Üdvözöllek a Wikipédia-oldalamon!
Mészöly Tamás vagyok, 2007 elejétől a Wikipédia rendszeres olvasója, 2007 második felétől szerkesztője, 2007 novembere óta adminisztrátora, 2008 októbere óta bürokratája; a Wikipédiát és társprojektjeit üzemeltető Wikimedia Foundation magyarországi társszervezete, a Wikimédia Magyarország társalapítója, a 2008 és 2010 novembere közötti kétéves elnökségi ciklusban ügyvezető alelnöke, a 2010 novembere és 2011 júliusa között felügyelőbizottságának elnöke, 2011 decemberétől első alkalmazottja (irodavezetői státuszban).
Előfordulásom a Wikipédián szakaszos jellegű: amikor van, minden időm itt töltöm, amikor nincs, akkor is. 
Rólam
Érdeklődési terület
Amin dolgozom
Tervbe vett cikkek
Mit míveltem itt eddig
A regisztrációt még azzal az elhatározással követtem el, hogy az érdeklődési területembe eső szócikkeket fogok írni és javítani, de ez annak ellenére sem tartott sokáig, hogy nagyon élveztem. Hamar a közösségi oldalak és archívumok tanulmányozásán kaptam magamat, amivel párhuzamosan járőrködni kezdtem és a közösségi élet aktív szereplőjévé váltam. Ezek igen intenzív hónapok voltak, jellemzően napi 16 órát meghaladó időt töltöttem itt – a közösség ezt adminisztrátorrá választással hálálta meg. Ezután ezen az új területen próbáltam ki magamat, ami nagy részben kapcsolódott a korábbi járőrözéssel kapcsolatos tevékenységhez, de kiegészült az új szerkesztőkkel való kapcsolattartással, a szerkesztők közötti konfliktusok kezelésével és egyéb adminisztratív feladattal, valamint egyre jobban beleástam magam a Wikipédiával kapcsolatos jogi kérdések értelmezésébe is. Közben pihenésképpen újraszerveztem a képek kiemelését, népszerűsítettem a jó minőségű képek feltöltését és megpróbáltam elindítani egy-egy szakterületemhez kapcsolódó hiányzó műhelyt. A figyelmem ezt követően a Wikipédia hatékonyabb javítása felé fordult: megszületett SamatBot és 2008-ban a legtöbbet foglalkoztatott szerkesztővé vált. Ekkoriban időm nagy részét a magyar Wikipédia IRC-csatornáján töltöttem. Egyre több figyelmet fordítottam a Wikipédia PR-jára, külső és belső kommunikációjára (pl. a kezdőlap, a közösségi portál, a Wikipédia:Tartalom, a Wikipédia:Kapcsolatfelvétel oldal átalakítása, mentorkodás, közreműködés sajtóközlemények készítésében, reakciók különböző médiában megjelenő, Wikipédiával kapcsolatos bejegyzésekre stb). 2008 középén a Wikimédia Alapítvány külső megkereséseivel és belső archiválásával foglalkozó Wikimedia OTRS magyarországi társkoordinátora lettem. Kezdetektől aktívan részt vettem a Wikimédia Magyarország megalapításának folyamatában és 2008 novemberében az alakuló közgyűlés az egyesület ügyvezető alelnökévé választott. 2008 végétől az egyesület napi ügyeinek intézése miatt aktivitásom a Wikipédiában jelentősen csökkent. Ez a helyzet főállású munkavállalóvá válásommal, 2009 őszétől tovább romlott. De ne reménykedjen senki, nem könnyű megszabadulni tőlem 
- Statisztikák: [1], [2], [3]
- Galéria
- A kategória-rendszer, ezen belül is a technika, mérnöki tudományok, majd alkalmazott tudományok kategóriák átalakítása, rendezgetése
- A fenti kategóriákba tartozó cikkek és képek kategorizálása
- Műhelyek karbantartása, felmérése; a műhely lap megújítása
- Közösségi portál (Boróval közös munka)
- Wikiszületésnapok (Nikita ötlete alapján, közös munka)
- Szavazási irányelvek módosítási javaslat – idő hiányában félbemaradt
- FV-járőrözés. Kb. 1,5 hónapig napi 16–18 órában, azóta az energiák átcsoportosítása miatt csak ritkán.
- Adminteendők – van sok, non-stop
- Mentorkodás – segítek, ahol tudok
- Mérnökműhely alapítása, szervezése
{{Tartalom cikkek}}, {{tartalom kategóriák}}
- Mediátorsablon
{{Cc-by-sa-3.0}}, {{cc-by-3.0}}
{{Kategóriaböngésző}}
- Wikipédia tartalomismertető lap
- Képek kiemelési és kiemelt státusz megvonási eljárásának módosítása (tervezete és vitája itt)
- Szavazások érvényességi korlátjának módosítása
- Kezdőlap (Boróval közös munka)
- WP:SZI karbantartása
- WP:JKK és WP:JKKM lapok,
{{kkfail}} és {{kk}} sablonok átalakítása
- Lexikon --> enciklopédia átalakítás, új logó
- SamatBot beüzemelése és kegyetlen dolgoztatása
- Portálsablonok cseréje a kocsmafali megegyezés alapján
{{szszt}}
- A javaslatok kiemelt képekre oldal üzemeltetése, kiemelt képek, sikertelen kiemeltkép-jelöltek és kiemeltképjelöltek frissítése
- A nap képe kód fejlesztése, a nap képe oldal rendszeres frissítése
{{cannes-lásd}}, {{film-lásd}}, {{év-film}} sablonok portálsablonokra és lásd még szakaszokra cserélése, majd törlése
- Botgazdák üzenőfala/Fejrész rendszeres frissítése
- Wikipédia:Rendszeres botfeladatok listája oldal útjára indítása
- Statisztika kód, szerkesztők listája szerkesztésszám szerint és szerkesztők listája havi szerkesztésszám alapján oldalak létrehozása és rendszeres frissítése
- Botok összegyűjtése, kategorizálása
- Számformátumok javítgatása (példa)
- Wikipédia:AutoWikiBrowser
- 100K ünnepi logó, hivatalos logó szépítése
- Közreműködés a 100K sajtóközlemény megírásában, a magyar Wikipédia cikk aktualizálásában
- Wikipédia:Jelölt lapváltozatok (Tgr leírása alapján), a kiegészítő bevezetésének előkészítése, magyar tesztwiki tesztelése; szavazási javaslat és szavazás
- csonksablonok kinézetének egységesítése ([4] + példa)
- tesztszerkesztések kigyűjtése és törlése (példa)
- résztvétel az OTRS-csapat munkájában (Wikimédia külső kommunikációja és belső adminisztrációja),
{{OTRS}}(?)
- Wikipédia:Sajtószoba (ez alapján), Wikipédia:Kapcsolatfelvétel (Boro dizájnja)
- Wikimédia Magyarország Egyesület megalapítása, munkájában való részvétel
Könyvjelzők
Kaptam őket :)
Ez a Wikipédia egyik szerkesztői lapja.
Ha ezt a lapot nem a Wikipédián olvasod, akkor egy tükrözést látsz. Légy tudatában annak, hogy a lap elavult lehet, és hogy ezen szerkesztőnek valószínűleg nincs kapcsolata a Wikipédián kívül semmilyen más, ezt a lapot tartalmazó weboldallal. Az eredeti szerkesztői lapot a http://wikipedia.hu/wiki/Szerkesztő:Samat címen találod meg.
|
|