Által-ér

Által-ér
Közigazgatás
Országok	Magyarország
Földrajzi adatok
Hossz	47,5 km
Forrás	Vértes
Torkolat	Duna
é. sz. 47° 44′ 01″, k. h. 18° 19′ 32″47.7336111111, 18.3255555556
Elhelyezkedése

Által-ér a Duna egyik jobb parti mellékfolyója Komárom-Esztergom megyében.

Földrajzi elhelyezkedése

Az Által-ér a Kisalföld keleti peremének vízfolyása, a Vértes hegység ÉNY-i oldalának vizeit gyűjti össze, Császár községtől délre ered, majd Pusztavámot megkerülve északkeletnek veszi útját. A vízfolyás áthalad a Bokodi-hűtő tavon, Tatabányánál a Tatai-árok törésvonalánál ÉNY felé fordul. A tatai Öreg-tó közepén halad keresztül és öt lefolyón, széles völgyben ér a Dunáig Dunaalmásnál. A főág vizének egy része a Mikoviny-csatornába ömlik, a főág jobbról kisebb vízfolyásokkal egyesülve ömlik a Dunába. Vízfolyásai: Egerárki-víz, Szépvíz-ér, Fekete-víz, Büdös-ér, Pénzes-patak, Labanc-patak, Majki-patak, Gesztesi-patak, Galla-patak, Csákány-patak. (A honfoglalás korában és a középkorban Rákos-pataknak is nevezték.)

Az Által-ér szabályozása

Az Által-ér szabályozását Mikoviny Sámuel, mint a kor jelentős polihisztora végezte el a 18. században. A 18. században egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hadseregben és a mezőgazdaságban a fürge, de kis termetű és kisebb húzóerőt képviselő magyar lovakat erősebbekre kell lecserélni. A század második feléből ismerünk egy császári leiratot, mely a Csehországból behozott nagyobb termetű lovak tenyésztését szorgalmazza, és az e téren eredményt felmutató megyéknek megígéri, hogy „császári tetszésének és királyi jóindulatának bizonyságát fogja adni”.

A megye urai hamar belátták, hogy a nagyobb termetű lovaknak azonban több széna kell. Márpedig a meglévő legelők is elégtelennek bizonyultak. Ezért újabb rétek, kaszálók után kellett nézniük. Megbízták hát mérnökeiket, hogy mérjék fel a mocsarakat, és tegyenek javaslatot azok lecsapolására. A tatai mocsár lecsapolását is hasonló takarmány-nyerő szándék szorgalmazhatta. Az sem lehet véletlen, hogy éppen ez idő tájt tették meg az első lépéseket a kanizsai mocsár lecsapolására is.

A jó széna felértékelődött. Így kerülhetett sor a kamarai mérnök, Mikoviny tatai küldetésére is, hogy a „komáromi földterületek feljavítására” – azaz a tatai mocsár lecsapolására – tervet készítsen , majd „egy vízelvezető csatornát” építsen.

Az Által-ér Dunaalmásnál

1747. április 15-én kötötte meg Eszterházy József és az Udvari Kamara azt a szerződést, mely szerint „a kamarai mérnök, Mikoviny Sámuel földrajzi felmérése alapján készült térképének megfelelően két csatornát ásatnak, egyet a mocsarak lecsapolására… egyet pedig Tatától az almási malmokig”. A „Canalis molaris et derivatorius”-t (Malom- és levezető csatornát, ma Által-ér) mindkét fél számára „fa és más dolgok szállítására” is szánták. Arra a pontra, ahol a lecsapoló csatorna a postautat keresztezte, Mikoviny egy cölöpökre épített kőhidat építtetett.

A mocsarat, melybe az ember kötésig süllyedt, és melyben a marha eldőlt, Mikoviny az alábbi terv szerint csapolta le:

1. Kiszélesíttette és kimélyíttette a tatai tó vizét levezető már meglévő vízfolyás, az Általér medrét, mely ezáltal kallómalom hajtására és faúsztatásra lett alkalmas.
2. A mocsár vizének lefolyását gátló, a „nagy gát”-ba („Der grosse Damm” – valószínűleg római kori úttöltés) épült zsilipeket és malmot leromboltatta.
3. Naszálytól indítva a mocsarat kettészelő lecsapoló csatornát ásatott a Dunába. A mocsarat lecsapoló csatorna, melynek partját ma öreg fűzfák őrzik, még létezik, bár szerepét átvette egy újabban ásott, nem egészen a valóságnak megfelelően „Mikoviny árká”-nak nevezett csatorna.

Ez nem mindenütt történt konfliktusok nélkül. Báró Neffrei János Jakab, az ottani malom tulajdonosa tiltakozott a lecsapolás ellen, s jobbágyaival akarta megakadályozni a Dunából kiinduló füzitői gát és zsilip lebontását, amely malmára hajtván a vizet, a terület lemocsarasodását is okozta. Mikoviny vezetésével a dunaalmásiak kaszára-kapára kaptak, s elbontották a zsilipet.

Természetesen mindezekhez munkaerő, sok dolgos kéz kellett. A 17-18. század a területen mozgalmas évszázad: telepesek érkeztek ide Bánhidára, először református magyarok, később pedig szlovákok a földesúri betelepítésének köszönhetően. A török kiűzése után, a németekhez hasonlóan őket is az Eszterházyak hozták be őket Bánhidára valószínűleg Trencsén, Nyitra, Pozsony megyéből (1725), részben a református magyarok ellensúlyozására. Fő foglalkozásuk a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, fakitermelés és a mészégetés. Mindez a folyamat 1720-1730-as években következhetett be, ekkor a szlovák lakosság már meghaladta a magyarokét.

Eutrofizáció (tápanyagdúsulás) az Által-ér tatabányai szakaszán

Velük is hasonló szerződést kötött az Eszterházy-uradalom, ők csapolták le a mocsarakat ingyen munkával. Balogh uradalmi tiszttartó 1746 szeptemberében így rendelkezett: „Köteles lészen a Bánhyd kösség határában lévő öreg Tónak gatjában áló csatornyát ki ásni, és a külső víznek Horizontyán , vagyis fölső Szinyen helét még anyyi mélségre ugyanis kiasni, hogy tellyesen a csatornya víz alat álandóván ályon kihez obligaltoni fog le tételéhez, és el tömöséhez elegendő embereket elő állítani.” Tervrajzának feliratai pedig megőrizték a 300 évvel ezelőtti Tata környéki állapotokat: a „Kis Fórás”-t, „Magad Fórás”-t és a „Fényes Forás”-t, két közutat, az almási Duna-parton fürdőt, Szőny előtt Brigetio romjait, valamint táborát, melyhez a Tatáról induló ˝aquaeductus˝, vízvezeték futott.

A parancs szerint megfelelő gonddal szemrevételezte a fürdőt, és úgy találta, hogy az rossz állapotban van, vize pedig „nem különösen meleg”. Bár nem feladata, hogy a fürdő vizének tulajdonságait megvizsgálja, azért elmondja, hogy már a régiek is nagyra becsülték a természetnek ezen jótékony adományát. A legöregebb lakósoktól megtudta, hogy bár a fürdőt csak silány deszkafallal és tetővel építették, sokak testi bajaikban gyógyulást nyertek benne. Nem messze innen egy régi fürdőnek a romjait is felfedezte.

Alaposabb vizsgálódás után kiderült, hogy egy ˝pompás˝ fürdőépület maradványaira bukkant. Maga a fürdő hossza és szélessége 3 öl volt. E mellett egy másik, ugyancsak „remek” fürdőépület alapjait is megtalálta. A téglák és a habarcs alapján úgy találta, hogy egy másfél ezer éves római építménnyel van dolga. Korábbi olvasmányaiból már tudta, hogy ezen a vidéken sok nevezetes római telep és város létezett – Szőnynél Brigetio, Neszmély és Süttő között Azaon, Környénél Floriana… Az épületek szerkezetéből arra következtetett, hogy a vizet nem melegítették, tehát az hajdan megfelelő hőmérséklettel fakadt. Ebből arra következtetett, hogy talán azért váltak hidegebbé, mert elhanyagolták őket, vagy mert az évszázadok alatt földalatti útjaik és összeköttetéseik megváltoztak. A mocsárban viszont felfedezte, hogy helyeként füstként pára gomolyog fel, és a hideg vízben meleg források fakadnak. Ezek bővizűek, és sokkal melegebbek, mint a régi fürdőnél fakadóak. A források vízében fekete nyálkát talált, és amerre folyt, fehér lerakódás mutatta útját. Jelentését azzal fejezi be, hogy jelentős költségek nélkül itt a „legjobb és a leghasznosabb gyógyfürdőt” lehetne létrehozni.

A fürdők esetében megnyilatkozó régész-hajlama a „Conditiones” kezdetű német nyelvű előterjesztésében is felbukkan: „Szeretné a múltat feltárni, különösen Magyarországnak azt a részét, mely valaha Pannóniához és Dáciához tartozott, melyet a régi rómaiak úgy felvirágoztattak, bennük számos jeles kolóniát és várost alapítottak, és hatalmas műveket hoztak létre, ezek romjai, nyomai és emlékei a mai napig fennállnak, melyeket mindezideig senki rendesen föl nem derített… Pontosabb felmérés, mérlegelés után a régi római és görög írók leírása alapján fel kell tárni és deríteni, hogy hol, milyen város vagy település volt korábban, milyen volt annak a fekvése, mely előnyei voltak, mi célból építették az egyes műveket, és mire használták azokat. Lehetőségei szerint Magyarország más részeiben is meg akarja figyelni ezeket, nem feledkezve meg a szarmata, gót és hun régiségekről sem…”

Az Által-ér Szövetség

Öreg-tó, Tata

1994. január 17-én 20 szervezet alakította meg az Által-ér Szövetséget. Az egyik első, vízgyűjtő köré szerveződő magyarországi társulásban ma már 23 önkormányzat, 20 gazdasági társaság és 12 nonprofit szervezet dolgozik az Öreg-tó vízminőségének javításán.

Táblaállítások

2005-ben tájékoztató táblákat helyezett ki az Által-ér Szövetség, a közúti táblákon az Által-ér neve látható, melyeket Pusztavám, Bokod, Kecskéd, Környe, Tatabánya, Vértesszőlős, Tata, és Dunaalmás területén helyeztek ki. A jelentősebb gyalogosforgalmú területeken a névtáblák mellett 5 ponton ismeretterjesztő táblákat is állítottak A kihelyezett információs táblák a patak völgyének természeti értékeiről, a vízfolyásokról, tavakról, madár- és állatvilágról, a Natura 2000-es területekről, illetve az élőhelyekről és madárvédelmi irányelvek jelentőségéről tájékoztatnak. Eddig az Által-eret, valamint a Galla-patakot keresztező autópálya, fő-és mellékutak mentén nem voltak információs táblák, melyek az áthaladó autósok számára jelezték volna a patakok nevét.

Terveik

Összesen 21 település összefogásával „Gerecse-Tata” néven hozna létre natúrparkot az Által-ér Szövetség. A védett terület a Gerecse több ezer hektárnyi természetközeli hegyvidékére, valamint Tata turisztikai vonzerejére alapozva hozható létre. A natúrparkhoz tartozhat Baj, Bajna, Bajót, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Epöl, Gyermely, Héreg, Lábatlan, Nagysáp, Naszály, Neszmély, Süttő, Szomor, Szomód, Tardos, Tarján, Tata, Tatabánya, Vértesszőlős és Vértestolna. A részvétel a települések döntésétől is függ.

Források

• A „Hungaria nova” megrajzolója M. S. (Bp., 1987)
• Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története. I–II. (Budapest, 1973) 151–279. oldal
• Bendeffy László: Mikovény Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattára Mikovény térképeire. (MTA, Budapest, 1976). Az MTA Könyvtárának kiadványai 71., 1.kötet. 356.old.
• Béni Kornél – Viszló Levente: A Vértes hegység és környéke (Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány, 1996) 50. oldal
• Deák Antal András: Mikoviny Sámuel Tata környéki munkássága. (Limes, 1994) 101–110.old
• Faller Jenő: Adalékok Mikoviny Sámuel udvari és kamaramérnöki tevékenységéhez. (Budapest, 1938)
• Komárom-Esztergom megye kézikönyve (Alfadat-Ceba , 1997) 23. oldal
• Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza (K-EMPI, Tatabánya, 1993) 334. old.
• Magyar életrajzi lexikon. II. kötet (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969) 213–214. oldal
• Mikoviny emlékülés: a Tata-Füzitői mocsár lecsapolásának 250. évfordulója tiszteletére… (Almásfüzitő, 1977)
• Tatabánya története: helytörténeti tanulmányok. I. kötet. 28–29. oldal