Tajvani filmművészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Oscar-díjas Tigris és sárkány című film egyik leghíresebb jelenete
Ang Lee, a legismertebb tajvani filmrendező

A tajvani filmművészet kezdete az 1900-as évek elejére tehető, bár ekkor még japánok forgattak mozgófilmet a szigeten. A fél évszázados japán megszállás rányomta bélyegét a tajvani filmművészetre, az első igazi tajvani játékfilmet 1922-ben bár kínai hatásra, tajvani tőkéből és tajvani színészekkel forgatták, a szakembergárda továbbra is japán volt. A második világháború végéig nem létezett önálló tajvani filmipar. Az 1960-as években a filmgyártás fellendült, évente 200-300 filmet, főképpen romantikus drámákat és harcművészeti alkotásokat forgattak, majd a hongkongi filmipar megerősödésének következtében a tajvani filmipar hanyatlásnak indult, a közönség a külföldi filmeket preferálta. Az 1980-as években az Edward Yanghoz és Hou Hsziao-hszienhez hasonló, új hullámos rendezők nemzetközi filmfesztiválokon értek el kritikai sikereket drámai alkotásaikkal, Tajvanon azonban nem voltak népszerűek. A második új hullám rendezői közül a legismertebb az Oscar-díjas Ang Lee. A 2000-es években a 7-Up generációnak keresztelt fiatal rendezők alkotásai kezdték el újra népszerűvé tenni a tajvani filmeket.

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film megérkezése Tajvanra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1895-től 1945-ig Tajvan japán megszállás alatt volt, a fél évszázados japán uralom a tajvani filmművészetre is rányomta a bélyegét, hiszen rögtön a film elterjedésének kezdetén japán behatások érték. A sziget politikai helyzete miatt teljesen elszigetelődött a kontinentális Kínától, így több mint húsz évig a tajvani közönség egyáltalán nem látott kínai filmet. Főképpen japán, illetve európai és amerikai alkotásokat vetítettek Tajvanon, melyek Japánon keresztül jutottak el a szintén japánok által alapított és működtetett tajvani filmszínházakba.[1]

Mivel a japánokat érdekelte a nyugati technológia, így a japán uralom alatt Tajvan is együtt fejlődött a másik szigetországgal, szinte egyszerre mutatták be a filmipari-filmművészeti újdonságokat mindkét országban. 1898 augusztusában mutatták be a helyi közönségnek például a kinetoszkópot egy tajpeji teaházban. Néhány évvel később a vetített mozgófilm is megérkezett Tajvanra, a helybéliek elektromos árnyjátéknak hívták.[1]

Az első igazi filmvetítésre 1900. június 21-én került sor Tajpejben, egy japán üzletember jóvoltából. Olyan rövid filmeket mutattak be, mint a Haj suj jü (Fürdőző nők) vagy a Kung zsen hszüan hua (Munkások zajongása). 1904 és 1907 között különösen népszerűek voltak a francia Pathé testvérek filmjei, az első igazi mozi pedig 1911-ben nyílt meg Tajpejben. Az első időkben a némafilmeket szinte kizárólag japánul kommentálták, így a közönség nagy része japán volt. Az 1920-as években nyíltak meg olyan mozik, ahol már tajvani kommentátorok kísérték a filmvetítést.[1]

Az első tajvani alkotások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Tajvanon készített filmet 1907-ben egy japán forgatta, és a tajvani japán uralomról szólt. 1914-ben a sziget kormányzója létrehozott egy mobil filmműhelyt, melynek célja a japán kultúra terjesztése volt. 1923-ban a Taiwan Daily News Press létrehozta a saját forgatócsoportját, és főképpen rövid dokumentum- és játékfilmeket készítettek, a japán uralmat dicsérve. Az első nagyjátékfilm, melyet Tajvanon készítettek az 1922-ben, Tanaka King által rendezett Ta fo tö tung kung (Buddha tanítványa) volt. A film egy kínai hivatalnokról szólt, aki megpróbált házasságra kényszeríteni egy tajvani lányt, akit végül egy nemes japán úriember mentett meg.[1]

A Sanghajból érkező kínai filmes hatás vezetett az első tajvani alapítású filmstúdió, a Taiwan Motion Picture Study Society létrehozásához, mely főképp hőstörténeteket forgatott. Az első filmjük, a Liu Sze-jang által 1925-ben rendezett Sej cse kuo (Kinek a hibája?) csúfosan megbukott. Második filmjük, az 1929-ben bemutatott, Csang Jün-ho által rendezett Hszie ho (Vérfolt) című alkotás azonban óriási sikert aratott. A film egy asszonyról szólt, aki kedvesével útnak indul, hogy megbosszulják a nő apjának halálát. Ezek és a hasonló, akkoriban készült alkotások megegyeztek abban, hogy bár tajvani cégek, tajvani tőkéből, tajvani szereplőkkel készítették őket, a szakemberek (operatőrök, vágók stb.) azonban japánok voltak. Az ötvenéves japán uralom alatt Tajvan nem tudott független filmipart létrehozni.[1]

A második kínai–japán háború (1937–45) alatt a tajvani filmgyártás szünetelt, mivel a japánok minden fajta nem japán szórakoztató műsort betiltottak.[2]

1960-as, 1970-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as, 70-es években a tajvani filmipar fellendülésnek indult, főképpen romantikus drámákat, melodrámákat, kungfufilmeket és krimiket készítettek, nem csak a hazai, de általánosan az ázsiai piacra is. A filmek nagy részét állami támogatásból készítették, így erősen propaganda-jellegűek is voltak. Ebben az időben kezdtek el kisebb cégek holo nyelvű filmeket forgatni. A tajvani filmipar ebben az időszakban évente 200-300 filmet készített, az 1970-es években azonban megkezdődött a hanyatlás, jórészt a hongkongi filmipar megerősödése miatt.[2]

Új hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képkocka Hou Hsziao-hszien Pejcsing csengsi (A City of Sadness) című filmjéből. Az alkotás 1989-ben Arany Oroszlán díjat nyert.[3]

Az 1980-as években, amikor tovább gyűrűzött a tajvani filmipar válsága, fiatal, merész rendezők újszerű meglátással elkezdtek kísérleti jellegű filmeket forgatni. Ezeket a rendezőket hívják a tajvani filmművészet „új hullám”-rendezőinek.[2] Az első új hullám alkotás az 1982-es Kuang jin tö ku si (In Our Time) című alkotás volt, mely négy rendező négy filmjéből állt össze.[4][2] Az újhullám-filmek jellegzetessége volt a társadalmi realizmus és a hétköznapi ember témaköre. A legkiemelkedőbb rendezők közé tartozik Edward Yang, aki főképp a nagyvárosi élet problémáival foglalkozott (Csing mej csu ma, Taipei Story, 1985[5]; Kung pu fen ce, The Terrorizers, 1986[6]) és Hou Hsziao-hszien, aki a generációk közötti különbségeket vitte vászonra (Tung nien vang si, A Time to Live and A Time to Die, 1985[7]; Lien lien feng csen, Dust in the Wind, 1986[8]). Bár az újhullám-filmek külföldi fesztiválokon kritikai sikereket arattak, a tajvani közönséget nem vonzották és a rendezőknek sem állt szándékukban kommerszebb alkotásokat készíteni.[2]

Második új hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1980-as évek végén indult meg a második új hullám, olyan rendezőkkel, akik továbbra is komolyan foglalkoztak a jelen problémáival, de már sokkal inkább a nagyközönségnek szánták a filmjeiket. Ennek ellenére a tajvani filmgyártás még a 21. század fordulóján sem volt túl produktív, 2000-ben mindösszesen 20 filmet gyártottak Tajvanon, 2008-ra sikerült kissé fellendíteni a helyi filmgyártást, abban az évben már 40 filmet mutattak be, ami az összbemutatók 12%-át jelentette. A 2000-es évek legsikeresebb tajvani filmjei közé tartoznak az úgynevezett 7-Up generációs fiatal rendezők alkotásai, például a Blue Gate Crossing (2002) című dráma vagy a The Heirloom (2005)[9] című horrorfilm.[2]

A második új hullám egyik leghíresebb, nemzetközileg is legelismertebb rendezője Ang Lee,[2] aki 2000-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában nyert Oscar-díjat a Tigris és sárkány című alkotásával, 2005-ben a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című filmjéért pedig elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is, de számos más nemzetközi elismerésben is részesült.

2008-ban a Cape No. 7 című tajvani film óriási meglepetést okozott, mert minden idők második legtöbb bevételt hozó filmje lett Tajvanon a Titanic óta.[2]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Deslandes, Jeanne: Dancing shadows of film exhibition: Taiwan and the Japanese influence. Screening the Past, La Trobe University, 2000. november 1. [2011. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  2. ^ a b c d e f g h Cinema. Government Information Office, 2010. május 26. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  3. City of Sadness - Awards. All Movie Guide. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  4. Guang yin de gu shi (1982). IMDb. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  5. Qing mei zhu ma. IMDb. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  6. Kong bu fen zi. IMDb. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  7. Tong nien wang shi. IMDb. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  8. Lian lian feng chen. IMDb. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
  9. The Heirloom. IMDb. (Hozzáférés: 2010. december 9.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tajvani filmművészet témájú médiaállományokat.