Illyria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Illyria/Illíria (Kr. e. 380-as évek – Kr. e. 168)
Egyéb nevei ógörögül: Ἰλλυρία
latinul: Illyria
Fennállás ókor
alapítás: Kr. e. 380-as évek
Római Birodalom általi meghódítása: Kr. e. 181
Kormányzás monarchia
Központ Scodra
Népesség
Vallás polütheizmus
Nyelv illír
Térkép
Illyrians.jpg
Illyriához tartozó területek Kr. e. 3. században

Illíria, latinosan Illyria (ógörögül Ἰλλυρία, azaz Illíria, Illürisz vagy Illürikon, latinul Illyria), ókori tartomány neve, melynek tágabb és szűkebb jelentése volt. Tágabban minden föld Itáliától és Noricumtól keletre, valamint Thesszáliától és Makedóniától nyugatra egészen a Savusig (Száva) és az Iszterig (a mai Dunáig). Ez a hatalmas régió a Balkán-félsziget északnyugati részét, ezen belül a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia, Montenegró, Koszovó és Észak-Albánia területét foglalta magában. A néhány ókori szerzőnél előforduló szűkebb értelemben vett Illyria csak az autariaták és ardiaeusok országát jelentette, amely az i. e. 4. században alakult ki a mai Dalmácia déli részén.

A rómaiak az i. e. 21. század során Illyria egész területét elfoglalták, és annak nagyobb északi részén alakították ki Illyricum, majd Dalmatia provinciát.

Népei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római szerzők zord országnak írták le – alkalmasabbnak az állattenyésztésre, mint a növénytermesztésre –, amelyhez a rómaiak csak bányái miatt ragaszkodtak. Nevét az ország lakóinak egyik törzséről, a Shkodrai-tó mellett élő Illyri (görögül Illürioi) népcsoportról kapta. Az illírek név alatt később már nemcsak e népcsoportot értették, hanem sok más velük rokon törzset is. Ilyenek voltak: az Istrii vagy Histri (a róluk elnevezett Isztria területén), a japodok (Japodes) a Száva felső folyásánál, valamint a liburnok egészen a Titius folyóig (Észak-Dalmácia). A liburnok voltak a rómaiak szerint a legjobb tengerészek. (Octavianus később nekik köszönhette actiumi győzelmét.) A Titiustól a Naróig terjedő terület, a mai Közép-Dalmácia a dalmaták vagy delmaták (dalmatae, delmatae) földje volt, akikről később az egész tartomány a nevét kapta. A Naro folyónál (ma a Neretva), a mai Dél-Dalmáciában kezdődött az „igazi illírek” földje, törzseik az ardiusok (Ardiaei) és az autariaták (Autariates) voltak. Tőlük délre a Drilon folyóig (most Drin), azaz a mai Montenegró vidékén laktak a Pleraei (vagy Plearaei), Docleatae, Labeati és Illyri törzsek. Ettől keletre, a mai Koszovó területén pedig a dardanusok hegyi népe élt. A Drilontól dél felé egészen a Cetydnus folyóig az Enchelleae (Enkelei) törzs és a taulantiusok (Taulantii), kelet felé pedig a makedóniai határig az Albani és több más hegyi törzs területe húzódott (a mai Észak- és Közép-Albánia vidéke).

Illyria területe nem esett egybe az illír törzsek által lakott valamennyi területtel, hiszen illír nyelvű népek éltek Illyrián kívül is, egyrészt a Kárpát-medence területén (pannonok és azalok), másrészt Dél-Itáliában (japigok és enotrusok).

Illyria területéhez az Adriai-tenger hosszú tengerpartja mellett számos sziget is tartozott, közös néven liburniai-szigetek, köztük Curictae (ma Krk), a két Apsyrtis (Cres és Lošinj), Arba (Rab), Issa (Vis), Pharia (Hvar), Corcyra Nigra (Korčula) és Melite (Mljet). Ezekre a szigetekre az i. e. 4. század elejétől a Siracusa felől érkező görög gyarmatosítók telepedtek le. A görögökön kívül kelták és föníciaiak is keveredtek az illírek közé.

Városai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevezetesebb városok voltak (északról délnek haladva): Metulum (Csáktornya), Senia (Zengg), Jader (vagy Jadera, Zára), Scardona (Skradin), Tragurium (Trau), Salona (Solin, Split mellett), Delminium (Tomislavgrad), Narona, Epidaurus (Cavtat, Dubrovnik mellett), Doclea (vagy Dioclea, Podgorica mellett), Olcinium (Ulcinj), Lissus (Lezha), Scodra (Shkodra), Dyrrhacium (görögül Epidamnosz, ma Durrës), Apollonia, Oricum és Aulon (Vlora).

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengerparti területeken élő illírek nemcsak jó hajósok voltak, hanem félelmetes kalózok hírére is szert tettek. Az összes törzset egybefogó egységes államot azonban sohasem tudtak alkotni.

Illír Királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Illyrians proper.png

Az i. e. 43. században a mai Albánia területén állt fenn az első illír királyság, amelyet az egykori görög forrásokból is ismerünk. A királyság első uralkodói az Enchelleae törzsből származtak. Az illír királyság függetlenségét először a szomszédos Makedónia fenyegette. Bardülisz illír király i. e. 385-ben legyőzte a makedón Amüntaszt, de a későbbi makedón fejedelmek (különösen III. Fülöp) már az egész királyságot uralmuk alá hajtották. I. e. 335-ben Kleitusz király fellázadt a makedón uralom ellen, de Nagy Sándor leverte a felkelést.

I. e. 317-ben a legnagyobb illír törzsből, a taulantiusok közül származó Glaukiasz kiűzte a megszálló makedónokat, és megalapította a Taulantus-dinasztiát. Fővárosát Scodrában rendezte be. I. e. 312-ben sikeresen verte vissza Kasszandrosz makedón király támadását, majd az illír tengerpart két legfontosabb görög gyarmatvárosát, Epidamnoszt (a mai Durrës) és Apolloniát is országához csatolta. A királyság egyéb fontos városai voltak (latin nevükön): Damastion, Byllis, Albanopolis, Dimallium, Lissus, Meteoni, Ulcinium és Risinium. Glaukiasz utódai területeik védelmében kemény harcokat folytattak a délen szomszédos görög Epiruszi Királysággal.

I. e. 260 körül az ardiaeusok kalóz fejedelme, I. Pleuratus szerezte meg az illír királyság trónját, és ettől kezdve az Ardiaeus-dinasztia uralkodott az ország felett. A királyság ekkor a mai Albánia, Montenegró és Dél-Dalmácia területét foglalta magában.

Az i. e. 2. században az illíreknek új ellenséggel, a felemelkedő Rómával kellett szembenézniük. I. Pleuratus fia, Agron sikeresen állt ellen a római hódítóknak; özvegye Teuta királynő pedig még követeiket is megölette. Ez idézte elő az illír háborút, melyben Gnaeus Fulius Centumalus és L. Posthumius Albinus visszaállították Róma tekintélyét és Teuta királynőt súlyos békefeltételek elfogadására kényszerítették (állandó hadisarc, a partvidék és Corcyra Nigra szigetének átengedése). Teuta királynő utódai, különösen Gentius szembe szálltak még néhányszor Rómával, de sikertelenül. I. e. 168-ban Anicius elfoglalta Scodrát, és végleg megdöntötte az illír királyságot. Gentius száműzött királyként halt meg Iguviumban. Ezzel a Neretva folyótól délre eső teljes illír terület a rómaiak kezére került, akik Illyria néven úgynevezett protektorátussá, azaz Rómától függő köztársasággá alakították.

Római uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az illyricumi főváros, Salona romjai a mai Split mellett.

Illyria számottevő stratégiai és gazdasági jelentőséggel bírt a birodalomban. Számos fontos kikötővárosa volt, belső részeiben pedig aranybányái. Innen indult a Via Egnatia nevű római út, amely Dyrrachium (a korábbi Epidamnosz) városától az Adriai-tenger mentén Bizánc (Byzantium) felé haladt. A harcias bennszülött lakosság a római hadsereg egyik fontos erőforrása volt. Az i. e. 1. század során a rómaiak a Neretvától északra eső partvidéket is fokozatosan meghódították. Az addigi Illyria mellett a meghódított területeken újabb protektorátusokat alakítottak ki (Dalmatia, Iapydia és Liburnia).

Az utolsó illír felkelést Julius Caesar fojtotta vérbe, aki után Octavianus i. e. 3533 között a még mindig kalózkodó japodokat, liburnokat és dalmatákat kiirtotta és területüket római provinciává tette. A korábbi négy protektorátus legnagyobb részét Illyricum provincia néven egyetlen tartományba olvasztotta. A volt Illyria protektorátus déli részét (a mai Albánia területét) ugyanakkor Macedonia provinciához csatolta. Mint római közigazgatási fogalom Illyricum tehát ettől kezdve az Isztriától a Drilon folyóig, továbbá a Savus (Száva) és Drinus (Drina) folyók közé eső terület volt, tehát nagyjából a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia és Montenegró. A provincia fővárosa Salona (Salonae) lett.

Az i. sz. 1. században Illyricum provinciát ismét átszervezték, és ettől kezdve Dalmatia provinciának nevezték. Az elrómaisodó helyi lakosság vagyoni és műveltségi színvonala gyorsan fejlődött. Több híres író is származott a tartományból (például Appianus), és több római császár is született itt, köztük II. Claudius, Aurelianus, Diocletianus, I. Constantinus és Valens.

A Római Birodalom kettészakadása (395) után a területet a Nyugatrómai Birodalomhoz csatolták, 476-tól azonban a bizánci császárok voltak az urai.

Az Illyria név újkori használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1809-ben Napóleon önálló államot szervezett Provinces illyriennes néven, amely Karintiát, Krajnát, Görzöt, Triesztet, Isztriát, Fiumét, a mai Horvátország középső részét és Dalmáciát foglalta magába. A párizsi békeszerződés megkötése után ez az államalakulat Ausztria birtokává lett, és 1815-ben formálisan királysággá alakították. Dalmáciát azonban elválasztották tőle, majd 1822-ben a történelmi Horvátországot és Fiumét is, ez utóbbiakat a Magyar Királyság fennhatósága alá helyezve vissza. Végül 1849-ben Ferenc József a maradék Illír Királyságot is megszüntette, és Karintiát, Krajnát, Görzöt, Triesztet, valamint Isztriát öt új koronatartománnyá alakította át.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]