Vörösszárnyú keszeg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Vörösszárnyú keszeg
Scardinius erythropthalmus 2009 G1.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Rend: Pontyalakúak (Cypriniformes)
Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Alcsalád: Leuciscinae
Nem: Scardinius
Faj: S. erythrophthalmus
Tudományos név
Scardinius erythrophthalmus
(Linnaeus, 1758)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Vörösszárnyú keszeg témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vörösszárnyú keszeg témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vörösszárnyú keszeg témájú kategóriát.

A vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe és a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó faj. Egyes vidékeken pirosszeműnek nevezik.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa és Kis-Ázsia vizeiben őshonos. Minden nagyobb folyó- és állóvízben előfordul, patakokban ritkább. Főleg vízinövényekkel (hínárral) benőtt, iszapos fenekű, csendes vizeket kedveli. Magyarországon az álló- és lassú folyású vizekben, csatornákban, holtágakban csapatosan él. Alfajai is meghatározásra kerültek. Az S. e. racovitzai 9 cm-re hosszúságúra nő meg és Románia meleg forrásaiban él. További alfaja a S. e. scardafa Közép és Dél-Olaszországban a Dalmát-partvidéken található meg.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teste zömök, kissé magas, oldalról lelapított, nagy és vastag kerekded pikkelyek borítják. Lassan növekedő, kis súlyt elérő hal. Az első évben 4-5, a 2. évben 8-10, a 3. évben 14–18 cm nagyságú. Jó táplálék-ellátottságú vizekben gyakoriak a 25 cm körüli egyedek is. Szája felfelé nyíló. A hasúszó első sugarai a hátúszóról húzott merőleges elé esnek, a hasvonal a hasúszók és a farok alatti úszó között éles. Háta grafitszürke, zöldes árnyalattal, oldala szennyessárga, hasa vajfehér. Úszói - kivéve a fiatal példányokét - élénkpirosak.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindenevő faj. Különféle vízinövényeket, azok törmelékeit, magvakat, férgeket, rovarlárvákat, alsórendű rákokat fogyaszt.

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Áprilisban, májusban 15-18 fokos hőmérsékleten ívik, a növényekkel borított részeken. A nőstény 100.000-150.000, 1,5 mm átmérőjű ikrát rak. Háromnyaras korában ivarérett. Gyorsan melegedő tavaszokon kereszteződhet közeli rokonával a bodorkával. Utódaik életképesek, mindkét faj jegyeit magukon viselik, valamint nagyobbra nőnek a két szülői fajnál.

Gazdasági jelentőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tömeges előfordulása miatt kevésbé értékes halnak számít. Gazdasági jelentősége inkább a vizek szűrésében, és a ragadozó halak takarmány-halaként jelentős, de egyre inkább érdeklődnek iránta a horgászok is. Íze a víz minőségétől függően változik, de tiszta vizekből származó egyedei ízletesek.

Horgászati jelentőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatal példányai csalihalnak kiválóak. Úszós készséggel, csontkukaccal, paprikás kenyérrel, kukoricával, apró gilisztával fogják. Fogása nem esik korlátozás alá.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]