Románia az Eurovíziós Dalfesztiválokon
Románia | |
Adatok | |
Műsorsugárzó | |
Nemzeti válogató | Selecția Națională (1994, 1998, 2000, 2002–2019) belső kiválasztás (2020 előadó, 2021) |
Részvételek és eredmények | |
Részvételek | 21 (18 döntő) |
Első részvétel | 1994 |
Legjobb eredmény | 3. (2005, 2010) |
Legrosszabb eredmény | 13. (2019 elődöntő) |
Összpontszám a döntőkben 2004 óta | 1281 (14.) |
Külső hivatkozások | |
Honlap | A TVR eurovíziós honlapja Románia profilja a eurovision.tv-n |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Románia eddig huszonegy alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A román műsorsugárzó a Televiziunea Română, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakozott a versenyhez.
Története
Évről évre
Románia már az 1993-as Eurovíziós Dalfesztiválra is jelentkezett, de ekkor a csatlakozni kívánó kelet-európai országok számára Kvalifikacija za Millstreet néven tartottak egy elődöntőt Ljubljanában, hét ország részvételével, és nem sikerült továbbjutniuk.
1994-ben szerepelhettek először a nemzetközi versenyen, de az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében minden második évet ki kellett hagyniuk rossz eredményeik miatt. 1996-ban rendhagyó módon egy előválogatót rendeztek, ahol nem sikerült kivívniuk a részvételt, így első és második szereplésük között négy év telt el. 2000-ben elérték a legjobb eredményüket, ami 17. hely volt, majd a 2002-es versenyen ezt is túlszárnyalták, hiszen először bejutottak a legjobb 10 közé, 9.-ek lettek. A következő évben ismét szép eredményt értek el, 10.-ek lettek, ezért a következő évben nem kellett elődöntőben szerepelni, egyből a döntőbe jutottak. 2005-ben elérték eddigi legjobb eredményüket, az elődöntő megnyerése után a 3. helyen végeztek a fináléban. A következő évben ismét nem kellett elődöntőzniük, ekkor eggyel rosszabb, 4. helyen zárták a versenyt. 2007-ben az előző évi szép eredmény miatt ismét automatikusan a döntőbe kvalifikálták magukat, ahol már nem sikerült a legjobb 10 közé kerülni, 13.-ok lettek. 2008-ban 20.-ként, míg 2009-ben eggyel jobb helyen, 19.-ként végeztek.
2010-ben másodszor lettek harmadikok, ezúttal több pontot gyűjtve, viszont ezután sokáig nem tudtak az első tíz közé kerülni. A következő évben 17. helyen végeztek a döntőben. 2012-ben és 2014-ben 17.-ek lettek, utóbbinál Paula Seling & Ovi, a 2010-es román képviselők, nem tudták megismételni előző részvételük szép eredményét. A két év között, 2013-ban ennél eggyel rosszabb helyen zárták a versenyt. 2015-ben a döntőben 15.-ek lettek.
2016. április 22-én az EBU törölte a tagjai közül a romániai TVR-t, így nem vehettek részt a versenyen - bár ekkorra már kiválasztották indulójukat, Ovidiu Anton Moment of Silence című dalát.[1] A kizárás oka az volt, hogy a romániai közszolgálati televízió 2007 óta adósságokat halmozott fel, összesen 16 millió svájci frank értékben, amelyet többszöri felszólítás és határidő-kitolás után sem fizettek ki.[2] A tagság elvesztésének további következménye, hogy a TVR nem közvetíthette az Eurovíziós Dalfesztivált sem. 2017-re azonban rendeződött a helyzet, és Románia visszatérhetett a versenybe. Ekkor Ilinca és Alex Florea képviselték az országot Yodel It! című dalukkal, mellyel a hetedik helyen végeztek a döntőben. 2018-ban először nem sikerült továbbjutniuk – ekkor tizenegyedikek helyezettek lettek az elődöntőben. 2019-ben ismét kiestek az elődöntőben, ahol a legrosszabb eredményüket szerezték meg.
2020-ban Roxen képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A román műsorsugárzó jóvoltából végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. Az énekesnőnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, összesítésben 12. helyen végeztek.
Románia híres arról, hogy minden évben Moldovának adja a maximális 12 pontot. Csupán néhányszor nem történt így: 2017-ben és 2018-ban a zsűri másik országnak adta a maximális pontot. Emellett 2008-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2019-ben sem Moldovának adták a 12 pontot, mivel a moldávok nem jutottak be a döntőbe.
Nyelvhasználat
Románia 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis román nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek.
Románia eddigi huszonegy dalából tizennégy angol nyelvű, két román nyelvű, egy angol és román kevert nyelvű, egy angol és olasz, egy román és olasz és egy angol és spanyol kevert nyelvű, egy pedig hat nyelvet megszólaltató többnyelvű dal volt.[3]
Nemzeti döntő
Románia nemzeti döntője a "Selecția Națională" nevet viseli, és az ország debütálása óta majdnem minden alkalommal megrendezték.
A kilencvenes években a döntőben tizenhat-húsz dal versenyzett, melyek közül regionális zsűrik választották ki a győztest.[4] 2003-tól elődöntőket is rendeztek, a döntő létszámát pedig tizenkettőre csökkentették.[5] 2014 és 2016 között nem rendeznek elődöntőket, tizenkét fős döntőben választották ki az indulót. A végeredményt egy zsűri, illetve a nézők telefonos szavazás segítségével közösen alakították ki. 2016-ban ismét visszatért az elődöntős rendszer, amelyben tizenkettő fő versenyzett, de csak hatan jutottak tovább a döntőbe. Ebből négyet a zsűri, kettőt a közönség választott ki. A következő évben már élő meghallgatást is tartottak, ahonnan összesen tizenöten kerültek be az elődöntőbe, majd közülük tizen a döntőbe. A meghallgatás és az elődöntő során csak a zsűri szavazatai számítottak, ám a döntőben ezt felváltotta a telefonos szavazás. 2018-ban és 2019-ben már több elődöntőt rendeztek, a svéd Melodifestivalen mintájára, mindegyik adás más-más városból volt közvetítve, míg a döntőt a fővárosban, Bukarestben rendezték. 2018-ban ismét tizenöt előadó jutott tovább a döntőbe, közülük a nézők választották ki képviselőjüket, míg 2019-ben a tizenkét fős döntőben a nemzetközi zsűrinek nagyobb beleszólása volt az eredmények kialakításába, mint a nézőknek. 2020-ban az ország története során először előadóját belső kiválasztással nevezi meg, daluk viszont változatlanul a hagyományos válogatóműsor keretein belül kerül kiválasztásra.[6][7] A következő évben a 2020-as képviselőjük új lehetőséget kapott a műsorszolgáltatótól, miután elmaradt a verseny a Covid19-pandémia miatt, így a dalt is belső keretek között választották ki.
Résztvevők
Év | Előadó | Dal | Magyar fordítás | Döntő | Pontszám | Elődöntő | Pontszám |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1994 | Dan Bittman | Dincolo de nori | A felhők felett | 21. | 14 | Nem volt elődöntő | |
1998 | Mălina Olinescu | Eu cred | Hiszem | 22. | 6 | ||
2000 | Taxi | The Moon | A hold | 17. | 25 | ||
2002 | Monica Anghel és Marcel Pavel | Tell Me Why | Mondd meg, miért | 9. | 71 | ||
2003 | Nicola | Don't Break My Heart | Ne törd össze a szívemet | 10. | 73 | ||
2004 | Sanda | I Admit | Bevallom | 18. | 18 | Automatikusan döntős | |
2005 | Luminița Anghel & Sistem | Let Me Try | Engedd, hogy megpróbáljam | 3. | 158 | 1. | 235 |
2006 | Mihai Trăistariu | Tornerò | Visszatérek | 4. | 172 | Automatikusan döntős | |
2007 | Todomondo | Liubi, Liubi, I Love You | Szerelem, szerelem, szeretlek | 13. | 84 | Automatikusan döntős | |
2008 | Nico és Vlad | Pe-o margine de lume | A világ szélén | 20. | 45 | 7. | 94 |
2009 | Elena Gheorghe | The Balkan Girls | A balkáni lányok | 19. | 40 | 9. | 67 |
2010 | Paula Seling & Ovi | Playing with Fire | A tűzzel játszani | 3. | 162 | 4. | 104 |
2011 | Hotel FM | Change | Változtatni | 17. | 77 | 4. | 111 |
2012 | Mandinga | Zaleilah | — | 12. | 71 | 3. | 120 |
2013 | Cezar | It’s My Life | Ez az életem | 13. | 65 | 5. | 83 |
2014 | Paula Seling & Ovi | Miracle | Csoda | 12. | 72 | 2. | 125 |
2015 | Voltaj | De la capăt | Elölről | 15. | 35 | 5. | 89 |
2017 | Ilinca feat. Alex Florea | Yodel It! | Jódlizd el! | 7. | 282 | 6. | 174 |
2018 | The Humans | Goodbye | Viszlát | Nem jutott be a döntőbe | 11. | 107 | |
2019 | Ester Peony | On a Sunday | Egy vasárnapon | Nem jutott be a döntőbe | 13. | 71 | |
2020 | Roxen | Alcohol You | Felhívlak | Elmaradt a verseny | |||
2021 | Roxen | Amnesia | Amnézia | Nem jutott be a döntőbe | 12. | 85 |
Visszaléptetett indulók
Év | Előadó | Dal | Magyar fordítás |
---|---|---|---|
2016 | Ovidiu Anton | Moment of Silence | A csend pillanata |
Háttér
Díjak
ESC Radio Awards
Kategória | Év | Előadó | Dal | Eredmény az Eurovízión | Helyszín | |
---|---|---|---|---|---|---|
Helyezés | Pontszám | |||||
Legjobb férfi előadó | 2006 | Mihai Trăistariu | Tornerò | 4. | 172 | Görögország, Athén |
Galéria
-
Elena Gheorghe Moszkvában (2009)
-
The Humans Lisszabonban (2018)
-
Ester Peony Tel-Avivban (2019)
Lásd még
Jegyzetek
- ↑ Ovidiu Anton wins Selecţia Naţionala in Romania! (brit angol nyelven). Eurovision.tv, 2016. március 6.
- ↑ TVR (Romania) no longer entitled to take part in Eurovision 2016 (brit angol nyelven). Eurovision.tv, 2016. április 22.
- ↑ Románia indulóinak listája. diggiloo.net. (Hozzáférés: 2009. június 22.)
- ↑ 1994-es román nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 22.)[halott link]
- ↑ 2009-es román nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. [2009. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 22.)
- ↑ Romania to combine internal selection and public vote for 2020. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
- ↑ Farren, Neil: Romania: Selects for Eurovision 2020 on March 1 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. január 31.