Jány Gusztáv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jány Gusztáv
Jány Gusztáv.jpg
Született 1883. október 21.
magyar 1867-1918 Rajka
Elhunyt 1947. november 26.[1] (64 évesen)
magyar 1946-1949 Budapest

Vitéz Jány Gusztáv (eredetileg: Hautzinger Gusztáv, Rajka, 1883. október 21.Budapest, 1947. november 26.) hivatásos katonatiszt, magyar királyi honvéd tábornok. Annak a 2. magyar hadseregnek a parancsnoka volt, amely 1943 januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteséget szenvedett.

Pályájának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Hautzinger Sándor (német és lengyel származású), a császári és királyi 76. gyalogezred korábbi őrmestere, szatócs, majd gazdálkodó Lébényben. (Fűszerüzletük, vendéglőjük volt.) Édesanyja Jány Vilma.

1896-ban a család Budapestre költözött, édesapja a Ganz Gépgyárban tisztviselő lett, Jány József – Jány Vilma öccse – pedig kereskedelmi főnök, majd igazgató volt. Hautzinger Gusztáv iskolái: lébényi elemi iskola, soproni evangélikus líceum, Deák Téri Evangélikus Főgimnázium ( ahol 8 éven át Rakovszky Iván és Lukács György osztálytársa volt) – itt 1902-ben érettségizett –, majd 1902 és 1905 között a Ludovika Akadémia.

1905. augusztus 18-án hadnaggyá avatták. Ezt követően a magyar királyi lugosi 8. honvéd gyalogezrednél három évig a 8/I zászlóalj egyik szakaszparancsnoka, illetve önkéntes iskolájának oktatótisztje volt. A lugosi alakulat legénysége nagyrészt román anyanyelvű volt, ezért itt a német mellé a románt – élete későbbi szakaszában pedig a franciát is – megtanulta.

Ezt követően a budapesti felsőbb honvéd tiszti tanfolyam hallgatója volt, innen a legjobb nyolc hallgató egyikeként a bécsi császári és királyi hadiiskolába került, ahol a három évfolyam elvégzése után főhadnaggyá lépett elő. 1913 februárjában a magyar királyi 82. gyalogdandár vezérkari tisztje lett. 1914 elején Bécsben és Fischamendben repülő megfigyelővé képző tanfolyamon vett részt.

Az első világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború kezdetén a 82. gyalogdandár vezérkari tisztjeként a keleti hadszíntérre ment. Itt, a galíciai harcok során szerzett először hírnevet. 1914. november 1-jén soron kívül századossá nevezték ki, december 1-jén a vezérkari testületbe átvették. Később a XVIII. hadtest vezérkarában, majd a császári és királyi 55. gyaloghadosztály kötelékében, 1917-től megfigyelőtisztként német seregtesteknél szolgált a nyugati hadszíntéren. Ezt követően újra Galíciába került a 3. hadsereg-parancsnokság hadműveleti osztályára, majd 1918-ban a Honvédelmi Minisztérium 1. osztályára került. 1919 februárjától a Kratochwill Károly ezredes vezette Székely Hadosztály parancsnokságára került Szatmárnémetibe.

A hatalomra kerülő tanácskormány a Székely Hadosztály tevékenységét zavarónak tekintette, ezért akadályozta, majd a lefegyverzését rendelte el, így a hadosztály parancsnoksága és alárendelt különítményei Demecsernél 1919. április 27-én letették a fegyvert a román csapatok előtt, kedvező feltételek reményében. Az alakulat legénysége fogolytáborokba, a kb. 600 fős tisztikar a brassói Fehér laktanyába került. A román állam biztonsága és védőképessége ellen elkövetett bűncselekmény miatt 1920 februárjától a szamosújvári fegyházban tartották őket fogva. Hautzinger százados 1920. augusztus végén szabadult.

A két világháború között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1920 októberének végén repatriálták, majd jelentkezett a szerveződő magyar királyi honvédségbe. Őrnaggyá nevezték ki, a debreceni hadosztály, majd az átszervezés után a 6. vegyesdandár kötelékébe tartozott. Először vezérkari főnök volt Debrecenben, majd 1924-től fél évig a 11. honvéd gyalogezred parancsnoka. Ezt követően a trianoni békeszerződésben foglalt tiltások folytán Ludovika Akadémiára átnevezett Hadiakadémián tanított harcászatot. Elöljárói felszólításra az első világháborús teljesítményéért beadta felvételi kérelmét a Vitézi Rendbe. 1924. június 17-én avatták fel, ekkor - ennek feltételeként - magyarosította vezetéknevét édesanyja nevére. 42 évesen már ezredes volt. 1928. május végétől két évig - oktatói tevékenységét megszakítva - a székesfehérvári 2. vegyesdandár vezérkari főnök lett.

1931. szeptember 1-jétől a Ludovika Akadémia I. főcsoportjának parancsnoka. Öt évig vezette az intézményt. Vallásos lévén fontosnak tartotta, hogy a korábban csak katolikus kápolnával rendelkező intézményben protestáns oratórium is legyen. A trianoni döntés visszásságait a növendékeknek bemutatandó, a Ludovikán Irredenta folyosót rendezett be, ahol a csonka ország relikviáit tartották, és kialakíttatta a Hősök folyosóját az első világháborúban elesett ludovikások emlékére. 1934. november 1-jétől tábornok.

1936-ban vált meg a Ludovikától. Seregtest-parancsnok lett: előbb a budapesti 1. vegyesdandár 1. gyalogsági parancsnoka, majd 1936. november 1-jétől 1938 májusáig a szombathelyi 3. vegyesdandár parancsnoka volt. Ekkor altábornaggyá léptették elő. 1938. május 24-étől Keresztes Fischer Lajos altábornagy ajánlatára Magyarország Kormányzója Katonai Irodájának főnöke, így Horthy Miklós katonai tanácsadója. Az irodai munkát nem szerette, nem is maradt sokáig. 1938. január 4-étől rövid időre a budapesti I. hadtest parancsnokaként tevékenykedett.

Miután Magyarország 1938-ban fegyverkezési önállóságát visszanyerte, a magyar királyi honvédségnél gyors ütemű fejlesztések kezdődtek a Honvéd Vezérkar 1932-ben elfogadott Huba hadrendfejlesztési terv megvalósítására. 1939 elejétől a korábbi vegyesdandárokból hadtestek alakultak, 1940 tavaszán felállt a három hadsereg-parancsnokság, ezek tisztségébe tapasztalt, a kormányzóhoz hű tábornokok kerültek. Horthy Miklós a 2. magyar hadsereg parancsnokságával Jányt bízta meg 1940. március 1-jétől. Részt vett az erdélyi bevonulásban.

A második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1941. május 1-jétől gyalogsági tábornok, augusztustól vezérezredes volt. Szeptemberben az aktívabb háborús részvételt sürgető Werth Henrik vezérezredes helyére, a Honvéd Vezérkar főnöki tisztségébe a Jánynál fiatalabb Szombathelyi Ferenc vezérezredest nevezik ki. Emiatt és 36 éves szolgálati viszonyából következően Jány kérte felmentését és nyugállományba helyezését, de Keresztes Fischer Lajos vezérezredes, főhadsegéd kifejezte azt a legfelsőbb óhajt, hogy maradjon, ami elől nem tudott kitérni. A magyar állam és a Wilhelm Keitel által képviselt német vezetés között megállapodás jött létre, hogy a német vezetésnek a magyar állam egy hadsereget ad át, és ez éppen a Jány vezette 2. magyar hadsereg lett. Horthy hosszú karrierje jutalmaképpen szánta Jánynak a győztes német hadjáratban való részvételt.

A hadszíntéren gyakran látogatta a csapatokat, egy szemléje során, 1942. augusztus 25-én egy aknavető lövedék szilánkjától megsebesült. Budapesti gyógykezelése alatt, augusztus 28. és október 7. között Csatay Lajos altábornagy helyettesítette.

Az 1942. nyári, Don melletti hídfőcsatában súlyos anyagi és személyi veszteségeket szenvedett el hadserege, az utánpótlás helyzete miatt pedig lőszerben, élelmiszerben és üzemanyagban súlyos hiány mutatkozott. A mindössze 80-90 ezer fő által védett arcvonal irreálisan széles volt, a személyi állomány hangulata pedig katasztrofális.

1942 őszén – a hadszíntérre látogató Nagy Vilmos honvédelmi miniszter közbenjárásával – felmentését kérte Horthy Miklós kormányzótól, tiltakozásul a német hadvezetés által a magyar hadseregtől megkövetelt, végrehajthatatlanul nehéz feladatokra, amelyek mellé a kért támogatást a hadsereg nem kapta meg a német vezetéstől a hadsereg fegyverzetének és felszerelésének megerősítésére, arcvonal mögötti kiképzésére. Kérelmét Horthy elutasította.

A Honvéd Vezérkar főnöke Adolf Hitler követelésére 1942. december 27-én elrendelte a doni hídfőállások feltétlen tartását, ami megoldhatatlan feladatnak bizonyult a gyengén kiépített védőállásokban, hiányos felszereléssel rendelkező hadseregnek a kemény télre felkészített orosz haderővel szemben.

1943. január 14-én, az arcvonal kettős áttörését követően a hadsereget már a bekerítés fenyegette. 1943. január 24-én, hadseregének felbomlása után kiadta „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hírhedt parancsát, amely egyrészt a kilátástalanul küzdő magyar honvédek számára megalázó volt, másrészt hivatkozási alapot adott a németeknek.

„294/2. hds. I. a. 43. I. 24. szám

HADPARANCS

[...] 2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.

3. A rendet és a vas fegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa. [...]

vitéz Jány vezds. hds. pk."[2]

Ezt a parancsát később hatályon kívül helyezte.

Hazatérése után visszavonult (további feladatot nem kapott Horthytól sem), nem volt hajlandó a nácikat és a nyilasokat szolgálni. A szovjet megszállás elől családjával Németországba távozott. A háború végén az amerikaiak felajánlották neki, hogy a Horthy-csoporttal menjen spanyol–portugál területre, de a következőt mondta: ha egyetlenegy magyar, ártatlanul vádolt katonának könnyíti a sorsát azzal, hogy odahaza megtudják az igazságot a második hadsereggel kapcsolatban, akkor bármi történjék is vele, azt szívesen és örömmel vállalja.

Népbírósági pere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A HM 1945. június 19-én mint háborús bűnöst közigazgatási úton lefokozta, és kicsapta a honvédség kötelékéből. 1946-ban, felesége halála után önként hazatért, ehhez kieszközölte az amerikai katonai hatóságoknál az engedélyt. 1946-ban, egy hazatérő hadifogoly-szállítmánnyal érkezett az országba, és feladta magát a magyar hatóságoknak. Előre sejtette, hogy ki fogják végezni, önként vállalta a sorsát. A HM katonapolitikai osztályának kaposvári kirendeltsége vette őrizetbe október 7-én.

1947 szeptemberéig készítették elő a pert, a Kornis Pál, egykori 2. hadsereg-beli munkaszolgálatos által felügyelt, Szörényi Endre őrnagy vezette vizsgálócsoport által készített vádirat-tervezetet a népügyészség többször visszaadta. A csoport dokumentumokat gyűjtött be, és tanúkat is kihallgatott, akik azonban általában 1945 után előléptetett, korábban a 2. hadseregben szolgált tisztek, honvédek, munkaszolgálatosok voltak. A csoport elsősorban a politikai szempontból jelentős tényeket igyekezett kigyűjteni, hiszen a per időpontjában a közvéleményt már nem a háborús bűnösök megbüntetése, hanem a politikai fejlemények foglalkoztatták, illetve az ezzel egy időben zajló per a Magyar Testvéri Közösség ellen. Az 1947-es választásokat követő pártpolitikai csatározások során a kommunista Igaz Szó és Szabad Nép újságok igyekeztek Jány-ellenes hangulatot kelteni, őt a "doni hóhér" néven, és 140 ezer magyar honvéd gyilkosaként emlegették.

A Budapesti Népbíróság 1947. szeptember 25-én, 26-án, 29-én és október 4-én tárgyalta az ügyet dr. Pálosi Béla tanácsvezető bíró vezetésével, a hat koalíciós párt képviselőiből álló tanácsban, a népügyész dr. Gyarmati István volt, a védő dr. Jármay Zsigmond ügyvéd. A védelem tanúi közül csak Nagy Vilmos nyugállományú vezérezredes, 1942–1943 közötti honvédelmi miniszter kihallgatására került sor, mert Veress Lajost, Rácz Jenőt, Cseh Kálmánt és másokat már letartóztattak. Nagy Vilmos próbált a vádlott segítségére lenni.

A bíróság előtt Jány a szolgálati szabályzatra hivatkozott, mondván, hogy ő azt soha nem sértette meg. A színtiszta igazat vallotta, nem érezte magát vétkesnek, hisz ő is parancsot teljesített.

A Budapesti Népbíróság a háborúban betöltött szerepe miatt golyó általi halálra ítélte, mivel egyrészt a háború Magyarországra kiterjesztését, az országnak a háborúba történő fokozottabb belesodródását megakadályozni nem törekedett, másrészről a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértve, emberek törvénytelen kivégzésének és megkínzásának felbujtója volt.

Mindkét vádpontban a bűnösség megállapítása az akkori jogszabályok – így a Népbíróságokról elfogadott, törvénnyel megerősített rendeletek szerint is – jogszabálysértő volt. Az első vádponttal az a probléma, hogy Jányt a kormányzó, vagyis a Honvéd Vezérkar főnöke küldte a frontra, így legfeljebb a parancs egyértelmű megtagadásával próbálhatta volna meg (ami karrierjének végét jelentette volna) „megakadályozni” a háborúba történő fokozottabb belesodródást. A másik vádponttal kapcsolatban pedig maga a Népbíróság állapította meg, hogy az ellentmondásos tanúvallomások miatt nem lehetett egyértelműen bizonyítani, hogy túszok, hadifoglyok, polgári személyek megkínzására sor került volna. Ugyanígy nem lehetett megállapítani, hogy a kettős bíráskodás alapján partizánokat, munkaszolgálatosokat, vagy a feltétlen kitartást elrendelő parancsot megszegő, önkényesen visszavonuló katonákat kivégezték volna. Halálos ítéletet a 2. hadsereg – hadsereg, hadtest, illetve hadosztály – bíróságai csak szökés, illetve az ellenség előtti gyáva magatartás esetében hoztak.

Jány Gusztáv sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1/6-2-16.

Az viszont tény, hogy Jány 1943-ban kiadott parancsa valóban felkoncolást és megtizedelést parancsba adott a pánikszerű visszavonulás megállítására és a rend helyreállítására, amelyekkel éltek a katonai szolgálati szabályzatok alapján, de kétséges, hogy az adott körülmények között (fagyhalál és éhhalál szélén álló katonák esetében) ennek a parancsnak bármilyen eredménye lett volna. Fölmerül a gyanú, hogy Jány a hírhedt parancsával az egyszerű katonákra próbálta hárítani saját felelősségét és amikor látta ennek hatását akkor próbálta meg nem történtté tenni.

Jány az ítélet meghozatala után nem kért kegyelmet, mert azzal szerinte bűnösségét ismerte volna el. A Budapesti Népbíróság 3:2 arányban, és szótöbbséggel a Népbíróságok Országos Tanácsa is kegyelemre méltónak minősítette Jányt, és dr. Pálosi Béla is kegyelemre terjesztette elő. Tildy Zoltán köztársasági elnök a kegyelmi kérvényt 1947. november 22-én elutasította a Nemzeti Főtanács – az államfői kegyelmi jogkört gyakorló szerv – mellőzésével, a védelem 1947. november 25-én elfogadott felfolyamodását nem bírálták el s az ítéletet 1947. november 26-án végrehajtották a régi Gyűjtőfogház udvarán.

1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványára – Jányt az ellene emelt vádak alól jogilag felmentette.

2011. január 12-én Galli István, Jány Gusztáv ügyvédje az Államfőnél kezdeményezte Jány Gusztáv posztumusz vezérezredessé történő kinevezését.[3]

2011. február 11-én Schmitt Pál, köztársasági elnök a honvédelmi miniszterhez fordult Jány Gusztáv posztumusz vezérezredesi kinevezése ügyében. A Honvédelmi Minisztérium a beadványt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak bevonásával vizsgálja.[4]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC06879/06993.htm
  2. Horváth Miklós. A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál. 2., bőv. kiad. Budapest : Zrínyi Kiadó, 1959. p. 179-180. Nemeskürty István. Requiem egy hadseregért. 2. kiad. Budapest : Magvető, 1972. p. 134.
  3. Index - Belföld - Rehabilitálnák Jány Gusztávot
  4. Magyar Nemzet 2011. február 11.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jány Gusztáv témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szabó Péter: Jány Gusztáv, Rubicon, 1997/8. Melléklet
  • Szakály Sándor: Egy tábornok életútja. Szél-járás 2011/1, 32-36.