Naphal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Naphal
Lepomis gibbosus.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Alosztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Sügéralakúak (Perciformes)
Alrend: Sügéralkatúak (Percoidei)
Öregcsalád: Percoidea
Család: Díszsügérfélék (Centrarchidae)
Alcsalád: Lepominae
Nemzetség: Lepomini
Nem: Lepomis
Faj: L. gibbosus
Tudományos név
Lepomis gibbosus
(Linnaeus, 1758)
Szinonimák
  • Eupomotis aureus, (Boulenger, 1895)
  • Perca gibbosa, (Linné, 1758)
  • Pomotis auritus, (Günther, 1859)
  • Eupomotis aureus fordan, (Vutskits, 1911; Unger, 1928)
  • Pomotis gibbosus, (Linnaeus, 1758)
  • Pomotis ravenellii, (Valenciennes in Cuvier and Valenciennes, 1831)
  • Pomotis vulgaris, (Cuvier, 1829)
  • Sparus aureus (Walbaum, 1792)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Naphal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Naphal témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Naphal témájú kategóriát.

A naphal (Lepomis gibbosus) a csontos halak (Osteichthyes) osztályába, a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe és a díszsügérfélék (Centrarchidae) családjába tartozó faj.[1]

Őshazája Észak-Amerika keleti fele, Kanadától egészen Floridáig. Angolul pumpkinseed sunfish a neve, mely utal a méretére, az alakjára, hiszen ez magyarra fordítva tökmag naphalat jelent. Magyarországra inváziós fajként az akvaristák közvetítésével jutott el, melyet a köznyelv elnevezett még cifrakárásznak, napkárásznak, japánkárásznak és amerikai naphalnak is.[2] A naphal nevet valószínűleg azért kapta, mert nagyon szereti a napfényes, világos- partközeli részeket és színezete ehhez mérten mesebeli színpompával párosul.

Akvaristák kedvelik, mert szép küllemű, szívós és nem utolsó sorban könnyen tartható hal. Gazdasági jelentősége nincs, pedig húsa átsütve ízletesebb, mint a keszegeké, de inkább csak különlegességként, alkalmilag kerül asztalra. Más fajok ikráit és ivadékait pusztítja, ezzel kárt tud okozni a halgazdaságokban.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti előfordulási területe Észak-Amerika keleti része, Kanadától egészen Floridáig, de már nagyon sok más helyre is betelepítették. Európába Kanadából, mint akváriumi halat szállították 1887-ben. Az akvaristák körében nagy népszerűségnek örvendett, ezért tógazdaságokban is foglalkozni kezdtek a tenyésztésükkel. Magyarországra 1905-ben egy Németországból származó import révén bekerült az iharosi tógazdaságba, ahonnan kiszökött és eljutott a Drávába, a Balatonba, majd nagyon gyorsan elterjedt a Duna egész vízrendszerébe. Napjainkra már közönségessé vált, a tiszta, álló vagy lassú folyású magyarországi vizek növényzettel benőtt, iszapos vagy homokos medrű szakaszain mindenhol előfordulhat.[3]

Hasonló fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyarországon őshonos halak nem hasonlítanak a naphalra. Más betelepített fajok közül legjobban a legközelebbi rokona, a pisztrángsügér hasonlít rá, hiszen ennek a hátúszója és anális úszója is hasonló felépítésű, de a teste nyújtottabb, nagy szája a szeme alá ér, valamint a kopoltyúján nincs színes folttal díszített bőrfüggelék. A másik hozzá hasonló faj a nílusi tilápia, mely eltér abban, hogy más a színezete és a farokúszóját harántsávok díszítik. A szivárványsügér is szóba jöhet, de ennek az anális úszója hátrasimítva lényegesen túlér a farokúszó kezdetén.[4]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kifejlett hal testhossza 17-18 centiméter. Magas, oldalról lapított zömök teste van. Kettős hátúszója teljesen egybeolvadt. Mellúszói viszonylag nagyok míg szája kicsiny és félig felső állású. Szeme a fejéhez képest nagy, orra rövid és alig hosszabb, mint a szemének átmérője. Fésűs pikkelyei közepes nagyságúak, erősen ülnek és számuk a hátoldal felé ívelt oldalvonalon 37-41 darab. A mellúszója hosszú és hegyes, a lekerekített szélű hasúszók a mellúszók alatt vannak, az első sugaruk kemény és tüskeszerű.[3]

A naphal színpompája a kifejlett állatokon szembetűnő, hiszen színezete kortól, nemtől, évszaktól és élőhelytől függően változhat. A felnőtt állatok háta olajbarna, az oldalak csillogását az egymást váltó narancsvörös, kék és zöld foltok okozzák és a hasa sárga színű. Fején a szem alatt csillogó kékeszöld csíkok találhatóak. Kopoltyúfedőjének bőrfüggelékén egy élénk narancsvörös és egy nagyobb fekete foltot visel. Az úszók sárgás színűek, a hátúszó lágy részén és a farokúszó feketén foltozott.[5]

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyobb állománya ott alakul ki, ahol sekély a víz és van benne hínárnövényzet, de az még nem burjánzott el teljesen. A mélyebb holtágakban csak a parti részeken ritkábban, míg a fiatalabb kavicsbánya tavakban, akár nagyobb állománya is kialakulhat. Nagyobb folyókban a márnaszint és a dévérzóna hala, de ott nem gyakori. Kisebb folyókban a domolykó- és sügérzónában előfordulhat, de a hegyi patakokban már nincs jelen. Tápláléka igen változatos, planktonrákokon kívül nagymennyiségű szúnyoglárvát és más halak ikráját és lárváját fogyasztja. Táplálékát a 20-30 centiméteres mélységű vizekben keresgéli és kisebb hányadban, de akár a saját fajok ivadékát is megeszi.[4]

Magyarországon a természetes ellenségei közül az európai harcsa, a fogassüllő csak ritkán merészkedik a partszéli helyekre, ezért ezeknek a ragadozóhalaknak a táplálékbázisában csak kiegészítő szerepet játszik. Talán életmódjuk miatt a csuka és az európai angolna jelent rá igazi veszélyt, hiszen ezek étlapjára már könnyedén felkerülhet.[5]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A naphal ivarérettségét 2-3 éves korára éri el. Ívási ideje május második fele és június, amikor a víz hőmérséklete már megközelíti a 20 ° C-ot. A hím ilyenkor feltűnő színeket ölt. A sekély, homokos vagy köves aljzatú ívóterületet a hím választja ki és itt kezdi meg a „fészkek” építését. Ezek valójában egyszerű gödrök, melyek átmérője körülbelül a hím testhosszának kétszerese. A hím a már kész fészekhez engedi oda a nőstényt, ahol az több részletben rakja le, legfeljebb ötezer szemű és egy milliméter átmérőjű ikráit. A nász befejeztével a hím elüldözi a nőstényt és igyekszik minden más ellenséget is távol tartani. Az úszóinak állandó mozgásával biztosítja az ikra fejlődéséhez szükséges oxigéndús vizet. Az ikraszemek a gödörben lévő apróbb kavicsokra, gyökér- és vízinövény darabokra tapadnak. Kikelésükhöz 2-5 napra van szükség a víz hőmérsékletétől függően. A kikelő lárvák 1-2 napig a fészekben maradnak. A hím igyekszik megakadályozni az elúszásukat és akár a szájába véve is visszahordja az elkujtorgó lárváit. A lárvák gyorsan fejlődnek és kezdetben plankton táplálékon élnek.[3]

Horgászata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A horgászata egész egyszerű, hiszen a partmentén él így a horgász akár szabad szemmel is láthatja a leendő zsákmányt. Javasolt szerelés az úszós készség, melyet gilisztával, csontival, de akár csupasz horoggal a hal elé lógatva is lehet sikert elérni. A csalinál arra kell ügyelni, hogy kicsi a hal szája ezért nagyméretű csalira nem tud rákapni. Kapása agresszív és védekezése maximum 15 centiméteres méretéhez képest jónak mondható. Kizárólagosan csak naphalra nem szoktak horgászni, általában csalihalnak fogják. Kifejlett példányai azonban jól kiegészíthetnek egy más nagyobb halakból álló zsákmányt.[5]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A képeken jól látható, hogy méretét tekintve a kisebb méretű halakhoz tartozik. Élőhelye a partközeli sekély és homokos rész, valamint az is látszik, hogy időszaktól és élőhelytől függően eltérhetnek a színváltozatai.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Megjegyzés: az utóbbi időkben Magyarországon "naphal" név alatt árusítanak a halas boltokban egy teljesen más halat, az Ázsiából importált, tenyésztett Pangasius fajtát.
  2. Harka Ákos: Tiszafüred környéki halnevek. Magyar Nyelvőr. (Hozzáférés: 2011. december 30.)
  3. ^ a b c Dr. Györe Károly:Naphal
  4. ^ a b tankönyvtár.hu
  5. ^ a b c Polyák Csaba:A naphal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Internetes leírások a naphalról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]