Réti csík

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Réti csík
Misgurnus fossilis 2009 G1.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 2 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Pontyhalhoz hasonlóak (Ostariophysi)
Rend: Pontyalakúak (Cypriniformes)
Öregcsalád: Cobitoidea
Család: Csíkfélék (Cobitidae)
Nem: Misgurnus
Faj: M. fossilis
Tudományos név
Misgurnus fossilis
(Linnaeus, 1758) [1]
Szinonimák
  • Cobitis fossilis (Linnaeus, 1758)[2]
  • Petromizon variegatus (Wulff, 1765) [3]
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Réti csík témájú kategóriát.

Portré egy réti csíkról

A réti csík (Misgurnus fossilis) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe és a csíkfélék (Cobitidae) családjába tartozó faja.

A nagy folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása miatt megfogyatkozott a Magyarországon található állománya, ezért védelmet élvez. Korábban tömegesen fordult elő, fontos böjti tápláléknak számított, és horgászatát, a csíkászatot a 19. századig mint a halászat külön ágazatát tartották számon.

A német sporthorgász szövetség és az osztrák testvérszervezet kuratóriuma 1987-ben kiválasztotta, mint az év hala, hogy ezzel is ráirányítsa a fajra a természetvédők figyelmét.

Egyéb elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevezik még réticsíknak, csíknak és halcsíknak. A színváltozatai miatt megkülönböztetésképpen használt elnevezései a barnacsík, a csíkdáma és a csíkkirály.[4][5]

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa és Ázsia különböző részein honos. Európa északi és keleti részében szinte mindenütt előfordul, megtalálható az Alpoktól északra, egészen Maasig kelet felé a Néva vízrendszerében a Ladoga-tó, a Fekete-tenger északi medencéjének folyóiban a Dunában kelet felé a Kubányban, a Kaszpi-medence folyóiban a Volga és az Ural vízgyűjtő rendszerében elsősorban az iszapos fenekű tavak és folyók lakójaként. Nem őshonos az Egyesült Királyság, Skandinávia és az Appenninek folyóiban az Ibériai-félszigeten, a Krímben, az Adriai-tenger és az Égei-tenger vízgyűjtő rendszerében.[4][6]

Hasonló fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonló fajok a csíkfélék tagjai és felületes szemlélő összetévesztheti még az fiatal angolnával, de az nyúlánkabb és a hasúszói hiányoznak. A közeli rokon kövi csík oldalát foltok tarkítják, míg a réti csíkon hosszanti csíkok láthatók ezért jól megkülönböztethetőek egymástól. A vágó csík és a kőfúró csík feje és teste lapított és a szemük hátrafelé áll, valamint felmereszthető a csonttüskéjük.[7]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyságát tekintve 15-35 centiméteresre nő meg és súlya 80-150 gramm között mozog. Kisméretű száját 10 bajusz köríti, 4 a felső és 6 az alsó ajakán. A testformája miatt kígyószerűnek tűnő halat a fenéken bajuszszálai segítik az érzékelésben. Teste hengeres, nagyon izmos, nyákos és apró pikkelyek borítják, melyek alig fedik egymást. A szemei testméretéhez viszonyítva nagyon aprónak tűnnek. Hasa sárga, háta barna és oldalán a szemétől a farokúszóig jellegzetes sötétbarna csíkok húzódnak.[4][8]

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éjjel aktív hal napközben az iszapban rejtőzik el. Étrendjét tekintve rovarokat, férgeket és ízeltlábúakat keresgél az iszapban, valamint a vízben lévő növényi törmelékeket is elfogyasztja. Nagyon szívós és igénytelen hal a telet az iszapba rejtőzve tölti el. A víz időleges kiszáradását is el tudja viselni. Élőhelye az árterek, mocsarak, lápok iszapos fenekű helyei, de megtalálható a folyóvizek lassú folyású, iszapos szakaszain is. Élőhelyspecifikus faj, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos élőhelytípushoz alkalmazkodott és ettől a környezettől nem tud elszakadni. Az élőhelyének változásakor nem tudja követni a változásokat és emiatt eltűnik a faj az adott területről.[4][8]

Szürkületkor kezd aktív lenni és a faj jellegzetessége, hogy kisegítő légzőszerve segítségével béllégzésre képes. Amikor kevés a vízben az oxigén felúszik a felszínre, és ott levegőt szippant, amelyet vérerekkel dúsan átszőtt belébe présel. Az elhasznált levegőt a végbelén át engedi ki. Zivatar előtt gyakran használ légköri oxigént, mivel ilyenkor az emelkedő hőmérséklet és a süllyedő légnyomás miatt csökken a víz oxigéntartalma. Régebben ezen tulajdonsága miatt a csíkászok élő barométernek tartották, mert az időjárás változását nyugtalan mozgásukkal előre tudták jelezni.[8]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A réti csík szaporodása szezonális, áprilistól-júliusig tart, ivartermékeit jellegzetes táncot követően lövelli ki. A nőstény nagyobb és teltebb testű, mint a hím. Az ivarérettségüket 2-3 éves korukra érik el. Az ivarérett példányok párosan ívnak a sekély, vízinövényekkel dúsan benőtt vízterületeken, ahol az ikrás egyed 2-3 részletben rakja le 1,7-1,9 mm átmérőjű és 10-150 ezer darabot számláló ikráját. A lerakott ikráiból 16-20 ° C-os vízben 5-10 nap alatt kifejlődnek a 4-5 milliméter hosszú lárvák, melyek ezután gyorsan növekednek. A lárváknak külső kopoltyúbojtjai vannak melyek, mint kisegítő légzőszervek lehetővé teszik, hogy akár szegényes oxigénviszonyok között is képesek fejlődni.[4][8][9]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Misgurnus fossilis (Linnaeus, 1758) weatherfish (angol nyelven). The Taxonomicon. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  2. Misgurnus fossilis (Linnaeus, 1758) (accepted name) (angol nyelven). Catalogue of Life. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  3. Stone Loach Barbatula barbatula (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). BioLib.cz. (Hozzáférés: 2010. június 12.)
  4. ^ a b c d e Alfred Brehm: Réti csíkok (Misgurnus Lacép.). Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  5. Harka Ákos: Tiszafüred környéki halnevek. Magyar Nyelvőr. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  6. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  7. Réticsík Misgurnus fossilis (Linnaeus, 1758). Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  8. ^ a b c d Imecs István: Védett halaink - harmadik rész - A Réti csík (Misgurnus fossilis). Erdélyi Horgász. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  9. Dr. Györe Károly: csík Réti csík - Misgurnus fossilis Linné, 1758. HAKI. (Hozzáférés: 2011. január 30.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faj tudományos leírásával foglalkozó elektronikus ismeretforrások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]