Örvös pekari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Örvös pekari
Sárban turkálva
Sárban turkálva
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Disznóalakúak (Suina)
Család: Pekarifélék (Tayassuidae)
Nem: Pecari
Reichenbach, 1835
Faj: P. tajacu
Tudományos név
Pecari tajacu
Linnaeus, 1758
Szinonimák

Tayassu tajacu
Dicotyles tajacu

Elterjedés
Tayassu tacaju distribution map.PNG
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Örvös pekari témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Örvös pekari témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Örvös pekari témájú kategóriát.

Az örvös pekari (Pecari tajacu) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a pekarifélék (Tayassuidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az örvös pekari nedves és száraz trópusi erdők, chaparral (keménylombú és tüskés cserjékből álló növényállomány) és prérik az USA délnyugati résztől Dél-Amerikán át egészen Észak-Argentínáig megtalálható. Trinidad és Tobago szigetein is vannak állományai. Jól alkalmazkodott az emberi településekhez is; számbavevő állományai vannak az arizonai Phoenix és Tucson külvárosaiban, ahol termesztett- és dísznövényeket fogyasztanak.[1][2] Az örvös pekarikat életterük elpusztítása (erdő- és cserjeirtások mezőgazdasági célból) és a mezei termények védelmére szervezett helyi irtóhadjáratok veszélyeztetik.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pecari tajacu angulatus
  • Pecari tajacu bangsi
  • Pecari tajacu crassus
  • Pecari tajacu crusnigrum
  • Pecari tajacu humeralis
  • Pecari tajacu nanus
  • Pecari tajacu nelsoni
  • Pecari tajacu niger
  • Pecari tajacu nigrescens
  • Pecari tajacu patira
  • Pecari tajacu sonoriensis
  • Pecari tajacu tajacu
  • Pecari tajacu torvus
  • Pecari tajacu yucatanensis

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az örvös pekari marmagassága 35-40 centiméter, testtömege 17-30 kilogramm. Törzse súlyos és testes, zömök, jellegzetes szürkésfehér szőrgallérral. Hátán, 20 centiméterre a faroktól szagmirigy van. Mindkét szeme alatt mirigy található, a szagokkal történő kommunikáció céljaira. Felső állcsontjában ülő rövid, barázdált agyarai segítségére vannak a növényzet feltúrásában, amikor kis gerinctelen állatokra vadászik. A vaddisznó agyarával ellentétben, a pekari agyara rövidebb és lefelé áll. Minden szájnyítás és -csukásnál élesedik az agyar. A pekari gyomra bonyolultabb, mint a vaddisznóé: négyrészes és lehetővé teszi a cellulóz nagy részének megemésztését.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az örvös pekari társas lény, 14 főt elérő családközösségben, ritkán akár 50 egyedből álló csapatokban él. Ha jaguár vagy puma támadja meg a csapatot, a vezér kan, a támadó és családja közé áll, hogy az utóbbiak tért nyerhessenek a menekülésben. Tápláléka gyökerek, gyümölcsök, magvak, kaktuszok és gerinctelenek. Fogságban akár 24, szabad természetben 8-10 évig él.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koca 8-14, a kan 11 hónapos korban éri el az ivarérettséget. A párzási időszak ősszel van. A vemhesség 142-150 napig tart, ennek végén a koca 2-3 malacot ellik. A malacokat az egész családközösség gondozza. A pekari-malacok 2-3 hónapig szopnak, de már három hét után némi szilárd táplálékot is fogyasztanak.

Rokon fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az örvös pekari legközelebbi rokona és a Pecari nem másik faja, az óriás pekari (Pecari maximus).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Friederici, Peter (1998. August/September). „Winners and Losers”. National Wildlife Magazine 36, Kiadó: National Wildlife Federation.  
  2. Sowls, Lyle K.. Javelinas and Other Peccaries: Their Biology, Management, and Use, 2, Texas A&M University Press, 67-68. o (1997). ISBN 9780890967171 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]