InterPici

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
InterPici Békéscsaba állomáson
InterPici Dombóvár állomáson
Btzx belső

Az InterPici (rövidítve: IP) helybiztosítással közlekedő olyan vonat volt, amely elsősorban az InterCity-forgalom gyűjtő és -elosztó szerepét töltötte be a mellékvonalakon. Továbbá InterPici volt a szolgáltatást működtető felújított Bzmot motorkocsik és az átalakított Bzx vezérlőkocsik neve is. Az InterPici szolgáltatás 2010. december 12-től megszűnt.

IP-helyjegy váltása kötelező volt rá, amely egyben érvényes volt a hozzá csatlakozó InterCityre is, egy árért. Csak nemdohányzó, klimatizált másodosztályú kocsikkal közlekedett. Kerékpár nem volt szállítható rajta. Modernizált, részben hátrányos változtatásokkal átépített Bzmot járművekből állt, illetve esetenként IC-kocsik közlekedtek mozdonyvontatással.

Története[szerkesztés]

A szolgáltatás az 1998/1999-es menetrendben jelent meg először, a MiskolcÓzd vasútvonalon. 1997 és 2001 között a lejárt fővizsgájú Bzmot mellékkocsikból a szombathelyi járműjavítóban összesen 19 Bzmot motor- és öt Btzx jelű vezérlőkocsi épült. A csehországi Studenka gyárból pedig öt új motorkocsi érkezett a villamosítatlan mellékvonalakra, az InterCity járatokra a komfortosabb ráhordó forgalmat ellátni. Átmenetileg a Bzmot motorkocsik karbantartásakor, felújításakor is közlekedhettek InterPici szerelvények – melyekre természetesen nem volt szükség helyjegyre. A szolgáltatás 12 év után, 2010. december 12-én szűnt meg. Azóta helyjegy nélkül, elsősorban a Kelet-Magyarországi régiókban, a személyvonati forgalomba illeszkedve közlekednek.

Régi InterPici-viszonylatok[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]