Törpe víziló

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Törpe víziló
Törpe vízilovak a Duisburgi Állatkertben (Németország)
Törpe vízilovak a Duisburgi Állatkertben (Németország)
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Cetartiodactyla
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Cetancodonta
Család: Vízilófélék (Hippopotamidae)
Nem: Choeropsis
Leidy, 1853
Faj: C. liberiensis
Tudományos név
Choeropsis liberiensis
(Morton, 1849)[1]
Szinonimák
  • Hexaprotodon liberiensis Morton, 1849
Elterjedés
Elterjedési területeElterjedési területe
Choeropsis liberiensis range map.jpg
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Törpe víziló témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Törpe víziló témájú kategóriát.

A törpe víziló (Choeropsis liberiensis, korábban Hexaprotodon liberiensis) az emlősök (Mammalia) osztályába, azon belül a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe és a vízilófélék (Hippopotamidae) családjába tartozó faj. Nemének egyetlen élő képviselője; legközelebbi rokona a fosszilis Choeropsis madagascariensis.

A nílusi víziló (Hippopotamus amphibius) kisméretű rokona Nyugat-Afrika esőerdeiben és mocsaraiban őshonos. Főleg Libériában található meg, azonban kisebb állományai vannak Guineában, Sierra Leonéban és Elefántcsontparton is. A törpe víziló a nála nagyobb nílusi víziló mellett a másik élő vízilófaj.

A törpe vízilónak több, szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodása van, de amint a másik élő vízilófaj, ez is a vizek közelében él, mivel bőrét nedvesen kell tartania, továbbá a víz csökkenti a testhőmérsékletét. A párosodás és az ellés egyaránt megtörténhetnek a vízben vagy a szárazon. Növényevő állatként a törpe víziló számos növényi eredetű táplálékot fal fel; többek között páfrányokat, széleslevelű növényeket, füveket és gyümölcsöket.

Mivel igen ritka állat és éjjeli életmódot folytat, a törpe vízilovat igen nehéz a vadonban tanulmányozni. A törpe víziló létezését a tudomány csak a 19. század végére fogadta el, azelőtt mesebeli állatnak, kitalációnak tartották. A késői elfogadás oka részben a hitetlenkedés, részben az, hogy Nyugat-Afrika egészségtelen, fehér ember által nem járt esőerdeiben él. Rendszertani beosztása többször is megváltozott a folyamatban, ahogy mind többet kiderítettek róla. Az állatkertekbe csak a 20. század elején hozták be. Fogságban jól szaporodik. Tanulmányozása főleg az állatkerti példányoknak köszönhető. A faj fennmaradása biztosítottabb az állatkertekben, mint a szabad természetben. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajként tartja számon ezt a kétéltű emlőst; becslései szerint a vadonban kevesebb mint 3000 példány él.[2]

A törpe víziló számára a legfőbb veszélyforrás az élőhelyének az elvesztése, mivel az erdőket, amelyben él, kivágják és helyükbe mezőgazdasági területeket létesítenek. Továbbá irtják az orvvadászok és a helybéliek a húsáért. A térségben zajló háborúk és egyéb fegyveres konfliktusok is ártanak ennek az állatnak. Végül pedig a természetes ellenségei is meg-meg fognak e fajból néhány példányt. Libériában azok az állatok közé tartozik, amelyeket nagymértékben érint az orvvadászat.[3]

Rendszertani besorolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Samuel George Morton, aki elsőként írta le ezt a vízilófajt

Habár általánosan elfogadott tény, hogy ez az emlősállat a vízilófélék közé tartozik, a nembéli hová tartozása még mai napig is vitatott. Egyes rendszerezők a Choeropsis („disznóra hasonló”) nembe helyezik, míg mások a Hexaprotodon (hat metszőfogú) nevű nembe sorolnák be. A vízilófélék családját egyesek lealacsonyítják alcsaládi szintre, míg megint mások a fosszilis Anthracotheriidae családdal tennék egy csoportba, megalkotva az Anthracotheroidea vagy a Hippopotamoidea nevű öregcsaládot.

Az állat rendszertani besorolása többször is megváltozott, amint egyre többet tudtak meg róla.[2][4][5][6] Ennek az emlősállatnak az első leírója, Samuel George Morton amerikai orvos és természettudós, először a Hippopotamus minor nevet adta neki, de mivel szerinte is megjelenésben és életmódban igen eltér a közismert nagytestű rokontól, megalkotta számára a saját Choeropsis nevet. 1977-ben Coryndon azt javasolta, hogy az állatot sorolják be a Hexaprotodon nembe, amely főleg a kihalt, ázsiai vízilovakat foglalja magába.[7]

A javaslatot széles körben elfogadták,[2][4][5][6] legalábbis 2005-ig, amikor is Boisserie - miután alaposan áttanulmányozta a vízilovak törzsfejlődését - határozottan azt állította, hogy a törpe víziló nem tartozik a Hexaprotodon-fajok közé. Továbbá javasolta, hogy az állatot helyezzék vissza a korábbi, azaz a Choeropsis nembe.[4][8][9] Akármelyik nembe is tartozzon - H. liberiensis vagy C. liberiensis tudományos néven, a zoológusok egyetértenek abban, hogy a nemében az egyetlen élő fajt alkotja.[4][7]

Kifejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anthracotherium, talán ez a kihalt állat a vízilófélék őse

A törpe víziló evolúcióját főleg a nílusi víziló szempontjából szokták kutatni. Korábban úgy vélték, hogy a vízilófélék családja szoros rokonsági kapcsolatban áll a disznófélék (Suidae), illetve a pekarifélék (Tayassuidae) családjával. Azonban az utóbbi 10 év kutatásai azt mutatták, hogy valójában a vízilovak legközelebbi rokonai a cetek (Cetacea), vagyis a közismert bálnák és delfinek. E két állatcsoportnak körülbelül 60 millió évvel ezelőtt a párosujjú patásokból származó kétéltű életmódot folytató közös őse volt.[10][11]

Ez a feltételezett ős, körülbelül 6 millió évvel később fajilag ketté vált.[12] Ennek az egyik ágából a cetek fejlődtek ki, míg a másikból a mára már fosszilis Anthracotheriidae család, amelynek számos faja volt. E család első fajai az eocén végén jelentek meg; négy lábujjuk volt és a mai vízilovakra hasonlítottak, azzal a különbséggel, hogy nekik kisebb és keskenyebb fejük volt.[8]

Az eddigi kutatások szerint a vízilófélék mélyen be vannak ágyazódva az ősi Anthracotheriidae családba. A legkorábbi ismert igazi víziló a 8-16 millió éves, afrikai származású Kenyapotamus. Ezt az ősállatot csak néhány töredékes maradványból ismerjük, de becslések szerint a mérete akkora lehetett, mint a mai törpe vízilóé.[9] Feltételezések szerint a vízilófélék Afrikában jelentek meg először, később pedig egyes fajaik áttelepültek Ázsiába és Európába. Amerikában eddig még nem fedezték fel egyik fajukat sem. Körülbelül 1,8-7,5 millió évvel ezelőtt megjelent az Archaeopotamus, a Hippopotamusok és a Hexaprotodonok feltételezett közös őse; ez az emlősállat Afrikában és a Közel-Keleten élt.[4]

Habár a víziló maradványokat csak kevesen tanulmányozzák, az eddigi ismeretek szerint a ma élő két emlősnem, azaz a Hippopotamus és a Choeropsis közös őse körülbelül 8 millió évvel ezelőtt élhetett. A törpe víziló ősi változata a Saotherium lehetett. A Saotherium és a Choeropsis a Hippopotamustól és a Hexaprotodontól eltérően bazálisabb csoportot alkot, tehát jobban hasonlítanak az ős-vízilovakra.[4][9]

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A törpe víziló koponyája

A 20. század elejéig Nigériában is élt egy törpe víziló alfaj; bár sokak szerint a létezése kérdéses.[2] Ezt az alfajt sosem látták a vadonban és be sem fogtak belőle egy példányt sem. Minden állatkerti és múzeumi egyed a libériai alfajhoz tartozik. Ez az állat a Choeropsis liberiensis heslopi (Corbet, 1969); korábbi nevén Hexaprotodon liberiensis heslopi (Corbet, 1969) trinomiális tudományos nevet kapta.

Csak a Niger folyó deltájában élt, Port Harcourt nevű város közelében. Az 1940-es évek elején I. R. P. Heslop brit gyarmati tiszt gyűjtött be néhány példányt a múzeum számára, de azóta sem érkezett hiteles beszámoló erről az állatról. Ha létezett is, valószínűleg ez az alfaj mára már kihalt.[2] A Choeropsis liberiensis heslopi az alfaj nevét I. R. P. Heslop brit tisztről kapta,[5] aki 1945-ben azt állította, hogy a Niger deltájában lelőtt egy ilyen állatot, továbbá néhány másnak begyűjtötte a koponyáját. Az ő akkori becslései szerint a térségben legfeljebb 30 egyed maradt.[13]

Heslop a Londoni Természettudományi Múzeumnak négy törpe víziló koponyát küldött el. 1969-ig ezeket a koponyákat nem vetették taxonómiai vizsgálatok alá. G. B. Corbet, miután összehasonlította a koponyák alakját és méretét máshonnan származó leletekkel, kijelentette, hogy a Heslop által begyűjtött maradványok nem azonosak a C. l. liberiensis nevű alfajjal.[14] A nigériai törpe vízilovakat a következő helyeken látták, illetve lőtték le: Rivers állam, Imo állam és Bayelsa állam. Habár a helybéli lakosok tudnak arról, hogy a térségben egykor létezett ez az emlősfaj, hiteles leírások és történetek manapság már nincsenek többé.[5]

A két alfajt 1800 km távolság, és az úgynevezett Dahomey Gap választja el. Ez egy hatalmas szavannás térség, amely Nyugat-Afrika erdős részeit választja szét.[5]

A másik alfaj színre lépésével a Choeropsis liberiensis liberiensis (Morton, 1849) trinomiális tudományos nevet a libériai alfaj kapta meg; ennek a korábbi szinonimái a következők: Hexaprotodon liberiensis liberiensis (Morton, 1849); Hippopotamus minor (Morton, 1844). Ez az alfaj, amely egyben a törzsalfaj is, Libérián kívül még megtalálható Guineában, Sierra Leonéban és Elefántcsontparton.[5]

Rokon fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nílusi víziló, a másik élő vízilófaj

A törpe víziló legközelebbi rokona és a Choeropsis emlősnem másik faja a mára már kihalt Choeropsis madagascariensis. Ez az állat két másik nemrég kihalt vízilófélével együtt Madagaszkáron élt. A kihalt állat mérete és életmódja nagyjából megegyezett a ma is élő kétéltű emlősével. A sziget magasabban fekvő erdeiben élt, nem pedig a nyíltabb folyószakaszokban. Körülbelül az utóbbi 500 évben halhatott ki.[15][16][17]

A pleisztocén és a holocén korok idején a Földközi-tenger szigetein is éltek törpe vízilovak; ilyenek a ciprusi törpe víziló (Hippopotamus minor),[18] a krétai törpevíziló (Hippopotamus creutzburgi), a Hippopotamus melitensis és a Hippopotamus pentlandi.[19] Habár ezek neveiben a „törpe” megnevezés szerepel, ezek nem közeli rokonai a törpe vízilónak. Ugyanabba az emlősnembe tartoznak, mint amelybe a nílusi víziló is tartozik. Ezek az ősvízilovak az úgynevezett messinai sókrízis, a Földközi-tenger időleges kiszáradása idején jutottak el későbbi élőhelyükre. A tengerszint helyreállása után a szigeteken maradva törpültek el (izolált zsugorodás), aztán fokozatosan kihaltak.[20]

Feltételezések szerint ezek a „zsugorodott” fajok az európai Hippopotamus antiquus leszármazottai. Ez az állat kicsivel nagyobb volt, mint a ma is élő nílusi víziló. A „zsugorodott” fajoktól eltérően az élő törpe víziló nem „ment össze”, hanem egyszerűen ősi tulajdonságokkal rendelkezik.[19]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisebb mérete ellenére az állatnak tömzsi a megjelenése
Az érzékszervei nincsenek a fej legszélén, mint a közönséges rokon esetén

Ez az állat megjelenésében majdnem olyan, mint a közönségesebb, nagyobb rokona. Négyujjú, rövid lábai hordozzák tömzsi és nehézkes testét. A csontjai, hogy elbírják a testsúlyát, vastagok. Mindezek ellenére a törpe víziló fele olyan magas, mint a nílusi víziló, testtömege pedig egynegyede a nagyobb rokonáénak. A kifejlett törpe víziló marmagassága körülbelül 75-83 centiméter, hossza 150-177 centiméter, testtömege 180-275 kilogramm.[5]

Csupasz, szőrtelen bőre zöldesfekete árnyalatú, vagy sötétbarna, amely majdnem feketének tűnik. Hasa jóval világosabb, krémes szürke. A bőre igen hasonlít a nagyobb rokonéra; a kisebb állat esetében is a felhám vékony, míg az irha néhány centiméter vastagságú. Amint a nílusi vízilónak, a törpe vízilónak is van egy különleges váladéka, az úgynevezett „vér izzadság”; bár ez a váladék sem vér és sem izzadság. Ez az erősen alkalinos anyag feltételezések szerint fertőtlenítő (antiszeptikus) hatású, továbbá naptejként szolgál. A vízilovak bőre elég hamar kiszárad és olyankor megreped, emiatt a két állatfaj sok időd tölt - főleg nappal - a vízben.[5]

Ennek az állatnak a közismertebb fajétól eltérően, vékonyabb csontváza van, ami normális a kisebb méretből adódóan. A nílusi víziló gerince, azaz hátvonala párhuzamos a talajjal, míg a kisebb emlősé púpozott, ami megkönnyíti a haladását az erdők sűrű növényzete között. Testéhez viszonyítva a törpe víziló lába és nyaka hosszabb, míg a feje kisebb.[5]

A szemei, fülei és orrnyílásai nem hatalmasok, és nem is helyezkednek el a fej teteje tájékán, mint a nílusi víziló esetében, ami azt jelenti, hogy a szóban forgó víziló nem tartózkodik olyan sokat a mély vízben, mint a másik faj. Lábfejei keskenyebbek, de a lábujjai jobban szétterülnek, továbbá nem annyira úszóhártyások; mindezek az erdő talaján való járást segítik elő.[21]

Habár a nagyobb rokontól eltérően a törpe faj jobban alkalmazkodott a szárazföldi életmódhoz, több ideig ül a vízben, mint más párosujjú patás fajok. Az állat orrnyílásait és füleit erős izmok zárják el a merülések alatt. Bőrének gyors kiszáradása miatt a törpe víziló vízfüggő állat.[5][6]

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabad természetben, vagy akár fogságban, ez az állat olykor párban él

A törpe víziló kevésbé vízhez kötött, mint az óriási és elterjedtebb rokona. Viselkedése főleg a tapírokéra hasonlít, bár ez a konvergens evolúciónak tulajdonítható. Veszély esetén egyaránt menekülhet a vízbe, de a sűrű bozótba is, továbbá közel ugyanannyi időt tölt szárazföldön, mint vízben. A trópusi esőerdők mocsaraiban, kisebb folyóiban él. Míg a nílusi víziló általában nagy csordákba verődik, ahol egy hím köré több nőstény és fiatal tömörül, addig a törpe víziló általában magányosan él, vagy nagyon kis csoportokat, vagy inkább párokat alkot. Ezek a kis csoportok állhatnak egy hímből és egy nőstényből, vagy a nőstényből és annak borjából. Ha két idegen egyed találkozik, akkor kikerülik egymást, vagyis nem kezdenek verekedni, ahogy azt a nagyobb rokon előszeretettel teszi. Az eddigi terepkutatások szerint az átlagos hím területe körülbelül 1,85 négyzetkilométer, míg a nőstényé 0,4-0,6 négyzetkilométer.[5] Ez az állat néhány napig elidőz egy helyen, aztán továbbáll. Azt is megfigyelték, amint part menti üregekbe húzódik, de azt nem tudni, hogy ezeket az üregeket a törpe víziló vájta-e, vagy más állatokét foglalta el. Azt sem lehet tudni, hogy az üregben való pihenés elterjedt-e a faj körében, vagy csak néhány egyed űzi. A távolabbi rokon, a szintén párosujjú patás varacskosdisznó (Phacochoerus) rendszeresen váj magának üregeket, amelyben elrejtőzhet és felnevelheti a malacait.[5]

Elsősorban késő délután és este aktív, a nap legnagyobb részét – késő délutánig – pihenéssel tölti. A sűrű aljnövényzetbe taposott ösvényeit megosztja más erdőlakó állatokkal. Táplálékszerzéskor és az új helyek felkutatásakor ide-oda mozgatja a farkát, miközben folytonosan szórja az ürülékét. Naponta körülbelül 6 órát tölt táplálkozással.[5]

A törpe víziló növényevő állat. Mivel kevésbé vízi életmódú, és az esőerdők árnyas talaján kevés a , ez az állat csak kis mértékben fogyaszt vízinövényeket és füvet. Táplálékának nagy részét a fákról lehullott gyümölcsök, valamint a bokrok és cserjék levelei és a páfrányok képezik. A törpe víziló tápláléka változatosabb és jobb minőségű, mint a nílusi vízilóé.[5]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadonban a mai napig sem figyelték meg a törpe víziló szaporodási szokásait. Az állatkertekben tartott példányok párzási szokásai a fogságban levő kondíciók miatt eltérhetnek a vadonbeliekétől. Az ivarérettséget 3-5 évesen éri el.[6] A legfiatalabb nőstény, amely fogságban ellett, a svájci Bázel nevű város állatkertjében élt; az állat az ellés idején 3 éves és 3 hónapos volt.[5] A nőstény, ha nincs megtermékenyítve, minden 35,5 nap után fogékony; a fogékonysága csak 24-48 órát tart.[2][22]

Anya és borja szoros kapcsolatot alkot

Ez az állat párban is élhet, azonban a párkapcsolat tartama nem ismert. Az állatkertekben általában monogám párban tartják őket. A nőstények fogékonyságáról a hímek azok ürülékének illata alapján szereznek tudomást. A nőstény párzókészségét a hím érintésére hátán kiváló habszerű anyag jelzi. A párzás egyaránt megtörténhet vízben vagy szárazon. A nőstény fogékonysága alatt egyszer vagy akár négyszer is párosodhatnak az állatok. Fogságban az év akármelyik szakában párosodhatnak, ennek következtében pedig ellhetnek.[6] A vemhesség körülbelül 190-210 napig tart. Általában egyszerre egy borjú születik, bár ikrek is jöttek világra.[5]

A nílusi víziló kizárólag csak a vízben párosodik, míg a kis rokona vízben és szárazföldön is párosodhat, illetve ellhet. Az újszülött törpe víziló majdnem azonnal képes úszni. Születésekor a testtömege 4,5-6,2 kilogramm; a hím példányok általában 250 grammal nehezebbek, mint a nőstények. Az elválasztás a 6-8 hónapos kor elérésekor van. Az elválasztás előtt a borjú nem kíséri el az anyját táplálékszerzéskor; inkább a vízben vagy az üregekben rejtőzködik. Az anyaállat naponta körülbelül háromszor tér vissza a borjához, hogy megszoptassa azt. Szoptatáskor az anyaállat az oldalára fekszik.[5]

Fogságban 30–55 éves koráig is elél, azonban a szabad természetben nem valószínű, hogy eléri ezt az életkort.[5][21]

A törpe víziló és az ember[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orvvadászat és az erdőirtások miatt a törpe víziló előfordulási területe az állatkertekbe szorul vissza

Viszonylag kis elterjedési területe miatt soha nem számított gyakori fajnak, a manapság is folytatódó ipari mértékű erdőirtás további nyomást gyakorol e ritka állat fennmaradására. Élőhelyén az őslakosok vadásszák, és élőhelye is zsugorodik, ezért állományai mindenhol fogyatkoznak; populációjának egyes csoportjai elszigetelődtek egymástól, tehát nem képesek többé felfrissíteni génállományaikat.[2] Az előbb felsoroltak miatt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a „veszélyeztetett” kategóriába sorolja a törpe vízilovat.

Libériában, azaz a fő elterjedési területén nagy mértékű az orvvadászata. Akik megkóstolták a húsát, azt állítják, hogy nagyon ízletes, és a vaddisznóéra hasonlít.[3] A nílusi vízilótól eltérően a törpe víziló agyarfogai értéktelenek.[6] Nem ismert pontosan, hogy a Nyugat-Afrikában zajló polgárháborúk miként érintik ezt az állatot, azonban feltételezhető, hogy negatív hatással vannak a fajra.[2] A vadonban a természetes ellenségei közé sorolhatok a leopárdok, a nagyobb pitonok és a krokodilok; azonban e téren sem ismert e ragadozók által okozott elhalálozási ráta.[5]

2007-ben az úgynevezett EDGE lista (Evolutionarily Distinct and Globally Endangered), mely a világ legveszélyeztetettebb fajait foglalja magába, a törpe vízilovat az első 10 közé sorolja be.[23] Sierra Leonéban a Gola Nemzeti Parkban van egy védett állománya.[24]

Állatkerti tartása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bázeli állatkertben nemzetközi törzskönyvet vezetnek a fogságban tartott törpe vízilovakról. Az 1970-1991 között a fogságban tartott példányok száma megkétszereződött. Valószínűbb e faj fennmaradása a fogságban, mint a vadonban.[21][25]

Fogságban jól szaporodik; emiatt a jövőjét az állatkertek jelentik

Veszélyeztetett volta miatt az állatkertekben való tartása fajmentő tevékenységnek bizonyulhat. További előny, hogy kisebb férőhelyet és medencét igényelnek a nílusi vízilovaknál. Jelenleg a világ közel 140 állatkertjében több mint 300 törpe víziló él; közülük 120-130 Európában. Első egyede 1873-ban került kontinensünkre, és mindössze egy hónapot élt a Dublini Állatkertben. Szaporítania először a Berlini Állatkertnek sikerült, 1921-ben. Az 1970-es évek óta nem érkezett a vadonból törpe víziló az amerikai és európai állatkertekbe, mivel számuk szépen gyarapodott.

Törpe víziló a Szegedi Vadasparkban

Ritkasága miatt állatkertekben is ritkább, mint a nílusi víziló. Agresszivitása miatt nílusi rokonával ellentétben csak magányosan tartható. A hím és a nőstény csak a párzási időszakban engedhető össze, így a szaporulatnak mielőbb új állatkertet kell találni. Fogságban sokkal ritkábbak a hímek, mint a nőstények. 1919-től a fogságban született törpe vízilovak 59 százaléka nőstény volt.[22]

Jelenléte Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon a győri Xántus János Állatkertben van egy tehén, a Nyíregyházi Állatparkban egy tenyészpár és a Szegedi Vadasparkban szintén egy tenyészpár található.

A Szegedi Vadasparkba 2007-ben érkezett az első törpe víziló, egy nőstény a csehországi Olmützi Állatkertből, amely itt a Tigi nevet kapta. Párja, Chippo igen fiatal, még egy éves sem volt, mikor Szegedre került a németországi Chemnitzi Állatkertből. 2012. november 17-én megszületett az első utód, egy hím, amely a Dube nevet kapta. [26]

Felfedezése és jelenléte a kultúrákban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár a nílusi vízilovat az európaiak még az ókorban is ismerték, a nyugat-afrikai törpe vízilóról csak a 19. szádban szereztek tudomást. Még a helybéli emberek is alig ismerik, félénk és rejtőzködő mivolta miatt. Libériában „vízi tehénnek” is nevezik.[6]

1911-től kezdve a törpe víziló több állatkertbe is betelepült

Ez első beszámolók erről az állatról tévesen valami vaddisznóféléről írtak. Míg az amerikai természettudós Samuel George Morton a libériai Monroviában tartózkodott, elküldtek neki néhány e fajhoz tartozó koponyát. Morton először 1843-ban írta le az állatot. Az első teljes maradványokat Dr. Johann Büttikofer svájci zoológus gyűjtötte be Libériában az 1870-es és 1880-as években. Ezeket a példányokat a Hollandiában levő Leideni Természettudományi Múzeum vette meg.[6]

Európába az első példányt 1873-ban hozták be. Az állatot a brit koloniális egyesület fogta el Sierra Leonéban, de az a példány hamarosan elpusztult. 1911-ben sikerült „meghonosítani” Európában ezt az állatot. Először a németországi és a New York-i bronxi állatkertekbe telepítették be. Mindkét helyen elkezdtek szaporodni.[5][6]

1927-ben Harvey Samuel Firestone a „Firestone Tire and Rubber Company” gumigyár tulajdonosa ajándékba adta az USA elnökének, Calvin Coolidge-nak a Billy nevű törpe vízilovat. Coolidge a washingtoni állatkertnek adományozta az állatot. Az állatkert állításai szerint ez a Billy nevű törpe víziló az őse a legtöbb ma élő USA-beli törpe vízilónak.[21][27]

Az őslakosok körében több népmese és tévhit is van erről a vízilóról. Az egyik történet szerint a törpe víziló szájában egy fényes, csillogó gyémánt található, amelynek segítségével az állat éjszaka a sűrű erdőben eltévedt embereket kalauzolja biztonságba. Nappal a víziló egy titkos helyre rejti el a gyémántot. Ha a vadász éjjel fogja meg a törpe vízilovat, akkor megszerezheti a gyémántot. Egyes falusiak tévesen azt hiszik, hogy a víziló borjak nem szopnak, hanem az anyjuk „vér izzadságát” nyalva táplálkoznak.[6]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ITIS on Hexaprotodon liberiensis. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2004. augusztus 11.)
  2. ^ a b c d e f g h Lewison, R. & Oliver, W. (IUCN SSC Hippo Specialist Subgroup) (2008). Hexaprotodon liberiensis. In: IUCN 2008. IUCN Red List of Threatened Species. Downloaded on 17 December 2006. Database entry includes a brief justification of why this species is of endangered.
  3. ^ a b "Poaching in Liberia's Forests Threatens Rare Animals", Anne Look, Voice of America News, May 08, 2012.
  4. ^ a b c d e f Boisserie, Jean-Renaud (2005.). „The phylogeny and taxonomy of Hippopotamidae (Mammalia: Artiodactyla): a review based on morphology and cladistic analysis”. Zoological Journal of the Linnean Society 143, 1–26. o. DOI:10.1111/j.1096-3642.2004.00138.x. Hozzáférés ideje: 2007. június 1.  
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Eltringham, S. Keith. The Hippos. London: Academic Press (1999). ISBN 0-85661-131-X 
  6. ^ a b c d e f g h i j Robinson, Phillip T. River Horses and Water Cows. Hippo Specialist Group of the World Conservation Union. Retrieved on 2007-07-30.
  7. ^ a b (1977.) „The taxonomy and nomenclature of the Hippopotamidae (Mammalia, Artiodactyla) and a description of two new fossil species”. Proceedings of the Koninklijke Nederlandse Akademie van Wetenschappen 80 (2), 61–88. o.  
  8. ^ a b Boisserie, Jean-Renaud, Fabrice Lihoreau and Michel Brunet (2005. február 1.). „The position of Hippopotamidae within Cetartiodactyla”. Proceedings of the National Academy of Sciences 102 (5), 1537–1541. o. DOI:10.1073/pnas.0409518102. PMID 15677331. Hozzáférés ideje: 2007. június 9.  
  9. ^ a b c Boisserie, Jean-Renaud, Fabrice Lihoreau and Michel Brunet (2005. március 1.). „Origins of Hippopotamidae (Mammalia, Cetartiodactyla): towards resolution”. Zoologica Scripta 34 (2), 119–143. o. DOI:10.1111/j.1463-6409.2005.00183.x. Hozzáférés ideje: 2007. június 1.  
  10. Scientists find missing link between the dolphin, whale and its closest relative, the hippo. Science News Daily, 2005. január 25. (Hozzáférés: 2008. augusztus 23.)
  11. Gatesy, J (1997. május 1.). „More DNA support for a Cetacea/Hippopotamidae clade: the blood-clotting protein gene gamma-fibrinogen”. Molecular Biology and Evolution 14 (5), 537–543. o. DOI:10.1093/oxfordjournals.molbev.a025790. PMID 9159931.  
  12. Ursing, B.M. (1998.). „Analyses of mitochondrial genomes strongly support a hippopotamus-whale clade”. Proceedings of the Royal Society 265 (1412), 2251–5. o. DOI:10.1098/rspb.1998.0567. PMID 9881471.  
  13. Pigs, Peccaries and Hippos Status Survey and Action Plan. World Conservation Union status survey, 1993. [2008. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 23.)
  14. Corbet, G. B. (1969.). „The taxonomic status of the pygmy hippopotamus, Choeropsis liberiensis, from the Niger Delta”. Journal of Zoology 158, 387–394. o. DOI:10.1111/j.1469-7998.1969.tb02156.x.  
  15. Harris, J.M. (1991.). „Family Hippopotamidae”. Koobi Fora Research Project. Vol. 3. the Fossil Ungulates: Geology, Fossil Artiodactyls and Paleoenvironments, 31–85. o, Kiadó: Clarendon Press, Oxford.  
  16. Oliver, W.L.R. (1995.). „Taxonomy and Conservation Status of the Suiformes — an Overview” (PDF). IBEX Journal of Mountain Ecology.  
  17. Hippopotamus madagascariensis. IUCN Red List, 2002. (Hozzáférés: 2008. augusztus 23.)
  18. Hadjicostis, Menelaos. „Dwarf Hippo Fossils Found on Cyprus”, Fox Television, The Associated Press, 2007. december 6. (Hozzáférés ideje: 2007. december 6.) 
  19. ^ a b Petronio, C. (1995.). „Note on the taxonomy of Pleistocene hippopotamuses” (PDF). Ibex 3, 53–55. o. Hozzáférés ideje: 2008. augusztus 23.  
  20. The earliest prehistory of Cyprus from colonization to exploitation, ed. Swiny, Stuart, American Schools of Oriental Research, 2001, In PDF
  21. ^ a b c d Pygmy Hippo fact sheet. National Zoological Park. (Hozzáférés: 2008. augusztus 23.)
  22. ^ a b Zschokke, Samuel (2002.). „Distorted Sex Ratio at Birth in the Captive Pygmy Hippopotamus, Hexaprotodon Liberiensis”. Journal of Mammalogy 83 (3), 674–681. o. DOI:<0674:DSRABI>2.0.CO;2 10.1644/1545-1542(2002)083<0674:DSRABI>2.0.CO;2.  
  23. Protection for 'weirdest' species”, BBC, 2007. január 16. (Hozzáférés ideje: 2008. augusztus 23.) 
  24. Visitsierraleone.org
  25. Eltringham, S. Keith: Pigs, Peccaries and Hippos Status Survey and Action Plan. World Conservation Union, 1993. [2008. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva].
  26. Törpe víziló (magyar nyelven). Szegedi Vadaspark. (Hozzáférés: 2013. augusztus 11.)
  27. Jablonski, Nina G. (2004.). „The hippo’s tale: how the anatomy and physiology of Late Neogene Hexaprotodon shed light on Late Neogene environmental change”. Quaternary International 117, 119–123. o. DOI:10.1016/S1040-6182(03)00121-6.  

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Pygmy hippopotamus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]