Síugrás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A síugrás olyan télisport, amelyben a síelők lesiklanak a sáncon, majd a végén, a „sáncasztalon” elrugaszkodnak, és megpróbálnak olyan messzire repülni, amennyire csak lehetséges. Az ugrás hosszára kapott ponthoz hozzáadódik az ugrás stílusára kapott pont, amit öt versenybíró oszt ki. A síugráshoz hosszú és széles sílécet használnak. A síugrás leginkább télisport (bár ma már vannak műfüves síugrósáncok is), része a téli olimpiák műsorának is.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

A síugrás a norvégiai, azon belül a Telemark megyei Morgedalból ered, de az első rendes versenyt 1862-ben Tyrsilben tartották. Az első széles körű síugróverseny Husebybakkenben volt (Oslo mellett) 1879-ben. Az évente ismétlődő eseményt 1892-től Holmenkollenben rendezték, és azóta is Holmenkollen maradt a síugrók Mekkája.

[szerkesztés] Versenyek

Síugró, Calgary, Kanada

Ma a FIS síugró versenyeket háromféle sáncon tartják. A sáncok besorolást a leérkező lejtő (ezt felugró lejtőnek nevezik) kialakítása szerint osztályozzák. A legmeredekebb szakasz a lejtő inflexiós pontja, ez alatt van a K (kritikus) pont, amelyen még az ugró leérkezése lágy, a röppálya és a lejtő hegyes szögben találkozik, ez alatt van a kifutó lejtő. A sáncasztal alsó éle és a K pont közötti távolsággal osztályozzák a sáncok méretét.

  • „Normálsánc” vagy K90-től K110-ig.
  • „Nagysánc” vagy K120-tól K140-ig.
  • „Sírepülősánc”, amin a K 240 méter is lehet.

Az egyéni olimpiai verseny egy tréning-ugrásból és két pontozott, „éles” ugrásból áll. A csapatversenyben egy nemzetből négy versenyző vesz részt, akik szintén két sorozatot ugranak. A síugrás az egyik eleme az északi összetett sportnak is.

[szerkesztés] Női síugrás

Jelenleg a nők a Kontinentális Kupában indulhatnak. 2006. május 26-án a FIS úgy döntött, hogy a 2009-es északisí-világbajnokságon, Liberecben (Csehország) már nők is indulhatnak, sőt 2011-ben már csapatverseny is lesz.

[szerkesztés] Pontozás

Győztest a síugrásban az ugrás hosszából és a stílusából kiszámított pontok alapján hirdetnek.

Minden sánc alján van egy K-pont (Kalkulációs pont, Kritikus pont). Ezt a pontot a K-vonal jelöli. A K90 és K120-as versenyeken a K-vonal 90 és 120 méteren van. A versenyzők hatvan pontot kapnak, ha erre a vonalra érkeznek. Ahány méterrel távolabb/közelebb érnek földet, az méterenként 1,8 pont hozzáadást/levonást jelent.

Emellett öt bíró egy, a sánc mellett lévő toronyból pontozza az ugrás szépségét, stílusát. Maximum 20 pontot adhatnak a stílusra: szilárdan álltak-e a lécek repülés közben, egyensúlyban volt-e a versenyző, a jó testtartásra és a landolásra, amikor is telemark pozícióba kell megérkezni.

Az összpontszám a távolságra adott pontok és a bírói pontszámok összege (a legnagyobb és a legkisebb kiesik). Az egyéni versenyben az győz, akinek az összpontszáma a legmagasabb.

[szerkesztés] Technika

A modern V-technikát a svéd Jan Boklöv dolgozta ki 1985-ben. Az ugrások ezzel kb. 10%-kal lettek hosszabbak, mint a párhuzamos léctartással. A modern síugrásban az aerodinamikának is fontos szerepe van. A versenyzők ezért olyan ruhát viselnek, ami ennek megfelel.

A korábbi technikák közül megemlítendő a kongsberger-technika, amit két norvég síelő, Jacob Thullin Thams és Sigmund Ruud tökéletesített az első világháború alatt. Eszerint a technika szerint a felsőtestet előre kell hajtani, a karokat pedig előrenyújtani a lécek mentén, párhuzamosan. Ennek köszönhetően a világrekord 45–50 méterről 100 méter fölé került. az 1950-es években a svájci Andreas Daescher módosította a kongsbergert, és ez maradt a standard technika a V-stílusig, 1985-ig.

A síelőknek telemark pozícióban kell érinteniük a földet, azaz a síelő egyik lába a másik előtt kell legyen, és a másik térdét be kell hajlítania; ez az úgynevezett támadóállás. A stílus pontozásánál ezt is értékelik.

[szerkesztés] Népszerűség

A síugrás elsősorban Skandináviában és Közép-Európában népszerű. Csaknem minden világklasszis síugró innen, vagy Japánból származik. A legerősebb síugrónemzetek Finnország, Norvégia, Németország és Ausztria (természetesen vannak sikeres ugrók más országokból is). Nagy tömegeket vonz a Négysáncverseny, amit újév körül tartanak Németországban és Ausztriában, négy különböző sáncon.

Rendeznek úgynevezett sírepülő versenyeket is, hatalmas sáncokon (mint például a planicai (Szlovénia), vagy a „Kulm”, (Bad Mitterndorf, Ausztria). A jelenlegi világrekordot 2011. február 11-én Johan Remen Evensen ugrotta Vikersundban (246,5 méter).

[szerkesztés] Világrekordok

Mérföldkövek[1]
  • Első világrekordként, a norvég Sondre Nordheim 18,5 méteres ugrását jegyezték meg. Az etalon távolságot 1868-ban mérték
  • 11 évet /1879/ kellett várni a 20 méteres álomhatár eléréséig. Az új csúcsot szintén norvég versenyző, Olaf Haugann jegyzi.
  • 34 évvel /1913/ később Ragnar Omtvedt lépi túl az 50-métert.
  • 1936.március 15-én az osztrák Josef Bradl elsőként repül 100 méternél messzebbre /101/.
  • 31 évvel később 1967. február 11-én sikerült először 150 métert ugrani a norvég Lars Grini-nek.
  • Csak 27 évet kellett várni a 200 méter eléréséhez. 1994. március 17.-én Planicán[2] a finn Toni Nieminen 203 méterre repült. Ez volt a 77. világrekord. A 76. néhány perccel korábban született, a 196 métert ugró osztrák Martin Höllwarth-nak nem sok idő jutott ünneplésre.
  • A XX. század utolsó világcsúcsát az osztrák Andreas Goldberger állította fel. 2000. március 19-én Planicán 225 métert ugrott.[3]
Úgy tűnik -17 év után- a planicai sírepülő csúcsok átíródnak.

[szerkesztés] Világkupa 2009 - 2010

Helyszín

Harrachov Csehország

Engelberg Svájc

Oberstdorf Németország

Garnisch-Partenkirchen Németország

Innsbruck Ausztria

Bischofshofen Ausztria

Tauplitz/Bad Mittendorf Ausztria

Szapporo Japán

Zakopane Lengyelország

Oberstdorf Németország

Klingenthal Németország

Willingen Németország

Lahti Finnország

Kuopio Finnország

Lillehammer Norvégia

Oslo Norvégia

[szerkesztés] Olimpiák

[szerkesztés] Egyéni versenyek érmesei

Év sánc Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz
1924 Norvégia Jacob Tullin Thams (49; 49) 18960 Norvégia Narve Bonna (47,5; 49) 18689 USA Anders Haugen 17916
1928 Norvégia Alf Andersen (60; 64) 19208 Norvégia Sigmund Rund (57; 59,5) 18542 Csehszlovákia Rudolf Burkert (57; 59,5) 17937
1932 Norvégia Birger Ruud (66,5; 69) 228,1 Norvégia Hans Beck (71,5; 63,5) 227 Norvégia Kaare Walberg (62,5; 64) 219,5
1936 Norvégia Birger Ruud (75; 74,5) 232 Svédország Sven Eriksson (76; 76) 230,5 Norvégia Reidar Andersen (74,5; 75) 228,9
1948 Norvégia Petter Hugsted (65; 70) 228,1 Norvégia Birger Ruud (64; 67) 226,6 Norvégia Thorleif Schjelderup (64; 67) 225,1
1952 Norvégia Arnfinn Bergmann (67,5; 68) 226,0 Norvégia Torbjörn Falkanger (68; 64) 221,5 Svédország Karl Holmsröm (67; 65,5) 219,5
1956 Finnország Antti Hyvärinen (81; 84) 227 Finnország Aulis Kallakorpi (83,5; 80,5) 225 Flag of German Olympic Team 1960-1968.svg Harry Glass (83,5; 80,5) 224,5
1960 K 90 Flag of German Olympic Team 1960-1968.svg Helmut Recknagel (93,5; 84,5) 227,2 Finnország Niilo Halonen (92,5; 83,5) 222,6 Ausztria Otto Leodolter (88,5; 83,5) 219,4
1964 K 90 Finnország Veikko Kankkonen (80; 79) 229,9 Norvégia Toralf Engan (79; 79) 226,3 Norvégia Torgeir Brandtzæg (92; 90) 222,9
K 120 Norvégia Toralf Engan (93,5; 90,5) 230,7 Finnország Veikko Kankkonen (95,5; 90,5) 228,9 Norvégia Torgeir Brandtzæg (92; 90) 227,2
1968 K 90 Csehszlovákia Jiří Raška (79; 72,5) 216,5 Ausztria Reinhold Bachler (77,5; 76) 214,2 Ausztria Baldur Preiml (80; 72,5) 212,6
K 120 Szovjetunió Vlagyimir Belouszov (101,5; 98,5) 231,3 Csehszlovákia Jiří Raška (101; 98) 229,4 Norvégia Lars Grini (99; 93,5) 214,3
1972 K 90 Japán Yukio Kasaya 244,2 Japán Akitsuku Konno 234,8 Japán Seiji Aochi 229,5
K 120 Lengyelország Wojciech Fortuna 219,9 Svájc Walter Steiner (101; 98) 219,8 NDK Rainer Schmidt (99; 93,5) 219,3
1976 K 90 NDK Hans-Georg Aschenbach (84,5; 82) 252,0 NDK Jochen Danneberg 246,2 Ausztria Karl Schnabl 242,0
K 120 Ausztria Karl Schnabl 234,8 Ausztria Anton Innauer 232,9 NDK Henry Glass 221,7
1980 K 90 Ausztria Anton Innauer (89; 90) 266,3 NDK Manfred Deckert
Japán Hirokazu Yagi		 249,2
K 120 Finnország Jouko Törmänen (114,5; 117) 271 Ausztria Hubert Neuper (133,1; 114,5) 262,4 Finnország Jarko Puikkonen (110,5; 108) 248,5
1984 K 90 NDK Jens Weissflog 215,2 Finnország Matti Nykänen 214,0 Finnország Jari Puikkonen 212,8
K 120 Finnország Matti Nykänen 231,2 NDK Jens Weissflog 213,7 Csehszlovákia Pavel Ploc 202,9
1988 K 90 Finnország Matti Nykänen 229,1 Csehszlovákia Pavel Ploc 212,1 Csehszlovákia Jiří Malec 211,8
K 120 Finnország Matti Nykänen 224,0 Norvégia Erik Johnsen 207,9 Jugoszlávia Matjaž Debelak 207,7
1992 K 90 Ausztria Ernst Vettori 228,8 Ausztria Martin Höllwarth 218,1 Finnország Toni Nieminen 217,0
K 120 Finnország Toni Nieminen 239,5 Ausztria Martin Höllwarth 227,3 Ausztria Heinz Kuttin 214,8
1994 K 90 Norvégia Espen Bredesen 282,0 Norvégia Lasse Ottesen 268,0 Németország Dieter Thoma 260,5
K 120 Németország Jens Weissflog 274,5 Norvégia Espen Bredesen 266,5 Ausztria Andreas Goldberger 255,0
1998 K 90 Finnország Jani Soininen 234,5 Japán Kazuyoshi Funaki 233,5 Ausztria Andreas Widhölzl 232,5
K 120 Japán Kazuyoshi Funaki 272,3 Finnország Jani Soininen 260,8 Japán Masahiko Harada 255,0
2002 K 90 Svájc Simon Ammann 269,0 Németország Sven Hannawald 267,5 Lengyelország Adam Małysz 263,0
K 120 Svájc Simon Ammann 281,8 Lengyelország Adam Małysz 268,7 Finnország Matti Hautamäki 256,0
2006 K 90 Norvégia Lars Bystøl (101.5; 103,5) 266,5 Finnország Matti Hautamäki (102; 103,5) 265,5 Norvégia Roar Ljøkelsøy (102,5; 102,5) 264,5
K 120 Ausztria Thomas Morgenstern (133; 140) 276,9 Ausztria Andreas Kofler (134; 139,5) 276,8 Norvégia Lars Bystøli (127,5; 231,5) 250,7
2010 K 90 Svájc Simon Ammann 276,5 Lengyelország Adam Małysz 269,5 Ausztria Gregor Schlierenzauer 268
K 120 Svájc Simon Ammann 283,6 Lengyelország Adam Małysz 269,4 Ausztria Gregor Schlierenzauer 262,2

[szerkesztés] Csapatversenyek érmesei

Év sánc Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz
1988 K120 Finnország Finnország 634,4 Jugoszlávia Jugoszlávia 625,5 Norvégia Norvégia 596,1
1992 K120 Finnország Finnország 644,4 Ausztria Ausztria 642,9 Csehszlovákia Csehszlovákia 620,1
1994 K120 Németország Németország 970,1 Japán Japán 956,9 Ausztria Ausztria 918,9
1998 K120 Japán Japán 933,0 Németország Németország 897,4 Ausztria Ausztria 881,5
2002 K120 Németország Németország 974,1 Finnország Finnország 974,0 Szlovénia Szlovénia 946,3
2006 K120 Ausztria Ausztria 984,0 Finnország Finnország 976,6 Norvégia Norvégia 950,1
2010 K120 Ausztria Ausztria 1107,9 Németország Németország 1035,8 Norvégia Norvégia 1030,3

[szerkesztés] Magyar indulók

Lásd még

[szerkesztés] Síugró Világkupa

[szerkesztés] Jegyzett síugrók

[szerkesztés] Korábbi világbajnokok

[szerkesztés] Aktív világklasszisok

[szerkesztés] Borzalmasan gyenge síugrók

[szerkesztés] Magyar fejezet

Az első hazai síugrósáncot 1919-ben adták át a Normafánál. Itt folyamatosan az 1990-es évekig volt sísánc, utóbb egy 20 m-es és egy 40 m-es. A 40 m-es műanyag borítású volt, és nyáron nemzetközi versenyeket is rendeztek rajta. A sportközpontot -privatizációja után- szállodává alakították, a sáncot lebontották.

Később épült a Mátrában (Galyatető, Mátraháza) és Sopronban valamint Pécsett is. A sportág a nyolcvanas évek végére leépült, az utolsó magyar bajnokságot 1989-ben tartották. 2009-ben csak Kőszegen található sánc és működő szakosztály. Több korosztályban magyar bajnokságot is rendeztek. Haladnak a korral, már a lányoknak is rendeztek bajnokságot. [3]

[szerkesztés] Magyar bajnokságok

Lásd még: Síugró magyar bajnokságok eredményei

[szerkesztés] Régi idők bajnokai

  • Haberl Aladár[6] (Budapest, 1898. február 9.-1990. május 19.) Egyes krónikák szerint 1921-ben ő nyerte az első magyar bajnokságot, annak ellenére, hogy ebben az időben a sízés még nem szakosodott. A versenyszám két stációból, futásból és ugrásból állt. Az első téli olimpia egyik magyar részvevője volt 1924-ben Chamonixban. 92 éves korában gyilkosság áldozata lett.
  • Szepes Béla. A legsokoldalúbb magyarok egyike. 1928-ban az olimpián ezüstérmet szerzett gerelyhajításban. A síugrás mellett északi összetettben is nyert magyar bajnokságot. Bábáskodott – forgatókönyvíróként és segédrendezőként – több magyar film születésénél. Elismert képzőművész, egykoron a Képes Sport hetilap szerkesztője volt. Felesége a hozzá hasonlóan sokoldalú Szepes Mária volt.
  • Ványa Pál Hétszeres magyar bajnok. Első és utolsó győzelme között 12 év telt el.
  • Darabos Sándor (1914. február 6.-1992. november 2.) Négyszeres magyar bajnok. 1942-től edző, 1952-ben mesteredző minősítést kapott. Foglalkozott a sízés történetével. Több publikációja is megjelent, többek között a Népsport hasábjain.
  • Mező Bertalan (1930. február 4.) Ötszörös magyar bajnok, testnevelő tanár. 1957-től Kanadában él. Tagja volt a Torontói Ski Clubnak, ugyanitt edzőként is tevékenykedett.

[szerkesztés] Dózsa Tibor

1959. január 11-én nemzetközi síugró versenyt rendeztek Mátraházán. A rossz hóviszonyok miatt a versenyzők, az éppen ott -Laky Károly vezetésével- táborozó vízilabda válogatott segítségével hordták a havat a sáncra. Pihentetőül fociztak a közelben lévő teniszpályán. A Népsport január 8.-i, csütörtöki számában Szabó András tudósított az előző napi edzésről. Hiányolta Dózsa Tibort, az egyik legjobb formában lévő versenyzőt. Edzője Hemrich Ferenc tájékoztatása szerint focizás közben megsérült, ez az oka az edzés kihagyásának. A pénteki tudósításban nem esett szó a versenyzőről, vasárnap viszont arról tudósít, hogy a január 8.-i, csütörtöki edzésen megsérült és ez sporttársait lelkileg nagyon megviseli. A hétfői számban a versenyről szóló beszámoló olvasható, valamint egy tőmondatban Dózsa Tibor állapotáról szóló egyre rosszabb hírekről számolnak be. A teljes évfolyamot átlapozva sem találtunk további információt.[7]

A versenyt az NDK-s Panchold (62; 68 /sáncrekord; 221) nyerte, Kiss Endre holtversenyben a 7-8.; Csávás László a 9. helyen végzett.

Dózsa Tibor néhány hónappal később az Amerikai úti klinikán elhunyt. Óbudán helyezték örök nyugalomra, Kárpáti Rudolf többszörös olimpiai bajnok búcsúztatta.

27 évet élt.

Dózsa Tibor emlékverseny

A 28 éves korában meghalt sportemberre minden évben versennyel emlékeztek. Első alkalommal 1960. január 24-én mérték össze tudásukat az egykori versenyzőtársak. Részletek a Népsport tudósításból.

A jól előkészített, gyors pályán már az előkészületek során szinte "szórták" a hatvan méter feletti ugrásokat a versenyzők. A legnagyobb esélyes Csávás László volt, aki az edzéseken 68 méterig jutott. Az előjelek ismeretében a zsűri elővigyázatos volt és tizenkét méterrel megrövidítette a nekifutót. A túlzott óvatosság hatvan alatti távolságokat eredményezett, így a második sorozat előtt nyolc, a harmadik előtt pedig másfél méterrel hosszabították meg a kezdő szakaszt. A nagyszerűen sikerült versenyt a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Dózsás Kiss Endre (57; 62,5; 63; 301,5) nyerte. Fél ponttal maradt le az egykori klubtárs Csávás István, aki 67 méterre javította, a Galgóczi Tamás és a bátyja által tartott 63,5 méteres sáncrekordot. Csávás László az első két sorozat után vezetett, de a harmadik 62,5 méteres ugrását nem tudta "megfogni", így a harmadik helyre csúszott vissza. A versenyen Kiss Gyula, az Előre - kicsit szertelen - versenyzője ugrásközben "elhagyta" az egyik sílécét. Egy lábas érkezését komolyabb sérülés nélkül megúszta.

[szerkesztés] A sportág olimpikonjai

lásd az olimpiák alfejezetben

[szerkesztés] Négysáncverseny

A magyar síugrók 1961-ben indultak először ezen a klasszikus sorozaton. A legjobb eredményeink: Összetettben 1962-ben Csávás László a 29.-ik helyen végzett. 1963-ban Gellér Lászó Insbruck-ban a 16.helyen szerezte meg, alig 2-3 méterrel elmaradva a dobogósoktól. A 1981-ben Fischer László 19.-ik lett.

[szerkesztés] Magyarok a világkupán

[szerkesztés] Múltidéző

Kiss Endre, Gellér Mihály, Gellér Lészló. (Képes Sport 1966)
  • 1965 januárjában az újjáépített mátraházi sánc összedőlt. A helyreállítást rekord gyorsasággal a versenyzők végezték el, némi honvédségi segítséggel. Így megtudták rendezni a hagyományos Dózsa Tibor emlékversenyt. A győztes a Gellér dinasztia új reménysége, bátyját Lászlót megelőzve, a 17 éves Mihály volt.
  • 1974 augusztusában, a MOM által rendezett "Alkotmány Kupában", rajthoz álltak a Gvardia versenyzői is, élükön Wojciech Fortunával, az 1972-es olimpia bajnokával. Szoros küzdelem alakult ki Fortuna valamint Molnár Gyula és Zámbó Antal között. Meglepetésre az olimpiai bajnok csak második lett, Molnár mögött. A harmadik helyen Zámbó végzett.[8]
  • Fisher László 1987-ben a Calgary-előolimpián a 22. helyen végzett. Az olimpiára ennek ellenére sem utazhatott
  • Két családi dinasztia 63 bajnokságot nyert síugrás és északi összetett szakágakban. Ebből a Gellér fivérek 46, a Csávás fivérek 17-et birtokolnak.[9]

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. ↑ A síugrás azon sportágak egyike, ahol a rendezők mindent megtesznek a világ valamint sáncrekordok elérése ellen. Teszik ezt a versenyzők egészsége érdekében. A veszélyes ugrások elkerülése érdekében változtatják meg a nekifutási távolságot. Világcsúcs illetve sáncrekord elérése és a sorozat befejezése esetén mindig megteszik ezt.
  2. ↑ 1985 óta óta minden világrekordot Planicán ugrottak
  3. ↑ Két nappal korábban Thomas Hörl 224,5 méterre repült
  4. ↑ Sokak egybehangzó véleménye szerint minden idők legjobb síugró versenye volt.
  5. ↑ A sírepülésben az edzésen elért eredmények is hitelesíthetők
  6. ↑ Egyes forrásokban vezetékneve: Háberl
  7. ↑ Az átlapozás, nem levéltárosi alapossággal történt, de a korabeli sajtó nem foglalkozott illetve nem foglalkozhatott a rendkívüli eseményekkel. Lehet, hogy az "apróbetűs" hírek között szerepeltek a tragédia végső hírei is. A Népsport abban az időben nem jelent meg minden nap, terjedelme a mainak töredéke volt
  8. ↑ *A MOM üzemi lapjának, a "FÓKUSZ"-nak 1974-es évfolyama, augusztusi szám
  9. ↑ Sídinasztiák, Schäffer János írása

[szerkesztés] Források

  • A Magyar Sport Évkönyve 1960. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1961. Sport Lap és Könyvkiadó.
  • Endrődi lajos: A Magyar Sport Évkönyve 1963. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1963
  • A Magyar Sport Évkönyve 1965. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1966. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1967. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1968. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1969. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1970. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1971. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1972. Sport Lap és Könyvkiadó
  • A Magyar Sport Évkönyve 1973. Sport Lap és Könyvkiadó
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1974. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1975
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1975. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1976
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1976. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1977
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1977. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1978
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1978. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1979
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1978. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1979
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1979. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1980
  • Sass Tibor: A Magyar Sport Évkönyve 1980. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1981
  • A Magyar Sport Évkönyve 1981.
  • Sass Tibor, Császár Béla: A Magyar Sport Évkönyve 1982. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1983
  • Császár Béla, Ládonyi László: A Magyar Sport Évkönyve 1983. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1984
  • Ládonyi László: A Magyar Sport Évkönyve 1984. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1985
  • Ládonyi László: A Magyar Sport Évkönyve 1985. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1986
  • Ládonyi László: A Magyar Sport Évkönyve 1986. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1987
  • Ládonyi László: A Magyar Sport Évkönyve 1987. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1988
  • Ládonyi László: A Magyar Sport Évkönyve 1988. Budapest : Sport Lap és Könyvkiadó, 1989
  • A Magyar Sport Évkönyve 1989.
  • Sportlexikon I–II. Főszerk. Nádori László. Budapest: Sport. 1985–1986. ISBN 963-253-442-5
  • Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben I.-III. Szekszárd: Babits Kiadó, 1995. ISBN 963-7806-90-3, ISBN 963-495-011-6, ISBN 963-495-014-0
  • A Magyar Sport Kézikönyve. Sport Lap és Könyvkiadó. 1984. Szerkesztő: Antal Zoltán és Sass Tibor
  • Népsport 1959., 1960., 1965. évfolyamai
  • Kahlik Endre-Gy Papp László-Subert Zoltán: Olimpiai Játékok 1896-1976. Budapest : Sport lap és Könyvkiadó, 1977, ISBN 963-253-526-x

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Síugrás témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=S%C3%ADugr%C3%A1s&oldid=11278506”
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken