Friedrich Dürrenmatt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Friedrich Dürrenmatt
Friedrich duerrenmatt 19890427.jpg
Élete
Született 1921. január 5.
Konolfingen,  Svájc
Elhunyt 1990. december 14. (69 évesen)
Neuchâtel,  Svájc
Nemzetiség svájci
Szülei Hulda Dürrenmatt
Reinhold Dürrenmatt
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) dráma
Első műve Der Alte (1945)

Friedrich Dürrenmatt (Konolfingen, Svájc, 1921. január 5.Neuchâtel, 1990. december 14.) svájci író, drámaíró, képzőművész.

Értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháborút követő időszak német nyelvű svájci irodalmának legnagyobb hatású képviselője. Színműveit már életében számos nyelvre lefordították, és azokat mindmáig gyakran játsszák a világ színpadain. Honfitársához, Max Frisch drámaíróhoz hasonlóan műveiben gyakorta reflektál a világháború történéseire, morális kérdéseire. Ez a reflexió ugyanakkor a legtöbb esetben nem patetikus, tragikus, hanem komikus, nem egy esetben groteszk formát ölt.

Sokan Dürrenmattot tartják a késő modern tragikomédia megteremtőjének. E tekintetben az 1950-es-60-as évek során keletkezett művei a legmeghatározóbbak.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyapja konzervatív politikus, édesapja, Reinhold Dürrenmatt 1911-től Konolfingen protestáns lelkésze, mely tisztséget 1935-ig töltötte be; ezt követően a berni Salem Kórház lelkésze lett. Az ifjú Dürrenmattnak ez a környezet gondtalan gyermekkort biztosított, a család protestantizmusa ugyanakkor kevéssé hatott rá. Hároméves volt, amikor húga, Vroni született. Iskoláit Konolfingenben, majd 1933-tól a szomszédos Grosshöchstettenben végezte. Már fiatalon kiütközött grafikusi és festői tehetsége. 1935-től, amikor a család Bernbe költözött, az ottani gimnázium tanulója lett, ám gyenge osztályzatai miatt 1937-től átíratták a Humboldtianum nevű magániskolába. Itt végzett 1941-ben.

Apja tanácsára még ebben az évben beiratkozott a zürichi egyetem filozófia és Német nyelv és irodalom szakára. Tanulmányait egy szemeszter elvégzése után a berni egyetemen folytatta, amit 1945-ben, a végzettség megszerzése nélkül otthagyott.

Írói kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ekkor már egyre jobban foglalkoztatta az írói mesterség; Georg Kaiser, Franz Kafka, Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche művei mellett Arisztophanész és az antik görög és római tragédiák voltak a kedvenc olvasmányai, de sokat merített Frank Wedekind, Karl Kraus és Theodor Fontane műveiből is.

A kezdeti évek anyagilag nem hoztak sikert a fiatal írónak. 1946-ban feleségül vette Lotti Geissler színésznőt, és Bázelbe költöztek. Ekkor fejezte be a Meg vagyon írva (Es steht geschrieben) című darabját, melynek bemutatója 1947-ben volt, Zürichben. (Később ezt dolgozta át Újrakeresztelők /Die Wiedertäufer, 1966/ címmel). Ebben az évben született fia, Peter, majd két évvel később Barbara, 1951-ben pedig Ruth nevű lányuk. 1948-ban Bázelben mutatták be második színművét, A vakot (Der Blinde). Mindkét előadás csúnyán megbukott.

Első sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hogy megélhetésüket biztosítsa, színikritikákat írt, ám ez nem volt elegendő a ház fenntartásához, így átköltöztek Schernelzbe, anyósához, majd Ligerzbe, végül (1952-ben) vettek egy házat Neuchâtelben, ahol haláláig élt.

Ezek alatt az évek alatt nagyon termékeny volt. Megírta első rádiójátékát (Der Doppelgänger, 1946), számos kabaréjelenetet írt a bázeli Cornichon kabarénak, és kiadott két regényt, A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, 1950/51) és A gyanú (Der Verdacht, 1951/52) címmel. Ekkor írta a német fasizmus felemelkedésére, valamint Svájc szemlélődő magatartására reflektáló Az alagút (Der Tunnel) című regény első változatát is, melyet 1978-ban átdolgozott.

1952-re – jórészt rádiójátékainak köszönhetően – nagy nevet szerzett magának Svájcban és Németországban egyaránt. Ezeket a műveit, melyekkel több díjat is elnyert, többször is sugározták, néhányat pedig televízióra és színpadra is alkalmaztak.

Tanulva korábbi színpadi kudarcaiból, sokat merített Brecht és mások dramaturgiai megoldásaiból. A nagy Romulus (Romulus der Grosse, 1949, átdolgozva 1957, 1961, 1963, 1980) Brecht mellett Christopher Fry, George Bernard Shaw, Frank Wedekind, Thornton Wilder hatását mutatja. Következő darabja, a Mr. Mississippi házassága (Die Ehe des Herrn Mississippi, 1952, átdolgozva 1957, 1961, 1969, 1980) hozta meg számára az első átütő sikert: 1952-ben Münchenben, 1958-ban New York-ban, 1959-ben pedig Londonban játszották nagy sikerrel.

1955-ben megjelent színházi esszéje, A színház problémái (Theaterprobleme), melyben kifejti komédia-felfogását, mely alapvetően a modern világ irracionalitásán alapul. Dramaturgiai, az ideológiák fölé emelkedni kívánó nézőpontja érvényesül későbbi, politikai tárgyú nagyesszéiben is (Sätze aus Amerika, 1970; Israels Lebensrecht, 1967; Tschechoslowakei 1968, 1968; Monstervortrag über Gerechtigkeit und Recht, 1968; Zusammenhänge: Essay über Israel, 1976).

Az író[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az öreg hölgy látogatása (Der Besuch der alten Dame, 1956) és A fizikusok (Die Physiker, 1961) című darabjai voltak az elsők, melyekkel a nyugat-európai színpadok után az akkori "vasfüggönyön túli", azaz kelet-európai országokat is meghódíthatta.

A hatvanas években íródott színművei az író legkiforrottabb, legenergikusabb munkái. A Herkules Augiász istállójában (Herkules und der Stall des Augias, 1962) című komédia erőteljes támadás a svájci állam ellen, míg A meteor (Der Meteor, 1965) az amorális világban amorálisan élő művész tragikomédiája.

Az Egy bolygó arcképe (Porträt eines Planeten, 1967) címet viselő darabjának bukása után a klasszikus drámák átdolgozása felé fordult, és kiváló átiratokat készített Shakespeare János királyából (1968) és Titus Andronicusából (1969), Strindberg Haláltáncából (1968) és Büchner Woyzeck-jéből (1972).

Ezt követően számos drámája is megbukott (például Der Mitmacher, 1972, átdolgozva 1980; Die Frist, 1977, átdolgozva 1980; Die Panne, 1979), ezért – valamint belefáradva a színidirektorokkal való folytonos küzdelembe – lassan visszavonult a színháztól. Miután 1983-ban felesége, Lotti meghalt, feleségül vette Charlotte Kerr színésznőt, aki a színészi munka mellett színházi újságíróként is dolgozott, illetve segített Dürrenmatt kései műveinek sajtó alá rendezésében.

Időskora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életének utolsó évtizedei folyamán Dürrenmatt visszatért a festéshez és a grafikához. Nagy mennyiségű anyagot hagyott hátra, s e művek többsége számos érintkezési pontot mutat színpadi és egyéb alkotásaival. Képeinek egyik központi alakja a labirintusban rekedt Minótaurosz, aki már csak Thészeusz végső csapását várja. Visszatért a detektívtörténetek írásához is, ezek a regények – mint például A megbízás (Der Auftrag, 1986) – azonban jelentős mértékben szakítanak a jó végső győzelmét hirdető hagyományos krimiformával. A Zűrvölgy (Durcheinandertal, 1989) és a befejezetlenül maradt Stoffe (1981–) posztmodern regényírói törekvéseinek kiváló példái.

Az 1980-as években számos díjat (1986: Büchner-díj) és díszdoktori címet kapott. Hatvanadik születésnapjára, közreműködésével, 29 kötetben megjelent műveinek gyűjteményes kiadása. Egyiptomi és szicíliai utazásait követően 1987-ben részt vett a Mihail Szergejevics Gorbacsov elnökletével Moszkvában ülésező Békefórumon. 1990-ben szívrohamban hunyt el neuchâteli otthonában.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dürrenmatt művei többnyire az erkölcsi és politikai paradoxonok kérdéseit feszegetik. Sem drámái, sem más írásai nem sorolhatók tiszta műfajokba, mert mindig törekszik a hirtelen fordulatokban bővelkedő, a néző vagy olvasó figyelmét mindig más eszközökkel fenntartani kívánó közvetítésmódra. Írásai a modernizmus és a posztmodern határán mozognak: az erkölcsi kérdések felvetése az egyik, míg folytonos intertextualitása a másik irányba billentik szövegeit.

Figurái többnyire morálisan elítélendő vagy szánalmas alakok (a döntésképtelen Romulus, a kisváros lakosságát volt szerelmének meggyilkolására felbujtó Claire Zachanassian, a Mr. Mississippi kegyetlen kéjnője, Anastasia), akik azonban majd minden esetben győzelemre jutnak. Győzelmük ugyanakkor kegyetlen látlelettel szolgál a világ állapotát illetően.

Drámáinak nézőjét tehát a szerző szándéka szerint nem a figurák, hanem (áttételesen) a világ állapota, sorsa felett érzett szánalom vagy megbotránkozás érzése kell eltöltse, miközben a polgári társadalom illúzióvesztésének filozofikus, ugyanakkor keserűen mulattató ábrázolását adják.

Figyelmet érdemel, hogy legtöbb művét a szerző időről időre átdolgozta. Ezek a változtatások a legtöbb esetben nem csupán szerkezeti-dramaturgiai módosítások voltak; az átdolgozásokkor tartalmát folyamatosan hozzáigazította az őt körülvevő világ általa érzékelt változásaihoz. Kiemelte az idejétmúltnak ítélt utalásokat, és naprakészekkel helyettesítette őket. Ez az írói mód (mely így soha nem tekinti véglegesnek és zárt egésznek a szöveget) a posztmodern írói magatartás jellemző példája.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1945 – Der Alte
  • 1947 – Meg vagyon írva dráma (Es steht geschrieben)
  • 1947 – A vak dráma (Der Blinde)
  • 1950 – A Nagy Romulus dráma (Romulus der Große)
  • 1950 – A bíró és a hóhér kisregény (Der Richter und sein Henker)
  • 1951 – A gyanú regény (Der Verdacht)
  • 1952 – A város (Die Stadt)
  • 1952 – Die Ehe des Herrn Mississippi
  • 1954 – Angyal szállt le Babilonba dráma(Ein Engel kommt nach Babylon)
  • 1954 – Herkules und der Stall des Augias
  • 1956 – Az öreg hölgy látogatása dráma(Der Besuch der alten Dame)
  • 1956 – A baleset regény (Die Panne)
  • 1957 – Az ígéret regény (Das Versprechen) (Fényes nappal történt című film forgatókönyvének átdolgozása)
  • 1959 – Görög férfi görög nőt keres dráma (Grieche sucht Griechin)
  • 1960 – Ötödik Frank dráma (Frank der Fünfte. Oper einer Privatbank)
  • 1962 – A fizikusok dráma (Die Physiker)
  • 1966 – A Meteor dráma (Der Meteor)
  • 1968 – János király dráma (König Johann)
  • 1969 – Play Strindberg dráma (Play Strindberg)
  • 1970 – Sätze aus Amerika
  • 1970 – Titus Andronicus dráma (Titus Andronicus)
  • 1971 – Pillanatkép egy bolygóról dráma (Porträt eines Planeten)
  • 1971 – A bukás (Der Sturz)
  • 1976 – Csendestárs (Der Mitmacher)
  • 1977 – Die Frist dráma
  • 1982 – Achterloo
  • 1985 – Igazság-ügy regény (Justiz)
  • 1986 – A megbízás avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről kisregény (Der Auftrag oder Vom Beobachten des Beobachters der Beobachter)
  • 1989 – Zűrvölgy (Durcheinandertal)

Posztumusz kiadott művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1991 – Midas oder die Schwarze Leinwand
  • 1991 – Kants Hoffnung
  • 1992 – Gedankenfuge
  • 1993 – Das Mögliche ist ungeheuer
  • 1995 – Der Pensionierte

Művei a mozivásznon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Es geschah am hellichten Tag (1958, a forgatókönyve alapján írta a Das Versprechen című regényét)
  • Der Besuch der alten Dame (1964, Der Besuch der alten Dame)
  • Once a Greek (1966, Grieche sucht Griechin)
  • A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, 1968, magyar tévéfilm, rend.: Mihályfi Imre)
  • A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, német játékfilm, 1975, rend. Maximilian Schell)
  • Hyènes 1992
  • Justiz (1993)
  • Az ígéret megszállottja (2001, Das Versprechen)

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Friedrich Dürrenmatt művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban