest a csellisták listájára vezetne, mint ahogy Yo Yo Ma neve a csellisták listáján link lehetne vissza a Yo Yo Ma cikkre. Meg lehetne úgy is csinálni, hogy Yo Yo Ma a csellisták listáján automatikusan az ábécésorrendnek megfelelő helyre kerüljön. És ha igazán merészet álmodok, akkor még azt is hozzáképzelem, hogy amennyiben a cikk címe valamiért megváltozna, a változás automatikusan megtörténne a csellisták listáján is. Talán az ilyen szuperokos listákat nem is „listának”, hanem valami másnak, mondjuk „kategóriának” lehetne hívni.
Komolyra fordítva a szót, szerintem a kategória, mint információkezelő eszköz annyira toronymagasan jobb a listánál, hogy nem is igen értem, emberek miért vesződnek a listák gyártásával, illetve a listaforma javítgatásával. Ezért a javaslatot  ellenzem.
Malatinszky vita 2009. december 30., 18:33 (CET)

A listának akkor van értelme, ha valamilyen spéci rendezés kell (pl. időrend), vagy fontos valamilyen plusz információt is feltüntetni a nevek mellett. A fentiek nagyrészt nem ilyenek, semmilyen pluszt nem adnak egy kategóriához plusz egy műhelylapon lévő piroslink-listához képest. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 30., 20:13 (CET)

De egy lista tartalmazza a még meg nem írt szócikkeket is! Ebből a szempontból hasznos! – B.Zsolt vita 2009. december 30., 23:08 (CET)

 ellenzem nem rajongok különösebben az esetlegesnek tűnő szempontok (értve itt azt, hogy nincs komolyan meghatározott kritérium arra, hogy valaki felkerüljön a listára) alapján elkészült listákért (bár valaha régen még én is csináltam ilyeneket), a lásd még szakaszt mint olyat meg különösen esetlennek tartom. Aki további dolgokat keres, annak ott vannak a belső linkek és a kategóriák. Az ilyen listák létjogosultságát csak a B.Zsolt által felvetett dolog miatt látom megalapozottnak, viszont példaként: a Kossuth-díjasok listája c. cikket nem tenném egy Kossuth-díjas személy cikkének aljára: 1. van már Kossuth-díjasok kategória, 2. a cikk borzalmas és hiányos és összecsapott. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 31., 12:43 (CET)

 ellenzem, mert amit a listákkal próbálunk megoldani, arra a Kategóriák valók. Azt kellene ésszerűen és bátran használni, sokkal gyakorlatiasabb dolog. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 1., 13:17 (CET)

A nap képéhez

Üdv! Nem sokan tudják, hogy az emberke kinek, minek a dobója. Nem Amerikában vagyunk... – jJDM vita 2010. január 5., 19:23 (CET)

Külső hivatkozás

Szerintem jobb lenne, ha a lapokon az összes külső hivatkozás új ablakban nyílna meg. ennek technikai, vagy elvi okai vannak? vagy még nem volt róla szó? – Mdönci MSG me! 2010. január 6., 16:56 (CET)

Sokszor. Internet Explorer: shift + bal egérgomb, Firefox: Ctrl + bal egérgomb; vagy jobb egérgomb és választhatsz, hogy új ablak legyen, vagy új tab. Karmelaüzenőlap 2010. január 6., 21:01 (CET)

Vagy középső gomb – Gregorius P. vita 2010. január 6., 21:09 (CET) ajánlásával

Vagy középső ujj annak, aki ezt be meri vezetni. Nem szeretem, ha egy lap magától dönti el, mit miben nyissak meg. Aminél nincs ilyen megadva, ott el tudom dönteni, hogy külön ablakban, lapon vagy az eddigi lapról elmászva akarom. Ahol kiugrik az ablakból egy újba, ott nem. (legfeljebb chrome-ban, mert abban vissza lehet rakni, de akkor is macera. Alensha 2010. január 6., 22:20 (CET)

A kérdésre válaszolva: elvi. Explorer 6-ban nincsenek fülek, minden külső link új ablakban nyílik meg, így hamar kezelhetetlenné válna az ablakáradat. Ez egy erős ellenérv, egyébként meg ahogy Alensha mondja, én is utálnám, ha a böngésző döntené el helyettem, mi hova nyíljon. (Legalább Operában nincs "kiugrós" gond, mint amit Alensha ír, mert magától sosem nyit új ablakot :) – BáthoryPéter vita 2010. január 6., 22:43 (CET)

Van ilyen segédeszköz. Mellesleg, az ilyen linket ugyanúgy lehet új fülön nyitni (IE). --Bean49 vita 2010. január 6., 23:29 (CET)

Stilisztikai útmutató (fikció)

Az angol változat alapján elkészítettem egy stilisztikai útmutatót a fiktív tárgyú szócikkekhez (Wikipédia:Stilisztikai útmutató (fikció)). Át lehet nézni, javítani, kiegészíteni stb., aztán áthelyezni wikipédia-névtérbe. Tekintettel arra, hogy egyre több és egyre silányabb szócikkek születnek kitalált szereplőkről és egyebekről, még igen hasznos lehet. Egyúttal javaslom egy korrektúra-sablon bevezetését is az ennek nem megfelelően megírt szócikkek megjelölésére is. → Raziel szóbuborék 2009. november 10., 12:23 (CET)

Forrássablon-problémák

Egyre gyarapodnak a szócikkek végén lévő, forrásolást segítő sablonok (csak a legutóbbi három az FV-ről: {{Pálfy1}}, {{Dawkins: Folyam}}, {{Dawkins: Szivárványbontás}}). Ez alapvetően nem baj, viszont a jelenlegi gyakorlattal van néhány probléma:

  • Nincsenek központilag összegyűjtve, így nagy az esélye, hogy valamelyikből duplázás készül, vagy egyszerűen nincsenek használva, mert nem tud róluk senki, csak a készítője.
  • Nincs egységes elnevezési konvenció: ez azért baj, mert ugyanaz a helyzet állt elő, mint anno a zászlók esetén: az összes sablon-lista teljesen átláthatatlan lett (mondjuk eddig sem volt valami átlátható, de így romlott a helyzet). Továbbá, a Pálfy1 (legalábbis nekem) eléggé semmitmondó, de ez a kisebbik gond, mert itt jön képbe ismét az első probléma.

A kétlépcsős megoldási javaslat:

  1. A forrássablonok a zászlósablonokhoz hasonlóan egy sablon allapjaként készüljenek, pl. Sablon:Forrás/Pálfy1, Sablon:Forrás/Dawkins: Folyam stb. Az előtag persze nem kötött, lehet más is, de ez tűnik logikusnak.
    • Előnyök: a szócikk forrásában azonnal felismerhető lesz, hogy ez egy forrást tartalmazó sablon, akár ha valaki egyszerűen szerkeszti vagy ha valamilyen statisztikát készítünk a szócikkek forrásozottságáról (lásd: Wikipédia:Középkorműhely/Forráshiány, amit Hkoala kérésére készítettem). Ha egységes előtaggal rendelkeznek, könnyebb program segítségével kiszűrni az olyan cikkeket, ahol nincs <ref>, de van forrást jelző ilyen típusú sablon (egyébként egyesével ki kellene gyűjteni a forrássablonok neveit, ami rendkívül időigényes, mivel állandóan készülnek újak).
    • Hátrányok: az a leírt 7 plusz karakter, ami a forrássablon nevének előtagja. Szerintem elhanyagolható.
  2. Forrássablonok kategorizálása (távlati terv). Ez azt jelenti, hogy a forrássablonokat bekategorizálnánk, a kategóriákból a sablonokat pedig kigyűjtené egy bot automatikusan, így nem lenne szükség a központi lista kézi frissítésére. A központi lista témakörökre lenne osztva (pl. irodalom, történelem, számtech, stb. vagy akár még specifikusabb témakörökre), így könnyen átlátható lenne bárki számára. Ez bonyolultabbnak hangzik, mint amennyire valójában, a sablonkészítőkre plusz teherként csupán a forrássablon-kategória megadása hárulna.

Várom a véleményeket az ötlettel kapcsolatban. Dani vita 2009. december 31., 16:12 (CET)

Szerintem ezek a prefixes sablonnevek csúnyák, és a sablonok kigyűjtése kategórianavekkel ugyanolyan könnyen megoldható (csak sokkal rugalmasabb). Másrészt a keresési javaslatoknál hasznos a prefix. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 31., 16:21 (CET)

Ez a ronda de finom kategória, Tgr. Vigyor  támogatom Dani ötletét. – Timish sablongyári üzenőfal 2009. december 31., 16:34 (CET)
Szerintem a prefix nem ronda, ellenben nagyon hasznos. Nem is feltétlenül a helyes sablon megtalálásánál, mert azt valóban megoldja a kategorizálás. Sokkal inkább, ahogy Dani is írta: szerkesztés közben meglátom egy szócikk végén, hogy {{Pálfy1}}, biztos lövésem sem lesz róla, mi az. Ellenben a {{Forrás/Pálfy1}} már elég beszédes. Egy kezdő is jobban megérti. Szóval  támogatomBáthoryPéter vita 2009. december 31., 17:24 (CET)

 ellenzem, de nagyon! Attól, hogy a sablon nevében most már a Forrás/ szó is ott lesz, nem változik meg semmi. A forrássablonok eddig is követhetőek voltak, ha a Forrássablonok kategóriába be voltak illesztve. Az óév utolsó napján egy olyan munkán tevékenykedtem, hogy az engem leginkább érintő, és egész tekintélyes forrássablon-mennyiséggel rendelkező egyiptológia témájú sablonokat bepakoltam egy alkategóriába, és ezt javaslom minden más műhelynek is. Ezzel már kvázi-tematikusan is lehet keresni a forrássablonokat, amit egy egyszerű Forrás/ előtag egyáltalán nem segít. (A következő lépés majd az lesz, hogy az érdekesebb forrássablonok kapjanak még egy Érdekes/ előtagot is, és akkor lesz majd szép {{Érdekes/Forrás/Pálfy1}} sablon, amiből még mindig nem derül ki, hogy azt mihez lehetne használni. Ellenben a tematikus kategorizálásnak még az az előnye is megvan, hogy ha forrást keresek egy adott témában, akkor még ajánlónak is hasznos lehet, hogy hol nézhetek utána egyes kérdéseknek. A Ókor-műhelynek csináltam egy Forrássablonjaink allapgyűjteményt, ahová táblázatos formában, rendezhetően, könnyen kereshetően kigyűjtöttem először az egyiptológia, majd az asszíriológia és – eLVe segítségével – a hebraisztika témában szóba jöhető forrássablonokat is. Ezek használata sokkal többet tud segíteni annál, mintha egy újabb gyűjtőlap allapjaira pakoljuk a forrássablonjainkat. Azt meg, hogy egy kezdő mit ért a {{Forrás/Pálfy1}} sablonnévből, a nem olyan régi élményeim alapján nagyon erőteljesen nullához közelítőnek tartom. A sablonok használata és mibenléte az egyik legnehezebben megfogható dolog a kezdők számára, és ezen nem változtat az, hogy allapon van, előtagja van, vagy éppen egy nagy közös Forrássablonok kategóriában van a sablon. Ha viszont egyből látja, hogy miből mi lesz, az már valóban segítséget jelent. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 1., 13:13 (CET)

Azzal, amit leírtál több probléma is van, valamint több félreértés:
  • Az rendben van, hogy te az összes forrássablonhoz raksz kategóriát, de nem mindenki tesz így.
  • Az is rendben van, hogy te kigyűjtötted a saját kategóriáid forrássablonjait, de mi lesz a többivel? (plusz a műhely nélküli témakörökkel? Nekik nem lehet?) Továbbá, ha lenne egy központi gyűjtőhely, attól még téged senki sem akadályozna meg abban, hogy saját gyűjteményt használj.
  • Félreértetted azt, hogy miben segítene a Forrás/ előtag. 1) Ha valaki belenézne egy oldal szövegébe, akkor tudná, hogy az ott éppen Forrássablon, 2) Mikor program segítségével statisztikát csinálok, akkor tudom, hogy már van legalább egy forrás az oldalon, nem kell letöltenem a forrássablonok kategória tartalmát, valamint nem maradnak ki az esetlegesen nem kategorizált sablonok sem. Ne feledd, nem mindenki kategorizál. (Megtörtént már, Hkoalának készítettem [link fent], és bizony külön-külön kellett berakni, hogy mely további forrásozáshoz használt sablonokat ne figyelje)
  • Nem tudom, honnan vetted, hogy a Forrás elé még húsz további előtagot rakunk, ilyenről nem beszéltem (a kategorizálás a megszokott módon folytatódna tovább, csak témakörökre osztva).
  • Nem mondtam egy szóval sem, hogy ennek a célja a kezdők munkájának megsegítése lenne, amíg nem lesz normális leírás, addig úgy sem fogják tudni, mi az a sablon, de ez nagyon nem ide tartozik. Dani vita 2010. január 1., 16:14 (CET)
(Szerkesztési ütközés után) félreérted a dolgot! Te arról beszélsz, hogy valaki ír egy cikket, aztán keres hozzá egy forrás sablont. Ilyenkor tényleg nem segít a Forrás/ előtag. Mi a fordítottjáról beszélünk, amikor valaki egy szócikk forrását olvassa. Ilyenkor viszont sokkal beszédesebb az előtagos forma. – BáthoryPéter vita 2010. január 1., 16:20 (CET)

Miért lenne nehezebb a kategorizálást betartatni, mint a Forrás/* alakú névadást? (Valamint tényleg azt gondoljuk, hogy a Forrás/ alakú névadás kiváltja a kategorizálást?) Arra meg, hogy mire jó egy forrássablon, amúgy is könnyű rájönni, mert 1) a forrás fejezetben van, 2) a használata egyszerű, simán meg lehet találni, hogy hol szerepel a szövegben, és megnézni, hogyan jelenik meg. Egyébként is nemsokára jön a Vector skin harmadik bétája a fél-WYSIWYG szerkesztőjével, amiben a sablonok már speciálisan jelennek meg, ott minden bizonnyal lesz arra mód, hogy leírást kapjon róluk a kezdő szerkesztő. – TgrvitaIRCWPPR 2010. január 1., 17:26 (CET)

A Forrás/ előtag nem a kategorizálás kiváltására van, ilyen nincs sehol írva, a kettő egymás mellett lenne. A Usability Initiative fejlesztései meg nem igazán érnek sokat, amíg nincsenek alapértelmezettként bekapcsolva, meg rohadt lassúak (meg nem IE-kompatibilis egy részük, de ez már csak a hab a tortán Vigyor), ráadásul ennek a speciális sablon-megjelenésnek is van még hová fejlődnie (kipróbáltam, szörnyű). Dani vita 2010. január 1., 18:26 (CET)
  • Speciel mindhárom példának hozott forrássablont én gyártottam. Meg még ezen kívül rengeteget. Szerintem a forrássablon nem az olvasást, hanem a szerkesztést segíti. Ha keresek egy szerzőt, akkor megnézem a forrássablonok kategóriájában, hátha már megvan. Ha megvan, akkor felhasználom. Olvasás közben meg a legkevésbé sem érdekel, hogy a forrásmegadás forrássablonnal történt-e, és ha igen, akkor a forrássablon neve mennyire informatív. A szövegben úgyis a sablon tartalma jelenik meg. L AndrásItt megtalálsz 2010. január 1., 18:41 (CET)

Szerintem ha nincs előtte, hogy forrás, akkor is nyilvánvaló, hogy ez forrássablon, mert vagy ref tagok közt van, vagy a Források fejezetben... Alensha 2010. január 1., 18:44 (CET)

Az egészet végigolvasva nem látom előnyét az előtagozásnak, aki nem kategorizál, az nem fog előtagzani sem, viszont a sablonnevek hosszabbak lesznek. A sablonokban meg az a jó, ha rövid a nevük, hogy könnyű legyen használni őket. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2010. január 1., 19:04 (CET)

  • A forrássablonok megnevezési konvencióját ahhoz kéne igazítanunk, ahogyan a szakirodalomban szokásos a forrásokra utalni. Ott gyakran így csinálják: a szerző családi nevéhez hozzábigyesztik a könyv kiadásának évét.
Az oldalszámok megadásával így festenének a hivatkozások:
<ref>{{Tütsöky2001}} p. 59-63</ref>
A sablonok lapalji felsorolásában az évszám azt is sejtetné (bár nem tenné bizonyossá), hogy itt egy forrássablonról lehet szó. Esetenként bizony meg kéne szagoltatni a sablont az egérrel.
Hogy van-e a cikkben ref és van-e a cikk ==Forrás== fejezetében felsorolás, tehát hogy feltehetően van-e a cikkben forrás, azt a botok könnyen kiderítik, ehhez tehát nem szükséges az allap használata a megnevezésben.
Ha egy világos névkonvenciót kidolgozunk, írásba fektetünk és következetesen használunk, akkor arra is könnyebb rábukkanni, hogy van-e Tütsöky valamelyik könyvéről sablon. Ehhez az előtagos a keresést így kell használni: [2].
Az sem lehet egy botnak nehéz, hogy összegyűjtse az összes olyan sablont, amikre valahol a Wikipédián a <ref > </ref> párokon belül vagy a ==Forrás== szakaszban hivatkoztak, és ezzel nyersanyagot gyűjtsön a forrássablonok rendbeszedéséhez.
Karmelaüzenőlap 2010. január 1., 19:34 (CET)
  • Nem lenne ellenvetésem a forrássablonok névegységesítésével kapcsolatban, de mi lesz, ha meglesz? Akkor az összes eddigit átnevezzük? Nem beszélve arról, hogy minek? Aki használja a forrássablonokat, az meg is tudja keresni, a mezei olvasó pedig nem foglalkozik ezzel. L AndrásItt megtalálsz 2010. január 1., 19:40 (CET)

Minden tiszteletem és elismerésem a tiéd, Dani, de ezt a felvetést én a magyarázataid és pontosításaid után is túlzóan optimistának tartom. A sablonok allapra pakolását ugyanúgy nem fogják betartani azok, akik most a kategorizálással nem foglalkoznak. Az általad vázolt előny pedig olyan, hogy elenyészően kevés szerkesztőnek válna javára, és ők is ki tudják váltani (a további hozzászólók állításai fényében mondom) más módszerekkel. Addig, amíg a forrássablonoknál azt nem tudjuk elérni, hogy mindenki a megfelelő hivatkozássablonokkal írjon forrássablont, sőt, az egyik, általam a legtöbbre becsültek közé tartozó szerkesztő a {{cite book}}(?)-os változatot negligálja, mert az ronda és ésszerűtlen a központozása, addig sokkal égetőbbnek tartom ezt a két problémát – nem beszélve arról, hogy ha át kell nevezni kb. 300 forrássablont, és azok x ezer előfordulását, az igencsak problémás mindenkinek. Sokkal égetőbb és sürgősebb az, hogy a forráshivatkozások kinézetére egy olyan megoldás készüljön, amit még azok is elfogadnak és használhatónak tartanak, akik egyébként más formai megoldással szeretnek a forrásaikra hivatkozni. • Azt, hogy később újabb allap-előtagok lesznek, valóban nem mondtad, de azért mérget ne vegyél rá, hogy tényleg nem lennének. Az én fejemben még csak rossz példaként fordult meg, de másnak ugyanúgy akár jó ötletnek is tűnhet az ilyen. :-( --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 1., 23:19 (CET)

Ja, meg a Vector… Hónapokig próbálgattam, barátkoztam vele, és a végén már ott tartottam, hogy álmaimban se lássam. Ott kezdődött, hogy az Opera 10.01-el (meg az elődökkel is) eldugta a szakaszcímekhez tartozó szerklinkeket, és volt, amit egyáltalán nem tudtam szakaszként szerkeszteni, csak az egész oldal megnyitásával. Szóval lehet bármilyen csilivili feature-packed, én maradok annál, hogy a megjelenés legyen puritán és gyors. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 1., 23:23 (CET)

 támogatom !!! Én is támogatom az ötletet (mint ahogy mindent, ami rendszerezi a Wikipédiát). A forrásokon egyébként már én is gondolkodtam, valóban nem túl egységes a jelölés (pl: a mitológiai tárgyú forrássablonok eltérnek a Szinnyei-féle életrajzi sablontól), illetve észrevettem, hogy sokszor a szerző neve nincs belinkelve, de mi van, ha születik egy szócikk a forrás szerzőjéről, és utóbb be szeretném linkelni azt? Honnan fogok rájönni, hogy melyik sablon a forrássablon? Egyáltalán, hogy az adott név forrássablonban előfordul-e? Ez is olyan javaslat, ami egy karbantartónak piszok nagy segítség lenne, a wikis szerkesztőnek szinte mindegy - bár az olvasó valóban nem látja nagy hasznát. HoremWeb: hogy oldanád fel azt az ellentmondást, hogy egy forrássablon többféle tematikában is használható? Ha csak a forrássablonok közt kell keresgélni, mindenki megtalálja, de egy földrajzi tárgyú cikkhez nem biztos, hogy eszembe jutna ókori, vagy egyiptológiai forrássablonok közt keresgélni - ahogy más is jósolta, az a legéletszerűbb: sorra duplikálódnának a forrássablonok. December vita 2010. január 9., 15:43 (CET)

Még mindig a kategorizálással. Egy sablonnak kismillió kategóriában lehet helye, ha valóban kapcsolódik az adott témákhoz. Senkinek nem árt, és senkit nem zavarhat, ha például a Mitológiai kislexikon minden olyan mitológiához be van kategorizálva, amivel foglalkozik, és nem kell miatta dupla sablon. Sőt, bekerülhet egy {{ÓEgyA|1}} a földrajzi, vízrajzi, geológiai sablonok kategóriájába is, mivel jelentős földrajzi, vízrajzi és geológiai témákat is érint, stb. Az általam készített kigyűjtések a sablon megjelenéséről, használatáról adnak közelebbi képet, illetve a rendezhetőségük miatt bizonyos keresési módokat segítenek, de elsődlegesen szerintem a megfelelő bekategorizálás a kulcs, és nem az allap. A kategóriák hierarchikusan rendszerezhetők, stb. A fenti gondolatmenet nekem abba az irányba mutat, hogy előbb-utóbb megjelennének a forrás/földrajz/Baines-Málek, forrás/egyiptológia/Baines-Málek, stb. sablonok, ugyanazzal a tartalommal, és azok valóban duplikátumok lesznek, nem úgy, mint a kategorizálással. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 9., 17:06 (CET)
De a kategorizálás akkor sem oldja meg az itt uralkodó káoszt. Lehet, hogy te soha nem jársz erre, de vannak, akik igen. Ez nehezen oldható meg kategorizálással. Továbbá, hiába kategorizálsz, ha nincs rendesen kigyűjtve, semmit sem ér, hiszen ha majd egyszer 500 kategória lesz, az egyszerűen átláthatatlan egy halandó számára. Dani vita 2010. január 9., 17:41 (CET)
HoremWeb:: azt Te sem gondolod, hogy valaki, aki felvisz egy új könyvet, mint forrást, majd bekategorizálja az összes létező, leendő felhasználási területnek megfelelő kategóriába? Nem fogja, hiszen nem is tudja, hogy milyen kategóriákban használják majd fel. Nyilván egy vízgazdálkodási szakkönyvnél kevés lehetőség van kategóriákra, de például egy lexikonnál? Ezért is lenne jó, ha a kategóriáktól függetlenül csak a Forrás szó szerepelne a forrás nevében, no meg a Karmela által javasolt szerző/dátum megjelenés. Ez volt az eredeti javaslat, amit - szerintem - támogatni lehet. Aztán, hogy ezeket a sablonokat a sablon névtérben kategorizálja-e valaki, vagy sem, már mindegy, de a könnyű megtalálásukhoz, kilistázásukhoz mindenképpen szükség lenne a Forrás/ előtagra. December vita 2010. január 9., 18:16 (CET)