Ugrás a tartalomhoz

Május negyedike mozgalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. április 22., 13:13-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (3 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2021. április 22.) ezen a változaton alapul.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
A pekingi hallgatók felvonulása a május negyedike mozgalom megmozdulásai egyikén.
Kína történelme
Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
 Nyugati Csou
 Keleti Csou
   Tavasz és ősz
   Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. sz. 220
  Nyugati Han
  Hszin-dinasztia
  Keleti Han
Három királyság 220–280
  Vej, Su és Vu
Csin-dinasztia 265–437
  Nyugati Csin
  Keleti Csin Tizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák
420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
  (Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és
a tíz királyság
907–960 		Liao-dinasztia
907–1125
Szung-dinasztia
960–1279
  Északi Szung Nyugati Hszia
  Déli Szung Csin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai
Népköztársaság
1949–jelen 		Tajvan
1949–jelen
Sablon:Kína történelme

A május negyedike mozgalom imperialistaellenes, szellemi, kulturális, tudományos és társadalmi-politikai változást követelő forradalmi megmozdulás-sorozat, amely az 1919. május 4-én Pekingben tartott diáktüntetésekből bontakozott ki és országos méretűvé szélesedett.

Egyetemi hallgatók tiltakoztak a kínai kormányzat első világháborút lezáró versailles-i szerződés tárgyalásain mutatott gyenge fellépése miatt és amiatt, hogy a nyugati hatalmak folyamatosan aláássák a kínai függetlenség ügyét; különös tekintettel arra, hogy a miniszterelnök Tuan Csi-zsuj beleegyezett abba, hogy japán kölcsönök fejében a Japán Birodalom megőrizhette azokat a területeket Santungban, amelyeket a Német Császárság elvesztett és átadott Csingtao ostroma után 1914-ben Japánnak. A mozgalom követelései között szerepelt még a teljes kínai függetlenség és önállóság helyreállítása, a konfuciánus értékek elhagyása, a demokratikus és liberális kormányzás, a tudományon és az iparon alapuló társadalom megteremtése.

A pekingi tüntetések országos megmozdulásokat váltottak ki és felgyorsították a kínai nacionalista gondolkodás terjedését és erősödését. Egyben segítették a szélsőséges eszmék kibontakozását és növelték ezek szerepét a politikai mozgósításban; a tömegek eltávolodtak a kulturális tevékenységtől, rendezvényektől, illetve a hagyományos kínai szellemi és politikai értékektől és ez a mozgalom indította el a világ legnagyobb parasztforradalmát is.

Sok politikai és társadalmi vezető, aki a következő öt évtizedben jelentős politikai szerepet játszott Kína viharos történelmében, ebben a mozgalomban kezdte politikai tevékenységét, pályafutását és innen emelkedett fel.

Sokszor tágabb értelemben használják a „május negyedike mozgalom” kifejezést, gyakran az 1915 – 1921 közötti időszakra utalnak vele, amit másként új kultúra mozgalomnak hívnak, viszont valójában ebből nőtt ki a május negyedike mozgalom, ami nyílt politikai mozgalommá vált.

Háttér

Bővebben: Hadurak kora

„Az 1919 körül kialakult légkör és politikai hangulat”, – az Oxfordi Egyetem történésze, Rana Mitter szavaival – „azon eszmék kicsúcsosodása, amelyek Kína emlékezetes huszadik századát alakították”.[1] A Csing-dinasztia 1911-ben felbomlott, ez jelezte a császári birodalmi kormányzás ezer esztendejének a végét, és elméletileg új korszak nyílott, amelyben a politikai irányítás és hatalom az emberek kezébe került. Kína szétaprózódott nemzetté vált, amelyet hadvezérek uraltak, akiket inkább a személyes politikai hatalom megszerzése, bővítése, vagy megtartása és a tartományaik hadserege foglalkoztattak, mint a nemzeti érdekek. 1916-ban Jüan Si-kaj halála után a pekingi kormányzat a belső nézeteltérések elsimítására, rendezésére összpontosított és keveset tudott volna tenni a külföldi befolyás és ellenőrzés ellensúlyozására.[2] Az 1919-es koreai március elsejei mozgalom, az 1917-es orosz forradalom eszméi, az idegen hatalmak által rájuk mért csapások és vereségek, valamint a császárság területének befolyási övezetekre osztása együttes hatásaival mind tüzelték a kínai nacionalizmust, annak erősödését a feltörekvő középosztályban és a kulturális vezetők körében.

Az új kultúra mozgalom vezetői úgy vélték, hogy a hagyományos konfuciánus értékek felelősek a nemzet politikai gyengeségéért.[3][4] A kínai nacionalisták a hagyományos értékek elutasítására hívtak fel mindenkit; „Mr. Konfuciusz" helyett „Mr. Science” (賽先生, szaj hszianseng) és „Mr. Democracy” (德先生, tö hszianseng) nyugati eszméinek és eszményeinek a befogadását szorgalmazták az új kínai nemzet megerősítése érdekében.[5] Ezek a „képromboló” és hagyományellenes nézetek, irányzatok és fellépések a mai napig alakítják Kína politikáját és kultúráját.[6]

Santung-kérdés

Bővebben: Santung-kérdés

Kína 1917-ben lépett be az első világháborúba a Szövetségesek oldalán. Abban az évben 140 000 kínai munkást küldtek (a brit hadsereg részeként, mint Kínai Munkáshadtestet) Franciaországba.[7] Az 1919. áprilisi versailles-i szerzõdés a császári németek Santung tartományban szerzett jogait az azt megszálló Japánnál hagyta. A kínai kormány képviselői ezért az alábbi igényeket terjesztették elő a béketárgyalásokon:

  1. minden idegen hatalom összes kiváltságának azonnali megszüntetése Kínában; például a „területenkívüli” részek jogainak megvonása
  2. a Japán Császárság „huszonegy-pontos igényének” elutasítása és törlése
  3. Santung területének és eladott jogainak visszatérése Kínához, amelyeket Japán az első világháború alatt a császári Németországtól megszerzett.

A nyugati szövetségesek uralták a versailles-i találkozót, és kevés figyelmet fordítottak a kínai igényekre. Nagy-Britanniát és Franciaországot elsősorban Németország megbüntetése érdekelte. Noha az Egyesült Államok előterjesztette Woodrow Wilson tizennégy pontját, a népek és az államok önrendelkezési jogáról szóló elképzelését; David Lloyd George, Georges Clemenceau és az Egyesült Államok Kongresszusának makacs ellenállásával szemben nem lehetett érvényesíteni ezeket az eszményeket. Az amerikai szólamok az önrendelkezésről a Nemzetek Szövetségében vonzónak tűntek a kínai értelmiségiek számára, ám a kínai igények figyelmen kívül hagyását a nyugati szövetségesek árulásának tekintették és haragot váltott ki bennük. A békekonferencián hozott döntés adta meg a végső szikrát a május negyedike mozgalom indulásához, és Santung-kérdés néven vált ismertté.

A tiltakozások időrendje

1919. május 4-én reggel tizenhárom különböző pekingi egyetem hallgatóinak a képviselői találkoztak és öt pontos állásfoglalást fogalmaztak meg:

  1. ellenzik Santung tartomány átadását a japánoknak a korábbi német engedélyek alapján
  2. felhívják a kínai tömegek figyelmét Kína bizonytalan helyzetére és tudatosítják bennük ezt
  3. egy nagyszabású nemzeti összejövetelt hirdetnek Pekingbe
  4. egy pekingi hallgatói szövetség létrehozásának elindítása
  5. egy délutáni tüntetés megszervezése a versailles-i szerződés feltételei elleni tiltakozásul
A tüntetők elégedetlenségüknek adnak hangot a versailles-i megállapodás miatt
A Csinghua Egyetem hallgatói japán termékeket égetnek el
A Pekingi Általános Egyetem hallgatói, miután a kormány a május negyedike mozgalom miatt letartóztatta őket

Május 4-én délután a Jencsing Egyetem, a Pekingi Egyetem és több más egyetem mintegy 4000 hallgatója a város minden pontjáról a Tiananmen térre vonult. Olyan jelszavakat kiabáltak, mint: „küzdjünk hazánk teljes önállóságért”, „szabaduljunk meg a nemzet árulóitól”, „utasítsuk vissza Japán huszonegy-pontos igényét” és „ne írjuk alá a versailles-i megállapodást”.

Dühüket fejezték ki a diákok Kína szövetségeseinek árulása miatt; elítélték a kormány gerinctelen viselkedését, felszólítottak a kínai érdekek védelmére, a japán termékek bojkottjára. A tüntetők három kínai tisztviselő lemondását követelték, akiket azzal vádoltak meg, hogy együttműködtek a japánokkal. Ezen tisztviselők lakhelyét felgyújtották és néhány alkalmazottukat megverték; erre a tüntetőket letartóztatták, börtönbe vetették és súlyosan bántalmazták.[8]

Másnap az összes pekingi diák sztrájkba lépett, majd Kína nagyobb városaiban a hallgatók, a hazafias érzelmű kereskedők és munkások is csatlakoztak a tiltakozásokhoz. A tüntetők ügyesen tettek közzé felhívásokat az újságokban és küldték szét képviselőiket az ország egész területére, hogy eljuttassák oda gondolataikat és követeléseiket. Június elejétől a sanghaji munkások és üzletemberek szintén sztrájkba léptek, amikor a mozgalom központja Pekingből Sanghajba került. A tizenhárom egyetem vezetője a foglyok szabadon bocsátásáért tett lépéseket, a pekingi egyetem vezetője, Caj Jüan-pej pedig tiltakozásul lemondott.

Újságok, folyóiratok, állampolgári társaságok és kereskedelmi kamarák támogatták a hallgatókat. Kereskedők például azzal fenyegetőztek, hogy visszatartják az adóbefizetéseiket, ha Kína kormánya továbbra is tétlen marad.[9] Sanghajban a kereskedők és a munkások általános sztrájkja szinte megbénította az egész kínai gazdaságot.[8] A nyilvánosság erőteljes nyomására a pekingi kormányzat elengedte a letartóztatott hallgatókat és elbocsátotta állásából Cao Zsu-lint, Csang Cung-hsziangot és Lu Cung-jüt, akiket azzal vádoltak, hogy együttműködtek a japánokkal. A párizsi kínai képviselők megtagadták a versaillesi-szerződés aláírását: a május negyedike mozgalom kezdeti győzelmet ért el, amely elsősorban jelképesnek tekinthető, mivel Japán egyelőre megőrizte a Santung-félsziget és a Csendes-óceán egyes szigeteinek felügyeletét és irányítását. Még a mozgalom részleges sikerei is megmutatták a kínai társadalmi osztályok azon képességét, hogy az ország egész területén megfelelő vezetés, célok és ösztönzés mellett sikeresen együttműködhetnek.

A kínai kommunizmus születése

A Kínai Népköztársaságban régóta az a legelfogadottabb nézet, hogy az 1919-es tüntetéssorozat és az azt követő elnyomás ösztönözte a vitát a lehetséges politikai változásokról és ennek eredményeként látták egyre megvalósíthatóbbnak a baloldali társadalmi változást. Olyan emberek, mint Csen Tu-hsziu és Li Ta-csao gondolkodásukban egyre inkább balra tolódtak és 1921-ben a Kínai Kommunista Párt alapítóivá váltak; míg más értelmiségiek is, például az anarchista író és agitátor, Pa Csin szintén részt vettek a májusi megmozdulásokban. Az eredetileg voluntaristák, vagy nihilisták, mint például Li Si-cen és Csu Csien-cse, hasonlóan másokhoz baloldali nézeteket kezdtek vallani, amikor az 1920-as években Kína egyre forrongóbbá, forradalmibbá vált.[forrás?]

1939-ben Mao Ce-tung azt állította, hogy a május negyedike mozgalom csak egy állomás volt a nagy kínai kommunista forradalom felé vezető úton:

Húsz évvel ezelőtt a május negyedike mozgalom új szakaszt jelentett a kínai polgári-demokratikus forradalomban az imperializmus és a feudalizmus ellen. A kulturális reformmozgalom, amely a május negyedike mozgalomból nőtt ki, csak a forradalom egyik megnyilvánulása volt. Az új társadalmi erők növekedésével és fejlődésével abban az időszakban egy hatalmas erő jelent meg a polgári-demokratikus forradalomban, amely a munkásosztályból, a hallgatói tömegből és az új nemzeti polgárságból állt össze egy táborba. A május negyedike mozgalom működése alatt több százezer hallgató bátran lépett be az élcsapatba. E tekintetben a május negyedike mozgalom egy lépéssel túlhaladt az 1911-es forradalmon.[10]

– Mao Ce-tung válogatott művei

A május negyedike mozgalom szellemi fordulópontként szolgált Kínában; ez az esemény radikalizálta a kínai gondolkodást. A nyugati stílusú liberális demokrácia korábban vonzó volt a kínai értelmiségiek körében, ám a versailles-i békeszerződés miatt (amelyre Kína érdekeinek elárulásaként tekintettek) elvesztette vonzerejének nagy részét. Woodrow Wilson tizennégy pontját, annak ellenére, hogy az erkölcstanból ered, nyugati-központúnak és képmutatóknak tekintették.[forrás?]

A kínai szellemi közösségekben sokan úgy gondolták, hogy az Egyesült Államok keveset tett annak érdekében, hogy meggyőzze és rávegye az imperialista nagyhatalmakat (különösen Nagy-Britanniát, Franciaországot és Japánt) a wilsoni tizennégy pont betartására, és azt látták, hogy az Egyesült Államok maga sem csatlakozott a Nemzetek Szövetségéhez; ennek eredményeként elfordultak a nyugati liberális demokratikus mintától. A marxizmust kezdték vizsgálni és inkább ez foglalkoztatta a kínai szellemi életet; különösen azok között hatott, akik már a baloldalon helyezkedtek el. Ebben az időben néhány kínai értelmiségi, például Csen Tu-hsziu és Li Ta-csao komolyan tanulmányozta a kommunizmust.[forrás?]

Történelmi jelentősége

A május negyedik mozgalom emlékműve a pekingi Tungcseng körzetben

A tudósok az új kultúra mozgalmat és a május negyedike mozgalmat jelentős fordulópontnak tekintik Kína történetében, a közszolgálati rendszer 1905-ben történő megszüntetésével és a monarchia 1911-es megdöntésével együtt. Az akkori résztvevők, mint például Hu Si, ezt a korszakot kínai reneszánsznak nevezték, mivel nagymértékben összpontosítottak a tudományra és a társadalmi kísérletezésre.[11] A kínai irodalomban a május negyedike mozgalmat vízválasztónak tekintik, mert a fellépésük hatására az addigi népi nyelv (pajhua) általános használatát felváltotta az irodalmi kínai. Az értelmiségiek arra törekedtek, hogy a beszélt nyelven fejezzék ki magukat: a 我手写我口 (vo souhszie vo kou, „a kezem azt írja, [amit] a szám [beszél]”) jelmondatuk szerint, bár a változás valójában fokozatosan történt: Hu Si már érvelt az irodalomban használt modern népi nyelvért, az „Irodalmi reform előzetes megbeszélése” (文学改良刍议, venhszüe kajliang csuji) 1917-ben megjelent esszéjében, míg az első, kizárólag a népi nyelven írt novellát, Lu Hszün The True Story of Ah Q című írását 1921-ben tették közzé.

A hagyományos kínai értékekkel szembeni mozgalmi fellépés azonban erőteljes ellenzésre is talált, különösen a Kuomintang részéről. A nézetük szerint a mozgalom elpusztította a kínai hagyomány értékes elemeit, és túl nagy hangsúlyt fektettek a közvetlen politikai fellépésekre és a radikális hozzáállásra, amelyek a kialakulóban lévő Kínai Kommunista Párthoz köthetőek. Másrészt, a kommunista pártban (amelynek két alapítója, Li Ta-csao és Csen Tu-hsziu, [akik részt vettek a május negyedike mozgalomban is vezetőkként] kedvezőbbnek tekintették a mozgalom korai hatásait, inkább hangsúlyozták az értelmiségiek felvilágosító munkájának a jelentőségét, nem pedig azok forradalmi szerepét.[12]

Szélesebb értelemben a május negyedike mozgalom egy radikális értelmiségi réteg létrejöttéhez vezetett, akik a parasztok és a munkások meggyőzésével törekedtek a kommunista párt tömegbázisának szélesítésére, és elérték a szervezet megerősödését, amely megalapozta a kommunista forradalom sikerét.[9]

Bírálata és elutasítása

Noha a mozgalom nagy befolyást gyakorolt a politikára, akkoriban sok értelmiségi ellenezte a hagyományok elleni üzenetét, és sok politikai szereplő meg is tagadta ennek hirdetését.

Csang Kaj-sek, mint nacionalista és konfuciánus, ellenezte a május negyedike mozgalom hagyományrombolását, mint antiimperialista, szkeptikus volt a nyugati befolyással, ötletekkel és irodalommal szemben. Ő és Dr. Szun Jat-szen bírálta a május negyedike mozgalom értelmiségi vezetőit az ifjúság erkölcsi megrontásáért és lezüllesztéséért.[13] Amikor a nacionalista párt Csang Kaj-sek vezetésével hatalomra került, a május negyedike mozgalom törekvéseivel pont ellentétes irányt vett a politikájuk. Az Új Élet Mozgalom oktatta és terjesztette a konfucianizmust, a Kuomintang megtisztította Kína oktatási rendszerét a nyugati hatásoktól és kötelezően felvette a konfucianizmus oktatását a tantervbe. A tankönyvkiadás, a vizsgarendszer, a kinevezések és a fokozatok odaítélése; az egész nevelési és oktatási rendszer - az egyetemeket is, amik elvesztették önállóságukat - mind az állam kezébe került, az irányította a nemzeti párt igényei és elvárásai szerint azt.[14]

Egyes konzervatív filozófusok és értelmiségiek ellenálltak minden változtatási kísérletnek, de ezeknél sokkal többen elfogadták, vagy üdvözölték a nyugati behatást; ám az új kínai rendszert a hazai, nem pedig az nyugatról átvett értékekre alapozták. Az így gondolkodók: Liang Su-ming, Liu Si-pej, Tao Hszi-seng, Hsziung Si-li, Csang Ling-lin és Lu Hszün testvére, Csou Cuo-zsen.[15] A későbbi években mások további bírálatokat hangoztattak, köztük Lin Jü-tang, Csien Mu, Hszü Fu-kuan és Jü Jing-si is.

A kínai muszlimok figyelmen kívül hagyták a május negyedike mozgalom törekvéseit, folytatták a hagyományos kínai nyelv és irodalom tanítását az arab nyelv és a Korán mellett, valamint a hivatalosan elfogadott egyéb tantárgyakat a "Wanxiani Általános Iszlám Iskolában".[16] A Korán hagyományos kínai nyelvű fordítását Ha Tö-cseng készítette el.[17] Az arabot, a népi kínait, a hagyományos kínait és a Koránt Ma Fu-hsziang muszlim tábornok által pénzelt ninghsziai iszlám iskolákban tanítottak.[18]

Neotradicionalizmus vs. Nyugati gondolkodás

Noha a május negyedike mozgalom részleges sikereket ért el a kínai hagyományos kultúra lebontásában és eltávolításában,[forrás?] még mindig sokan kitartóan állították, hogy a kínai nemzet alapjai csak a kínai hagyományok és ősi értéki lehetnek. A nyugati civilizáció behatolása elleni fellépésből három neotradicionális gondolkodásmód származott: a „nemzeti lényeg”, a „nemzeti jelleg” és az „új konfucianizmus” létrehozása. Mindegyik gondolati iskola elítélte az individualizmus, a materializmus és az utilitarizmus nyugati értékeit, mint Kína fejlődésének elvetendő irányait. Minden iskola sajátos célokat tűzött maga elé. A „nemzeti lényeg” iskola arra törekedett, hogy fedezzék fel a hagyományos kultúra olyan nézeteit, amelyek jól szolgálhatják Kína nemzeti fejlődését. Az ilyen hagyományos szempontok különféle filozófiai és vallási gyakorlatokból álltak, amelyek a konfucianizmussal párhuzamosan alakultak ki. A „nemzeti jelleg” iskolában támogatják a hagyományos családi rendszert, amely a május negyedike mozgalom elsődleges célja is. Ebben az iskolában a változáspártiak a nyugat-követőket „morál nélküli kagylónak” tekintették. Végül az „új konfucianizmus létrehozása” arra az elképzelésre összpontosított, hogy a konfuciánus értékek jobbak voltak, mint a nyugati értékek.[forrás?]

A nyugati kultúrára összpontosítókkal ellentétben a kínai neotradicionalisták azt állították, hogy Kína tévedne, ha nem a saját hagyományaiból eredő útjára lépne, különösen ebben a mindennap változó világban. A legfontosabb ellentét közöttük azonban az, hogy ez a három neotradicionalista gondolati irányzat nem vette figyelembe az egyént, ami a május negyedike mozgalom legfőbb alapeszméje.[12]

Kapcsolódó szócikkek

További ismeretek angolul

Jegyzetek

  1. ↑ Mitter, R. A Bitter Revolution: China's Struggle with the Modern World (2004), p.12
  2. ↑ Rana Mitter. A Bitter Revolution: China's Struggle with the Modern World. (Oxford; New York: Oxford University Press, 2004), p. 12.
  3. ↑ Joseph T. Chen, The May Fourth Movement in Shanghai; the Making of a Social Movement in Modern China (Leiden,: Brill, 1971)
  4. ↑ Leo Ou-fan Lee, Voices from the Iron House: A Study of Lu Xun (Bloomington: Indiana University Press, 1987), pp 53-77; 76-78.
  5. ↑ Jonathan D. Spence. The Gate of Heavenly Peace: The Chinese and Their Revolution, 1895-1980. (New York: Viking Press, 1981), pp. 117-123 ff..
  6. ↑ The Cambridge History of Chinese". John King Fairbank, Denis Crispin Twitchett, p.451
  7. ↑ Guoqi Xu. Strangers on the Western Front: Chinese Workers in the Great War. (Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 2011.
  8. ↑ a b Wasserstrom: Chinese Students and Anti-Japanese Protests, Past and Present. World Policy Journal. [2013. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 18.)
  9. ↑ a b Hao: May 4th and June 4th Compared: A Sociological Study of Chinese Social Movements. Journal of Contemporary China. (Hozzáférés: 2008. november 21.)
  10. ↑ The May Fourth Movement (May 1939)
  11. ↑ Hu Shih, The Chinese Renaissance: The Haskell Lectures, 1933. (Chicago: University of Chicago Press, 1934).
  12. ↑ a b Schoppa, R.Keith. Revolution and Its Past: Identities and Change in Modern Chinese History. Upper Saddle River, New Jersey: Pearson Prentice Hall, 177–179. o. 
  13. ↑ Joseph T. Chen. The May fourth movement in Shanghai: the making of a social movement in modern China. Brill Archive, 13. o. (1971). Hozzáférés ideje: 2010. június 28. 
  14. ↑ Werner Draguhn, David S. G. Goodman. China's communist revolutions: fifty years of the People's Republic of China. Psychology Press, 39. o. (2002). ISBN 0-7007-1630-0. Hozzáférés ideje: 2011. április 9. 
  15. ↑ Charlotte Furth, "Culture and Politics in Modern Chinese Conservatism," in Charlotte Furth, ed., The Limits of Change: Essays on Conservative Alternatives in Republican China. (Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, Harvard East Asian Series 84, 1976). ISBN 0674534239.
  16. ↑ Stephane A. Dudoignon. Intellectuals in the Modern Islamic World: Transmission, Transformation and Communication. Routledge, 251–. o. (2006. szeptember 27.). ISBN 978-1-134-20597-4 
  17. ↑ Stephane A. Dudoignon. Intellectuals in the Modern Islamic World: Transmission, Transformation and Communication. Routledge, 253–. o. (2006. szeptember 27.). ISBN 978-1-134-20597-4 
  18. ↑ Stephane A. Dudoignon. Intellectuals in the Modern Islamic World: Transmission, Transformation and Communication. Routledge, 256–. o. (2006. szeptember 27.). ISBN 978-1-134-20597-4 

Források

  • Chow Tse-Tsung: The May Fourth Movement. Intellectual Revolution in Modern China (Cambridge, Massachusetts: Harvard University), 1960.
  • Hao, Zhidong, "May 4th and June 4th Compared: A Sociological Study of Chinese Social Movements." Journal of Contemporary China 6.14 (1997): 79-99.
  • Lee, Haiyan, "Tears that Crumbled the Great Wall: The Archaeology of Feeling in the May Fourth Folklore Movement." Journal of Asian Studies 64.1 (2005): 35-65.
  • Ping, Liu, "The Left Wing Drama Movement in China and Its Relationship to Japan." Positions: East Asia Cultures Critique 14.2 (2006): 449-466.
  • Schoppa, R. Keith, "Constructing a New Cultural Identity: The May Fourth Movement." Revolution and Its Past: Identities and Change in Modern Chinese History (Upper Saddle River, New Jersey: Pearson Prentice Hall), 2006, 162-180.
  • Schwarcz, Vera: The Chinese enlightenment: intellectuals and the legacy of the May Fourth Movement of 1919 (1986). Berkeley: University of California Press.
  • Jonathan Spence|Spence, Jonathan D. The Search for Modern China. ISBN 0-393-30780-8 New York: Norton, 1999.
  • Wasserstrom, Jeffrey N., "Chinese Students and Anti-Japanese Protests, Past and Present" World Policy Journal 22.2 (2005): 59-65.
  • Zarrow, Peter, "Intellectuals, the Republic, and a new culture", in Zarrow, Peter: China in war and revolution, 1895-1949 (New York: Routledge), 2005, 133-143.
  • Zarrow, Peter, "Politics and culture in the May Fourth Movement", in Zarrow, Peter: China in war and revolution, 1895-1949 (New York: Routledge), 2005, 149-169.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a May Fourth Movement című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Május_negyedike_mozgalom&oldid=23803585”