Rézmetszet
A rézmetszet a legrégibb mélynyomású sokszorosító grafikai eljárás. A rajzot a rézmetsző kis vésők segítségével vési (metszi) a sima rézlemezbe. A nyomaton megjelenő fekete vonalak tehát mélyítve vannak, ellentétben a fametszettel, amely eljárásnál mindaz, ami nyomot kell, hogy hagyjon a papíron, kiemelkedik. A rézmetszetet meg kell különböztetni még a rézkarctól, amely szintén mélynyomású eljárás, de az utóbbinál a nyomot hagyó vonalakat maratással mélyítik a lemezbe.
Tartalomjegyzék |
Technikája [szerkesztés]
A rézmetsző vésője vékony, négyszögű vagy ovális acélrudacska, amelynek egyik vége ferdén éles hegyben van köszörülve, másik vége pedig egyik oldalán levágott gomba alakú fogantyúba van erősítve. A vésőt munka közben a művész hegyes szögben tartja a rézlemezen, pengéjét a hüvelyk- és mutatóujja közé fogja a hegyétől 1–2 cm távolságra, és a tenyérben nyugvó markolatra adott nyomással mozdítja előre. A véső a kifejtett erő, a szerszám állásszöge szerint keskeny vagy mély barázdát vág a lemezen. A metszés során keletkező sorját háromélű kaparókéssel, sáberral távolítják el. Munka közben a lemezt az éppen metszett vonal irányától függően gyakran forgatják, alkalmas helyzetbe állítják, szép görbe vonalak készítéséhez a metszést végző és a lemezt tartó kéz összehangolt mozgására van szükség. Ennek érdekében a lemezt homokkal töltött bőrpárnára fektetik, vagy speciális forgatható satuba fogják.
A metszetről úgy készülnek a levonatok, hogy a melegített lemezt bekenik sűrű mélynyomó festékekkel és a felületről, ha a lemez kihűlt, ritkaszövésű ronggyal letörlik a fölösleges festéket. A sima felületről a festék könnyen lejön, míg a vésett mélyedésekben megmarad. Ezt a preparált lemezt a mángorlóhoz hasonló rendszerű, acélhengeres mélynyomó prés deszkáira helyezik. A lemezre egy ív áztatott enyvezetlen papírt helyeznek és egyszer áthúzzák a présen. A nedves, puha papír kiszívja a mélyedésekben maradt festéket. A papírt óvatosan leemelik a lemezről, és nehezék alatt szárítják. Új nyomat készítése újbóli hevítést, festékezést és törlést igényel.
Története [szerkesztés]
A rézmetszet feltalálójáról nincsenek biztos ismereteink. Sem az időt, sem a helyet nem ismerjük, hogy hol és mikor készült az első ilyen levonat. Biztos csak az, hogy az ötvösök műhelyeiből indult ki. Az ötvösök ugyanis úgy díszítették a fémlapokat, kelyheket, serlegeket, hogy valamelyik művész rajzát vésővel bemélyítették a fémbe. Ezt a vésett lemezt bekenték forró fémkeverékkel, mely ezüstből, bórax és kén keverékéből állott. A lemezre kent anyag könnyen "beült" a vésett mélyedésekbe, míg a sima felületről csiszolással ismét eltüntették. A 15. században nagyon el volt terjedve a fémdíszítésnek ez a módja, amit niello-technikának hívtak.
Az ötvösmester, mielőtt a vésett lemezre a forró fémkeveréket rákente volna, egy próbáját szerette volna látni végzett munkájának és a vésett felületet festékkel jól bekenve, a felületről a felesleges festékeket letörölve, puha, nedves papirost préselt a lemezre, mely a mélyedésekből kiszívta a festéket. Ezen ötvösmesteri próbák voltak feltevésünk szerint a rézmetszet kiinduló pontjai.
A legrégibb évszámmal jelzett rézmetszet, Krisztus megkínoztatása, 1446-ból való a berlini metszetgyűjteményben. Mindazonáltal nem biztos, hogy ezen évszám előtt nem voltak-e már rézmetszetek.
Rézmetszetek [szerkesztés]
-
Albrecht Dürer: Melankólia I. 1514
Források [szerkesztés]
- Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
- Aleš Krejča: A művészi grafika technikái, ISBN 963-13-1717-X
- Művészeti kislexikon. Budapest : Corvina, 2006. Rézmetszet lásd 189-190. o. ISBN 9631355349
