Magyar kártya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A sok használat miatt gömbölyűre kopott öreg magyar kártya
A Francia forradalom szellemét szimbolizáló játékkártya

A Magyarországon, Ausztriában, Erdélyben, Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában és Dél-Tirolban is használatos 32 vagy 36 lapos kártyacsomagot a magyarság körében magyar kártyának nevezik. Másik elnevezése a Tell-kártya.

Ugyanazokat a színeket használja (piros vagy szív, zöld, makk vagy treff és tök), mint a korai 15. században kialakult német kártya. A kártyák számozása a következő: VII, VIII, IX, X, alsó (vagy baka), felső (vagy fölső), király (vagy csikó) és ász (vagy disznó). Néhány változatban a VI-os is szerepel, így egészül ki 36 laposra a csomag. A tök VI-os néhány játékban joker-szerepet kap (más változatokban a tök VII-es), és vélének („Welli”) nevezik.

A kártyalapokat egyedi képek illusztrálják, amelyek az 1789-es francia forradalom után, de még az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt születtek, amikor forradalmi mozgalmak ébredtek Európa-szerte. Az ászok a négy évszakot mutatják be: a piros ász a tavasz, a tök ász a nyár, a zöld ász az ősz és a makk ász a tél. Az alsókon és a felsőkön a Schiller által 1804-ben írt, és 1827-ben Kolozsvárott bemutatott Tell Vilmos-dráma alakjai láthatók (piros alsó: Kuoni pásztor, makk alsó: Harras Rudolf, zöld alsó: Fürst Walter, tök alsó: Reding Itell, piros felső: Geszler Herrmann, makk felső: Tell Vilmos, zöld felső: Rudenz Ulrich, tök felső: Stüszi vadász). A VIII-IX. lapok a Tell Vilmos-történetet mesélik (piros VIII: Tell Vilmos csónakban evez, tök VIII: Tell Vilmos búcsúzik feleségétől és fiától, tök IX: Geszler kalapja a rúdon).

Sokáig úgy hitték, hogy a kártyacsomag a bécsi Ferdinand Piatnik kártyafestő műhelyének alkotása, ám 1973-ban megtalálták a széria ős-darabját egy angol magángyűjtőnél, ami magán viselte a feltaláló és készítő Schneider József, egy pesti kártyafestő mester nevét. Schneider egy svájci dráma szereplőit festette a kártya lapjaira, mivel ha magyar történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat festett volna, az akkori erős cenzúra soha nem engedte volna forgalmazni a kártyákat. Érdekesség, hogy bár a kártyákon szereplő karakterek svájciak, Svájcban a magyar kártya nagyrészt ismeretlen.

A magyar kártyával játszott játékok közül a legismertebbek az ulti, a snapszer vagy 66, a ferbli, a felsős, a zsírozás, a tartli, a makaó, a lórum és a kurucos.

A Tell-kártya eredetéről megjelent vélemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német kártya alsó szereplői. A magyar kártya a német kártya színeit és számait használja (VI-X)
A német kártya felső szereplői.
A magyar kártya emléktábla a Wichmann kocsma falán

Közép-Európa kártyái között érdekes színfolt az a kártya, amely a svájci szabadsághős Tell Vilmosnak és társainak állít emléket.

A több mint másfél évszázad óta gyártott kártya eredete sokáig tisztázatlan volt. Sokan svájci (helvét) kártyának nevezték, mások azt tartották, hogy Németországból került hozzánk. Egy tekintélyes amerikai szakíró, Hargrave nyilván a svájci alakokból ítélve, könyvében Svájc kártyái között említi, annak ellenére, hogy ott sohasem gyártották vagy használták. A szakirodalom és a nyilvántartott nagy gyűjtemények katalógusai gyártóként csak a bécsi Piatnik nevét említik, holott számos magyar kártyafestő, több bécsi és prágai grafikus is készítette. Nyitott kérdés volt az is, hogy miért vannak egy nálunk régóta gyártott kártyának a svájci történelemből vett alakjai. Kolb Jenő kártyatörténész Régi játékkártyák című könyvében már céloz arra, hogy a Tell-kártya magyar eredetű, és Schiller drámáján alapszik, bár eredeti készítőjéről még nem volt tudomása.

A bécsi Ferdinánd Piatnik, akinek apja Budán született és Pozsonyban végzett kártyafestő iskolát, a Tell-kártyát 1865 körül kezdte gyártani. Később a nagyvállalattá fejlődött cég budapesti, prágai és krakkói leányvállalatai útján az egész monarchiában elterjesztette. Nyilván ez keltette annak a látszatát, mintha a Tell-kártya a bécsi Piatnik eredeti gyártmánya, s így osztrák eredetű lenne. A gyár azonban sohasem utalt erre, sőt a szerző kérdésére a következőket közölte: "Az általunk ismert legrégibb kártya Tell Vilmos alakjaival kb. 1860-ból származik. Azt hisszük azonban, hogy ilyen már korábban is létezett."

Sylvia Mann angol gyűjtő és kártyatörténész egy régi kártyagyűjtemény megvásárlásával jutott a kártya birtokába, melyet 1973-ban azonosítottak be. A gyűjtő tanúsítványa, amelyben leírja a kártya pontos adatait, megállapítja: „A készítő: Schneider József Pesten. A kiadás ideje kb. 1835. Nem tudok más hasonló kártyáról sem múzeumokban, sem magángyűjteményekben.” Az adatokból és fényképekből kétségtelenül bebizonyítható, hogy a mai magyar kártyának Schneider kártyája volt az őse.

A Tell-kártya története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tell-kártya a 1848-as szabadságharcot megelőző időben jelent meg, amikor Európa-szerte forradalmi mozgalmak érlelődtek. Az alsó és felső lapok alakjait a pesti kártyafestő Schiller 1804-ben írt, „Tell Vilmos” című drámájából (lásd: Tell Vilmos-dráma) vette, amelyet nálunk már 1827-ben Kolozsvárott színpadon is előadtak. Érthető, hogy Schneider nem a magyar történelemből választott szabadsághősöket kártyája illusztrálására. Az osztrák cenzúra elkoboztatta volna. Egy német szerző drámájában szereplő alakok ábrázolását azonban a Habsburg adminisztráció nem kifogásolhatta.

Schneidert nyilván inspirálta a dráma alapgondolata, a Habsburgok elleni küzdelem, amelyben Svájcnak is része volt. A műből nyolc alakot választott ki, hat lap a szabadsághős Tell Vilmost és társait, két lap a zsarnok helytartót, Gesslert és csatlósát ábrázolja. A király és az ász lapok rajza nem eredeti elgondolás. Lovas királyok már 16. századbeli kártyákon is előfordultak, a négy évszakot allegorizáló ász lapokra pedig szintén van példa Unger Mátyás győri kártyafestő körülbelül 1800-ból származó csomagjában.

A készítő neve a makk VII lapon van feltüntetve: „Zu finden bei Joseph Schneider in Pesth.” Az előállítás dátuma egyik lapon sem szerepel, Schneider működési idejét azonban ismerjük. A pesti polgárságot 1820-ban nyerte el, neve az 1842. évi pesti címtárakban megtalálható. A Kiskereszt utca (a mai VII. kerületi Kazinczy utca) 520. szám alatt volt a műhelye. Schneider kártyalapjainak stílusa a biedermeier művészeti irányt követi, amely a 19. század első felében divatos volt hazánkban. A lapok hátoldala vörös márványerezésű. Ilyen reverzeket főleg a 19. század első felében készítettek. A felhasznált karton jellemzői az ez időszakban készített kártyák kartonjával azonosak. Mindezek az adatok arra utalnak, hogy a Schneider-kártya megjelenésének ideje a 19. század első felére, közelebbről az 1830-as évekre tehető.

Schneider a 36 lapos kártyát rézbe metszette, s a fekete levonatokat részben sablonnal, részben kézzel festette. A piros, skarlátvörös, kék és barna színeket sablonnal vitte a 94 x 56 milliméter nagyságú lapokra, míg az arcot, a kezet és a ruházat apró díszeit kézzel festette rózsaszín, sárga, illetve halványzöld színekkel. A feliratok német nyelvűek - abban az időben még nem volt az ország hivatalos nyelve a magyar.

A Schneider-kártya gondolati tartalmánál fogva népszerű volt, mert emlékeztetett arra, hogy az ország nem szabad a Habsburgok alatt, míg a svájciak már századokkal előbb kiűzték őket. Valószínű, hogy az 1848-as szabadságharc leverése után elkobozták, mert semmi nyoma nem maradt ebből az időből sem múzeumokban, sem a szakirodalomban. Ma már nem állapítható meg, hogyan került ki Angliába, de feltehető, hogy 1849-es emigránsok útján. Azt sem lehet tudni, hogyan került egyik kártyafestőtől a másikig, mert 1855 körül a pesti Giergl János már készített ilyen kártyát, majd ezt követően Schill és Tempel, Zsíros István, Griegl István és mások.

Piros Tök Zöld Makk

A magyar kártya színei

A kártyafestők közül némelyik kissé változtatott az eredeti kártyán. Így Giergl János a Kuoni pásztort tök alsóként ábrázolta, Reding Itellt pedig megtette piros alsónak, vagyis felcserélte a színeket. A számos lapok közepén levő kis zsánerképek változatlanul maradtak, esetleg felcserélődtek. Az eredeti Schneider-kártyán az a jelenet, amelyen Tell Gessler parancsára lelőni készül nyilával a fia fejére helyezett almát, a piros VI lapon van. Gessler póznára helyezett kalapját, amely előtt az arra menő svájciaknak meg kellett hajolniuk, a piros IX lap ábrázolja. Tell búcsút intő felesége és gyermeke a zöld Vl lapon, a csónakon átkelő Tell pedig a tök VII lapon látható.

A bécsi Piatnik cég 1865 körül kezdte gyártani a kártyát, de átrajzolt formában. Az alakok azonossága, testtartása, öltözékének stílusa, az évszakokat allegorizáló ász lapok azonos kompozíciója kétségtelenül jelzi, hogy Schneider lapjait vették mintául.

A monarchiában monopolhelyzetet élvező Piatnik gyár az eredeti Schneider-kártya két típusát alakította ki néhány lap rajzának megváltoztatásával. Az egyik változatban a nyarat megszemélyesítő, kaszát tartó ifjút (tök ász) felcserélte sarlót tartó leánnyal: a makk ász tűz mellett guggoló férfialakját pedig rőzseköteget cipelő öregasszonnyal. A másik változatban a Kuoni pásztornak (piros alsó) széles karimájú kalapja van, s jobb kezét szájához emeli, Stüszi vadász (tök felső) a bal karját esküre tartja, a zöld ász szüreti jelenetéből pedig az egyik alak elmaradt.

Az első világháború után a monarchia széthullott, de a Tell-kártya megmaradt, s tovább gyártották hazánkban, valamint Ausztriában és Csehszlovákiában is. A második világháború végéig nálunk mindkét változat előfordult.

Amikor a Piatnik cég a második világháború után Ausztrián kívüli vállalatait elvesztette, s azok önálló gyárakká alakultak, a két típus területileg elkülönült. A magyar Játékkártyagyár, mint a budapesti leányvállalat utóda, a második változatot gyártja „magyar kártya” néven. A bécsi Ferdinand Piatnik & Söhne cég az első típust adja ki „Doppeldeutsche Schnapskarten” elnevezéssel: Piatnik prágai vállalatának utóda, az O.T. K. (Obchodni Tyskarny P. N. Kolin) szintén az első típust gyártja, de feliratok nélkül. A kártyát ott „Dvouhlavé Hrací Karty”-nak hívják.

A több mint másfél évszázados múltú kártyának az ad sajátosságot, hogy az általánosan használt és folyamatosan gyártott hagyományos kártyák közül az egyedüli, amely a lapjain levő képek témáját irodalmi műből meríti.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar kártya szereplői
szín Bay eichel.svg Bay herz.svg Bay schellen.svg Bay laub.svg
alsó Harras Rudolf (régebbi kátyákon Harras Rezső) Kuoni pásztor Reding Itell Fürst Walter
felső Tell Vilmos Geszler Hermann Stüszi vadász Rudenz Ulrich
király lovas király lovas király lovas király lovas király
ász tél (idős férfi vadász tűznél melegszik) tavasz (fiatal nő kalapban, virágokkal) nyár (fiatal fiú pihen aratás közben) ősz (fiatal férfi bort iszik egy szőlősdézsa mellett)
ászváltozatok* tél (rőzsehordó öregasszony) tavasz (fiatal nő virágkoszorúval a fején, virágoskosárral) nyár (arató nő, egyik kezében sarló, a másikban egy nyaláb levágott gabona) ősz (szüreti jelenet, nő dézsával egyedül, vagy egy férfival.)
  • Ászváltozatok a Trefl 32 lapos magyar kártya csomagja és a Piatnik magyar kártya 33 lap No. 1813 sz. tipusa alapján.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar kártya témájú médiaállományokat.