Pekarifélék
 |
||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: Késő eocén – jelenkor | ||||||||||||||||||||||
 Örvös pekari (Pecari tajacu) |
||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||
| Nemek | ||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||
 |
||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pekarifélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pekarifélék témájú médiaállományokat. |
A pekarifélék (Tayassuidae) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjének egy családja. 3 nem és 4 ma élő faj tartozik a családba.
A pekariféléknél a disznófélékhez hasonlóan a hímet, nőstényt és fiatal állatot a kan, koca és malac szavakkal jelöljük.
A pekarifélék közepes méretű párosujjú emlősök, amelyek a disznóalakúak (Suina) alrendjéhez tartoznak, így rokonságban álnak a disznófélékkel, amelyekre egyébként hasonlítanak. E család fajai megtalálhatók Észak-Amerika délnyugati részén és Közép- és Dél-Amerika egész területén. Az állatok általában 90-130 centiméter hosszúak, és egy felnőtt pekari 20-40 kilogrammot nyomhat fajtól függően.
Az emberek sokszor összetévesztik a pekariféléket, amelyek az amerikai kontinensek endemikus élőlényei a disznófélékkel, amelyek Afro-Eurázsiából származnak. Az összetévesztést az elvadult házisertések is okozzák.
Tartalomjegyzék |
Megjelenésük [szerkesztés]
A pekarifélék közepes méretű állatok, amelyek igen hasonlítanak a disznófélékre. Mint a disznóknak, a pekariknak is porcos lemezben végződik az orruk, szemük pedig nagyon kicsi a fejükhöz képest. A disznókhoz hasonlóan a pekarik is a két középső ujjukon járnak, de eltérően az előbbiektől nekik a két szélső ujj hiányozhat. A pekarik gyomra három kamrás, de azért nem kérődzők, és bonyolultabb, mint a disznóké.[1]
Az állatok mindenevők, táplálékuk között szerepelnek kisebb állatok, de főképp gyökerek, füvek, magok és gyümölcsök. Felső állcsontjában ülő rövid, barázdált agyarai segítségére vannak a növényzet feltúrásában, amikor kis gerinctelen állatokra vadászik. A vaddisznó agyarával ellentétben, a pekarik agyara rövidebb és lefelé áll. Az állatok állkapcsa és agyara alkalmas a magok szétzúzására és a gyökerek felvágására.[1] Az agyarakat védelem céljából is használják. A pekarik fogképlete a következő: 
Ha egymáshoz dörzsölik agyaraikat, csikorgó hang jönn ki, és ez távol tartja legtöbbször a ragadozókat. A pekarik agressziv állatok, eltérően a disznóktól, őket nem lehet szelídíteni, mivel valószínűleg rátámadnának gondozóikra. Beszámolások vannak arról, hogy Bolívia északnyugati részén Madidi National Park mellett nagyobb pekari csordák embereket sebeztek és öltek meg.[2]
A pekarifélék társas állatok és csordákba verődnek. Észrevettek már 100 tagú fehérajkú pekari (Tayassu pecari) csordát is, a Chaco-pekari (Catagonus wagneri) és az örvös pekari (Pecari tajacu) kisebb csordákban járnak. A kövületek azt mutatják, hogy a kihalt pekari-fajok is csordákban éltek.
A háton és mindkét szem alatt egy-egy mirigy található; a háti mirigy az óriás pekarinál (Pecari maximus) alig fejlett. A szagmirigyeket a terület megjelzésére használják, a terület 2,8 négyzetkimlométeres is lehet. Egymáshoz dörzsölödve, a csorda tagjai egymást is megjelölik szagmirigyeikkel, így megerősítve a családi köteléket. A szag fontos az állatok számára, mivel látásuk eléggé gyenge. A mirigyekből áradó szag elég erős, hogy az ember is megérezze, emiatt a pekarikat „büdös disznóknak” is nevezik.
Kifejlődésük [szerkesztés]
A pekarifélék először a késő eocénben vagy a korai oligocénben jelentek meg Európa területén. A későbbi korok rétegeiben, minden kontinensen találhatók pekari kövületek, kivéve Ausztráliát és Antarktiszt. A miocén után az Óvilágban kihaltak a pekarik.
Habár manapság gyakoriak Dél-Amerikában, a pekarifélék körülbelül 3 millió éve élnek ott, amiután a Panama-földhíd összekötötte a két Amerikát, és megkezdődött a nagy amerikai faunacsere. Ekkor sok észak-amerikai állat a déli kontinensre költözött, köztük a pekarifélék, a lámák és a tapírok. Néhány délen lakó pedig északra költözött - így tett az óriáslajhár is.Pearce's Peccary - Platygonus Pearcei. Hagerman Fossil Beds' CRITTER CORNER by Dr. Greg McDonald, 27 March 1999.
Rendszerezés [szerkesztés]
A család az alábbi nemeket és fajokat foglalja magában:
- Catagonus (Rusconi, 1930) -1 faj
- Chaco-pekari (Catagonus wagneri)
- Pecari (Reichenbach, 1835) – 2 faj
- Örvös pekari (Pecari tajacu)
- Óriás pekari (Pecari maximus)
- Tayassu (Fischer, 1814) – 1 faj
- Fehérajkú pekari (Tayassu pecari)
- Kihalt nemek és fajok:[3]
-
- Albanohyus
- Antaodon
- Antaodon cinctus
- Argyrohyus
- Cynorca
- Cynorca hesperia
- Cynorca occidentale
- Cynorca sociale
- Dyseohyus
- Dyseohyus fricki
- Floridachoerus
- Floridachoerus olseni
- Hesperhys (szinonimái: Desmathyus, Pediohyus)
- 'Desmathyus siouxensis
- Hesperhys antiquus
- Hesperhys ferus
- Hesperhys pinensis
- Hesperhys vagrans (szinonimája: Desmathyus validus) - típusfaj
- Macrogenis
- Macrogenis crassigenis
- Mylohyus
- Mylohyus elmorei
- Mylohyus floridanus
- Mylohyus fossilis (szinonimái: Dicotyles lenis, Dicotyles nasutus, Dicotyles pennsylvanicus, Mylohyus browni, Mylohyus exortivus, Mylohyus gidleyi, Mylohyus tetragonus)
- Mylohyus longirostris
- Platygonus
- Platygonus compressus (szinonimái: Platygonus alemanii, Platygonus leptorhinus, Hyops depressifrons, Protochoerus prismaticus) - típusfaj
- Platygonus bicalcaratus (szinonimája: Platygonus texanus)
- Platygonus brachirostris
- Platygonus oregonensis
- Platygonus pearcei
- Platygonus vetus (szinonimái: Platygonus cumberlandensis, Platygonus intermediatus)
- Portheodon
- Prosthennops (szinonimája: Hesperopithecus)
- Prosthennops niobrarensis
- Prosthennops serus (szinonimája: Prosthennops graffhami)
- Prosthennops xiphodonticus (szinonimája: Dyseohyus stirtoni)
- Selenogonus
- Selenogonus narinoensis
- Thinohyus
- Thinohyus lentus
Jegyzetek [szerkesztés]
- ^ a b Castellanos, Hernan.szerk.: Macdonald, D.: The Encyclopedia of Mammals. New York: Facts on File, 504–505. o (1984). ISBN 0-87196-871-1
- ↑ http://www.sartorestock.com/adventure/madidi.php
- ↑ PaleoBiology Database: Platygonus, basic info
Források [szerkesztés]
- Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6
- Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)
