Angela Merkel

Hivatkozások szerkesztése
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Alfa-ketosav (vitalap | szerkesztései) 2021. május 31., 18:42-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Reagálása az európai migrációs válságra: Igekötő, két tárgyragos főnév, noha itt csak az egyik tárgy.)
Angela Merkel
A Német Szövetségi Köztársaság 8. kancellárja
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2005. november 22.
ElődGerhard Schröder
Ifjúsági és nőügyi miniszter
Hivatali idő
1991. január 18. – 1994. november 17.
ElődUrsula Lehr
UtódClaudia Nolte
Környezetvédelmi miniszter
Hivatali idő
1994. november 17. – 1998. október 26.
ElődKlaus Töpfer
UtódJürgen Trittin
Kereszténydemokrata Unió vezetője
Hivatali idő
2000. április 10. – 2018. december 7.
Született1954. július 17. (69 éves)
Hamburg, NSZK
PártDA (1989–1990)
CDU (1990–napjainkig)
SzüleiHerlind Kasner
Horst Kasner
HázastársaUlrich Merkel (1977–1982)
Joachim Sauer (1998–)
Gyermekeinincs
Vallásevangélikus[1]
DíjakAz év embere (2015)
Angela Merkel aláírása
Angela Merkel aláírása

Angela Merkel, született Angela Dorothea Kasner, (Hamburg, 1954. július 17. –) német politikus, 2000 és 2018 között a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke volt, 2005 óta Németország kancellárja,[1][2][3] országa első női kormányfője. Merkelt széles körben az Európai Unió de facto vezetőjének, a világ leghatalmasabb asszonyának, néhány kommentátor szerint pedig a „szabad világ vezetőjének” nevezik.[4][5] Négyszeres választási győzelmével a leghosszabb ideig regnáló demokratikus vezető Németországban Helmut Kohl után.

Merkel az akkori Nyugat-Németországban, Hamburgban született, csecsemőként Kelet-Németországba költözött a családja, amikor apja, Perleberg evangélikus közösség pásztora lett. 1986-ban kvantumkémiai doktorátust szerzett, és 1989-ig kutatóként dolgozott. Merkel az 1989-90-es Németország újraegyesítése nyomán lépett be a politikába, rövid ideig Lothar de Maizière által vezetett első demokratikusan megválasztott kelet-német kormány szóvivőhelyettesként szolgált. 1990-ben a német újraegyesítés után, Merkelt a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományból beválasztották a Bundestagba. 1991 és 1994 között a Helmut Kohl vezette német szövetségi kormány ifjúsági és nőügyi minisztere volt. 1994 és 1998 között környezet-, természetvédelmi és a reaktorok biztonságáért felelős miniszterként szolgált. Miután a CDU elvesztette az 1998-as németországi szövetségi választást, Merkelt a CDU főtitkárává választották. A kirobbant pártfinanszírozási botrányt felhasználva Helmut Kohlt kiszorította a párt irányításából, majd a szintén érintett Wolfgang Schäuble lemondása után a párt első női elnökévé választották 2000. áprilisában.

2005-ös németországi szövetségi választást követően, Merkel lett Németország első női kancellárja, aki egy nagy koalíciós kormányt vezetett, amely a CDU-ból, annak bajor testvérpártjából, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Németország Szociáldemokrata Pártjából (SPD) állt. A 2009-es németországi szövetségi választáson a CDU megszerezte a szavazatok legnagyobb részét, Merkel koalíciós kormányt alakíthatott a Német Szabaddemokrata Párttal (FDP). A 2013-as németországi szövetségi választáson a CDU történetének 3. legjobb eredményét érte el, de így is koalícióra kényszerűlt az SDP-vel, mivel a korábbi koalíciós partnere az FDP kiesett a Bundestagból. A 2017-es németországi szövetségi választást ismét a CDU nyerte meg, a koalíciós kormányzás az SDP-vel tovább folytatódott.[6]

2007-ben Merkel az Európai Tanács soros elnöke volt és központi szerepet játszott a Lisszaboni szerződés és a berlini ratifikáció elfogadásában. Merkel egyik következetes prioritása a transzatlanti gazdasági kapcsolatok megerősítése volt. Döntő szerepet játszott a 2008-as gazdasági válság kezelésében európai és nemzetközi szinten, „döntéshozónak” is nevezték. Az elmúlt időszakban a belpolitikában az egészségügyi ellátás reformja, a jövőbeli energiafejlesztéssel kapcsolatos problémák és a migráns válság voltak a fő kérdések kancellárisága ideje alatt. 2014 óta, illetve korábban 2011 és 2012 között a G7 vezetője. 2014-ben ő lett a leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfője az Európai Unióban. A világ egyik legbefolyásosabb emberének tartják, a Forbes 2015-ös listája szerint például a második legnagyobb hatalmú ember a világon, egyben a legbefolyásosabb nő.[7] A CDU 2018. október 29-i kongresszusán bejelentette, hogy a decemberi választásokon nem pályázik a párt elnökségére és 2021-ben a mandátuma lejártával a kancellári posztra sem.[8]

Pályafutása

Apja Horst Kasner berlini származású evangélikus lelkipásztor, anyja Herlind Jentzsch hamburgi latin–angol szakos tanárnő. Még 1954-ben, néhány héttel születése után a család Hamburgból az NDK-ba költözött: apja a berlin–brandenburgi evangélikus egyház lelkipásztora lett a brandenburgi Quitzowban, majd három évvel később a fővárostól északra fekvő Templinbe költöztek.[2][3]

1973-ban érettségizett Templinben, majd 1978-ban fizikusi diplomát szerzett a Lipcsei Egyetemen. Ezt követően 1990-ig tudományos munkatársként dolgozott Kelet-Berlinben, a tudományos akadémia fizikai kémiai központi intézetében.[1][2] 1986-ban befejezett doktori disszertációja (amellyel a doctor rerum naturae címet – „a természettudományok doktora” – szerezte meg[2]) kvantumkémiai témában íródott.[9]

Politikai pályafutásának kezdetei

Lothar de Maizière-rel, az NDK utolsó miniszterelnökével, 1990 augusztusában

Politikai pályafutása a rendszerváltás évében, 1989-ben kezdődött, amikor belépett a Demokratikus Ébredés (Demokratischer Aufbruch) nevű ellenzéki mozgalomba,[1][2][3] melynek később szóvivője lett.[2] Az 1990. március 18-án tartott NDK-s választás után – amely az első és utolsó demokratikus választás volt a szocialista országban – Lothar de Maizière kereszténydemokrata miniszterelnök kormányának szóvivő-helyettese volt.[1][2] Miután a Demokratischer Aufbruch 1990-ben egyesült a CDU-val, Merkel automatikusan a kereszténydemokrata párt tagja lett. 1990 decemberében közvetlen választás útján a Bundestag képviselője lett.[1][2]

1991 és 1994 között a Helmut Kohl vezette német szövetségi kormány ifjúsági és nőügyi minisztere volt.[1][2][3] Felfedezőjének Kohlt tartják.[3] 1994 és 1998 között környezet-, természetvédelmi és a reaktorok biztonságáért felelős miniszterként szolgált.[1][2][3] Erről a posztjáról az elvesztett 1998-as szövetségi választások során kellett lemondania, utódja Jürgen Trittin lett.

1991-től 1998-ig a CDU elnökhelyettese, 1993-tól 2000-ig a párt mecklenburg-elő-pomerániai elnöke volt.[1] 1998-ban a CDU főtitkárává nevezték ki.[1][2][3] A 1999 novemberében kirobbant pártfinanszírozási botrányt felhasználva Helmut Kohlt kiszorította a párt irányításából,[3][10] majd 2000 áprilisában a szintén érintett Wolfgang Schäuble lemondása után a párt elnökévé választották[3] 96%-os többséggel. Ebben a pozíciójában 2004-ben is megerősítette egy pártgyűlés, igaz, már csak 88%-kal. 2002-től 2005-ig a CDU/CSU frakcióvezetője volt a Bundestagban.[1][2]

Kancellár

Merkel a Bundestagban 2014-ben

2005. május 30-án Angela Merkel a CDU/CSU szövetség kancellárjelöltje, Gerhard Schröder szociáldemokrata (SPD) kancellár fő kihívója lett.[2] A választás során az SPD 25%-os népszerűségi indexről ért el 34%-ot, a CDU/CSU 50%-ról 35,5%-ra esett vissza. A szeptember 18-i eredmények (CDU: 35,2%, SPD: 34,2%, FDP: 9,8%, Die Linke: 8,7%, Zöldek: 8,1%, egyéb: 3,9%) a "C-pártok" (CDU és CSU) nem várt sikertelenségét jelentették. Hat hétig tartó tárgyalások eredményeképpen nagykoalíciós (CDU, CSU, SPD) kormány alakult Angela Merkel vezetésével. 2005. november 22-én választották kancellárrá,[2] a második világháború utáni Németország második nagykoalíciójának vezetőjévé, egyúttal ő az első női kancellár is az ország történetében.[3] Emellett Merkel az első keletnémet származású kancellár, minthogy gyermekkorát Templinben, Brandenburg tartomány egy kisvárosában töltötte. Elődeitől abban is eltér, hogy foglalkozását tekintve ő az egyetlen természettudós.

José Manuel Barroso, Nicolas Sarkozy és Angela Merkel 2011-ben
Merkel az Európai Néppárt 2009-es varsói kongresszusán

2009. október 28-án, majd 2013. december 7-én is újraválasztották Németország kancellárjává.[2] A 2007-ben az Európai Unió elnökeként fontos szerepet játszott a Lisszaboni szerződés kidolgozásában. A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság hatására fordult erőteljesebben az európai és általában a külpolitika felé, és jelentős szerepet játszott az eurózóna és Európai Unió válságból való kivezetésében. Eközben Németország a 2010-es évek első felében az euróövezet átlagánál jobb gazdasági mutatókkal rendelkezik.[9]

Tüntetés az NSA tömeges megfigyelései ellen, Berlin, 2013 júniusa

2013-ban az Edward Snowden által nyilvánosságra hozott információk szerint az USA-béli Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatta számos vezető európai politikus, többek között Gerhard Schröder és Angela Merkel telefonját is a százmilliós nagyságrendű egyéb lehallgatásai között. A hír nagy sajtóvisszhangot váltott ki, bár csak az NSA szokásos tevékenységéről volt szó.[11]

A 2017-es szövetségi választásokon pártja jelöltjeként ismét versenybe szállt a kancellári címért és újabb négy évre kancellár lett.

Az euróövezet válságával kapcsolatos álláspontja

Reagálása az ukrán válságra

A 2013 novemberében kezdődő kijevi kormányellenes tüntetések 2014 februárjára – részben tisztázatlanul – véres összetűzésekben tetőződtek, ennek következménye volt Janukovics elnök távozása, egy Nyugat-orientált ukrán vezetés létrejötte és a kelet-ukrajnai háború kirobbanása.

2014 augusztusában Merkel Ukrajnába látogatott, hogy támogatásáról biztosítsa Petro Porosenkót.[12] Merkel Európai Unión belüli politikai súlyánál fogva jelentős szerepet játszott az Oroszország elleni szankciók bevezetésében. Ennek során Merkel eltávolodott a Schröder korszakára jellemző orosz–német kapcsolatoktól és az Egyesült Államok Kelet-Európa-politikája mellett tette le a voksát.

Reagálása az európai migrációs válságra

2015 augusztusának végén Merkel nyilatkozatot tett közzé, mely szerint „Németország minden szíriai migránst befogad”.[13] Amikor Angela Merkel meghívásának és a magyar határzár építésének híre eljutott a migránsokhoz, onnantól kezdve a többségük vagy megtagadta a magyarországi regisztrációt és a Magyarországgal való együttműködést, vagy regisztrált, de azok közül, akik regisztráltak és menedékkérelmet adtak be, sokan nem várták meg kérelmük elbírálását, hanem még az elbírálás előtt elhagyták az országot. 2015. szeptember 2-áig 159 968 illegális határátlépést regisztráltak Magyarországon, de csak 148 643 menedékjog iránti kérelem érkezett.[14][15][16] 2015. szeptember 5-én a kancellár újabb nyilatkozatot tett közzé, mely szerint „a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja”.[17] Ennek hatására még több migráns indult meg Magyarországon keresztül Németország felé, Băsescu volt román elnök pedig kijelentette, hogy Schengen és a Dublini Egyezmény összeomlott.[18]

Merkel szerint Európának erkölcsi és jogi kötelessége, hogy a valódi menekülteket befogadja. A legtöbb migráns célpontja Németország. 2015. szeptember 6-a óta ezrével özönlenek az országba.[19][20] The Wall Street Journal szerint az egyoldalú nyitás politikája[21] bel- és külföldön is visszhangot keltett.[22] Németország újból előállt a minden tagállamra kötelező kvótarendszerrel, ahogy az egyes tartományok között is kvóta alapján szerették volna szétosztani a menekültek csoportját.[23]

Magánélete

1977 és 1982 között Ulrich Merkel felesége volt, akinek a nevét megtartotta. 1998-ban Joachim Sauerrel, a Humboldt Egyetem professzorával kötött házasságot,[2][3] férjével Berlinben él bérelt lakásban.[10] Gyermekei nincsenek.[3][10]

2014. január 6-án Svájcban, síbalesetben medencecsontját törte.[9]

Díjai

Állami kitüntetések:

Egyéb díjak:

Konfliktusok a személye körül

  • Merkel több ízben használta az alternatíva nélküli (alternativlos) kifejezést, alátámasztandó belföldi politikáját és az euróövezet válsága kapcsán képviselt álláspontját, melyet 2010-ben Németországban az év legoffenzívabb szavának választottak.[27] Részben Merkel szavajárására reagálva jött létre 2013-ban az Alternatíva Németországért (AfD) nevű euroszkeptikus pártalakulat.[28]
  • Németországban és külföldön is számosan kritizálták az európai migrációs válságban képviselt álláspontját.

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d e f g h i j k Biografie (német nyelven). Die Bundeskanzlerin / Presse- und Informationsamt der Bundesregierung, 2014. [2014. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  2. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p Portrait (német nyelven). Die Bundeskanzlerin / Presse- und Informationsamt der Bundesregierung, 2014. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  3. ↑ a b c d e f g h i j k l Nagy Katalin cárnő a Kislány példaképe (magyar nyelven). Új Szó, 2005. október 11. [2014. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  4. ↑ AFP: Merkel: From austerity queen to 'leader of free world' (amerikai angol nyelven). www.timesofisrael.com . (Hozzáférés: 2018. december 30.)
  5. ↑ The World's Most Powerful Women 2018 (angol nyelven). Forbes . [2019. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 30.)
  6. ↑ Angela Merkel faces multiple challenges in her fourth term. the Guardian , 2018. március 14.
  7. ↑ The World's Most Powerful People (angol nyelven). Forbes, 2015. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  8. ↑ „Angela Merkel to step down in 2021”, BBC News, 2018. október 29. (Hozzáférés: 2018. október 29.) (angol nyelvű) 
  9. ↑ a b c Angela Merkel: a rekorder hatvan éve (magyar nyelven). Világgazdaság, 2014. július 17. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  10. ↑ a b c d Dési András: Angela Merkel titka (magyar nyelven). Népszabadság, 2014. szeptember 27. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  11. ↑ Obama, Obama, miért csinálod ezt? Origo, 2013. 10. 29.
  12. ↑ „Germany's vice-chancellor backs 'federalization' in Ukraine”, 2014. augusztus 23.. [2014. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. augusztus 23.) 
  13. ↑ Angela Merkel: A Merkel-nyilatkozat meghívólevél a szíreknek. [2015. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 9.)
  14. ↑ Tájékoztató a migrációs helyzetről Magyarországon 2015. szeptember 5. Vezetői összefoglaló, 2015. szeptember 5.
  15. ↑ A menekültkáosz hetei: Merkel kijelentésétől Münchenig, 2015. szeptember 7.
  16. ↑ Prőhle: Mi nem szoktunk ahhoz, hogy erős muszlim közösségünk legye nmno.hu
  17. ↑ Angela Merkel: Merkel: a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja. [2016. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 10.)
  18. ↑ Merkel: A védelemre szorulóknak nincs felső korlátja, magyarhirlap.hu
  19. ↑ euronews – Data raises questions over EU's attitude towards asylum seekers. euronews.com. [2016. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 28.)
  20. ↑ „Which Countries Are Under the Most Strain in the European Migration Crisis?”, The New York Times , 2015. augusztus 28. (Hozzáférés: 2015. augusztus 28.) 
  21. ↑ www.theguardian.com
  22. ↑ Bertrand Benoit and Nicholas Winning. „Germany Feels Backlash for Welcoming Migrants”, The Wall Street Journal , 2015. szeptember 6. (Hozzáférés: 2015. szeptember 6.) 
  23. ↑ Katrin Bennhold and Melissa Eddy. „German Quota System Highlights Possible Path and Pitfalls for Handling Crisis”, The New York Times , 2015. szeptember 6. (Hozzáférés: 2015. szeptember 6.) 
  24. ↑ President Obama Names Presidential Medal of Freedom Recipients (angol nyelven). Fehér Ház, 2010. április 27. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  25. ↑ Angela Merkel lett az év embere (magyar nyelven). Origo / MTI, 2014. december 26. (Hozzáférés: 2014. december 26.)
  26. ↑ Angela Merkel, German chancellor, is Time 'Person of the Year' - BBC News (brit angol nyelven). BBC News. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  27. ↑ Sprachkritik: "Alternativlos" ist das Unwort des Jahres (német nyelven). Der Spiegel, 2011. január 18. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 2.)
  28. ↑ Prantl, Heribert. „Alternative dank Merkel”, Süddeutsche Zeitung , 2013. szeptember 24.. [2013. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 2.) 

További információk

Commons:Category:Angela Merkel
A Wikimédia Commons tartalmaz Angela Merkel témájú médiaállományokat.


Elődje:
Gerhard Schröder
Németország szövetségi kancellárja
2005 óta		A Német Szövetségi Köztársaság címere
 Utódja:
(hivatalban)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Angela_Merkel&oldid=23911985”