A3-as autópálya (Románia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Autostrada Transilvania
Észak-erdélyi autópálya
Tabliczka RO A3.svg
Romania Motorway A3 HU.svg
Tabliczka E60.svg
Úttípus autópálya
Hossza 588 km
Ebből elkészült: 52 km
Ebből épül: 152 km
Ebből tervezett: 385 km
Ország Románia Románia
Tartományok Bukarest, Ilfov megye, Prahova megye, Brassó megye, Szeben megye, Maros megye, Fehér megye, Kolozs megye, Szilágy megye, Bihar megye
Az út eleje Bukarest
Az út vége Nagyszántó
Időzóna Kelet-európai idő (UTC+2)

Az A3-as autópálya (másként Észak-erdélyi autópálya, románul Autostrada Transilvania) egy nagyrészt még építés alatt álló romániai autópálya a BukarestPloieștiBrassóMarosvásárhelyKolozsvárNagyvárad útvonalon. Eddig mindössze 52 km készült el belőle Kolozsvár környékén, Aranyosgyéres és Gyalu között.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

Első szakaszát 2004-ben kezdték el építeni.[1] A bejelentést követően azonban több hónapon keresztül csak a kisajátítások és a helyi logisztikai bázis kiépítése folyt.[2] A 2004-es kormányváltást követően pedig azért késlekedett sokáig az építkezés indulása, mert a Tăriceanu-kormány átvizsgálta az elődje által megkötött szerződéseket. Az A3-assal kapcsolatos tervek komoly politikai vitát is kiváltottak, ugyanis a kormány egy ideig az A1-est, ezt az Erdélyt csupán annak szélén érintő autópályát tartotta szem előtt. Ez érthetően nem volt ínyére sok erdélyi politikusnak – magyaroknak és románoknak egyaránt. Például Emil Boc kolozsvári polgármester, egyben demokrata pártelnök is megpróbálta meggyőzni a koalíciót egy Erdély központi területeit is érintő beruházás értelmes mivoltáról. Az észak-erdélyi autópályát ellenző kormány érve az volt, hogy az ország az A1-esre kap kölcsönt az Európai Beruházási Banktól (EIB), egyszerre két autópályára pedig nincs elég pénz.

2009. december 1-jén átadták az első, Torda és Gyalu közötti 42 km-es szakaszt.[3] 2010. november 13-án a Torda–Aranyosgyéres közötti 10 km-es szakasz nyílt meg.[4] A kivitelező az amerikai Bechtel cég volt.

2011 elején a második Boc-kormány nem fizette ki a Bechtelt, az pedig az alvállalkozóit.[5] A kormány túlságosan drágának találta a Bechtel munkáját, ezért augusztusban felbontotta a szerződést a céggel, amely a továbbiakban csak a már megkezdett Berettyószéplak–országhatár közötti szakaszon dolgozhatott.[6] A további szakaszok megépítésére új közbeszerzést írtak ki.[7]

A Bukarest-Ploiești közötti 62 kilométeres szakasz 2007 óta épül.

[szerkesztés] Karbantartása

[szerkesztés] Nyomvonala

A román főváros Bukaresttől Brassón, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Zilahon és Nagyváradon keresztül egészen a magyar határon fekvő Nagyszántóig érő, összesen 588 kilométer hosszú (amelyből a Brassó–Nagyszántó, azaz az erdélyi szakasz hossza 420 km) autópálya a magyarországi M4-esre csatlakozik majd Nagykerekinél.

[szerkesztés] Csomópontok és pihenőhelyek

Az A3-as autópálya, valahol Kolozsvár környékén
Egy viadukt építése
Az út Torda közelében
A Túri-hasadék
Csomópontok és pihenőhelyek
AB-AS-grün.svg (0) Bukarest-CENTRUM
AB-AS-grün.svg (7) Bukarest-észak
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svg (9) Pihenőhely
AB-Kreuz-grün.svg (12) Autostrada Centura București ACB
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (24) Snagov
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svgZeichen 123.svg (27) Pihenőhely
Zeichen 361-51.svg Zeichen 376.svgZeichen 123.svg (32) Benzinkúttal rendelkező komplex pihenőhely
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svgZeichen 123.svg (40) Pihenőhely
AB-Kreuz-grün.svgZeichen 123.svg (45) Bodzavásár, Focșani, Jászvásár, Kisinyov Tabliczka RO A5.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svgZeichen 123.svg (50) Pihenőhely
Zeichen 361-51.svg Zeichen 376.svgZeichen 123.svg (56) Benzinkúttal rendelkező komplex pihenőhely
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (60) Ploiești-dél, Bărcănești RO Roadsign 1.svg
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (62) Ploiești-délnyugat, Zalhanaua RO Roadsign 1A.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svgZeichen 123.svg (64) Pihenőhely
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (71) Ploiești-nyugat, Tergovistye RO Roadsign 72.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svg(terv.) (79) Pihenőhely
Zeichen 361-51.svg Zeichen 376.svg(terv.) (84) Benzinkúttal rendelkező komplex pihenőhely
AB-AS-gelb.svg(terv.) (92) Câmpina, Bănești RO Roadsign 1.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svg(terv.) (100) Pihenőhely
AB-AS-gelb.svg(terv.) (112) Comarnic RO Roadsign 1.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svg(terv.) (118) Félpihenő
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svg(terv.) (120) Félpihenő
AB-AS-gelb.svg(terv.) (124) Sinaia, Tergovistye RO Roadsign 71.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (132) Bușteni RO Roadsign 1.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svg(terv.) (141) Pihenőhely
AB-AS-gelb.svg(terv.) (147) Predeál RO Roadsign 1.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svg(terv.) (152) Pihenőhely (már a történelmi Erdély területén)
Zeichen 361-51.svg Zeichen 376.svg(terv.) (158) Benzinkúttal rendelkező komplex pihenőhely
AB-AS-gelb.svg(terv.) (162) Pitești, Törcsvár, Barcarozsnyó RO Roadsign 73.svg Tabliczka E574.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (168) Brassó-nyugat, Bodzaforduló, Bacău, Sepsiszentgyörgy DJ112B-RO.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (174) Brassó, Feketehalom RO Roadsign 1.svg Tabliczka E68.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (219) Fogaras, Mundra RO Roadsign 1.svg Tabliczka E68.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (254) Szentágota, Jakabfalva, Netus, Hégen DJ106-RO.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (275) Segesvár, Medgyes, Szászszentlászló RO Roadsign 14.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (283) Erzsébetváros, Holdvilág, Domáld, Zágor RO Roadsign 24.svg
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (313) Lukafalva, Nyárádkarácsony DJ151D-RO.svg
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (317) Marosvásárhely RO Roadsign 15.svg
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (320) Marosvásárhelyi Repülőtér, Nyárádtő DJ150B-RO.svg
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (339) Dicsőszentmárton, Oláhkocsárd, Radnót RO Roadsign 14A.svg
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (356) Marosludas, Maroskece RO Roadsign 15.svg
AB-AS-grün.svg (369) Aranyosgyéres, Aranyoslóna RO Roadsign 15.svg
AB-AS-grün.svg (380) Torda, Felvinc RO Roadsign 75.svg
AB-Fluss.svg (383) Aranyos
AB-AS-grün.svg (422) Kolozsvár-1, Szászfenes, Gyalu RO Roadsign 1.svg
AB-AS-grün.svg (431) Kolozsvár-2, Kisbács, Méra RO Roadsign 1F.svg Tabliczka E81.svg
AB-AS-gelb.svg(terv.) (460) Magyarzsombor, Zutor, Középlak, Bánffyhunyad RO Roadsign 1G.svg
Zeichen 361-51.svg Zeichen 376.svg(terv.) Zilahi pihenőhely
AB-AS-gelb.svg(terv.) (488) Zilah, Szatmárnémeti, Nagybánya, Halmi DJ191C-RO.svg
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (515) Szilágysomlyó, Szilágynagyfalu, Sólyomkővár, Élesd RO Roadsign 1H.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svgZeichen 123.svg Szilágysomlyói pihenőhely
AB-Brücke.svgZeichen 123.svg (544-546) Berettyószéplaki völgyhíd (1800 m)
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (548) Margitta, Bisztraterebes, Tóti, Papfalva DJ191A-RO.svg
Zeichen 314.svg Zeichen 377.svgZeichen 123.svg Margittai pihenőhely
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (572) Szalárd, Alsótótfalu, Mezőtelegd DJ191-RO.svg
Zeichen 361-51.svg Zeichen 376.svgZeichen 123.svg Nagyváradi pihenőhely
AB-AS-grün.svgZeichen 123.svg (582) Nagyvárad, Bihar, Székelyhíd, Érmihályfalva, Nagyszalonta RO Roadsign 19.svg Tabliczka E671.svg
BAB-Grenze.svg (terv.) (588) Országhatár (Frontiera) Nagyszántó-Nagykereki
Flag of Hungary.svg Magyarország M4 (Hu) Otszogletu kek tabla.svg

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. Megkezdték az észak-erdélyi autópálya építését – Magyarország.ma, 2004. június 17.
  2. Észak-erdélyi autópálya – Riport. In: Korunk, 2005. április
  3. Átadták a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya első szakaszát – Hvg.hu, 2009. december 1.
  4. AszfaltálomTransindex, 2010. november 13.
  5. Milliókkal tartozik a Bechtel – Krónika.ro, 2011. június 21.
  6. Felbontják a sztrádaszerződést – Krónika.ro, 2011. augusztus 4.
  7. Közbeszerzést ír ki a kormány az észak-erdélyi autópálya papíron létező hat szakaszára – Krónika.ro, 2011. augusztus 5.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz A3-as autópálya (Románia) témájú médiaállományokat.
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken