Ugrás a tartalomhoz

Szvjatoszlav Teofilovics Richter

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen AtaBot (vitalap | szerkesztései) 2021. február 14., 01:45-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Jegyzetek: források --> jegyzetek AWB)
Szvjatoszlav Teofilovics Richter
Életrajzi adatok
Született1915. március 20.
Zsitomir
Elhunyt1997. augusztus 1. (82 évesen)
Moszkva
SírhelyNovogyevicsi temető
SzüleiTheophil Richter
IskoláiMoszkvai Csajkovszkij Állami Konzervatórium
Pályafutás
Műfajok
Hangszerzongora
Díjak
  • Sztálin-díj
  • Lenin-rend
  • Szocialista Munka Hőse
  • Októberi Forradalom érdemrend
  • a Szovjetunió népművésze
  • A Haza Szolgálatáért érdemrend 3. fokozata
  • Léonie Sonnings musikpris (1986)
  • Royal Philharmonic Society Gold Medal (1990)
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze
  • Lenin-díj
  • Glinka State Prize of the RSFSR (1987)
  • az Oroszországi Föderáció Állami Díja (1996)
  • Grammy-díj
  • a Német Szövetségi Köztársaság nagy érdemrendje csillaggal és vállszárnnyal (1995)
  • Lengyel Köztársasági Érdemrend
  • Robert Schumann Prize of the City of Zwickau (1968)
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka
  • Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje
Tevékenységzeneművész
KiadókMelogyija
Szvjatoszlav Teofilovics Richter weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szvjatoszlav Teofilovics Richter témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szvjatoszlav Teofilovics Richter (oroszul: Святослав Теофилович Рихтер; Zsitomir, Ukrajna, 1915. március 20. – Moszkva, 1997. augusztus 1.) szovjet zongoraművész, a 20. század egyik legnagyobb zongoristája. Művészetét mélyen átélt bemutatói, virtuóz játéktechnikája és hatalmas repertoárja teszik felejthetetlenné.

Családja

Richter édesapja – Teofil Danyilovics Richter (1872–1941) – maga is zenész család sarja, tehetséges német származású zongoraművész, orgonista és zeneszerző. Édesanyja – Anna Pavlovna Moszkaljova (1892–1963) – nemesi, földbirtokos családból származott, a húsz évvel idősebb Teofil Richter volt a zongoratanára. Apja a bécsi konzervatóriumban szerzett diplomát, majd az odesszai konzervatórium tanára és a helyi német közösség templomának orgonistája lett. Később testvérét, Rudolfot 1938-ban a sztálini terror idején – mint a nép ellenségét – kivégezték. Teofilt, Richter apját 1941-ben hasonló váddal Odesszában hetvenévesen lőtték agyon.[1] Mindezt a háború alatt már Moszkvában élő Richter csak évek múlva tudja meg. Anyja és szeretője, egyben férje besúgója, Szergej Kondratyev a visszavonuló németekkel emigrálnak, és Schwäbisch Gmündben telepednek le.[2]

Ifjúsága

A polgárháború idején a család széthullott, apja Odesszában kórházba került tífusszal, hozzá utazó anyja a kisfiút nagynénjénél, Tamara Pavlovna Moszkaljovánál hagyja Zsitomirban, aki festő és könyvillusztrátorként a festészetet szerettette meg vele. A család a forradalmi zűrzavar után 1922-ben került össze Odesszában. A gyerek zárkózott volt (egész életében az is maradt) sokat rajzolt, és szívesen játszott szerepjátékokat,[3] szüleivel állandó látogatói a város zenei előadásainak.

Hétévesen kezdett zongorázni, zongoratanár apja megpróbálta módszeresen tanítani. Fia azonban nem volt hajlandó zongoratechnikát tanulni. Inkább zenét olvasott, lapról játszott, autodidakta volt.[4] Előadás-darabokon ismerte meg a hangszert, ezért is alakulhatott ki páratlan zenei memóriája, és kottaolvasási, blattolási[5] képessége. És talán innen ered a kották tartalmának korlátlan tisztelete, a művészetére végig jellemző pontos játék. Jó játékát segíti ideális alkata: robusztus testű, keskeny kézzel, hatalmasra nyúlt hüvelykujjal. Nyolcévesen kezd zongoradarabokat, tizenkét évesen operát komponálni, ekkor már Kondratyevtől (aki zenész volt, apja kollégája a helyi konzervatóriumban) zeneszerzést is tanul.

Wagner-rajongó apjától ismeri meg először az operáit, kilencévesen már a teljes Ring-tetralógia zongora-átiratát játszotta, opera-partitúrákat gyűjt, tizenkét évesen már száznál többet birtokol. 1930 nyarától a tengerész klubban zongorakísérő, a következő években zenél cirkuszban, revüben, fellépett gyárakban, kolhozokban és öregotthonokban. Soha nem próbál előtte, ahogy a mozikban némafilmek kísérőzenészeként is mindig improvizál. Odesszában szólistaként is többször fellép műsorokban, elsősorban opera-átiratokat játszik (Wagner és Verdi mellett Borogyin, Muszorgszkij, Csajkovszkij zenéjét). Tizennyolc évesen korrepetitori állást kapott a híres Odesszai Opera (az épület a bécsi közel pontos mása) balettkaránál. 1934. március 19-én adja első és egyetlen önálló koncertjét Odesszában, ahol Chopin-darabokat játszik.

1937-től a moszkvai Konzervatórium növendéke lett, ahol a híres tanár, Heinrich Neuhaus tanítványa volt 1946-ig. A felvételi próbajáték után Neuhaus kijelentette: „Íme az a tanítvány, akire egész életemben vártam. Szerintem ő egy zseni.” Tanára elérte, hogy más tantárgyat nem kellett tanulnia, és vizsgák helyett koncerteket adhatott. Kilenc évig volt a konzervatórium növendéke, mert Neuhaust öt évre Szverdlovszkba száműzték, Richter pedig kivárta a visszatérését.

A konzervatóriumban kötött életre szóló barátságot Anatolij Vegyernyikovval, akivel a Szovjetunióban többször lépett fel együtt, és akit a legjobb zongoristának tartott.[6] A konzervatóriumban ismerte meg Emil Gilelsz-t, akit élete végéig tisztelt és magánál is jelentősebb zongoristának tartott.[7] Itt lett barátja Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics, akivel később számtalan közös fellépésük volt.

Művészete

Moszkvában sikeresen kezdett. Szergej Prokofjev[8] 1940. májusában maga mutatta be 6. zongoraszonátáját, amit a rádió is közvetített, de a szerző elégedetlen volt saját előadásával. Neuhaus közvetítésével Richtert kérte fel, aki novemberben egy koncert részeként a szerző és a közönség szerint ragyogóan játszotta el a nehéz darabot. Egy életre barátok lettek, Richter gyakran játszotta darabjait még akkor is, amikor Sztálin kultúrdiktátora, Zsdanov 1948-ban megtiltotta Prokofjev (és Dmitrij Sosztakovics) darabjainak előadását.[9] De a kilenc Prokofjev szonátából csak hatot tartott repertoárján. Az elsőt nem tartotta remekműnek, a hatodikat szerinte nem lehet jobban eljátszani, mint ahogy Emil Gilelsz, és ahogy az ötödiket Anatolij Vegyernyikov játssza.

Első önálló moszkvai fellépésén 1940. decemberében, a konzervatórium nagytermében[10] Csajkovszkij 1. zongoraversenyével lép fel, amit néhány hét múlva a nagy siker miatt megismétel. A háború kitörése után kitelepítik Moszkvából a konzervatórium tanárait és hallgatóit, Richter azonban a fővárosban marad, légoltalmi őr és idegenvezető. Gyakran – akár hónapokra – vidéki turnéra, vagy a frontra utazik koncertezni, sokszor – így az ostromlott Leningrádban is – télikabátban játszik. Apja kivégzéséről nem tudott, de észrevette, hogy követik, megfigyelik, több vidéki városban német neve miatt is konfliktusa támadt a hatóságokkal.

1943-ban ismerkedik meg Nyina Lvovna Dorliakkal, a francia–német származású énekesnővel, akivel közös koncertet adnak 1945-ben, és abban az évben összeköltöztek. Később is gyakran léptek fel együtt, de Dorliak 1961-től nem énekelt. Dorliak társa marad 55 évig, bár hivatalosan soha nem vette feleségül. Bizonyítottnak tartják Richter vonzódását a férfiakhoz, a társnője művésztárs, barát, és a gondoskodó, ügyeit intéző „menedzsere” volt inkább. És feltehetően álca, mivel akkor a Szovjetunióban súlyosan büntették nemcsak a politikai, hanem a szexuális másságot is.

Barátjától, Kirill Kondrasintól dirigálást is tanul. Miután egy karrierjére veszélyes ujjsérülést szenved egy vidéki vasútállomáson, ahol egy kötekedő részeget fékez meg, a kényszerpihenő alatt 1952. február 18-án életében először áll zenekar élén. Az akkor 24 éves barátja, Rosztropovics a szólista, a koncertet[11] elragadtatással hallgató Prokofjev is jelen volt. Ám később soha nem vezényelt. Szoros, de barátinak nem nevezhető kapcsolata volt Sosztakoviccsal (akit Prokofjev a mi kis Mahlerünknek nevezett), sokat játszotta műveit. A két különc becsülte, de nem kedvelte egymást.

Richter igyekezett politikailag közömbös maradni, hogy ne tiltsák el a pódiumtól, bár 1953-ban Sztálin temetésén David Ojsztrahhal a tiltólistán lévő Prokofjev 1. hegedűszonátáját játsszák, akinek halála egybeesett a Vezérével. Ennek ellenére csak 1950-ben utazhat először külföldi turnéra, Prágába. Majd a kelet-európai országokban lép fel. 1954-ben ad koncerteket először Magyarországon, egy hónapot tölt itt. Majd 1958-ban kétszer újra Budapesten van, februárban és októberben.[12] Magyarországra gyakran visszatért, Budapesten kívül vidéki városokban is koncertezett a hetvenes évekig. Ekkor ismerte meg a fiatal Kocsis Zoltánt, akit később is támogatott, nagy tehetségnek tartotta. Hangversenyt adott Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Kínában két alkalommal lépett fel.

Hruscsov alatt enyhülés következett be a szovjet külpolitikában, aminek első jele a kulturális csereegyezmény volt. Ennek keretében 1958 májusában Moszkvába érkezett a Philadelphiai Zenekar, élén a világhírű vezető karmesterrel, Ormándy Jenővel. Egy koncertjükön fellépett Richter is,[13] és Ormándy – akit lenyűgözött a játéka – kérte a szovjet kultuszminisztert, hogy engedélyezzék Richtert nyugatra utazni, hogy játéka élőben is hallható legyen (sokan ismerték már lemezről). Egy hónap múlva Leopold Stokowski Moszkvában szovjet zenekart vezényelt, ugyanezt kérte a szovjet vezetéstől.[14]

Szovjet részről az állami zenei ügynökség, a Goszkoncert engedélyezte és szervezte a művészek külföldi fellépéseit. Az Amerikai Egyesült Államokba először Emil Gilelsz, majd David Ojsztrah, Rosztropovics, Leonyid Boriszovics Kogan utazhatott, de Richtert ekkor még nem engedték. A Csajkovszkij-versenyen jelen volt Paul Moor, a Time Magazine zenekritikusa, aki a szovjet zenészeket felléptető amerikai impresszárió, Salomon Hurok megbízásából több szovjet kulturális vezetőtől kérte Richter kiutazásának engedélyezését. Valamennyi illetékes azt válaszolta, hogy a művész beteg, kockázatos lenne a hosszú utazás. Eközben a versenyen részt vevő fiatal kínai hegedűs lelkendezve mesélt Richter akkori kínai útjáról.[15] Richter első nyugati útjára – Finnországba – 1960-ban májusában utazhatott, és októberben az USA-ba indult két hónapos turnéra Le Havre kikötőjéből, a Queen Mary luxushajón,[16] két titkosszolga kíséretében.[17]

Október 15-én Chicagóban lépett fel először, elmondása szerint előtte napokig nem evett, annyira zavarta, hogy szabadon választhatja meg, milyen zongorán akar játszani. A koncertet országos sorozat követte (Philadelphia, Washington, Boston, Detroit), és a turné végén, már hatalmas érdeklődéssel várták New Yorkba. A Carnegie Hallban (melyet 1891-ben Csajkovszkij fellépésével avattak) hat koncertet adott. Első koncertjén Beethoven Appassionátájával nyitott, a zenekart Leonard Bernstein vezényelte szokásos táncoló stílusában, amit Richter úgy jellemzett, hogy a koncert felét a levegőben töltötte. A feszült szólista pedig túl gyorsan játszott, és néhányszor mellé is ütött.

Az amerikai turnét követő években bejárja Európát, néhány ország több városában is fellép, többször visszatér. A hatvanas években Olaszországban tartózkodik a legtöbbet, hónapokat tölt ott, minden jelentősebb városban fellép. 1964-ben Kanadában, a következő évben újra az USA nagyvárosaiban turnézik. Harmadik amerikai turnéjára 1970-ben került sor, és miközben Richter Ojsztrahhal a Carnegie Hallban játszik, a pódiumra felugrik egy fiatalember, és azt kiabálja, hogy a Szovjetunió nem jobb a náci Németországnál. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy a konfliktuskerülő zenész nem fogad el több meghívást Amerikába.

Gyakran lép fel Ojsztrahhal, sőt Richter-koncertet Ojsztrah karmesterként is vezényel. Előfordult, hogy közös koncertjeiken a darab egy része alatt hangszert cseréltek, hiszen Ojsztrah zongorán, Richter hegedűn is játszott. Barátságuk jele, hogy Sosztakovics szonátát írt a két művésznek.

1963-ban koncertezik a tours-i operában, és talál rá a tizenöt kilométerre lévő 1220 körül épült hatalmas magtárból és istállókból álló épület-együttesre (Grange de Meslay). Egy év múlva, június 24-én francia és külföldi szponzorok adományából, és Richter fellépési díjaiból rendbe hozott épületben megnyílt az Fêtes Musicals en Touraine, ahol Richter negyedszázadon át minden évben fellép, vele Ojsztrah, Elisabeth Schwarzkopf, Pierre Boulez, Jessye Norman és a kor számos híres művésze.[18]

1964-ben lépett fel először Benjamin Britten évi nyári fesztiválján az angol halászfaluban, Aldeburgh-ban, ahol Rosztropoviccsal lép fel. A következő évben is visszatér, jelen van Kodály Zoltán is. Ekkor ismeri meg Dietrich Fischer-Dieskaut, akivel később számtalan közös fellépése van. A két művészt összeköti, hogy mindketten hobbifestők is. Négykezest játszanak Brittennel, amit több közös koncert követ, barátként egy évtizedig Richter minden évben szakít időt Britten nyári fesztiváljára.

Utolsó évtizedeiben kedvenc úti célja Japán lett, ahol 1970-től hat hosszú turnén szerepelt. 1969-től játszott Yamaha márkájú zongorán, amit annyira megkedvelt, hogy a gyár hangszerei és technikusa minden külföldi útjára elkísérték. Hálából több ingyenkoncertet adott a zongoragyár dolgozóinak.[19] Tehetségesen tanulta a nyelvet, és járta be Japán nevezetes helyeit. Talán a legmaradandóbb kultusza Japánban tapasztalható, diszkográfiájában fellelhetők olyan hang- és filmfelvételek, amelyeket japán kutatók szovjet, majd orosz archívumokban találtak, és csak japán kiadásban ismertek. Az NSZK-ban 1971-ben lépett fel első ízben.

1986-ban, hetvenegy évesen, két hónap alatt 20 hangversenyt ad olasz körútján, befejezésül további hatot (tíz nap alatt) Mantovában, majd Dániában koncertezik, útba ejtve Bécset. Mindezt kocsival. Az év második felében különleges útra vállalkozott. Hosszú szibériai autóutat tett, majd Habarovszkból Japánban hajózott, és az ottani koncertjei után autóval utazott vissza Moszkváig. E különös szibériai koncertturné során a térképen alig található kis településeken (Velíkije Luki, Naumovo, Orehovo-Zujevo, stb.) adott – fillérekért – koncerteket. Ez az év kimeríti, a következő évben kevesebbet vállal, 1989-ben szívműtéten esik át (coronaria bypass műtét), ezt követően fellépései ritkulnak. Koncertjeit egyre gyakrabban elhunyt barátai[20] emlékére adja, Marlene Dietrich emlékének szenteli a berlini temetése napján (1992. május 6.) Münchenben adott koncertjét.[21]

1995 elején európai turnéra indul: Spanyolország, Portugália, Ausztria, Németország, ahol több városban is fellép. Egy esés után térdműtétet, majd szemműtétet végeznek nála. Márciusában Bécsben (a Konzerthausban, és másnap a helyi Yamaha-központ dolgozóinak játszik, majd a szokásos Rolandseck jótékonysági koncerten[22] és Brémában játszik. Március 30-án Lübeckben zártkörű koncertet ad zenész-növendékeknek. Senki nem sejti, hogy ez utolsó fellépése. Bár ősszel még többszöri halasztás után egy hónapos japán turnéra indul, nincs ereje játszani, és fellépés nélkül visszafordul. Ekkor lemondja minden tervezett koncertjét.

Repertoárjában kiemelt helyet foglaltak el Beethoven és Prokofjev, valamint Schumann, Schubert, Liszt,[23] Bach, Debussy és Ravel művei.

Ötvenöt év alatt több mint négyezer koncertet adott. Különc volt, öntörvényű, remeteéletet élt. Telefon helyett táviratot használt, a koncertek végén az újságírók és az autogram-vadászok elől megszökött, díjakat nem vett át pódiumon. Gyakran mondott le koncerteket, néha maga ellenőrizte (vízmértékkel a zongora beállítását), máskor váratlan helyeken, rossz hangszeren ingyenes előadást adott. 1992-ben alapítványt hozott létre (Richter Foundation) fiatal zeneművészek támogatására. Fellépésein évtizedekig kis műanyag rózsaszín homár, később gyapjú bárány-figura volt kabalaként a zsebében. 1983-ban mumpsz-fertőzést kapott, zenei hallása fél hanggal feljebb csúszott, és fényérzékeny lett, majdnem sötét termekben lépett fel. Rengeteget olvasott, elsősorban orosz és francia klasszikusokat, és imádta a filmeket, de televíziót nem engedett a szobájába, mert árt az egészségnek. Nyakában egy Sergey Rachmaninov özvegyétől kapott görög, később egy kopt (egyiptomi keresztény) keresztet hordott.

1996. nagy részét Franciaországban tölti, ősszel Bruno Monsaingeon[24] Antibes-i villájában, aki 1997. első három hónapjában itt készít el egy több órás interjúszerű dokumentumfilmet Richterrel.

Majd visszatér Moszkvába, ahol 1997. augusztus 1-jén hunyt el. Moszkvai lakásán és személyes tárgyain (köztük Picasso egy képe) kívül vagyon nem maradt utána. Pénze nem volt, külföldi kezeléseit barátai finanszírozták, holott egy évente száznál több koncertet adó világhírű művész évi honoráriuma több millió dollár lehet. Richter nem tudta, kik kezelik bevételeit, ki fizeti számláit, mennyit kap a fellépésekért.[25] Szokatlan módon halála után a berlini orosz követség házasságlevelet adott ki Nyina Dorliak részére, aminek alapján ő végrendelkezhetett. Halála után (pár hónappal élte túl Richtert) a hagyaték a moszkvai Puskin Múzeum tulajdonába került.

Felvételei

A stúdiófelvételeket nem kedvelte, legtöbb lemezének anyagát élő koncertfelvételek adják. Első ismert lemezfelvétele 1948-ban készült Nyina Dorliakkal egy Glinka és egy Mozart dalt adnak elő. Első külföldi lemezfelvétele 1954-ben Prágában készült.

Első amerikai turnéján a Carnegie Hallban tartott hat koncert teljes anyagát felvette a CBS lemezcég, azonban Richter nem volt elégedett a felvétellel. Kérésére a CBS leállította a forgalmazást, kisszámú lemez mégis kikerült, ezek ma már kincset érnek (a Doremi, Legendary Records sorozatában megjelent Sviatoslav Richter Archives részeként már CD-n is megjelentette).

Párizsban 1963 áprilisában stúdióban felvette az EMI az éppen influenzás zenésszel Schubert Wanderer-fantáziáját, a próbaanyagot Bécsbe küldték utána. Csak munkatársa[26] hallgatta meg a felvételt, aki elégedetlen volt a minőségével, és ezt elmondta Richternek. Ő felhívta az EMI hanglemezcéget, és közölte velük: három hét múlva visszamegy, és újra fel kívánja venni. A technikusok Londonból újra Párizsba települtek át, és –nem tudva arról, hogy Richter nem is hallotta az általuk kiválónak tartott felvételt – újravették a Richter által ötször eljátszott darabot. A kiválasztott változat az Év Lemeze nagydíjat (Grand Prix du Disque) kapott.

1969-ben Ojsztrahhal és Rosztropoviccsal adták elő a Herbert von Karajan vezényelte Berlini Filharmonikusokkal Beethoven Hármasversenyét. A lemezfelvételt a világhírű közreműködők elfoglaltsága miatt hosszas egyeztetés előzte meg. Richter szerint a felvétel nem volt kiváló.[27] Richter kezdeményezésére a három szólista újabb hosszú egyeztetés után egy év múlva újrajátssza a darabot, de Kirill Kondrasin vezényletével.

A nyolcvanas évektől stúdiófelvételt nem készített, kizárólag koncertfelvételei jelentek meg. Ritka különlegesség barátja és „tanítványa”, Andreas Lucewicz 1994. június 20-án titokban, rejtett kamerával készült hosszú videófelvétele, amelyen Richter többórás próbáját vette fel párizsi szállásán.

Magyarul

  • Richter. Írások, beszélgetések; szerk. Bruno Monsaingeon, ford. Rácz Judit; Holnap, Bp., 2003
  • Egy barátság levelei. Szvjatoszlav Richter és Nyina Dorliak levelei Fejér Pálhoz, 1954–1997; ford., fotóvál., jegyz. Nagy Margit, szerk. Fazekas Gergely; Rózsavölgyi, Bp., 2015

Jegyzetek

  1. ↑ Apja tanította az odesszai német konzul gyerekeit zongorázni, és a két család között baráti viszony alakult ki. Ez okozta vesztét. Az NKVD 1998-ban előkerült dokumentuma szerint az 1941. október 7-én kivégzett apját 1962. február 1-jén, a hruscsovi enyhülés idején rehabilitálták.
  2. ↑ Kondratyev eredeti neve Alfred von Ketterer volt, a bolsevik forradalom alatt nevet váltott. Majd a könnyebb németországi letelepedés érdekében felvette a Richter nevet, és azt terjesztette, hogy a már ott is többször turnézó, világhírű zongoraművész apja. Ez rendkívül megviselte Richtert.
  3. ↑ Dora címmel nyolcfelvonásos drámát írt kilencévesen.
  4. ↑ Később sem játszott soha gyakorló darabokat, és soha nem tanított.
  5. ↑ Das Blatt (német): lap. Zenedarab előadása előzetes gyakorlás nélkül, kottából (lapról).
  6. ↑ Külföldön alig ismerték, mert egyetlen alkalommal engedték külföldi fellépésre, közel kilencvenévesen, 1993-ban Hamburgba, ahol meghalt. Ma már felvételeinek számos rajongója van.
  7. ↑ Gilelsz is nagyra tartotta Richtert de barátságuk ellenére féltékeny is volt művészi sikereire.
  8. ↑ Prokofjev 1918-ban a forradalom elől az USA-ba, majd Németországba, végül Párizsba emigrált, mielőtt 1938-ban hazatért Moszkvába
  9. ↑ Erre az időre jellemző a szovjet Krokogyil vicce. A nő megkérdezi barátját: Te is szereted a csalogány énekét? A fiú válasza: Addig nem mondhatom meg, amíg nem tudok, ki írta. Id.:K.A.Rasmussen
  10. ↑ Itt rendezik 1958 óta a Csajkovszkij nemzetközi zenei versenyt
  11. ↑ Szimfonikus költemény csellóra és zenekarra
  12. ↑ Ekkor játszotta először Bartók 2. zongoraversenyét.
  13. ↑ Prokofjev 5. zongoraversenyét játszotta
  14. ↑ Akkor zajlott az első, majd négyévenként ismétlődő Csajkovszkij-verseny, ahol a zongora kategóriát egy amerikai, Van Cliburn nyerte, aki egyből világsztár lett. Jogosan, Richter mint zsűritag a maximális pontszámot adta neki.
  15. ↑ Bevett módszer volt ez. A Szolzsenyicin mellett kiálló Rosztropovics párizsi fellépését a szovjetek lemondták, az érdeklődő Yehudi Menuhin azt az indokot kapta, hogy infarktusa van. Felhívta érdeklődve feleségét, Galina Visnyevszkaját, aki elmondta, hogy a csellista egészséges, a Kaukázusban koncertezik.
  16. ↑ Irtózott a repüléstől, csak végső esetben ült repülőre. Később repülőútjain gyógyszeresen elaltatták
  17. ↑ Első koncertjén, október 19-én a Carnegie Hallban ott ült apja és mostohaanyja, de a tapsvihar után Richter elviharzott szállodájába taxival. Csak másnap szánta rá magát egy szótlan találkozóra.
  18. ↑ 1971-ben Kocsis Zoltán is fellépett
  19. ↑ Sokak számára meglepő, hogy nem a koncerttermek csúcshangszerén, Steinway zongorán játszott. Richter magyarázata: "a Yamaha passzív hangszer. Ezért azon a hangon válaszol, amelyet én szeretnék hallani." Id. Rasmussen.
  20. ↑ Neuhaus, Paszternak, Rubinstein, Szaharov, Kogan)
  21. ↑ Richter 600 rózsát küldött a ravatalhoz.
  22. ↑ .Többször fellépett a bonni Rolandseck pályaudvar nagycsarnokában szegény gyerekek javára
  23. ↑ 1952-ben Grigorij Alekszandrov szovjet rendező Glinka, a zeneszerző című filmjében el is játszotta Liszt szerepét.
  24. ↑ A francia író, hegedűművész a 20. század számos nagy zenészéről – köztük David Ojsztrah, Glenn Gould, Yehudi Menuhin, Alban Berg, Ránki Dezső, Várady Júlia, Kocsis Zoltán – készített dokumentum- és interjúfilmeket.
  25. ↑ Életrajzírója K.A. Rasmussen arról ír, hogy a pénzügyek „kezelője” Nyina alkoholista színész unokaöccse, aki örökösként ma is a Richter jogdíjak jogosultja.
  26. ↑ Jacques Leiser, aki 40 évig volt mellette
  27. ↑ Ojsztrahhal együtt felvétel közben is veszekedtek Karajannal, akit Richter tisztelt, de mindössze kétszer lépett fel a minden hírességgel játszó karmesterrel.

Források

Ajánlott források

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szvjatoszlav_Teofilovics_Richter&oldid=23578830”