Wikipédia:Wikimédia Magyarország
A Wikimédia Magyarország Egyesület egy főként wikipédisták által alapított közhasznú társadalmi szervezet, melynek célja az emberi tudás összegyűjtésének, rendszerezésének és terjesztésének támogatása, és az így összegyűlt tudáshoz történő lehető legszélesebb körű hozzáférés lehetőségének biztosítása.
Tevékenysége keretében hozzájárul a magyar Wikimédia-projektek és egyéb szabad tartalommal foglalkozó kezdeményezések minőségi és mennyiségi fejlődéséhez; támogatja ezen projektek közösségeinek szükségleteit és növekedését.
Az egyesület igyekszik kihasználni a jogi személyiségből és az adományozók anyagi támogatásából adódó lehetőségeket a jogi környezet, a média-, az oktatási és tudományos területeken belüli elfogadottság javítására és technikai fejlesztések végrehajtására. A tagok előadások és bemutatók tartásával igyekeznek a Wikipédiát, illetve annak szerkesztéseit bemutatni.
Tartalomjegyzék |
Alapításának rövid története
A Wikimédia Magyarország Egyesület 2008 őszén alakult meg. Létrejöttének fontosabb állomásai:
- 2008 nyarán több találkozó és megbeszélés során dőlt el az egyesület létrehozásának kérdése és kezdődött meg az alapítás előkészítése;
- szeptember 27-én tartotta az egyesület alapító közgyűlését, melyen 20 alapító tag vett részt;
- október 19-én a bíróság által előírt alapszabály-módosítás miatt megismételt alapító közgyűlésre került sor;
- november 3-án a Wikimédia Alapítvány 20. tagként felvette a magyar társszervezetet (a norvég társszervezettel együtt);
- ugyancsak november 3-án a Fővárosi Bíróság bejegyző végzésével az egyesületet 13156. sorszám alatt nyilvántartásába vette és közhasznú szervezetté minősítette;
- november 24-én a Fővárosi Bíróság bejegyző végzése jogerőre emelkedett;
- november 27-én az egyesület átvette a jogerős bejegyzésről szóló hivatalos értesítést, tehát ettől a naptól kezdve működhet.
Összegezve: a Wikimédia Magyarország a Wikimedia Foundation, és egyben a Magyar Wikipédia 2003-as indulásának ötödik évfordulója évében, 2008-ban és szeptember 27-től november 27-ig, mindössze két hónap alatt, mondhatni "egy gázzal" tette meg az utat a starttól a célig.
Elnökség
2010 novemberétől 2012 novemberéig:
- Gervai Péter elnök
- Damokos Bence ügyvezető alelnök
- RepliCarter gazdasági alelnök
- Hanák Gábor elnökségi tag
- Tisza Gergő elnökségi tag
Korábbi elnökség
2008 novemberétől 2010 novemberéig:
- Gervai Péter elnök
- Mészöly Tamás ügyvezető alelnök
- Zrínyi Dániel gazdasági alelnök
- Damokos Bence elnökségi tag
- Hanák Gábor elnökségi tag
Fontos információk
Jó tudni:
- az egyesület tagsága lényegében a Wikimédia-projektek szerkesztőiből áll, bár mások számára is nyitott;
- tagnak az egyesület honlapján, egy elektronikus felvételi kérelem kitöltésével lehet jelentkezni; az alapítók és a később csatlakozók jogai és kötelezettségei azonosak;
- az egyesület tagdíja megalakuláskor és azóta is évente 4000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 2000 Ft; az első tagdíjat mindenki belépéskor fizeti meg;
- az egyesület részére adományt természetesen bárki bármikor felajánlhat, ennek részletei az egyesület honlapján olvashatók;
- az egyesület nem vesz részt a Wikimédia-projektek munkájában, a tartalom (szócikkek) létrehozásában, sem az egyes projektek (Wikipédia, Wikikönyvek stb.) saját szabályrendszerének alakításában; legfőbb célja és tevékenysége azonban – közvetve vagy közvetlenül – e projektek fejlesztésének és az azokban közreműködők munkájának segítésére, támogatására irányul.
Tevékenysége
Az Egyesület tevékenységéről legkönnyebben a tagoknak fenntartott levelezőlistáról, az egyesület honlapjáról és a Wikipédia kocsmafalain megjelenő felhívásokból értesülhetsz.
Programok, pályázatok
A szervezet elnöksége 2009 márciusa óta több olyan verseny, program indítását határozta el, melyek ösztönözni kívánják a magyar nyelvű Wikipédia szerkesztői közösségét a gazdagabb, színvonalasabb tartalmak létrehozására, valamint a meglévő szócikkek minőségének javítására.
- Szócikkíró verseny: a hónap legjobban sikerült szócikkének szerzője/szerzői szerény jutalomban részesült/részesültek; a pályázatra 2009. március hó folyamán lehetett jelentkezni.
- A képek versenye: a 2009. március 15-étől számított három hónapban feltöltött magyar vonatkozású képek közül a legjobb minőségűek készítői díjaztuk; a pályázatra március 15-től június 15-ig lehetett pályázni.
- Költségtérítési pályázat: egyes költségigényes szócikkek megírásához, jelentős bővítéséhez az egyesülettől az igazolt költségek megtérítése igényelhető; a pályázatra 2009. március 1. és június 30. között lehetett jelentkezni.
- Forrásolásos nyereményjáték: az angol nyelvű Wikipédia forrás nélküli élő magyar személyek életrajzait tartalmazó cikkei megmentésére indított program.
- Karbantartó verseny: a verseny résztvevői 2010. március 27. 14:00-tól 2010. május 15. 13:59-ig vehettek részt az össznépi rendrakásban (magyar idő szerint).
- Könyvkészítő vetélkedő: 2010. augusztus 16. – szeptember 12. között vártuk a Wikipédia anyagából összeállított könyveket.
Eszközszerver
Ajándéktárgyak
Az egyesületi versenyekben, programokban résztvevők különböző ajándéktárgyakban részesülhetnek, melyeket itt lehet megtekinteni.
Lásd még
- Jogi háttér
- Wikimedia chapters (angolul)
- Local chapter FAQ (angolul)
- Agreement between chapters and Wikimedia Foundation (angolul)
Külső hivatkozások
- Honlap
- e-mail cím: info
wikimedia.hu - Hogyan lehetsz tag?
- Magyar Wikipédia Magazin (Blog)
- @WikimediaHU (Twitter)
- Facebook-oldal / magyar wikipédiás Facebook-oldal
|
|||||||||||