Magyar Arany Érdemkereszt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Wikizoli (vitalap | szerkesztései) 2021. április 7., 18:33-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎2021)

A Magyar Arany Érdemkereszt a Magyar Érdemkereszt legfelső fokozata. 2011-ig Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt néven adományozták.

Leírása

A Magyar Érdemkereszt 2 mm széles kör alakú, egymásba fonódó babérkoszorúban elhelyezett 42 mm átmérőjű fényezett szélű kereszt, melynek rajza a Magyar Érdemrenddel azonos, de zománcozás nélküli, és a fokozat szerint arany, ezüst, illetve bronz bevonatú.

Díjazottak

2021

[1]

  • Antics István pedagógus, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium igazgatója, közoktatási vezetője részére,
  • Antonio Picukarić, a zágrábi Klovičevi dvori Galéria igazgatója részére,
  • Árki Zsolt, az Antenna Hungária Zrt. műszaki igazgatója részére,
  • Bajna György író, költő, újságíró részére,
  • Bajusz Istvánné, Nagyhegyes község polgármestere részére,
  • Bánó Attila író, grafikus részére,
  • Barta József István, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
  • dr. Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézetének igazgatója részére,
  • dr. Bereczki Urmas történész részére,
  • dr. Bertók Gábor régész, a Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészetés
  • Blazovicsné Varga Marianna Zsuzsanna, a Győri Tankerületi Központ nyugalmazott tankerületi igazgatója részére,
  • dr. Bodnár Ilona szociológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Könyvtárának vezetője
  • Bogdán József, Borsodivánka község polgármestere részére,
  • Bognár Csaba, a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. magasépítési főigazgató-helyettese részére,
  • dr. Bognárné Sabjanics Angéla, a Pannon Egyetem Kancellári Kabinetjének ügyvivő szakértője részére,
  • Boldvai Márton Bertalan, a Csornai Premontrei Prépostság perjele, a Csornai Nagyboldogasszony Plébánia plébánosa
  • Boncsér Gergely operaénekes részére,
  • Bordás Attila, az egykori sepsiszentgyörgyi Bútorgyár Helyi Ipari Vállalat nyugalmazott tervezőtechnikusa részére,
  • Bordás Győző Márai Sándor-díjas író, szerkesztő, a Vajdasági Íróegyesület volt elnöke, a Vajdasági Magyar Nemzeti
  • Bordás József Sándor zeneszerző, dobművész, zenepedagógus, a Rajkó-Talentum Szakgimnázium dobtanszakának
  • Böszörményi István tanár, helytörténész, író részére,
  • Budai Ferenc festő-, mázoló- és tapétázómester, az Ipartestületek Somogy Megyei Szövetségének elnöke részére,
  • Buksa Éva Mária nyugalmazott magyartanár, író részére,
  • dr. Csók Sándor nyugalmazott szülész-nőgyógyász szakorvos, a paksi Család- és Nővédelmi Tanácsadó volt vezetője
  • dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója részére,
  • Dani Eszter, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának missziói irodavezetője, az Országos Református
  • Dékán János, Héreg község egykori polgármestere, a Héregi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke részére,
  • Dimitriu Achilleas építőmérnök, szabadalmi ügyvivő, igazságügyi szakértő, az Achilles Kft. ügyvezető igazgatója
  • dr. Domokos Zsuzsanna Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, muzeológus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
  • Dömötör Julianna Zsuzsanna, a Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai
  • Drucker Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezető karmestere részére,
  • Dudás Péter színművész, rendező részére,
  • Erdélyi István László, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. nyugalmazott elnök-vezérigazgatója, tulajdonosa részére,
  • Ernest Huska, a Szlovák Műszaki Múzeum – Pozsonyi Közlekedési Múzeum igazgatója, Pozsony-Óváros Városrész
  • Essig Kacsó Klára képzőművész, nyugalmazott tanár részére,
  • Evelio Acevedo Carrero, a madridi Thyssen-Bornemisza Nemzeti Múzeum ügyvezető igazgatója részére,
  • Ewa Gamon, a pesthidegkúti Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek közösségének tagja részére,
  • dr. Fáy Tamásné, az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány kuratóriumi titkára részére,
  • Feldőtő Alex Sándor, a Stockholmi Magyar Ház Házkezelőségének gondnoka részére,
  • Feldőtő Emese, a Stockholmi Magyar Ház elnöke, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének alelnöke részére,
  • dr. Fiedler Ernő nyugalmazott közjegyző részére,
  • Frank Liu Chi-Jen, a Pápai Hús Kft. tulajdonosa, a Chi Fu Investment Holdings Group cégcsoport
  • Fülep Zsolt, a Magyar Pékszövetség alelnöke, a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. tulajdonosa részére,
  • dr. Gerzánics Annamária okleveles táj- és kertépítészmérnök, városépítési és városgazdasági szakmérnök,
  • Gólya Pál, a békéscsabai Civil Szervezetek Szövetségének alapítója és vezetője részére,
  • dr. Grynaeus András, a Baár–Madas Református Gimnázium tanára, cserkésztiszt részére,
  • Guillermo Solana, a madridi Thyssen-Bornemisza Nemzeti Múzeum művészeti igazgatója részére,
  • dr. Gyalog Balázs ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára részére,
  • Gyermánné Vass Ágnes Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja, a Pécsi Egyetemi
  • Gyertyánosi Csaba, az egykori sepsiszentgyörgyi Bútorgyár Helyi Ipari Vállalat nyugalmazott faipari technikusa
  • H. Németh István történész-levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezetője részére,
  • Hatvani Kiss Gyöngyi előadóművész, magyarnóta-, népdal- és sanzonénekes részére,
  • Heller Ferenc, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikumának
  • Hencz Zsolt, Tiszabábolna község polgármestere, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság volt elnökségi
  • Hilberth Tamás Rudolf ügyvéd, közjegyző, az Amerikai Magyar Szövetség egykori ügyvezető igazgatója részére,
  • Hirzel-Szalóczi Emese, a regensburgi Gyere! Magyar Kulturális Egyesület alapítója és elnöke, a Pitypang Hétvégi
  • Horváth Ferenc újságíró, a Soproni Téma hetilap főszerkesztője részére,
  • Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör nyugalmazott elnöke részére,
  • Horváth Mihály, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség külügyi vezetőtisztje, a Clevelandi Cserkész Barátok Körének
  • Ian Guest zenetanár, zeneszerző részére,
  • Ilyés Albert, a Készenléti Rendőrség Költségvetési Igazgatóság Illetménygazdálkodási Osztályának vezetője részére,
  • dr. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület alapító elnöke részére,
  • Jánossy Mária ügyvéd, a Los Angeles-i Magtár Hungarian Cultural Alliance kulturális egyesület alapító elnöke részére,
  • dr. Jeges Zoltán villamosmérnök, a belgrádi Singidunum Egyetem és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola nyugalmazott
  • dr. Józan-Jilling Mihály, a Tolna Megyei Balassa János Kórház belgyógyász-kardiológusa, a Tolna Megyei Német
  • Józsa László helytörténész, a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott magyar–
  • Káli-Horváth Kálmán, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Budapesti Református Cigány
  • Karakas János, a Bayer Construct Zrt. üzemeltetési igazgatója részére,
  • Kinczer József, a Bősárkányi Eötvös József Általános Iskola igazgatója részére,
  • Kis Renáta Grácia, az Aalborgi Magyarok Társasága Egyesület alelnöke részére,
  • Kiss Lajos, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Gyulai Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke részére,
  • Kiss Lajos, Bakonyság község társadalmi megbízatású polgármestere részére,
  • Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző részére,
  • Kollár Károly Imre, Sárisáp község polgármestere részére,
  • Kontra Tamás Kálmán, az Ontariói Tartományi Katasztrófavédelem nyugalmazott főigazgatója, kelet-kanadai
  • Kopf Katalin, a Nyugat-dunántúli Regionális Kríziskezelő Ambulancia intézményvezetője részére,
  • Prof. Dr. Kosztadin Veszelinov Gardev történész, a Bolgár Kulturális Intézet volt igazgatója részére,
  • Kovács László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Nyíri Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke részére,
  • Kovács Teodóra, Rábacsécsény község polgármestere részére,
  • Kovács Zsolt újságíró, az Állatvilág magazin főszerkesztője részére,
  • Kőrössy Zoltán nyugalmazott kórházi alkalmazott részére,
  • Köteles László, a Csemadok országos alelnöke részére,
  • Kreinbacher József, a Metal Hungária Holding Zrt. Igazgatóságának elnöke, a somlóvásárhelyi Kreinbacher Birtok
  • dr. Krizmanich Mária, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Celldömölki Kórháza II. Krónikus Belgyógyászati
  • Krzysztof Łęcki, a łódźi Bem József cserkészcsapat vezetője részére,
  • Kvaszta József, a Didot Stúdió Művészeti és Nyomdai Szolgáltató Bt. ügyvezetője részére,
  • László Lídia, a Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Igazgatóságának igazgatója, Karancskeszi község volt
  • Lengyel Szabolcs, a Tőkés László Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a Szent László Emlékmű Alapítvány volt elnöke
  • Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai
  • Lőcsei Ilona szerkesztő, riporter, újságíró, a Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület titkára részére,
  • Löwenstein Pál siketlimpiai bajnok asztaliteniszező részére,
  • Magyar Éva, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze részére,
  • dr. Majorné dr. Szabó Zsuzsanna, a Sombereki Közös Önkormányzati Hivatal nyugalmazott jegyzője részére,
  • dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, a Magyar Család- és Nővédelmi
  • Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója részére,
  • Maróti Pál Istvánné, a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola nyugalmazott matematikatanára részére,
  • Máté Bence természetfotós, a FOTONATURA Kft. ügyvezetője részére,
  • Melnik Tatiana balettművész, a Magyar Nemzeti Balett principálja részére,
  • Mező István, a Jászberényi Református Egyházközség lelkipásztora részére,
  • Mieczysława Urbańczyk, a Konstantynów Łódzki-i 1. számú Szent Hedvig Általános Iskola nyugalmazott tanára
  • dr. Mohr József Tamás háziorvos, Segesd község volt polgármestere részére,
  • Molnár Ernő, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Technikumának nyugalmazott igazgatója részére,
  • Molnár Sándor, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinati főtanácsosa, a Rimaszombati Református
  • Molnár Vilmos Sándor, Potyond község polgármestere részére,
  • Nagy Alicja nyugalmazott újságíró, szerkesztő, a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület volt elnöke részére,
  • Nagy János kárpitosmester, a Fehérgyarmat és Térsége Ipartestület elnöke részére,
  • Nagy Mária, Piliscsév község egykori polgármestere részére,
  • dr. Nagy Nikoletta, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis Egészségügyi Központ Foglalkozásegészségügyi
  • Nagy Szabolcs nyugalmazott textilipari mérnök részére,
  • Nedelykov Milán nyugalmazott elektromérnök, a Szerb Demokratikus Szövetség elnöke részére,
  • dr. Németh Gabriella, a Magyar Közösség Pártja és a Pozsony Megyei Önkormányzat volt alelnöke részére,
  • dr. Novák Levente biológus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Fizikai
  • Özvegy Károly, a szabadkai Grafoprodukt Nyomda tulajdonosa részére,
  • Pataki Ildikó Mónika, a San Franciscó-i cserkészcsapatok és a Kányádi Sándor Magyar Iskola fenntartó bizottságának
  • Pathy Lívia Mária, a Burgenlandi Oktatási Igazgatóság gimnáziumok és szakképző intézmények magyar tanításának
  • Pecsenya Edit, a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója részére,
  • Pély Barna énekes, zeneszerző részére,
  • Petra Vugrinec művészettörténész, a zágrábi Klovičevi Dvori Galéria főkurátora és programvezetője részére,
  • dr. Pintér Károly, a korábbi Földművelésügyi Minisztérium Halgazdálkodási Főosztályának nyugalmazott
  • Prazsák Józsefné, a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány elnöke részére,
  • Radvai Teréz, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszékének oktatója
  • Riedl Ágnes balettművész részére,
  • Robert Witold Makłowicz újságíró, gasztrokritikus részére,
  • Schriffert Péter, a ZÁÉV Építőipari Zrt. projektigazgatója részére,
  • dr. Sebestyén Ildikó Klára, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője részére,
  • Sebő Zoltán, a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. projektiroda vezetője részére,
  • Simó Gáspár, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum lelki igazgatója, a Romániai Magyar
  • Soltész Attila Béla, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke részére,
  • Supola Zoltán Európa-bajnok tornász, artistaművész, edző részére,
  • Sütőné Gulyás Éva, az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. gazdasági vezetője, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány
  • dr. Szabó Attiláné dr. Erdélyi Erzsébet, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karának óraadó tanára,
  • Szabó Péter néptáncos, a népművészet mestere, az Eleki Román Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagja részére,
  • Szabó Péter László gépészmérnök, a debreceni Schaeffler–FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezető igazgatója részére,
  • dr. Szabó Zsolt, a Diósgyőri VTK Sportegyesület orvosigazgatója részére,
  • Szabó-Hangya Teréz újságíró, hitoktató, a Pannon RTV nyugalmazott megbízott főszerkesztője, a Szabadkai Magyar
  • Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének
  • Szántó László Gábor, az Exon 2000 Tervező és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, vezető tervezője, a Magyar Mérnöki
  • Szathmáry Árpád József, a Veszprémi Szakképzési Centrum Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum
  • Szebényi László József, a Magyar Kastélyok és Kúriák Egyesület tagja részére,
  • dr. Székely Annamária Stefánia családorvos, a Diakónia Keresztyén Alapítvány Szászrégeni Fiókjának ügyvezető
  • Szemenyei János, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze részére,
  • Szemere Antal Rezső építész részére,
  • Szigethy Barnabás, a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. volt projektigazgatója és projektmenedzsere részére,
  • Szofilkánics Judit, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzatának volt elnöke, az Országos
  • Szollár András koronglövész, lőoktató, a Magyar Lőoktatók Egyesületének alapítója részére,
  • Szónoczki János Mihály, a Miskolci Egyházmegye nyugalmazott görögkatolikus papja, a Magyarországi Ruszinok/
  • Szőke Zsigmond Zsófia, a hamiltoni Arany János Magyar Iskola igazgatója részére,
  • Sztojanovics András evangélikus lelkész, a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon nyugalmazott
  • Tanev Dimiter, a Magyarországi Bolgárok Egyesületének elnöke részére,
  • dr. Tar Gyöngyi Hargita megyei tiszti főorvos, a Hargita megyei Népegészségügyi Igazgatóság igazgatója részére,
  • Tay Weicheng Albert zeneszerző, karmester, pedagógus, a Szingapúri Kodály Zeneakadémia alapító igazgatója
  • Tóth Gáborné Kathona Zsuzsanna nyugalmazott lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki
  • Török Dénes, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének volt elnöke részére,
  • Turmezeyné dr. Heller Erika énektanár, karvezető, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara
  • Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai docense, a Keresztény
  • dr. Vanek Bálint, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének
  • dr. Váradi Judit zongoraművész, művészeti menedzser, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi
  • Varga Gyula Balázs, a New Brunswick-i Széchenyi Magyar Iskola és Óvoda egykori igazgatója részére,
  • dr. Varga Szabolcs történész, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Történettudományi Intézetének tudományos
  • dr. Vásárhelyi Zsuzsanna pszichológus, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara Tanár- és Tanítóképző
  • dr. Vécsei László állatorvos, Csákberény község polgármestere részére,
  • Vertán György, a Tigra Computer- és Irodatechnikai Kft. ügyvezetője részére,
  • dr. Virga Ágnes Ibolya neurológus, az Emerson Hospital Concord Neurológiai Osztályának vezetője, a Magyar
  • Vojtkó Ferenc, a Médiacentrum Debrecen Kft. rendezője, szerkesztője részére a
  • Horváth András rendőr ezredes, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese részére,
  • dr. Hudák Zsolt György rendőr ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti
  • dr. Paál Péter György rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának
  • dr. Rizmann Anikó Krisztina rendőr ezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Hivatalának hivatalvezetője részére,
  • Szabó Attila tűzoltó alezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Katasztrófavédelmi Kutatóintézetének
  • Szitár Ferenc rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitányhelyettese
  • Veres Ferenc rendőr alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Nagykátai Rendőrkapitányság Vizsgálati

2020

  • dr. Ábrahám László ügyvéd,
  • Ahsan ul Haq Khan, a Khan Utazási Iroda vezetője, a Magyar–Pakisztáni Baráti Társaság elnöke,
  • Prof. Dr. Dr. Alfred Holzgreve sebész, a berlini Vivantes Klinikahálózat kutatási és oktatási igazgatója, a Vivantes Berlini Tumorközpont igazgatóságának elnöke,
  • Andrási Imre, a SZOLLAK Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Antal Gyuláné, Nagybörzsöny község volt polgármestere,
  • Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatója, a Siroki Római Katolikus Plébánia plébánosa, a Caritas Junior alapítója,
  • Bakos Miklós, a Nemzetközi Szent György Lovagrend főkincstárnoka,
  • Bakos Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Vizuális Nevelési Tanszékének tanszékvezető főiskolai docense,
  • Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója
  • Balla Sándor, a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnökhelyettese, a kanadai Magyar Élet magazin tulajdonosa és kiadója, a Vinum Tokaj Kanada elnöke,
  • dr. Balogh Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Ápolástan Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke,
  • Bán Csaba Attila, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára,
  • Baranski László, az Apostol együttes tagja, gitárművész, dalszerző,
  • Baráth Béla Olivér hivatásos vadász, a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetének munkatársa,
  • dr. Bartolits István, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Technológiaelemző Főosztályának vezetője,
  • dr. Bartus Gábor, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsának titkára,
  • Bathelt Krisztina, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány általános igazgatója,
  • Bauer Béla szociológus, a Századvég Alapítvány vezető kutatója,
  • Bedő Árpád szoftverfejlesztő matematikus, a Magyar Demokrata Fórum és a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács alapító tagja,
  • Bereczki Sándorné, az Emberbarát Alapítvány titkára, Alkohol- és Drogrehabilitációs Intézetének igazgatóhelyettese, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének elnökségi tagja,
  • dr. Bitay Enikő mérnök-informatikus, szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kara Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi docense, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára,
  • Bogár Imre, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának nyugalmazott igazgatója,
  • Bort Koelewijn, Kampen város polgármestere,
  • dr. Czaun Miklós vegyészmérnök, az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub alapítója és elnöke,
  • Czémán Miklós, a Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója,
  • dr. Czinkoczky Mihály agrármérnök, a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karának nyugalmazott főiskolai docense,
  • Czuczor Sándor Pál, a balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium alapítója, nyugalmazott címzetes igazgatója,
  • Csányi Erzsébet, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese, zsinati jegyzője, a vajdasági pacséri gyülekezet lelkésze,
  • Csasztvan András Mihály, a szarvasi Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Cser Krisztián operaénekes,
  • Csukás István, az eischweileri A+C Plastic Kunstoff GmbH tulajdonosa, az Aacheni Magyar–Német Baráti Kör alapítója és elnöke,
  • Deák Varga József, a nagybajomi Sárközy István Helytörténeti Múzeum alapítója és vezetője,
  • Debreceni Mihály, az Ungvári 21 TV weboldal szerkesztője,
  • Dolhai István, a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Drótos Gyöngyi, a zalaszántói Mézeskalács Múzeum vezetője,
  • dr. Egri Gábor, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. értékesítési és marketingigazgatója,
  • dr. Erdeiné Gergely Emőke Magdolna Brunszvik Teréz-díjas óvodapedagógus, a békéscsabai Lencsési Óvoda intézményvezetője,
  • Erdélyiné Kocsis Csilla Katalin, a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának igazgatója,
  • Fazekasné Varga Viktória Hilda, az egykori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közigazgatási Államtitkára Titkárságának volt vezető főtanácsosa, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinetjének nyugalmazott közigazgatási tanácsadója,
  • Fazekas-Schnepel Mária, a Maria és Walter Schnepel Kulturális Alapítvány alapítója,
  • dr. Fehér Gergely neurológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központjának vezető tudományos munkatársa,
  • Fehér László Gábor klarinét- és tárogatóművész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központja Óvó- és Tanítóképző Tanszékének adjunktusa, a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Zeneiskola alapítója,
  • Fiedler Gáborné, a Pilisi Parkerdő Zrt. főkönyvelője,
  • dr. Fügedi János, a Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc Tanszékének főiskolai tanára, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete Népzene- és Néptánckutató Osztályának és Archívumának tudományos főmunkatársa,
  • Fülöp Sándor nyugalmazott főmérnök, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület gazdasági titkára,
  • Fűrész István, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum pályaorientációs tanácsadója,
  • Gadácsi János újságíró,
  • dr. Gáldi Gábor Ádám szociológus, sportrekreációs szakember, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt egyetemi docense és a Magyar Testnevelési Egyetem volt oktatója,
  • Gárdai György, a paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál főszervezője,
  • Gáspárovics János 1956-os szabadságharcos,
  • Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója,
  • Géczy Olga karmester, festőművész,
  • Gellér Tibor, a Nimród Vadászújság újságírója, olvasószerkesztője,
  • Gér András teológus, vallástörténész, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának tanácsosa,
  • Gerber Pál Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Vizuális Nevelési Tanszékének adjunktusa,
  • Ft. Msgr. Geréd Péter pápai káplán, szentszéki tanácsos, főesperes, a Besztercei Római Katolikus Plébánia plébánosa, a Gyulafehérvári Főegyházmegye papi szenátusának tagja,
  • Gloria von Berg díszlet- és jelmeztervező,
  • Gombai Szabolcs táncművész,
  • Gombos Róbert büntetés-végrehajtási ezredes, az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Graeser József, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. cirkuszszakmai vezetője,
  • Gromon Andrásné, a Pilisvörösvári Hagyományőrző Egyesület vezetője, a Pilisvörösvári Helytörténeti Gyűjtemény alapítója, vezetője,
  • Gubicz László gépészmérnök, az egykori Szerszámgépipari Művek Kecskeméti Gyára Termelési Osztályának, valamint a Hűtőgépgyár Hűtő- és Klímatechnikai Gyáregységének nyugalmazott vezetője,
  • Guzsik Alfréd, az Ipoly Erdő Zrt. fővadásza, az Országos Magyar Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezetének hivatásosvadász-alelnöke,
  • Gyurkovics Hunor grafikus- és festőművész, a szabadkai Pedagógiai Akadémia nyugalmazott képzőművészet- és módszertantanára,
  • Gyürki István színész, előadóművész,
  • Hahn Józsefné Duray Éva nyugalmazott pedagógus, a losonci Magyar Kulturális Központ létrehozója, a Csemadok losonci alapszervezetének volt elnöke,
  • Halmos Attila, a Tükrös zenekar alapító prímása, a népművészet ifjú mestere, a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára,
  • Hans Schmuck, a Magyarországi Németek Bajorországi Szövetségének tiszteletbeli elnöke,
  • Hatos Hajnalka, a Győri Szakképzési Centrum Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának igazgatója,
  • Helena Maria Hendrika Bakker, a Gyermekfalu Alapítvány egykori önkéntese, a Stichting Haaksbergen-Hongarije alapító tagja,
  • dr. Hermesz Edit biológus, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológiai Intézete Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékének egyetemi docense,
  • Hetényi-Kulcsár Klára Judit, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze, a népművészet ifjú mestere.
  • Hirmann László, az Újpesti Károly István Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője,
  • Hodossy Gyula író, költő, szerkesztő, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, a Cserkész és a Katedra című lapok alapító főszerkesztője,
  • dr. Hollóné dr. Kacsó Erzsébet közgazdász, az Eszterházy Károly Egyetem Vállalkozás-gazdaságtan Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanára,
  • Horváth Sándor filológus, költő, író, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, az ungvári József Attila Alkotóközösség alapító tagja,
  • Hölle Martin ötszörös világbajnok fogathajtó,
  • Hraschek Katalin zenepedagógus, karnagy, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának elnöke,
  • Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztályának szakmai szakértője,
  • Hunyadi László ötvös, restaurátor,
  • Ibrahim Spahić, a Nemzetközi Békeközpont és a Szarajevói Téli Fesztivál igazgatója,
  • Jászberényi József, a budapesti Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatója, a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiájának alapítója,
  • Jeges Valéria Mirjam szerzetesnő, a Sarutlan Karmelita Nővérek Mindenszentekről nevezett magyarszéki kolostorának alapító perjelnője,
  • dr. Kanyári Zsolt sebész és gasztroenterológus, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Sebészeti Klinikájának klinikai főorvosa,
  • Kass Pál János elektromérnök, a Los Angeles-i Szent István Egyesület vezetőségi tagja, a Los Angeles-i 8-as számú Juliánusz Barát cserkészcsapat parancsnoka,
  • Kaszás Géza színművész, rendező, producer,
  • Katona Csaba Géza, Várpalota város oktatás-nevelési, szociálisügyi, civilügyi és infrastruktúra-fejlesztésekért felelős alpolgármestere,
  • Katona Tibor karnagy, zenepedagógus,
  • Kazai Viktor ügyvéd, a Magyar Művészeti Akadémia első Felügyelő Testületének elnöke,
  • Kemény Kari Erzsébet műfordító,
  • dr. Kész Barnabás történész, néprajzkutató, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének főiskolai tanára,
  • Kilyénfalvi Gábor hegedűkészítő mester, a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnöke, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnökhelyettese,
  • Kiss László, Márianosztra község polgármestere,
  • dr. Kissné Perjési Éva, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Jogar Továbbképző Központ és Hotel igazgatója,
  • Kjoszeva Szvetla, a budapesti Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola nyugalmazott igazgatója, műfordító,
  • Kovács Antal, Csátalja község polgármestere,
  • Kovács Géza, a TV21 Ungvár kereskedelmi televízió főszerkesztője, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kárpátaljai tudósítója,
  • Kovács Marianna, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. művészeti titkára,
  • Kozma Tibor, Csikvánd község polgármestere,
  • Kövesdi Károly költő, író, műfordító, a Magyar7 című hetilap vezető szerkesztője,
  • Kőrösi Csaba színművész,
  • Krassói Kornélia, a budapesti XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, nyugalmazott tanára,
  • Leblanc Gergely, Harangozó Gyula-díjas balettművész,
  • dr. Lehmann Miklós filozófus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Társadalomtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,
  • dr. Lénárd András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Digitális Pedagógia Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,
  • Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója és Rektori Kabinetjének vezetője,
  • Lenkefi Zoltán Blattner Géza-díjas díszlet- és bábtervező művész, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója,
  • Likárovics Andrea szerzetesnő, a Sarutlan Karmelita Nővérek Kis Szent Teréz kolostorának novícia-mesternője, volt perjelnője,
  • Lovász Zsolt hagyományőrző, a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás társtulajdonosa,
  • Lovászné Juhász Rita Csokonai Vitéz Mihály-díjas népi hímző, viseletkészítő, a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás társtulajdonosa,
  • Majoros Mária Ármella domonkos nővér,
  • Marosi Gábor, a Woodstock Kft. ügyvezetője,
  • Marót Márta, a Melbourne-i Magyar Központ igazgatója, a Viktóriai Magyar Tanács elnöke,
  • Martin Zsivkovits, a felsőőri Kéttannyelvű Szövetségi Gimnázium igazgatója,
  • Ménes Andrea Marian, Vámospércs város polgármestere, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja,
  • Meződi József Viktor, az Apostol együttes tagja, előadóművész, énekes,
  • Miki Tímea, a HD TV Hírstúdió vezetője, az Echo Tv volt vezérigazgatója és főrendezője,
  • dr. Molnár Balázs, a Győri Közjegyzői Kamara elnökségének alapító tagja és elnöke, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara volt elnökhelyettese,
  • Molnár János, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke,
  • Muck Ferenc, az Apostol együttes tagja, szaxofonművész,
  • Nagy Gábor népművelő, a Soltis Lajos Színház igazgatója, a Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület elnöke,
  • Nagy Myrtil, a somorjai Városi Művelődési Központ igazgatója,
  • dr. Nagy Sándor, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézetének vezetője, egyetemi docens,
  • Németh Zoltán, az Apostol együttes alapítója és vezetője, zongoraművész, zeneszerző,
  • dr. Nyerges Klára, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Velencei Virológiai Laboratóriumának nyugalmazott vezetője,
  • Olosz Katalin irodalomtörténész, folklorista, a Román Akadémia marosvásárhelyi Társadalomtudományi Kutatóközpontjának nyugalmazott főkutatója,
  • Oroszi József, a kárpátaljai Nevetlenfalu község polgármestere,
  • dr. Palotai István Liszt Ferenc-díjas trombitaművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólótrombitása,
  • Pataki Enikő, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója,
  • Pete László, az Apostol együttes tagja, harsonaművész,
  • dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság elnöke, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke,
  • Pleskonics András tanár, újságíró, rádiós szerkesztő, kulturális szervező,
  • dr. Putsay Mária, a Magyar Meteorológiai Társaság Távérzékelési Szakosztályának elnöke, az Országos Meteorológiai Szolgálat Távérzékelési Osztályának meteorológiai fejlesztője,
  • Queenie Rosita Law, a Q Contemporary és a Q Stúdió alapítója, ügyvezető igazgatója,
  • Raffai Judit néprajzkutató, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának egyetemi tanára,
  • Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója,
  • Remitzky Zoltán László, Szob város volt polgármestere,
  • Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dél-alföldi regionális ügyvezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportjának alapítója és vezetője,
  • Rithnovszky János Antal, a magyar vakvezetőkutya-kiképzés megalapítója,
  • Savanya István költő, dalszerző, a calgary-i Bow Valley College nyugalmazott főiskolai tanára,
  • Schwartz Alajos János helytörténész, a Móri Hagyományőrző Egyesület alapító tagja,
  • dr. Stromájer-Rácz Tímea, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Kaposvári Képzési Központjának megbízott képzési igazgatója, Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézetének adjunktusa,
  • Suki István, a Rajkó Művészegyüttes prímása,
  • Szabó Ferenc, az Apostol együttes tagja, dobművész,
  • Szabó Gábor, a Nagykőrösi Református Egyházközség lelkészelnöke, a Nagykőrösi Református Iskolák Igazgatótanácsának elnöke, a Baranyai Református Egyházmegye Levéltárának alapítója,
  • Szabó Imre, a Bold Agro Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója, a Havita-Tész Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatósági elnöke,
  • Szabó László, a Calgaryi Magyar Ház elnöke és a Magyar Diaszpóra Tanács tagja.
  • Szekernyés János újságíró, műkritikus, művészet- és helytörténész,
  • Szentirmai Józsefné, a Magyar Cserkészszövetség 100/Ö Baden-Powell Központi Öregcserkészcsapatának alapító tagja és parancsnoka,
  • Szentpétery Aranka színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja,
  • Szilveszter Imre Gábor szentszéki tanácsos, címzetes esperes, a hidegségi Római Katolikus Szent István Plébánia plébánosa,
  • dr. Toót-Holló Tamás író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő,
  • Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének és az Őshonos Haszonállatok Génerőforrás Tanácsának elnöke, az Olmos és Tóth Kft. ügyvezetője,
  • Tóth Zoltán, a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Trosits András Miklós, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola főiskolai docense,
  • Turkus Erzsébet, a Szolnoki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának nyugalmazott tagintézmény-vezetője,
  • dr. Újszászy Zsófia, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. stratégiai igazgatója,
  • Vadász Károly cimbalomművész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője,
  • dr. Válóczy József, az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológiatanára, a Budafok-Felsővárosi Jézus Szíve Plébánia plébánosa,
  • Varga József, színművész,
  • dr. Váradi Monika Mária, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Térségfejlesztési Kutatások Osztályának tudományos főmunkatársa,
  • dr. ifj. Vég Tibor ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara titkára,
  • Végh Tamás nyugalmazott református lelkész, a Budapest Fasori Református Egyházközség korábbi lelkipásztora,
  • Victor Wu, a Dynamic Network Alliances Ltd. igazgatója,
  • Vizy Márton zene- és dalszerző, producer,
  • dr. Vura Márta Etelka sportpszichológus, tanár,
  • West Judit, az Efráim Kishon Magyar Oktatási Központ elnöke,
  • Wolfgang Bachkönig, a Burgenlandi Tartományi Rendőr-főkapitányság nyugalmazott főfelügyelője,
  • Zádorvölgyi László balettmester, a Győri Balett örökös tagja,

2019

[2]

  • Bóka Tibor, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója[3]
  • Bóna Zoltán Sándor, dunavarsányi református lelkipásztor
  • Bordi János szentszéki tanácsos, pálpataki plébános
  • Czakó Gabriella, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar karvezetője
  • Dénes Zoltán Mihály címzetes kanonok, újirázi plébános
  • Essig József erdélyi fotóművész[4]
  • Farkas Emil, a Zentai Közkórház sebészeti osztályának főorvosa
  • Fejes Rudolf Anzelm apát, váradhegyfoki premontrei prépost-prelátus
  • Dr. Herpy Miklósné Légár Piroska, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt tanára
  • Lázár Alpár Tibor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa
  • Legeza István munkácsi középiskolai tanár
  • Lippai Andrea táncművész, koreográfus[5]
  • Nejzsmák Emma, a Rahói Járási Ukrán-Magyar Kulturális Együttműködési Társaság elnöke
  • Pálfyné Czine Erzsébet nyugalmazott pedagógus
  • Paskó Csaba kelebiai plébános, zenepedagógus, mesterszakács
  • Rajki Annamária, a Magyar Telekom Nyrt. TV és entertainment igazgatója
  • Solymári Dániel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatainak vezetője
  • Szabó Gyula mezőörsi plébános, a Magyar Műhely Közhasznú alapítvány elnöke
  • Szabó Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának volt alelnöke
  • Szabó László piarista szerzetes, sátoraljaúlyhelyi misszióvezető
  • Tihanyi Gábor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa
  • Törös Edit, a II. kerületi önkormányzat egészségügyi szolgálatának reumatológiai osztályvezető főorvosa
  • Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatóságának igazgatója
  • Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense

2018

[6][7]

  • Bakó Máté balettművész, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa
  • Baranyai Antal sportszervező, edző, sportújságíró
  • Bartha Éva, a Honismereti Szövetség országos titkára, tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa
  • Bencző Dénes nyugalmazott unitárius lelkész, esperes
  • Beke József, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium nyugalmazott tanára és igazgatóhelyettese
  • Bérczi Zsófia világ- és Európa-bajnok paraúszó
  • Dr. Berta Árpádné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltségének nyugalmazott igazgatója
  • Bocskay Gyöngyi a Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala nyugalmazott osztályvezetője
  • Both Miklós zeneszerző, előadóművész, népzenegyűjtő
  • Carulla Leon Jessica balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa
  • Dr. Cseh Sándor, Hegyeshalom nagyközség háziorvosa
  • Dr. Csupor Éva, Jakabszállás község nyugalmazott háziorvosa
  • Doktor László néptáncoktató, koreográfus, a makói Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetője
  • Endrődi Emma Rita, az Egyházközségi Nővérek Társasága tagja, a Piliscsaba-Klotildligeti Plébánia nővérmunkatársa
  • Erdélyi Tiborné táncművész, néptánctanító, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja
  • Dr. Fekete Sándor, az egykori Egyesített Szent István és Szent László Kórház nyugalmazott főorvosa
  • Fodor Tamás építőmérnök, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. FINA projektigazgatója
  • Fogarasi Zoltán, a Közép-Európa Táncszínház műszaki vezetője, fővilágosítója, fénytervezője
  • Gáti Edit Ágnes, az Egyházközségi Nővérek Társasága volt vezetőnővére, a Piliscsaba-Klotildligeti Plébánia nővérmunkatársa, a piliscsabai Szent Péter Kollégium alapítója és volt vezetője
  • Gillyné Dr. Jármay Magdolna, a Nemzeti Választási Iroda Jogi és Ügyviteli Főosztálya vezetője
  • Gulyásné Dr. Kovács Erzsébet, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Szakmai Irányítási Főosztályának vezetője
  • Gyarmati Lászlóné, a makói Gyarmati Cukrászda tulajdonosa és vezetője
  • Győri Zsófia, a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolájának vezetője
  • Hanga Ádám kosárlabdázó
  • Hortiné Dr. Bathó Edit etnográfus, a jászberényi Jász Múzeum igazgatója, a Jászsági Hagyományőrző Egylet művészeti vezetője
  • Horváthné Dunaveczki Leona szociológus
  • Jablonkay Mária színművész, a kecskeméti Katona József Színház társulatának örökös tagja
  • Karle Gábor producer, filmrendező
  • Kerényi Róbert György népzenész, népzenegyűjtő, a Tatros együttes és a Szigony zenekar alapítója és vezetője
  • Királyné Szabó Erika Terézia táncművész, a Budapesti Operettszínház balett tagozatának vezetője, balettmestere
  • Kőhalmi-Kara Zsuzsanna táncművész, a Győri Balett magántáncosa
  • Dr. Kocsmár Simonné, nyugalmazott pedagógus, a Közös Szívvel a Nemzetért Villányi Polgári Egyesület elnöke
  • Lévai Péter táncművész, mesterfokú néptáncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc Tanszékének adjunktusa
  • Dr. Márkus Ferenc, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium nyugalmazott tanára
  • Mészáros László, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkár-alelnöke, a Patrióta Európa Mozgalom alapítója és főszervezője
  • Marosvári György Artúr festő- és grafikusművész
  • Dr. Nádor Gyöngyvér Mária fogorvos
  • Nagy Anna újságíró, kommunikációs szakember, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Oláh Kálmán Géza, Bakonyszücs község polgármestere
  • Oláh Tamás költő, író, szerkesztő
  • Oláhné Kanyó Andrea, a szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola intézményvezetője, közoktatási vezető
  • Paksiné Erdélyi Ibolya, a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma Forgách József Kollégiumának igazgatója, gimnáziumi tanár
  • Roszkos Lajos, a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, a Mezőcsát Népművészeti Egyesület elnöke
  • Rusz Judit, a Budapest Bábszínház bábszínművésze
  • Sághy András, a Celldömölki Evangélikus Egyházközség nyugalmazott lelkésze
  • Sallay Árpád gyémánt okleveles bányaművelő mérnök, a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány elnöke
  • Szabó Dániel cimbalomművész, a Honvéd Együttes Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenei vezetője
  • Szabó Zoltán, az egykori egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Irodalomtörténeti Tanszékének nyugalmazott adjunktusa, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Egri Csoportjának volt titkára
  • Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője
  • Szendiné Dr. Orvos Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgatója, főlevéltárosa
  • Szipola Antal, a Vitál Club Sportáruház tulajdonos-ügyvezetője
  • Szirmai Béla, a Magyar Televízió nyugalmazott operatőre, a Magyar Házas Hétvége katolikus családmozgalom volt nemzeti felelőse
  • Tóth Csaba építész, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. beruházási főigazgatója
  • Tóth József hangszerészmester
  • Tóth-Szeles István, a Gabonakutató Nonprofit Kft sajtóreferense, a Gabonakutató Híradó főszerkesztője[8]
  • Varga Emese, a Nekézsenyi Református Egyházközség nyugalmazott lelkipásztora
  • Zsigmond Ferenc balettművész, koreográfus
  • Zsirai László költő, író, publicista, irodalmi szerkesztő, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége JEL című folyóiratának szépirodalmi rovatvezetője, a Magyar Írószövetség tagja

2017

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepe, március 15-e alkalmából,[9] majd 2017. augusztus 18-án az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban adta át az állami kitüntetéseket.[10]

  • Anger Ferenc operarendező, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója
  • Antalfy István író, költő, szerkesztő, a Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Körének alapítója
  • Babus Antal könyvtáros, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének osztályvezetője
  • Báder Miklósné, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke
  • Bajáky Gábor, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft. és a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke, a Miskolci Lions Club alapítója és volt elnöke
  • Bajtay András Tibor orvos, Győr-Moson-Sopron megye nyugalmazott tiszti főorvosa
  • Bátor Tamás operaénekes, a Művészetek Palotája koprodukciós programigazgatója, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál volt igazgatója
  • Benyák Nándor nyugalmazott pedagógus, egykori Gulag-fogoly
  • Berecz István népzenész, a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője, táncos
  • Bogányi Tibor gordonkaművész, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere
  • Bognár Istvánné tanár, a Tatabányai Árpád Gimnázium nyugalmazott pedagógusa, a Tatai Református Gimnázium alapító tanára
  • Borkó Rezső orvos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Fül-orr-gégészeti és Szájsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa
  • Boróka László köztisztviselő, Felsőpetény, Nőtincs és Ősagárd községek nyugalmazott körjegyzője
  • Büttnerné Bódi Ágnes tanár, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója
  • Csapi Géza farmakológus, Kecel város nyugalmazott gyógyszerésze, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete Etikai Bizottságának tagja
  • Csapó Pálné szociális munkás, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központ és a Besenyszögi Idősek Otthona nyugalmazott intézményvezetője
  • Dergán Ádám, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának főigazgatója
  • Drozsnyik István képzőművész
  • Farkas Jánosné, Magyarcsanád község volt polgármestere
  • Farkasné Egyed Zsuzsanna óvodapedagógus, a budapesti Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola óvodavezetője, a Köznevelési Kerekasztal Vezetői Munkacsoportjának tagja
  • Fehér Ildikó, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Központ Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének szakdolgozói igazgatója és minőségirányítási megbízottja
  • Fejér Lászlóné tanár, a Budavári Általános Iskola intézményvezetője, a Budavári Önkormányzat Oktatási Bizottságának volt elnöke
  • Fekete János Barnabás sportjogász, a Magyar Labdarúgó Szövetség Jogi Bizottságának tagja, a Bács-Kiskun megyei Labdarúgó Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi és Fellebbviteli Bizottságának volt elnöke
  • Fülep László orvos, Hajdú-Bihar megyei háziorvosi szakfelügyelő főorvos, Konyár község volt polgármestere, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének tiszteletbeli elnöke, az Országos Alapellátási Intézet volt roma integrációs szakértője
  • Gárdián Gábor gordonkaművész, mestertanár, a Gárdián Gordonkaiskola sorozat szerzője, a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanára
  • Góbi Rita táncművész, a Góbi Rita Társulat koreográfusa, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti tagozatának tanára
  • Hajagos Csaba történész, muzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum Történeti–Néprajzi Osztályának munkatársa, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Vidéktörténeti Témacsoportjának megbízott tudományos kutatója
  • Halász Péter karmester, a Magyar Állami Operaház volt főzeneigazgatója
  • Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője
  • Heidl György esztéta, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filozófia és Művészetelméleti Intézet Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense
  • Hérics Nándor grafikusművész
  • Holl András csillagász, informatikus, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központja informatikai főigazgató-helyettese
  • Horváth Lajos, Királyhegyes község polgármestere
  • Horváth László nyugalmazott olajipari szakmunkás, egykori Gulag-fogoly
  • Horváth Zoltán András tanár, a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma nyugalmazott igazgatója, a Kaposvári Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. volt igazgatója
  • Hubay Andrea, a Béres Gyógyszergyár Zrt. PR igazgatója
  • Husi Géza okl. mechatronikai mérnök, okl. gépészmérnök, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense
  • Janek György, az „Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456” című rendezvény társszervezője
  • Joanovicsné Kerekes Mária tanár, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Belvárosi Gazdasági Szakgimnáziumának igazgatója
  • Kapás Géza hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének egyetemi docense
  • Kerekesné Pytel Anna zenetanár, a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola nyugalmazott tanára, karnagya, művészeti vezetője
  • Kisari Magdolna nyugalmazott pedagógus
  • Kiss Gyula Ybl Miklós-díjas építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának kapcsolati dékánhelyettese, az Építészmérnöki Intézet főiskolai tanára
  • Kiss Lajos építész, vezető tervező
  • Korintus Mihályné pszichológus, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet volt kutatási igazgatója, volt főigazgató-helyettese
  • Koszorús Oszkár helytörténész, könyvtáros
  • Kovács Anita, a KarcFM Rádió szerkesztője és műsorvezetője
  • Kovács Emőke történész, a „GULAG-GUPVI Emlékév” szakmai vezetője, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő szakmai programvezetője
  • Kovács Kálmán lelkész, a Baktalórántházai Református Egyházközség lelkipásztora
  • Körösi Mihály helytörténész, a mezőberényi Orlai Petrics Soma Általános Iskola volt igazgatója, nyugalmazott magyar-történelem szakos tanára
  • Krasznai István orvos, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Traumatológiai Osztályának volt osztályvezető főorvosa
  • Krausz Aliz Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus
  • Kun Éva Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész
  • Luchmann Zsuzsanna, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanára
  • Macher Szilárd, Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, szakíró, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének főiskolai tanára, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézet igazgatója
  • Makányné Óvári Éva tanár, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója
  • Mányoki Attila hosszútávúszó
  • Márkus Eszter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese, főiskolai docens
  • Matkovits-Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnöke
  • Mészárosné Patrik Edit, a füzérkomlósi Körzeti Alapszolgáltatási Központ védőnője, Füzérkomlós alpolgármestere
  • Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke
  • Mirtse Réka Ilona táncművész, a Budapesti Operettszínház koreográfus asszisztense
  • Molnár D. Erzsébet történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének főiskolai docense
  • Monori Sebestyén szobrászművész
  • Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak egyetemi adjunktusa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának kari kancellárja
  • Nagy Gábor, a budapesti Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója
  • Nagy Zsolt népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének és a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola Népzenei tanszakának brácsatanára, a Dűvő Népzenei Együttes tagja
  • Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Intézetének igazgatója, egyetemi tanár
  • Oláh András Imre, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar általános és stratégiai dékánhelyettese, az Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet igazgatója, egyetemi docens, a Magyar Ápolástudományi Társaság elnöke
  • Pál Lajos történész, a Magyar Történelmi Társulat „Századok” című folyóirata felelős szerkesztője
  • Pálfy Gusztáv szobrászművész
  • Páy Anikó molekuláris biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont Főigazgatói Főosztályának vezetője
  • Peller Mariann, a Virtuosos International Zrt. vezérigazgatója
  • Pénzes Géza népzenész, zenei szerkesztő
  • Reiz Tamás, Potony község polgármestere, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke
  • Sebestyén Zoltán Gyula, Kemenesmagasi község polgármestere, a Kemenesmagasi Általános Iskola volt igazgatója, a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör vezetője, a Kemenesmagasi Evangélikus Egyházközség felügyelője
  • Serafin József, a Baptista Teológiai Akadémia főiskolai docense, egyházi szociális módszertan vezetője
  • Simkó Csaba, az Erzsébet Hospice Otthon osztályvezető főorvosa
  • Stadler Árpád Ferenc, az Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója
  • Szallerbeck Kornél Fendál köztisztviselő, Esztergom Város Önkormányzata Pénzügyi Osztálya volt vezetője, a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás nyugalmazott gazdasági vezetője
  • Szelestei Tamás belgyógyász, nefrológus, a B. Braun Avitum Kaposvári Dialízisközpontjának orvosigazgatója, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Nefrológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense
  • Tóth István, Magyarország nyugalmazott beregszászi főkonzulja, a „Pro Minoritate” című kisebbségpolitikai folyóirat alapító főszerkesztője
  • Tóth Viktor gyémántdiplomás gépészmérnök, okleveles gazdasági mérnök, a Magyar Kosárlabda Szövetség Elnökségének örökös tiszteletbeli tagja
  • Ung Ferenc, 1956-os szabadságharcos
  • Varga Tibor József, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója és tanára
  • Varga-Amár László festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának elnöke
  • Várkonyi Beáta hegedűművész, a Budapesti Operettszínház koncertmestere
  • Virth Balázs, a Magyar Úszó Szövetség válogatott edzője
  • Wagner Károly hangtechnikus, a Madách Színház videótár-vezetője
  • Walterné Müller Judit muzeológus, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatóhelyettese
  • Zeffer András zenész, zeneszerző, előadóművész, a P. Mobil egykori tagja, a RockBand és a Mobilmánia vezetője

2016

[11]

  • Ádók István, a csanádpalotai Kelemen László Művelődési Ház igazgatója,
  • Arató Antal, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár nyugalmazott címzetes igazgatója, a Vörösmarty Társaság alelnöke,
  • Bálint József, újságíró, szerkesztő,
  • Bercsényi Lajos, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa, önkormányzati képviselő,
  • Bereczki Sándor, a Pesti Magyar Színház főügyelője,
  • Bereczky Ildikó, a Harkány-Márfai Református Társegyházközség lelkésze,
  • Bíró József, költő,
  • Borsiné Arató Éva, akusztikus szakértő, az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület Akusztikai Szakosztályának elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke,
  • Budai László, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola professor emeritusa,
  • Buhály József, festő- és grafikusművész,
  • Burai István, festő- és grafikusművész, a Művészek és Műpártolók Debreceni Egyesületének alapító tagja, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének alapító tagja és alelnöke,
  • Csányi János, operaénekes, a Magyar Állami Operaház volt magánénekese,
  • Cservenyák László, etnográfus, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója,
  • Dienes Ottó Imre, író, képzőművész, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium, a Teleki Blanka Gimnázium és a franciaországi Université Catholique de Lille volt tanára, a Vörösmarty Társaság elnökségi tagja,
  • Falusi Károlyné, a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdasági igazgatója,
  • Gábos Endre, néptáncművész, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa
  • Gál Tibor Mátyás, grafikusművész, portrékarikaturista,
  • Gara István, gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerész Kamara alapító tagja, a Megyei Elnökök Értekezletének volt elnöke,
  • Gyurkóvics Tibor, zenepedagógus, a barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola nyugalmazott trombita és kamarazene tanára,
  • Hadobás Pál, az Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely igazgatója,
  • Herold László, a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium nyugalmazott igazgatója és tanára,
  • Józsa Tivadar, nyugalmazott orvos, író, költő,
  • Kemény István, a Budapest Bábszínház művésze,
  • Koppány Zsolt, költő, író, kritikus, esszéista, a József Attila Szabadegyetem volt tanára,
  • Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője,
  • Lőrincz György, író, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány alapító elnöke,
  • Mayer Károly Lászlóné, nyugalmazott táncpedagógus, a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület elnöke és művészeti vezetője,
  • Nagy Béla, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökségi tagja, a Technikai és Versenybíró Bizottság vezetője, a Budapesti Sportlövők Szövetségének főtitkára,
  • Neszmélyi Emil ügyvéd, Everest csúcsmászó, aki első magyarként mászta meg a Mount Everest-et a nehezebb, tibeti oldalról,
  • Németh Katalin, a Nemzeti Táncszínház vezető művészeti menedzsere,
  • Oláh Anna, fizikus, Bolyai-kutató, nyugalmazott tanár,
  • Páll István, a Sóstói Múzeumfalu nyugalmazott intézményvezetője,
  • Péter László, néptáncművész, koreográfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja,
  • Szalontai Éva, újságíró, az Egészség-Élet című újság alapítója, főszerkesztője,
  • Szekeres János, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum felnőttképzési vezetője,
  • Szüle Tamás, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,
  • Tamás Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára,
  • Turzóné Lábadi Gizella, a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnázium és Kollégiumának nevelőtanára,
  • Vavrinecz András, népzenész, népzenetanár, népzenekutató, a Hagyományok Háza zenei könyvtárosa,
  • Zenovits Zénó Zoltán, a Magyar Állami Operaház festőművész részére.

Varga Mihály által átadott kitüntetések[12]

  • Álmosdi Árpád építész, a szolnoki Ártér Építész Műterem Kft. tervezője,
  • Fekete Tibor, a COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. vezérigazgató helyettese,
  • Kocsis Árpád, a Budapesti Sportiroda Kft. ügyvezető versenyigazgatója,
  • Kocsis István Iván, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye emődi szervezőlelkészségének lelkésze,
  • Mezei János, a CO-OP STAR Kereskedelmi Zrt. kereskedelmi igazgatója,
  • Molnár Lajos Milán, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Riczkó Eleonóra, a kecskeméti ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatója.

2015

[13][14][15]

  • Aczél Péter, építészmérnök
  • Bangó Jenő, szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Iskolájának vendégprofesszora
  • Bárány Béla, a zuglói Páduai Szent Antal Plébánia plébánosa, hitoktatási felügyelője
  • Barlanginé Kelemen Ida, főosztályvezető
  • Bényei Attila Csaba, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi docense, a Debreceni Egyetem Kémia Intézet Röntgendiffrakciós Szerkezetvizsgáló Laboratóriumának vezetője
  • Bíró István, nyugalmazott pedagógus
  • Blasek Gyöngyi, a Budapest Bábszínház bábszínésze
  • Chochol Károly, fotóművész
  • Czinege Edit, a tiszakécskei Református Kollégium Általános Iskolájának és Gimnáziumának pedagógusa, újságíró, keramikus
  • Csontos Béla, főosztályvezető
  • Danyi Judit, a kecskeméti Katona József Színház színművésznője
  • Derényi Gábor háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének elnöke
  • Domján Jenőné, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ nyugalmazott gazdasági igazgatója és szaktanácsadója
  • Fabényi Réka Mária, a Budapest III. Tankerület Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon ének-zene tanára
  • Fábián László író, költő, műfordító, újságíró
  • Fejős Jenő, előadóművész, nótaénekes
  • Fiers Jolán, a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziumának igazgatója
  • Fodor Tamás Péter, pedagógus, a pétfürdői Kolping Katolikus Szakiskola Speciális Szakiskola és Kollégium alapítója és intézményvezetője
  • Fogarassy Judit, táncművész, balettmester, koreográfus
  • Garancsi László, az encsi Római Katolikus Plébánia plébánosa, címzetes prépost, érdemes főesperes, érseki tanácsos
  • Gera Attila klarinétos, a Magyar Állami Népi Együttes tagja
  • Görög Zoltán, táncművész, az ExperiDance Társulat alapító tagja részére
  • Gulácsi Katalin, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi adjunktusa
  • Győri Péter Benjámin, a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperese, a Szolnoki Evangélikus Egyházközség lelkésze
  • Herendi János, a Pécsi Egyházmegye bátaszéki római katolikus egyházközségének plébánosa
  • Hutkai Dánielné, a mikóházi Bózsva-parti Óvoda intézményvezetője
  • Jávor Katalin táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa és női tánckari asszisztense
  • Juhász Lajos, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense
  • Kabók Erika, újságíró
  • Katona Imre, a Soproni Petőfi Színház vezető dramaturgja és rendezője
  • Kollár József, a Debreceni Egyetem Gazdasági Főigazgatóságának fejlesztési igazgatója
  • Kovács Éva, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa
  • Kovács Ferenc magyar bajnok labdarúgó, edző, a Magyar Labdarúgó Szövetség Utánpótlás Tanácsadó Testületének elnöke
  • Lindner Ernőné pedagógus, gránit-diplomás testnevelő tanár, címzetes egyetemi tanár
  • Lukácsy András, író, kritikus
  • Marosi Ilona képzőművész
  • Mikita János, nyugalmazott egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinikájának munkatársa, az egyetem Közalkalmazotti Tanácsának volt elnöke
  • Mohácsi László, a Rajkó Művészegyüttes prímása, a II. hegedű szólamvezetője
  • Németh Zsuzsanna, táncművész, a Hagyományok Háza művészeti titkára, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja
  • P. Horváth László, író, drámaíró, költő
  • Palotás József Sándor, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Középiskola M. Bodon Pál Zeneiskolájának nyugalmazott tagintézmény-vezetője
  • Papp István Gázsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímása
  • Rónaszegi Miklós, ifjúsági regényíró
  • Róth Miklósné, balettmester, a Berczik Sára Budai Táncklub táncpedagógusa
  • Röck Samu torna-mesteredző, testnevelő tanár, a magyar női tornászválogatott korábbi edzője, a Magyar Tornasport Halhatatlanjai Klubjának tagja
  • Rubovszky László, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója
  • Rudner Ervin, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa
  • Ruva Farkas Pál, költő, műfordító, újságíró, szociológus, a Nemzetközi Roma Unió alelnöke
  • Sajtos József püspöki tanácsos, Törtel község plébánosa
  • Salamon Beáta, a MÉTA magyar népzenei együttes zenekarvezetője, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola tanára
  • Sándor Ildikó, a Hagyományok Házának osztályvezetője
  • Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgató-helyettese,
  • Simon Gábor, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermek Osztályának osztályvezető főorvosa,
  • Szabó István, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
  • Szabó László gépészmérnök tanár, mérnök szakjogász, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyírbátori Tankerületének igazgatója
  • Szabó Tünde, olimpiai ezüstérmes úszó, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára
  • Székely-Gyökössy Szabolcs, az MMA Titkárság Gazdasági és Pénzügyi Főosztályának vezetője
  • Szivák Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense
  • Szöllősi Zoltán, József Attila-díjas költő, műfordító
  • Tarnay Györgyné Hedry Mária, a Klebelsberg Kultúrkúria művészeti vezetője
  • Tóbiás Klára szobrász- és tűzzománc művész
  • Tolnai András, előadóművész, a 100 Tagú Cigányzenekar énekese
  • Tuzson-Berczeli Péter, festőművész
  • Vajda Sándor, egyesületi elnök
  • Váradi Zoltán, a Magyar Állami Népi Együttes tagja
  • Varga Kálmánné, a gyöngyösi Kolping Katolikus Szakiskola és Speciális Szakiskola igazgatója
  • Varga Pál, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének egyetemi docense
  • Varga Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi docense,
  • Vastag Kornélia, osztályvezető
  • Venekei Marianna, Harangozó Gyula-díjas balettmester, a Magyar Nemzeti Balett vezető balettmestere
  • Völgyesi Gyula, Kozármisleny város polgármestere

Ugyancsak augusztus 20-a alkalmából kapták kézhez a kitüntetést:[16]

  • Bácsi Magdolna brácsaművész,
  • Borbély Olga, a Manitobai Magyar Kulturális Egyesület alapító tagja, a winnipegi Magyar Rádió szerkesztő- bemondója és a Magyar Ház Híradó szerkesztője, a winnipegi Szent István Magyar Ház alapítója és vezetőségi tagja,
  • Claude Castiau, a Cathédrale Saints Michel et Gudule de Bruxelles esperese,
  • Györgydeák Lajos nyugalmazott lelkész,
  • Hegedűs Ferenc, az INTER DOMO SRL műszaki áruházlánc tulajdonosa, önkormányzati tanácsos,
  • Ilijana Ljubenova Szopkova műfordító,
  • Kenessey Csaba író, a Svájci Magyar Egyesületek Szövetségének volt alelnöke,
  • Luky János helytörténet-kutató, nyugalmazott postai alkalmazott,
  • Malcolm Bilson zongora- és fortepiano-művész, zenepedagógus, zenetudós, az ithacai Cornell University Department of Music professor emeritusa,
  • Markku Antero Niemi, a finn Magyarbarátok Körének volt elnöke, a Finnair nyugalmazott forgalomirányítási igazgatója,
  • Martin Vaszilev Hrisztov műfordító, a szófiai Ergo Könyvkiadó ügyvezető igazgatója,
  • Paul Kárpáti műfordító, szerkesztő, hungarológus,
  • Szvorák Zsuzsa, a füleki Magyar Tannyelvű Gimnázium tanára,
  • Török Tamás, a San Diegó-i Magyar Ház vezetőségének volt tagja.

2014

[17][18][19]

Polgári tagozat
  • Ágoston-Vas Ottilia, a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese
  • Anda Lászlóné, pénzügyi szakértő
  • Asbóth Anikó, a Debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója
  • Aszódi Klára, nyugalmazott óvodapedagógus
  • Ba Éva, a kecskeméti Katona József Színház súgója
  • Balogh Elekné, a Budapest XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese
  • Bánáti István, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium igazgatója
  • Béni Mihály, a Szabolcs-Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója
  • Bognár József, Úrhida polgármestere
  • Boross Marietta, nyugalmazott néprajzkutató, muzeológus
  • Czinder Péter, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium igazgatója
  • Csepeli Zsuzsanna, az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
  • Dánielfy Zsolt István, a Debreceni Csokonai Színház színművésze
  • Donáth Péter, az MTA doktora, az ELTE Tanító és Óvóképző Kar professor emeritusa
  • Draskóczy László, a Református Egyház Énekeskönyvi Bizottságának tagja, nyugalmazott pedagógus
  • Fényes György, magyarnóta-énekes
  • Fretyánné Kozma Éva, a Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola vezetője
  • G. Komoróczy Emőke, irodalomtörténész, esszéista
  • Gazdikné Kasa Csilla, az Ady Endre Általános Iskola (Gyál) igazgatója
  • Gréczi István, a Katona József Színház szabótárvezetője
  • Gyulai Ivánné /Zsidró Judit/, az Óbudai Platán Könyvtár igazgatója
  • Hajdu Gyula a Veres Péter Gimnázium testnevelő tanára
  • Halmágyi Pál, a makói József Attila Múzeum nyugalmazott igazgatója
  • Halminé Mikó Erzsébet, a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola tanára
  • Heincz László képmérnök, világosító [20]
  • Herkules János András a Reneszánsz Zrt. kőfaragója
  • Hoffmann József szállodaigazgató, a Hotel Ózon Kft. tulajdonosa
  • Horváth István Sándor, a Zalalövői Római Katolikus Plébánia plébánosa
  • Horváthné Pados Zsuzsanna, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal Belső Ellenőrzési főosztályvezetője
  • Huber Éva, a NAV főigazgatója
  • Ivanics János, a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója
  • Jóri József, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára
  • Kardosné Gyurkó Katalin, Nagycsaládosok Országos Egyesülete főtitkára
  • Komlósi Hajnalka /Bárdos Jenőné Komlósi Hajnalka/, Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány orvos-igazgatója
  • Kónya Csaba, a Béres Gyógyszergyár Zrt. orvosigazgatója
  • Kopjári István Attila, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolájának tanára
  • Kovács Melinda, az MTA levelező tagja, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar tszv. egyetemi tanára, az Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskolájának vezetője
  • Krahulecz Erzsébet az Ernst&Young regionális igazgatója
  • Laczkó Zoltán, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal gyámügyi ügyintézője, jogtanácsos
  • Leányfalusi Károly, nyugalmazott numizmatikus
  • Lehoczky János, kovács-iparművész
  • Loór Veronika a Budapest III. kerületi Zipernowsky Károly Általános Iskola tanítója
  • Losonczy László, MLSZ - Bács-Kiskun-Megyei Igazgatóság vezetője
  • Andrzej Franciszek Ługowski, az ABW Agrocentrum igazgatója[21]
  • Maczó János újságíró
  • Máthé György, a szolnoki Belvárosi Római Katolikus Plébánia plébánosa
  • Mersich Mátyás, a Hétforrás Zrt. vezérigazgatója a Co-op Hungary Zrt. igazgatósági tagja
  • Mészáros Lászlóné /Dobos Ilona/, a Weiner Leó Zeneiskola és Zenei alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója
  • Mihalina László Mihály, a Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda főigazgatója
  • Nádorné Makai Éva, az IMS Budapest Kft ügyvezető igazgatója
  • Nagy Ferenc, a Móra Ferenc Gimnázium (Kiskunfélegyháza) testnevelő tanára
  • Nagy Ferenc, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum Beruházó Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója
  • Nagy Kálmán, a József Attila Középiskolai Kollégium (Székesfehérvár) igazgatója
  • Nagy László (1934–2014), a Tatabánya-Bánhidai Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosa, címzetes prépost
  • Nilsson Gyöngyvér, Tanárképző Főiskola Mölndal, okleveles középiskolai tanár, főiskolai tanársegéd
  • ifj. Ökrös Tibor, előadóművész, prímás
  • Palánczné Németh Zsuzsanna, az Újbudai Speciális Szakiskola igazgatója
  • Pál Katalin, a Podmaniczky Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára
  • Peti József, a Csurgó-Székelykeresztúr Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Petrovics Sándor egyéni vállalkozó, autóvillamossági szerelő, a Tóth Ilonka Szülőhazáért Alapítvány elnöke
  • Peykovska Penka, történész, a Bolgár Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa
  • Prőhléné Hehl Éva, a Teleki Blanka Általános Iskola igazgatója
  • Robert Lascelle Ellison Rodgers, nyugalmazott teológia professzor
  • Sándor Endréné, református lelkipásztor
  • Sára Ferenc, koreográfus, néptánc- és népzenekutató
  • Seidl Gábor Sándor, a Francia Műszaki és Tudományos Tájékoztatási Központ nyugalmazott igazgatója
  • Szabó Jánosné, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Angyalföldi csoportjának elnöke
  • Szabóné Molnár Anna, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet nyugalmazott egyetemi docense
  • Szarvas József Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész[22]
  • Székely-Gyökössy Szabolcs, az MMA Titkárság Gazdasági és Pénzügyi Főosztályának vezetője
  • Széles Dezsőné, a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője
  • Szénási József a Reneszánsz Zrt. kőfaragó igazgatója
  • Szűcs Edit, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának tanszékvezető főiskolai tanára
  • Terék József, népzenész, zeneszerző, a Földváry Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára
  • Tolnai Ferenc önkéntes televíziós munkatárs [20]
  • Vágó János, művésztanár, karmester, kürtművész, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Valaczkai Erzsébet, tanár, festőművész
  • Várhelyi Krisztina, nyugalmazott közgazdász
  • Varjasné Kovács Edit, a Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet és Diákotthon úszóedzője
  • Vincze Balázs, a Pécsi Nemzeti Színház / Pécsi Balett tagozatvezető-igazgatója, magántáncos
  • Zanáné Haleczky Katalin, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ vezetője
  • Zöld Anikó, festőművész
Katonai tagozat

2013

[23][24][25][26]

Polgári tagozat
  • Bak Sándor igazgató
  • Balassa László nyugalmazott építész, műemlékes szakmérnök, területi felügyelő
  • Bank Barbara történész, levéltáros
  • Baranyi Tamás Péter, csoportvezető
  • Bárdos István elnök
  • Bicskei Zoltán, igazgató
  • Bordás Andrásné intézményvezető
  • Borsos János tartományfőnök, nyugalmazott plébános
  • Bóné László, nyugalmazott hatósági állatorvos
  • Peter Karl F. Buresch, az Osztrák–Magyar Társaság tagja[27]
  • Burián László esperes, plébános
  • Cseke Sándor, újságíró, Európai Vadászújságírók Szövetsége alapító elnöke, a Magyar Vadászlap kiadó – főszerkesztője
  • Czikk László, nyugalmazott ügyvezető igazgató
  • Debreczeni Sándor késes népi iparművész
  • Dömsödy Péter, tisztifőorvos
  • Dulka Andor, történelemtanár
  • Duncsák Attila festőművész
  • Endrődi Gábor, intézményvezető
  • F. Tóth András Tibor ügyvezető igazgató
  • Faragóné Bircsák Márta gyógypedagógus, iskolaigazgató
  • Fazekas László iskolaigazgató
  • Fazekas Magdolna festőművész
  • Frivaldszky Edit, elnök
  • Gabri Rudolf, igazgató
  • Gallóné Nagy Judit főosztályvezető
  • Gerendely Béla, tanár
  • Gombos Sándor, kamarai elnök, egyetemi docens
  • Igor Graus[28]
  • Gubicz Pál, nyugalmazott városi főállatorvos
  • Gundel Takács Gábor műsorvezető-szerkesztő
  • Gyetvai Anna Zsuzsanna igazgató
  • Hajós Márton érsekségi ügyintéző
  • Hegedűs Jenő a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens
  • id. Hegyeshalmi László, galériaalapító, vezető
  • Herencsár Viktória cimbalomművész, zenetanár
  • Homolay Károly iskolaigazgató
  • Hornyák Sándor, nyugalmazott önkormányzati képviselő, nyugalmazott polgármester
  • Horváth Gábor iskolaigazgató
  • Horváthné Sélley Erzsébet, főállatorvos
  • Irsay-Nagy Dénes, ügyvezető igazgató
  • Ivaskovics József, zenetanár, zeneszerző, presbiter, gyülekezeti kórus karvezető
  • Jaczkó György, parókus
  • Jéger Károly Ferenc, nyugalmazott pápai prelátus
  • Jójárt László Attila, nyugalmazott helyettes államtitkár
  • Joseph Kádár festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író
  • Karlócai Jánosné ny. óvodavezető
  • prof. Károly Róbert karmester, zeneszerző, óraadó oktató
  • Kégl Tamás, állatorvos, egyetemi docens[29]
  • Kemenes Gábor plébános, börtönpasztorátor
  • Király Zsolt, egyetemi adjunktus
  • Kis Barnabás, fejlesztési igazgató
  • Kis Irén néprajzkutató, kulturális felügyelő, nyugalmazott könyvtárigazgató
  • Kiss Anita, jegyző
  • Kiss Imre edző
  • Klebercz Gábor grafikusművész
  • Koczka Károly Attila, hivatalvezető
  • Kothencz János gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgató
  • Kovácsevity Anna, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ magyar tanára, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának alapító tagja, alelnöke[27]
  • Kovács Károly, ügyvezető igazgató
  • Kovács Kolosné, nyugalmazott címzetes igazgató
  • Kovácsné Németh Klára főosztályvezető
  • Körtvélyes Éva újságíró
  • Liechtenstein-Zábrák József, osztályvezető főorvos
  • Molnár Ilona igazgatóhelyettes
  • Molnár Tamás, nyugalmazott osztályvezető, címzetes egyetemi docens
  • Moritz László, szerkesztő
  • Müller Istvánné intézményvezető
  • Nagy Gusztáv nyelvtanár
  • Nagy István PhD, tanszékvezető egyetemi docens
  • Nagyné Bitter Ilona iskolaigazgató
  • Nagy Róbertné parlamenti titkár
  • Nedeczky Árpád, főállatorvos
  • Nemes Andrásné, kuratóriumi elnök
  • Németh János edző, utánpótlás-vezető
  • Németh Lajos tanszékvezető egyetemi mestertanár
  • Németh Sándor József képzésért felelős vezető
  • Pálinkás Tibor régész, múzeum- és galériaigazgató
  • Pappné Gyulai Katalin tankerület-igazgató
  • Pechan Rudolf ny. hangmérnök, koncertmester
  • Petrás János basszusgitáros, énekes
  • Póczik István családi gazdálkodó
  • Popovics Béla, tanár
  • Popovics Pál, tanár
  • Rácz Antal citeraművész, háziorvos
  • Róka István magánénekes
  • Ruttkay Miklián Gyula Ybl-díjas építész, nyugalmazott főépítész
  • Sárdi Mihály ügyvezető igazgató
  • Sebestyén Gyula kabinetvezető
  • Simon Attila vezérigazgató, egyetemi docens
  • Simon Ferenc Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
  • Szabó Erika könyvtári főtanácsadó
  • Szabó János táncház és művészeti vezető
  • Szentimrey Tamás, meteorológiai fejlesztő
  • Szepes Lászlóné művészettörténész, nyugalmazott képzőművészeti főtanácsos
  • Szigeti Csaba golfedző
  • Szilágyi György igazgató
  • Tarján Mária könyvtárvezető
  • Tárnoki Erzsébet intézményvezető
  • Téglás László iskolaigazgató, tanár
  • Thiesz József egyesületi elnök
  • Tolnai Péter, önkormányzati munkatárs, térségi tanácsnok
  • Tóth István gyűjteményvezető
  • Tóth Kálmán, a ludasszállási kápolna felújítója
  • Török László, ügyvezető igazgató
  • Tringer László golfedző,
  • Ungvölgyi János András igazgató
  • Vareckij Valentin Szergejevics, színművész, rendező
  • Varga Erna, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ és a Horvát Oktatási és Nevelési Intézet magyar kisebbségi oktatásért felelős tanügyi tanácsosa[27]
  • Varga Tibor PhD, tudományos főmunkatárs
  • Vas Lajos számvevő
  • Veréb László, bányafelügyeleti főmérnök
  • Virágvölgyi Márta zenetanár
  • Voigt Erzsébet, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, tudományos tanácsadó
  • Vörös Miklós önkormányzati kabinetvezető
  • Wéber Attila Péterné intézményvezető
  • Zjuszko Vitalij Alekszandrovics, igazgató, főszerkesztő
  • Catalina Zólyomi koreográfus, tanár, rovatvezető, társszerkesztő
  • Zsigmond Richárd, földművelésügyi igazgató
Katonai tagozat
  • Gyenei Zoltán rendőr alezredes

2012

2012-ben a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetések átadására az alábbi alkalmakkal került sor.

Polgári tagozat
  • Avar Gáborné pedagógus, a budapesti Sylvester János Protestáns Gimnázium igazgató-helyettese (KIM, márc. 15.)
  • Bakos János halbiológus, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa (VM, aug. 20.)
  • Bitay Zoltán állatorvos, a Bábolna Rt. nyugalmazott igazgató-főállatorvosa (VM, márc. 15.)
  • Bordás Imre, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet főosztályvezetője (NEFMI, márc. 15.)
  • Cár Anna pedagógus, a Dobronaki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke (KIM, márc. 15.)
  • Csere István pedagógus, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola igazgatójá (NEFMI, márc. 15.)
  • Écsy Gábor római katolikus pap, a budapesti XI. kerületi Magyar Szentek Plébánia plébánosa, a Katolikus Karitasz igazgatója (KIM, márc. 15.)
  • Erdélyszky Zsigmondné nyugalmazott pedagógus (NEFMI, márc. 15.)
  • Frajna Miklós pedagógus, az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Fuxreiter Margit, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Stratégiai Igazgatóság igazgató-helyettese (NEFMI, márc. 15.)
  • Gábor Miklós, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom elnöke (KIM, márc. 15.)
  • Gere György pedagógus, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola nyugalmazott igazgatója (KIM, márc. 15.)
  • Giber Vilmos pedagógus, a kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium igazgatója (BM, aug. 20.)
  • Gönczy Sándor közoktatási szakember, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Eszenyi Alapszervezetének elnöke (Ungvár, márc. 15.)
  • Piotr Guział, Varsó Ursynów kerületének polgármestere[37]
  • Gyene István, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára (NEFMI, márc. 15.)
  • Harangi Ferenc András orvos, a szekszárdi Balassa János Kórház osztályvezető főorvosa (NEFMI, márc. 15.)
  • Hartmann József pedagógus, az oroszlányi Ságvári Endre Általános Iskola igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Horkay Sámuel pedagógus, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára (Ungvár, márc. 15.)
  • Hornyánszkyné Becht Erika zenetanár, a Budapest II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskola zongoratanára (NEFMI, márc. 15.)
  • Horváth Béla vízépítő mérnök, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese (BM, aug. 20.)
  • Horváth Péter Kornélné, a Budai Klub Galéria igazgatója (KIM, márc. 15.)
  • Juhász József pedagógus, a debreceni Váci Mihály Középiskolai Kollégium nyugalmazott igazgatója
  • Juhász Zoltán népzenegyűjtő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az Óbudai Népzenei Iskola tanára (VM, márc. 15.)
  • Káldy János növényvédelmi szakember, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója (VM, márc. 15.)
  • Karamán József agrokémikus, a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság nyugalmazott igazgatója (VM, márc. 15.)
  • Kása Béla fotográfus[38]
  • Kerekesné Steindl Zsuzsanna köztisztviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály főosztályvezető-helyettese (VM, márc. 15.)
  • Kiss Albert, a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Kószó Péter csecsemő- és gyerekgyógyász, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere (KIM, márc. 15.)
  • Kovács Csaba hajózási szakember, a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület vezérigazgatója (NFM, márc. 15.)
  • Kovács Tibor pedagógus, a Budapest XV. kerületi Károly Róbert Általános Iskola igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Laurinyecz Mihály római katolikus pap, orosházi plébános (KIM, márc. 15.)
  • Madarassy István ötvös- és szobrászművész (NEFMI, márc. 15.)
  • Maulné Tóth Csilla Klára köztisztviselő, Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala humánpolitikai főosztályvezetője (BM, aug. 20.)
  • Milován Jolán, a Nagyszőlősi Járási Tanács Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ukrajnai Magyar Párt frakciójának vezetője (Ungvár, márc. 15.)
  • Molnár Béla József római katolikus pap, a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébánia plébánosa (KIM, márc. 15.)
  • Nagy Györgyné pedagógus, a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Nagy Irma rendvédelmi tisztviselő, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság titkárságvezetője (BM, aug. 20.)
  • Władysław Nagórny, a Gdański Magyar-Lengyel Baráti Társaság elnöke, Gdańsk Város Önkormányzatának főosztályvezetője[39]
  • Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Perlaki Róbert díszlettervező, a Veszprémi Petőfi Színház szcenikusa (KIM, márc. 15.)
  • Radics Jenőné ny. tanár, a Magyar Média- és Információs Központ Irodalmi Bizottság vezetőjének (Bécs, Magyar Nagykövetség)[40]
  • Ribár János evangélikus lelkész, az Orosházi Evangélikus Egyházközösség igazgató-lelkésze (KIM, márc. 15.)
  • Schnaider Lászlóné, az Osztrák–Magyar Tudományos és Oktatási Akcióprogram Alapítvány ügyvezető igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Schütz Nándor agrárdiplomata, a Vidékfejlesztési Minisztérium nyugalmazott szakmai főtanácsadója (VM, márc. 15.)
  • Sirkó László színművész, a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja (KIM, márc. 15.)
  • Szabó Gyula pedagógus, a debreceni Epreskerti Általános Iskola igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Szervánszky József László cukrász, a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tulajdonosa (VM, márc. 15.)
  • Szörényi Zoltán pedagógus, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Tar Károlyné, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója (NEFMI, márc. 15.)
  • Vámosi Oszkár hulladékgazdálkodási szakember, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője (VM, márc. 15.)
  • Varga József hulladékgazdálkodási szakember, az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. ügyvezetője (VM, márc. 15.)
Katonai tagozat
  • Hegedűs Zsolt Béla, büntetés-végrehajtási alezredes, a Szegedi Fegyház és Börtön osztályvezetője (BM, aug. 20.)[41]
  • Balogh Erika színművésznő
  • Birtalan Judit karnagy
  • Bogó Ágnes ügyvezető igazgató
  • Bokor László Lajos iskolaigazgató
  • B. Szűcs Istvánné nyugalmazott pedagógus, néptáncegyüttes alapító, művészeti vezető
  • Csiszár Ákos lelkipásztor, tiszteletbeli esperes
  • Doór Róbert nagybőgőművész, óraadó tanár
  • Ember Sándor iskolaigazgató
  • Ertl Pálné nyugalmazott pedagógus
  • Garai György iskola- és óvodaigazgató
  • Gaskó Béla főmuzeológus, természettudományi osztályvezető
  • Gazda István esperes
  • Göőz István Ignác iskolaigazgató
  • Janaki Stanislavov Hadijev osztályvezető főorvos
  • Kádár Zoltán nyugalmazott osztályvezető szülész főorvos
  • Klein Imre nyugalmazott iskolaigazgató
  • Klieber József címzetes apát
  • Lázár Tibor iskolaigazgató
  • Leányfalusi Vilmos orgonaművész, karnagy, kanonok
  • Legeza László egyetemi docens
  • Lukács József népzenegyűjtő, zenész, üzletember
  • Molnár Istvánné iskolaigazgató
  • ifj. Palcsó Sándor
  • Patakiné Barkóczy Ildikó gyógypedagógus, iskolaigazgató
  • Peleiné Vesza Judit nyugalmazott iskolaigazgató
  • Petróczi Gábor iskolaigazgató
  • Pintér Antal érsebész, műtővezető főorvos
  • Rainer Ferencné iskolaigazgató
  • Richter Flórián cirkuszművész, lovasakrobata
  • Szilasi Alex zongoraművész, tanársegéd
  • Szilágyi Sándor osztályvezető főorvos
  • Takács Tamás lelkész
  • Varga János plébános, főesperes
  • Varga László plébános
  • Vargáné Csigás Erzsébet gyógypedagógus, intézményegység-vezető
  • Vértesaljai László jezsuita szerzetes

2011

Polgári tagozat
  • Bakos Piroska, az EU elnökség magyarországi szóvivője[42]
  • Csonka Péter, az Európai Bizottság Igazságügyi Főigazgatóság tanácsadója[43]
  • Czombos Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium EU Jogi Főosztály vezetője[43]
  • Farkas Edit Erzsébet Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala aljegyzője[44]
  • Galabáts Zoltán, vízépítő mérnök, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettes főmérnöke[45]
  • Garai Borbála, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete igazságügyi szakdiplomatája[43]
  • Görömbei Sára Borbála, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormány-főtanácsadója[43]
  • Hajdu Márton, az EU elnökség brüsszeli társszóvivője[42]
  • Herkely György Endre Mezőkövesd Város nyugalmazott polgármestere[44]
  • Hodobay-Böröcz András, földmérő mérnök, a Vidékfejlesztési Minisztérium nyugalmazott osztályvezetője, a Geodézia és Kartográfia c. folyóirat szerkesztője[45]
  • Huszár János nyugalmazott pedagógus, helytörténész[44]
  • Izsák Gyula agrármérnök, a Tolna Megyei Kormányhivatal nyugalmazott osztályvezetője[45]
  • Jeney Petra, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztály vezetője[43]
  • Kertész Ágnes, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete I. titkára, a Jogi Szolgálat vezetője[43]
  • Klebercz Nóra, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztály jogi szakreferense[43]
  • Magyariné Nagy Edit, a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára[44]
  • Markovits Ferenc szájsebész, a Studio Medico Dentistico di Ferenc vezetője[46]
  • Mátrai Zsuzsanna, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete bővítésért felelős szakdiplomatája[42]
  • Polner Gergely, az EU elnökség brüsszeli társszóvivője[42]
  • Kamran Hasanov Ralfried-ogli, az Azerbajdzsáni Elnöki Apparátus egészségügyi főtanácsadója[47]
  • Podmaniczky Gábor, agrármérnök, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága igazgatója[45]
  • Rácz Károly, agrármérnök, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete elnöke[45]
  • Rózsa György, az 56-os Szövetség Országos Etikai Bizottsága elnöke[48]
  • Stelbaczky Tibor, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete szakdiplomatája, Mertens-diplomata[42]
  • Styop Ferencné, az 56-os Szövetség országos alelnöke[48]
  • Székely Kornél[48]
  • Széll Endre agrármérnök, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. nyugalmazott tudományos osztályvezetője[45]
  • Szirányi Pál, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete II. titkára, igazságügyi tanácsos[43]
  • Szlovák Sándor nyugalmazott középiskolai tanár[44]
  • id. Szobi Géza sakk- és pékmester[48]
  • Szőcs Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztály jogi szakreferense, szakmai főtanácsadója[43]
  • D. Szűcs Lászlóné, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége 56-os Tagozat és Pest Megyei irodavezetője[48]
  • Tarján Gábor, a történelemtudomány kandidátusa, a Rendőrtiszti Főiskola főiskolai docense[44]
  • Tarpataki Tamás, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete szakdiplomatája, a Külső és Belső Halászati Munkacsoport vezetője[49]
  • Torda Eszter, a Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadója[42]
  • Tóth József nyugalmazott belgyógyász szakorvos[50]
  • Tóth Sándor, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Összhaderőnemi Tervezési és Koordinációs Főnökség főelőadója[51]
  • Varga Antal, az Országos takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője[52]
  • Varga Julianna, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nemzetközi és oktatási igazgatója[52]
  • Vass Ferencné, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Továbbképzési és Rehabilitációs Központja igazgató-helyettese[44]
  • Zahora Mihály, az 56-os Szövetség Budapest V. kerületi elnöke[48]
  • Zalai Csaba, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete szakdiplomatája, Antici-diplomata[42]
  • Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztály referense, az ECOFIN csoport vezetője[53]
Katonai tagozat
  • Andor László rendőr alezredes, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola titkárságvezetője[44]
  • Bajkán Ibolya Katalin rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetője[44]
  • Csanádiné Vörös Judit rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda Általános és Gazdasági Szervek, Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdasági Bűnözés Elleni Osztály osztályvezetője[44]
  • Góra Zoltán tűzoltó ezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója[44]
  • Kalapos István Gyula rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője[44]
  • Kiss Ferenc rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Köztársasági Őrezred Személyvédelmi Főosztály, Személy- és Rendezvénybiztosító Szolgálat főosztályvezető-helyettese[44]
  • Klamár István nyugalmazott rendőr ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatala hivatalvezetője[44]
  • Kovács Endre nyugalmazott rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nyugalmazott főosztályvezetője[44]
  • Kovács Ferenc tűzoltó ezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója[44]
  • Kovács István rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatóság Közgazdasági Főosztály főosztályvezetője[44]
  • Pál István ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal Vezérigazgatóság vezérigazgató-helyettese[51]
  • Papp Antal Zoltán nyugalmazott polgári védelmi alezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hivatala Igazgatási Főosztály főosztályvezetője[44]
  • Rácz Mihály alezredes, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Vezető szervek, Személyügyi Főnökség személyügyi főnöke[51]
  • Takács Árpád polgári védelmi ezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója[44]
2011. október 23.[54]
  • Csonka Péter, az Európai Bizottság Igazságügyi Főigazgatóság tanácsadója
  • Czombos Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium EU Jogi Főosztály vezetője
  • Garai Borbála, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete igazságügyi szakdiplomatája
  • Görömbei Sára Borbála, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormány-főtanácsadója
  • Jeney Petra, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztály vezetője
  • Kertész Ágnes, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete I. titkárának, a Jogi Szolgálat vezetője
  • Klebercz Nóra, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztály jogi szakreferense
  • Szirányi Pál, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete II. titkára, igazságügyi tanácsos
  • Szőcs Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztály jogi szakreferense, szakmai főtanácsadó[55]
  • Tarpataki Tamás, a Magyar Köztársaság Európai Unió brüsszeli Állandó Képviselete mezőgazdasági szakdiplomatája
2011. augusztus 20.[56]
2011. március[57]
  • Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet megbízott főigazgatója
  • Deák László, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola igazgatója
  • Farkas Beáta, a Szegedi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi docense
  • Guttmann Miklós, a Nyugat-magyarországi Egyetem főiskolai tanára
  • Horváth Miklós, a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója, az Önálló Labdarúgó Utánpótlás-nevelő Egyesület társadalmi elnöke
  • Karikó-Tóth Tibor, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatója
  • Kétyi Iván, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa
  • Lángi József festő-restaurátor
  • Le Xuan Giang műfordító, a Vietnámi Írószövetség főmunkatársa
  • Szappanos Józsefné, a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola igazgatója
  • Englert Dezső, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága megyei főmérnöke
  • Györfi Sándor, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
  • Marjay Gyula, a Geodéziai és Térképészeti Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese
  • Marosfi Györgyné, az Univer Product Zrt. vezérigazgató-helyettese
  • Pálffy Dezső mezőgazdasági szakmérnöknek, ny. c. egyetemi docens
  • Spiegl János erdőmérnök, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság igazgatója
  • Szabó Tamás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal megyei igazgató főállatorvosa
  • Urbán Gábor festőművész
  • Váry József nyugalmazott közgazdász
  • Zolnai Mária, a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkár Titkársága titkárságvezetője.
  • Bordás Sándor, NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság főigazgató-helyettes

2010. október 23.

[58]

  • Béres Györgyné, a II. kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium mentor tanára
  • Brückner Huba, a Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság vezetője
  • Egedy Gergely, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető, egyetemi tanár
  • Hadzsikosztova Gabriella, a Bolgár Művelődési és Kulturális Nonprofit Kft. színházművészeti vezetője
  • Karikó Teréz, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt Ferenc-díjas magánénekese, énekmester
  • Laurencz László kézilabda-mesteredző
  • Mády Ferenc, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika ortopéd, traumatológus és kézsebész szakorvosa
  • Mezey Béla, a Magyar Állami Operaház fotóművésze
  • Nemes Zoltán, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára
  • Nemesné Antal Magdolna, a III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatóhelyettese
  • P. Tóth Béláné, a Szentendrei Református Gimnázium nyugalmazott igazgatója
  • Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanára
  • Simon László, az ELTE professor emeritus
  • Szelényi Géza, a veszprémi Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola igazgatója

2010

  • Bedő Ildikó, a letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola igazgatója,
  • Benke József, a Pécsi Tudományegyetem Orvostörténeti Múzeum nyugalmazott igazgatója
  • Besenyei János, a Tiszanána-Kömlő Általános Iskola és Óvoda Kömlő Tagiskolája igazgatója
  • Békési Mihály, a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium tagintézmény-vezetője
  • Bertalan Péter, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense
  • Béres Károly, országos alapfokú művészetoktatási és tanügyigazgatási szakértő
  • Bicsák Miklós, kézműves, könyvkötő mester
  • Bierbauer Imre, a Bábolnai Általános Iskola címzetes igazgatója
  • Bodor Sándorné, a kecskeméti Katona József Színház művészeti titkára
  • Csabay Katalin, a Beszédvizsgáló Országos Szakértői Bizottság igazgatója
  • Csík János, előadóművész, a Csík Zenekar vezetője
  • Deák Zsuzsanna, grafikusművész
  • Demeter Anna, az Oktatási Hivatal Dél-Alföldi Regionális Igazgatóság referense
  • Dezső Marianna, a tatabányai Erkel Ferenc Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Döme István, a Magyar Állami Operaház főügyelője
  • Farkas Róbert, hegedűművész, a Budapest Bár Zenekar vezetője
  • Gúth Ferenc, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola igazgatója
  • Hajnal Mihály, festő- és grafikusművész
  • Halász Károly, nagykanizsai lakatosmester, a Zalai Kézműves Kamara elnöke
  • Hlatky Sándor, a Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató-helyettese, őrségparancsnok
  • Jakabné Muity Mária, zenetanár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének titkára, az Országos Zenepedagógus Tagozat elnöke
  • Kajáry Ildikó, a VIII. ker.-i Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola igazgatója
  • Katona Márta, a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium igazgatója
  • Kerekes László, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nyugalmazott főosztályvezető-helyettese
  • Korsoveczkiné Balló Erzsébet, a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola igazgatója
  • Kovács József Attila, a Nyugat-magyarországi Egyetem főiskolai tanára
  • Kovács Gyuláné, a somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény főigazgatója
  • Lángné Bakallár Imola, a Soroksár Önkormányzat sajtó- protokoll referense
  • Lénárt Györgyné, a miskolci Martin János Szakképző Iskola igazgatója
  • Lindenbergerné Kardos Erzsébet, a Szent István Egyetem főiskolai docense
  • Magda Róbert, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola tanszékvezető egyetemi docense
  • Márkus Tibor, jazz-zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, a Magyar Jazz Szövetség elnöke
  • Márkusné Gábor Ildikó, a IX. ker.-i Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola igazgatója
  • Molnár Ferenc, a Madách Színház táncművésze, koreográfus
  • Nagy Gábor , Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi docense
  • Nádassy Lászlóné Karres Magdolna, a Miskolci Egyetem főiskolai docense
  • Nógrádi Tóth István, előadóművész, a Magyarnótaszerzők és Énekesek Egyesülete elnöke
  • Ócsai Erzsébet, a VII. kerületi Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola igazgató-helyettese
  • Oporné Fodor Mária, az V. kerületi Veres Pálné Gimnázium igazgatója
  • Papp István Ferencné, a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola igazgatója
  • Petrovics Józsefné, a Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa Mikrotérségi Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Művészetoktatási Intézmény, Gimnázium és Szakiskola főigazgatója
  • Rády Ferenc, festőművész, restaurátor
  • Reőthy Ferenc, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója
  • Strauszné Könözsi Vera, a százhalombattai Szent István Egyházi Kórus karnagya
  • Suba Ferenc, a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium nyugalmazott tanára
  • Szalai Zsolt János, a Ruttkai Éva Színház igazgatója
  • Szűcsné Sziklai Éva, a mezőberényi Petőfi Sándor Művelődési Központ volt igazgatójának,
  • Tordai Tiborné, a nyírteleki Általános Művelődési Központ vezetője
  • Tornavölgyi István, az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ igazgatója
  • Tóthné Csorba Mária, a miskolci Avastetői Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Vajda István, a Nógrád Megyei Múzeumszervezet Bányászati Kiállítóhely múzeumvezetője
  • Varga Béla, a Veszprémi Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója
  • Varga Ferencné, a miskolci 10. számú Petőfi Sándor Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola igazgatója
  • Vass Levente, urológus[59]
  • Vaszilkó Tiborné, a sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Vizkeletei Józsefné, a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium nyugalmazott tanára
  • Vona Tibor, az Experidance - Román Sándor Tánctársulat ügyvezető igazgatója

2009

Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Közlönyben megjelent kitüntetettek névsora:[60]

  • Alföldy Mari, műfordító
  • Árgyelán György, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége tanácsosa,
  • Dombi Károly, a CHN magyar nyelvű rádióműsor szerkesztője
  • Immaculata Pannone, az Olasz Köztársaság Külügyminisztériuma tanácsosa
  • Johannes A. Hoogeveen, a Karmel International Alapítvány elnöke
  • Kay A. King, az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza Inter-Parlamentáris Kapcsolatok Hivatala igazgatója
  • Ruppert József, a Piarista Rend generálisának asszisztense
  • Szecsei Mihály, közgazdász
  • Udvarhelyi Tivadar János, a hollandiai Szent István Alapítvány alapítója és elnöke
  • Vörös Katalin, a kalifornai Berkeley Egyetem Elektrotechnikai és Számítástechnikai Kutatóközpont vezető kutatója
  • Csató Zsuzsanna, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal esélyegyenlőségi szakreferense
  • Sápiné Lovász Irén, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Szervezési és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya főosztályvezetője
  • Zsótér Antal, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás igazgatója
  • Csajbók Ernő, a hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet osztályvezető-főorvosa
  • Kovács András, a Szent János Kórház és Észak-Budai Egyesített Kórházai Urulógiai Osztály osztályvezető főorvosa
  • Soós Kálmán, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém megyei Kirendeltsége, kirendeltség-vezetője
  • Nahalkó József alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség Anyag-technikai és Közlekedési Igazgatóság Harcvezetési Rendszerek Osztálya kiemelt főtisztje
  • Hangya Kálmán, az Igazgatási és Rendészeti Minisztérium Rendészeti Szakállamtitkárság Rendészeti-igazgatási Főosztálya főosztályvezető-helyettese
  • Mérey Gyuláné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság csoportvezetője
  • Szép Lajosné, a Legfelsőbb Bíróság tisztviselője
  • Vágó Ilona, a Szabolcs-Szatmár-Beregei Megyei Bíróság csoportvezetője
  • Gáspár Kálmán, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagja
  • Pataky Zsuzsanna, a Miniszterelnöki Hivatal állampolgári szakreferense

Augusztus 20-án az oktatási és kulturális miniszter adta át:[61]

  • Ács Katalin, a Budai Középiskola igazgatójának,
  • Balogh József klarinétművésznek,
  • Brazzorottó Jenőné, a XV. kerületi Száraznád Nevelési-Oktatási Központ elnök-igazgatójának,
  • Cravero Róbert, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház gazdasági szaktanácsadójának,
  • Czupy Éva, a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom Pax Romana nyugati tagozata elnökségi tagjának,
  • Csige József, a hajdúdorogi Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola címzetes igazgatójának,
  • Debreczeni János szövőnek, népi iparművésznek,
  • Fekete János, a X. kerületi Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának,
  • Fincza Erika, a Pesti Magyar Színház koreográfusának,
  • Galó Miklós, a Nyíregyházi Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárának, hallgatói adminisztrációs és képzésszervezési főosztályvezetőnek,
  • Hartung Sándor festőművésznek,
  • Herskovits Mária, az MTA Pszichológiai Intézete nyugalmazott tudományos kutatójának, a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnökének,
  • Horti Andrásné, a XIII. kerületi Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola igazgatójának,
  • Kardos József, a Sziget Kulturális Menedzseriroda volt programigazgatójának,
  • Káldi Gyula, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakreferensének,
  • Kiss Attila, az Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárának,
  • Kovács József, a Belvárosi Színház igazgatójának,
  • Kozák György, a Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának,
  • Mayer Miklósné Nádasi Mária, az ELTE egyetemi tanárának,
  • Mózes Tamás, a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola igazgatójának,
  • Mucsi László, a Szegedi Tudományegyetem dékán-helyettesének, egyetemi docensnek,
  • Pálné Horváth Mária, a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának,
  • Picard Vilmos nyugalmazott artistaművésznek,
  • Réti Gáborné, a balkányi Szabolcs Vezér Oktatási Központ igazgatójának,
  • Rogács László, a Budapesti Operettszínház koreográfusának, a Musical Együttes vezetőjének,
  • Sasvári Ákos, a X. kerületi Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának,
  • Somsák László, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának,
  • Szende István, a Budapesti Kamaraszínház Kht. orvosának,
  • Szolga István, a Szabad Tér Színház Kht. műszaki igazgatójának,
  • Torkos Kornél, az ELTE egyetemi docensének,
  • Tóth Péter, az MTA nyugalmazott épületberuházási osztályvezetőjének,
  • V. Kiss József, a Terézvárosi Középfokú Kollégium igazgatójának,
  • Zalainé Kovács Éva, a Budapesti Corvinus Egyetem Entz Ferenc Könyvtára és Levéltára nyugalmazott könyvtárigazgatójának,
  • Zőlde Józsefné, a XIV. kerületi Jókai Mór Általános Iskola igazgatójának.

2008

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter által augusztus 20. alkalmából a budapesti Hagyományok Házában átadott kitüntetések:[63]

  • Bánhidy Péter, a Heves Megyei Vízmű Zrt. vezérigazgatója,
  • Felbermann Tamás, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki-igazgatóhelyettes főmérnöke,
  • Kumánovics György, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki-igazgatóhelyettese,
  • Temesi Géza főosztályvezető-helyettes, a KvVM Nemzeti parki és tájvédelmi főosztálya munkatársa.

2007

2006

[64]

  • Fritz József, matematikus, akadémikus
  • Nagy Béla, hegedűművész, a Magyar Állami Operaház tagja, a Failoni Kamarazenekar megalapítója és koncertmestere
  • Modláné Görgényi Ildikó, mérnök, tanár a Nemzeti Szakképzési Intézet szolgáltatási és koordinációs főigazgató-helyettese
  • Mali István, klarinétművész, a Magyar Állami Operaház zenekari igazgatója

2005

2004

  • Faragó Tibor, a Környezetvédelmi Minisztérium EU és Nemzetközi Főcsoportjának vezetője
  • Farkas Pál, szobrászművész
  • Marketti Judit, igazgató (Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete, Bázakerettye)
  • Mága Zoltán, hegedűművész
  • Muray Róbert, grafikus-festőművész
  • Nyári Gyula, fotóművész
  • Varga János magyar állatorvos, mikrobiológus, járványügyi szakértő, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Varga Levente, Ybl Miklós- és Kossuth-díjas magyar építész
Augusztus 20-án:[66]
  • Horváth Tibor, az Eszterházy Károly Főiskola Tanulmányi Információs Központja igazgatója
  • Kovácsné Papp Mária, a budapesti Raoul Wallenberg Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatója
  • Köpeczi Bócz Tamás, az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága főigazgató-helyettese
  • Menyhért Zoltán, a Szent István Egyetem egyetemi tanára
  • Papp Zsigmond, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem főiskolai docense
  • Rathmann János, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, a filozófiatudomány doktora
  • Zelles Tivadar, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára, dékán

2003

[67]

  • Balaton Gyula, az Oktatási Minisztérium nyugalmazott főmunkatársa
  • Bálintné Szendrei Mária, matematikus, akadémikus
  • Bencze Lajos, a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatója
  • Béres Jenő, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója
  • Bodor Ferencné, a budapesti Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója
  • Born Miklós, koreográfus
  • Breuer Tiborné szociális munkás
  • Czédli Gábor, matematikus, akadémikus
  • Fejérváry Gézáné, a budapesti Dugonics András Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott tanára
  • Kakuk György, a Debreceni Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikája igazgatója, egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa
  • Kőhalmy Tamás erdőmérnök, egyetemi tanár
  • Kőpatakiné Mészáros Mária, az Országos Közoktatási Intézet Promram és Tantervfejlesztési Központ igazgató-helyettese
  • Lengyel Róbertné, a vámospércsi Általános Iskola igazgatója
  • Mezei Lajosné, az egri Mlinkó István Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon igazgatója
  • Mészáros Judit, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara főigazgatója, főiskolai tanár
  • Novák Mihály, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a kémiai tudomány doktora
  • Reischl Gábor, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kara tanszékvezető főiskolai tanára
  • Sári Jánosné, a budapesti Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója
  • Somogyi István, a budapesti Magyar Hajózási Szakközépiskola igazgatója
  • Szabó József, matematikus
  • Szenes György, a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola igazgatója
  • Tamás Zoltánné, a nagyszentjánosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója
  • Tóthné Fábián Eszter, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense, az állam- és jogtudomány kandidátusa
  • Varga Csaba filmrendező

2002

[68]

  • Csatári Bálint, magyar geográfus, egyetemi oktató, a Nagyalföld társadalmi földrajzának kutatója
  • Deák Edit, a Duna Televízió osztályvezetője
  • Heindl Péter,a Collegium Martineum Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium igazgatója
  • Hrubi Gábor, az oroszlányi Lengyel József Gimnázium igazgatója
  • Parnó László, a Magyar Országgyűlés Főtitkári Hivatala címzetes főmunkatársa, a terembiztos szolgálat vezetője
  • Sárvári Attila, Cötkény Térségfejlesztő Szövetség (Mezőcsát) vidékfejlesztési referensének[69][70]
  • Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas művész, a Képzőművészeti Egyetem docense, a hazai képzőművészeti életben betöltött sokszínű tevékenységéért,
  • Csincsek Réka, a Filharmónia Budapest Kht. műsorszerkesztője, a hangversenyszervezésben eltöltött 35 évi kiemelkedő, elkötelezett munkájáért,
  • Deák Sándor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gazdasági igazgatója, a könyvtárbővítés és rekonstrukciós programban végzett tevékenységéért,
  • Erdélyi Tibor, nyugalmazott koreográfus, művészeti vezető, a Vadrózsák Táncegyüttesben végzett kiemelkedő művészi munkája elismeréséül, 70. születésnapja alkalmából,
  • Gáspár János, nyugalmazott közművelődési felügyelő, Ajka város kulturális életében több évtizeden át nyújtott kimagasló munkájáért,
  • Hadik Gyula, szobrászművész, kisplasztikái és portrésorozatok művészi megformálásáért, köztéri műalkotásaiért,
  • Hajdi Józsefné, hagyományőrző, Veresegyháza népi hagyományai ápolásáért,
  • Hertay Mária, festő- és grafikusművész, több évtizedes művészi munkája elismeréséül,
  • Huszár Klára, Erkel Ferenc-díjas Érdemes Művész, több évtizedes rendező-dramaturgi életútja elismeréseként,
  • Jezerniczky Sándor, Liszt Ferenc-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa kimagasló művészi tevékenysége elismeréséül,
  • Jónás Mátyás, a Rajkó Zenekar alapító prímásaként végzett érdemei elismeréseként,
  • Józsa Lajos szobrászművész, az életből merített szereplők hiteles, természetességet tükröző ábrázolásáért,
  • Kocsis Imre, Munkácsy Mihály- díjas művésztanár, a grafikaművészet továbbnemesítésében, az eljövendő művészgenerációk kinevelésében kifejtett kimagasló, példamutató tevékenysége elismeréseként,
  • Lendvai Csécsi Jenő, több évtizedes kiemelkedő prímási tevékenységéért,
  • Lantos Györgyi és Máthé István, szobrászművész házaspár, kiemelkedő művészi tevékenységük elismeréseként, 50. születésnapjuk alkalmából,
  • Magyar László, a Katona József Színház művészeti titkára, áldozatos munkája elismeréséül,
  • Mácsai István, kétszeres Munkácsy Mihály-díjas festőművész, gazdag művészi életútja elismeréséül, 80 születésnapja alkalmából,
  • Mező Márta, a Magyar Állami Operaház szólamvezető csellóművésze, több évtizedes munkája elismeréséül,
  • Molnár Gergely, „varázslatos,” élményt nyújtó bűvészi tevékenységéért, a bűvészgeneráció neveléséért,
  • Móna Ilona, nyugalmazott zenei könyvtáros, gazdag tudományos, pedagógiai és könyvtári tevékenysége elismeréséül,
  • Orlóczi Béla, az Artistaművészek Szakszervezete szakmai titkára, az artistaművészek szakmai képviseletéért,
  • Péterffy Attila, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, 30 éves színházi, színházalapítói tevékenysége elismeréséül,
  • Puka Károly, vezető prímás, a cigányzene nemzetközi megismertetéséért tett magasszíntű tevékenységéért,
  • Sáray László, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár könyvtárvezetője, 30 éven át tartó lelkiismeretes, következetes munkája elismeréséül,
  • Seres János, festőművész, művészi táblakép komponáló művészi tevékenységéért,
  • Schlier Lujza, a tápiószelei Blaskovich Múzeum tárlatvezetője, 50 éves példaértékű, szellemi és tárgyi örökséget őrző múzeumi szolgálatáért,
  • Semmelweis Tibor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Tagozat elnöke, rézfúvós mester-hangszerész, a magyar-olasz zenei kapcsolatokban végzett kiemelkedő munkájáért, valamint a fiatal hangszerész-generáció neveléséért,
  • Szilágyi Péter, a berettyóújfalui Városi Zeneiskola igazgató-karnagya, a hazai és nemzetközi hírnevű Ifjúsági Fúvószenekar karmestereként 25 éve tartó kimagasló, művészi és tanári munkájáért,
  • Szekeres István grafikusművész, kiemelkedő tervező grafikusi szakmai életművéért,
  • Sziki Károly, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a felnőtt és gyermek bábszínház létrehozásában nyújtott áldozatos, kiemelkedő tevékenységéért,
  • Szilárd Klára festő- és szobrászművésznő, rangos magyar és egyetemes jelentőségű művészi munkássága és emberi értékei elismeréséül,
  • Türányi Zsuzsa, a Szabad Tér Színház művészeti főtitkára, kimagasló művészeti-szervező munkája elismeréséül,
  • Varjasi Tamás képzőművész, a kortárs képzőművészetben elért hazai- és külföldi sikereiért,
  • Zempléniné Csánky Emília, a Magyar Állami Operaház oboaművész-szólamvezetője, kiemelkedő művészi munkájáért.

2001

[71]

  • dr. Bajza Józsefné dr. Szinyei Merse Anna, a Magyar Nemzeti Galéria XIX-XX. Századi Gyűjteménye főmuzeológus-főtanácsosa
  • Bak Jolán, a Fertődi Esterházy Kastélymúzeum címzetes igazgatója
  • Búza Barna szobrászművész
  • Gavlik István, a Kossuth Szövetség elnöke
  • Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművész
  • Horváth Imre, a Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat irodavezetője
  • Koltay Gergely zeneszerző
  • Laczus Gézáné, a szobi Börzsöny Múzeum vezetője
  • Madarász Katalin előadóművész, népdal- és nótaénekes
  • Mohai Gábor, a Magyar Televízió bemondója
  • Nemes Lajos budapesti nyugalmazott pedagógus
  • Ökrös Oszkár, cimbalomművész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólistája
  • Palócz László Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész
  • Pap Pál, a varsói Magyar Kulturális Intézet nyugalmazott igazgatója
  • dr. Scher Tiborné Sík Olga, a kőbányai Művészeti Szakiskola művésztanára
  • dr. Tóthpál József, a Veszprémi Egyetem művelődéskutatója, tudományos főmunkatársa
  • Valcz Gyuláné, a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasy Ferenc Gimnázium igazgatója
  • Varasdy Emmi, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, zongoraművész-korrepetitor
  • Vasadi Péter József Attila-díjas költő, esszéíró
  • Virágos Mihály Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Debreceni Csokonai Színház örökös tagja
  • Windisch István könyvkiadó, iskolaalapító

2000

1999

  • Pék Pál magyar költő, irodalomkritikus, tanár

1998

  • Bujáky Miklós matematika-fizika szakos tanár, a Pápai Református Gimnázium újjáalapító igazgatója
  • Farkas Péterné a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal főosztályvezetője
  • Félegyházy - Megyesy Ágoston, Villamosmérnök és tanár a Corvin Mátyás Szki igazgató
  • Fogarasi József, főiskolai docens (Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar, Alkotmányjogi Tanszék)
  • Földi Péter festő, főiskolai tanár
  • Kaán Zsuzsa magyar tánctörténész, kritikus, koreográfus
  • Nagyszentpéteri Miklós balettművész
  • Zana József színész
  • Poór Péter előadóművész

1997

1996

1995

  • Mikulás Ferenc, magyar animátor, a magyar animációs kultúra egyik legjelentősebb alakja

1994

Polgári tagozat
  • Árvai Pál, a Vajda Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója[74]
  • Balogh László, festőművész[75]
  • Bandi István, a Rejlő Sándor Textilipari Szakközépiskola igazgatója[74]
  • Bánffy Miklós, Leányvár polgármestere[74]
  • Bangó Margit, magyar roma előadóművész[76]
  • Bárány László, nemzeti ellenálló (1945–1956)[77]
  • Barcs Aladár, a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal irodavezetője[78]
  • Bartl József, festőművész[75]
  • Becze Gábor, a Kaláka Együttes tagja[74]
  • Benedeki Erzsébet, a Prágai Magyar Kulturális Központ munkatársa[76]
  • Berecz Andrásné, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola nyugalmazott igazgatója[74]
  • Bereczki András, Mindszent polgármestere[78]
  • Bereznai Katalin, a Békéscsabai Arany János Középiskola Kollégium gazdasági vezetője[74]
  • Berki Erzsébet, a Mozgásjavító Általános Iskola tanára[75]
  • Breuer Ottó, a Nemzeti Színház főügyelője[75]
  • Buda Ernő, nyugdíjas[75]
  • Cseh Béla, az Eötvös József Tanítóképző Főiskola Bezerédj Utcai Gyakorló Általános Iskolájának igazgatója[74]
  • Csehi Ferenc, a Sárospataki Zeneiskola igazgatója[74]
  • Csipka Lászlóné, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium nyugalmazott. köztisztviselője[74]
  • Csobán Péterné, a debreceni Kézműves Iskola és Diákotthon igazgatója[79]
  • Csóti Jenő, Letenye Polgármesteri Hivatal jegyzője[74]
  • Demeter László, Szarvas polgármestere[75]
  • Dénes Anna Szeréna, szerzetes nővér[77]
  • Dobó Attila, a 12. Számú Ipari és Kereskedelmi Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatóhelyettese[76]
  • Dörögdy Miklós, a Budapest Bábszínház színművésze[74]
  • Ekk Valéria, a Magyar Országos Levéltár pénzügyi osztályvezetője[78]
  • Esterházy Mátyás, műfordító, nyugalmazott olvasószerkesztő[78]
  • Fekete József[74]
  • Feketű József, a szegedi Magyar Cserkészszövetség főtitkára[76]
  • Ferencz Miklós, Kozármisleny polgármestere[74]
  • Gábor Imre, nemzeti ellenálló (1945–1956)[77]
  • Gaizler Gyula, a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság elnöke[78]
  • Galambos Jenőné, Feketeerdő polgármestere[74]
  • Gáll Imréné, Bicske Polgármesteri Hivatal jegyzője[74]
  • Gáspár István[74]
  • Görbedi Miklós, a tiszalöki Általános Iskola nyugalmazott tanára[79]
  • Görömbei Andrásné, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese[79]
  • Gryllus Dániel, a Kaláka Együttes tagja[74]
  • Haász István, festőművész[75]
  • Hajdú Mária, Pestszenterzsébet-Soroksár Polgármesteri Hivatal törvényességi főtanácsosa[75]
  • Harmath Istvánné, nyugalmazott tanár[76]
  • Hegedűs Gyula, a baktalórántházi Vári Emil Általános Iskola igazgatója [76]
  • Hernusz Kálmán, a Bakonyi Bauxitbánya Kft. főaknásza[74]
  • Holl Ferenc, az 56-os Szövetség titkára[74]
  • Horváth László, a Diósgyőr-Vasgyári Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanára[76]
  • Horváth Sándor, Rum körjegyzője[75]
  • Horváthné Kőmíves Ágota, a nagysimonyi Általános Iskola tanára[76]
  • Höfler Lajosné, a Bonyhádi 2. Sz. Általános Iskola nyugalmazott tanára[75]
  • Huzella Péter, a Kaláka Együttes tagja[74]
  • Ivánfi Jenő, Kazincbarcika alpolgármestere[75]
  • Iványi Tiborné, budapesti általános iskolai tanár[79]
  • Ivasivka Mátyás, a pécsi Nagy Lajos Ciszterci Gimnázium tanára[76]
  • Jablonkay István, a solymári Helytörténeti Gyűjtemény vezetője[75]
  • Kalmár Sándor, a Tatabányai Energetikai Kft. vájár-bányamentője[74]
  • Kaprinayné Rádi Gizella, a Köztársasági Megbízotti Hivatal Csongrád Megyei Területi Hivatal hivatalvezetője[75]
  • Kelemen László mérnök alezredes Győr, Rába Légvédelmi rakétaezred
  • Kenedi Tiborné, a nagyatádi Állami Zeneiskola hegedű tanszakos tanára[79]
  • Kiss Mária, Budapest XI. kerület alpolgármestere[74]
  • Kolta László, nyugalmazott középiskolai szakfelügyelő[76]
  • Kondás Sándorné, Vadna–Sajógalgóc–Sajóivánka Körjegyzőség körjegyzője[74]
  • Korompay Bertalan, néprajzkutató, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium nyugaémazott tanára[78]
  • Koronka Lajos, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola igazgatója[76]
  • Kovács Györgyné, a Magyar Táncművészeti Főiskola művészeti titkára[75]
  • Kovács János, a miskolci Gépipari Műszaki Középiskola igazgatóhelyettese[76]
  • Kovács László[74]
  • Kovács Péter, Bonyhád jegyzője[75]
  • Körmendi Géza, a tatai Eötvös József Gimnázium nyugalmazott tanára, igazgató[79]
  • Kösztler Zoltán, a POFOSZ Jogügyi Bizottsága vezetője[74]
  • Kun József, nyugalmazott középiskolai tanár[76]
  • Lajos Lászlóné, a Pécsi Köztársasági Megbízott Hivatala osztályvezetője[74]
  • Sz. Lukács Imre, író, újságíró[74]
  • Lukács Tibor[74]
  • Major Attila[74]
  • Maksa Ferenc, a Tápióbicskei Általános Iskola tanára[79]
  • Mandákné Rabóczki Erika, az egri Móra Ferenc Általános Iskola tanára[76]
  • Márton László[74]
  • Máthé Gábor, az Államigazgatási Főiskola általános főigazgató-helyettese[75]
  • Melegh Tibor, nyugalmazott tanár[75]
  • Mladonyiczky Béla szobrász- és éremművész[80]
  • Mohos Endre[74]
  • Móra László, nyugalmazott könyvtáros[78]
  • Mózes Ervin, a KMB Szegedi Hivatal főosztályvezetője, titkárságvezető[74]
  • Nádasi László, nyugalmazott tanár[75]
  • Nagy Ferenc, fafaragó szobrászművész[75]
  • Nagy Imre, Sajóbábony polgármestere[78]
  • Nagy Lajos, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet laborvezetője[75]
  • Nagyné Csapó Margit, Győri Köztársasági Megbízott Hivatala munkatársa[75]
  • Németh József, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum főtanácsosa[78]
  • Németh Rozália, ideg-elme szakápoló nővér[81]
  • Ozsváth Sándor, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola főiskolai adjunktusa, megbízott tanszékvezető[76]
  • Pap János, a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága gazdasági igazgatója[78]
  • Pápa János, a csurgói Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanára[76]
  • Pásztor György[74]
  • Pathó László, az Almásfüzitői Általános Iskola igazgatója[74]
  • Pék József címzetes főtanácsos[75]
  • Pernecker János, a Sárvári Koncz János Zeneiskola igazgatója[74]
  • Péter Imre, Földes polgármestere[74]
  • Pethő Attila István, a Köztársasági Megbízotti Hivatal Békés Megyei Területi Hivatal hivatalvezetője[75]
  • Pintér Lajosné Asbóth Éva, a Köztársasági Megbízott Fejér Megyei Területi Hivatala osztályvezetője[75]
  • Rabek Mihályné[74]
  • Radics Kálmán, a Pécsi Erőmű Rt. vájára[74]
  • Radicsné Drágár Magdolna, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Köztársasági Megbízott Területi Hivatala munkatársa[75]
  • Radványi Balázs, a Kaláka Együttes tagja[74]
  • Rákóczi Péter, a Tarnaleleszi Általános Iskola tanára[74]
  • Rátkay Endre, festőművész[75]
  • Regős Pál, táncművész[74]
  • Rékási József, a pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára[76]
  • Rényi Katalin, tervező grafikusművész[75]
  • Ritterné Vajta Mária, a Balassa János Egészségügyi Gimnázium igazgatóhelyettese[76]
  • Rónai Józsefné, a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanára[75]
  • Roszkosné Török Mária Ágnes, Mezőcsát jegyzője[75]
  • Sallay-Kubowska Etelka, a Varsói Magyar Kulturális Intézet titkárságvezetője[74]
  • Sárközy Zoltán, a debreceni Csokonai Színház színművésze[74]
  • Strenner József, Veszprém város főkertésze[81]
  • Szabadi Edit, a Magyar Állami Operaház magántáncosa[74]
  • Szabó Ajtonyné, a gyöngyösi 7. Sz. Általános Iskola tanára[76]
  • Szakács Zoltánné, a bonyhádi Zeneiskola tanára[75]
  • Szappanos M. Ilona, nyugalmazott szerzetes nővér[75]
  • Szarka Balázs, a kecskeméti UNIVER Szövetkezet elnöke[75]
  • Szászy Sándor, nemzeti ellenálló (1945–1956)[77]
  • Szeghalmi Elemér, újságíró[82]
  • Szekendy Ferenc, a városmajori Jézus Szíve Plébánia káplánja[75]
  • Szemerei Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház főtitkárhelyettese, gazdasági főosztályvezető[74]
  • ifj. Szénási Sándor, hegedűművész, roma közéleti személy[76]
  • Szeniczey Aurél, a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves Megye Köztársasági Megbízott Hivatal osztályvezetője[75]
  • Szikulai Lóránt, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal főtanácsosa[74]
  • Szilágyiné Szentpál Mária, tánckutató[78]
  • Szöllőssy Enikő, szobrász- és éremművész[74]
  • Takács Győző grafikus- és kerámiaművész[80]
  • Tar Ferenc[74]
  • Terebesi Sándor, a Széna Téri Bajtársi Társaság tagja[74]
  • Tihanyi Miklósné Menus Katalin, a Gyöngyöstarjáni Önkormányzati Hivatal hivatalvezető-helyettese[78]
  • Tóbiás Ernőné Takács Mária, Gölle körjegyzője[75]
  • Tombor Tibor, nyugalmazott könyvtáros[78]
  • Tóth József, a Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon tanára, karnagy[75]
  • Új Imre, a debreceni Kölcsey Ferenc Megyei-Városi Művelődési Központ vezető népművelője, tanácsos[74]
  • Vajda Zoltán, a Magyar Rádió főosztályvezető-helyettese[76]
  • Valent Györgyné, a Hajós Alfréd Általános Iskola igazgatója[74]
  • Vállai Béla, a Líra és Lant Kereskedelmi Rt. nyugalmazott tanácsadója[75]
  • Vargacz Mária Krisztina, a szegedi Karolina Elemi Iskola és Gimnázium igazgatója[76]
  • Várhalmi András, a CSILI Művelődési Központ igazgatója[78]
  • Vásárhelyi Gyöngyi, a Mozgásjavító Általános Iskola tanára[75]
  • Végh Andrásné, a Terézvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium tanára[74]
  • Végh Zoltán, általános iskolai tanár[75]
  • Vér Piroska, a HM Központi Honvéd Kórház főorvosa[74]
  • Vermes Győző, Jász-Nagykun-Szolnok–Pest–Nógrád Megye Köztársasági Megbízott Hivatala főtanácsosa[74]
  • Vojtó Ferencné, a TIB Elhurcoltak Bizottságának vezetője[74]
  • Wagner László, a pécsi Hunyadi Mátyás Fiúkollégium igazgatója[76]
  • Zilahi Sándor, egyéni vállalkozó[75]
  • Barabás Béla, Bán István, Bányász Mihály, Császár László, Dégi András, Detre István, Géczi István, Gorka Pál, Gömöri László, Haragh László, Horváth Ferenc, Horváth Károly, Horváth Károly, Jecsmenik Andor, Karácsonyi Mihály, Komjáti János, Kondor Zoltán, Margaritovics Vazul, Molnár János Imre, Nyári Sándor, Pap László, Pék József, Plecskó Mihály, Rajna Tibor, Sándor László, Sárosi István, Schmidt János, Szabó Zoltán, Szigetvári István, Szödényi István, Tálas Géza, Walper Ferenc és Zakar Mihály a Magyar Köztársaság demokratikus átalakulásában végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül[83]
Katonai tagozat
  • Bánfi György, tűzoltó alezredes[81]
  • Baracsi Károly, határőr főhadnagy[74]
  • Barátki János, rendőr főhadnagy[80]
  • Basa Mihály, rendőr törzszászlós[80]
  • Belcsik Pál, tűzoltó törzszászlós[74]
  • Bozzai István, büntetés-végrehajtási százados[75]
  • Czoller Ernő, mérnök alezredes[84]
  • Csányi Sándor, tűzoltó százados[74]
  • Császár Benjamin, rendőr százados[80]
  • Dián József, határőr ezredes[74]
  • Fáber Gyula, alezredes[78]
  • Gruber Nándorné, alezredes[78]
  • Hubert István, alezredes[78]
  • Kékesi Sándor, t. őrnagy[78]
  • Kelemen László, alezredes[78]
  • Kiss István, határőr alezredes[74]
  • Kovács Lajos, rendőr alezredes[74]
  • Kovács Lajos, rendőr zászlós[80]
  • Kozári László, határőr alezredes[74]
  • Lentulay Antal, alezredes[78]
  • Lukács Pál, határőr alezredes[74]
  • Máday András, határőr ezredes[74]
  • Makai Ferenc, rendőr ezredes[74]
  • Nagy B. András, t. százados[78]
  • Palotás József, t. százados[78]
  • Prohászka Imre, tűzoltó ezredes[81]
  • Rekvényi László, rendőr százados[74]
  • Sárkány István, rendőr ezredes[74]
  • Sasvári Tibor, tűzoltó őrnagy[81]
  • Serbán Béla, nyugalmazott alezredes[78]
  • Szemerei László, alezredes[84]
  • Szűcs János, alezredes[78]
  • Tóth Gábor, rendőr főtörzsőrmester[80]
  • Török János, tűzoltó zászlós[81]
  • Ányok Károly, Harmath Lajos, Kakasi Gyula, Kovácsy Zoltán, Ódor Zoltán, Rátz Antal, Romhányi Ferenc honvéd hagyományőrzők[75]
  • Czitán Mátyás, Garamvölgyi Sándor, Izinger Gyula, Kanizsay József László, Kovács János, Molnár János, Rácz Sándor István, Rutay István, Selem Ernő, Stift Róbert, Szebeni Zoltán, Thurányi Ferenc, Vancsura Béla a Magyar Köztársaság demokratikus átalakulásában végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül[83]

1993

1992

1991

  • Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyar tanár, történész, néprajzkutató, a csángók történetének, kultúrájának kutatója
  • Környei Attila történész-muzeológus

Korábban

Jegyzetek

  1. Magyar Közlöny 2021. évi 42. szám. (Hozzáférés: 2021. március 16.)
  2. Állami kitüntetések – 2019. 08. 20. (Bővítve!). Medical Online. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  3. Magyar Közlöny 2019. évi 46. szám. (Hozzáférés: 2020. augusztus 27.)
  4. Magyar Közlöny 2019. 143. szám Online hozzáférés
  5. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Lippai Andrea. solymaronline.hu (2019. március 20.) (Hozzáférés: 2021. január 2.)
  6. Kormány.hu
  7. Medicalonline.hu
  8. http://www.kormany.hu/download/6/b7/51000/Kitüntetésben%20részesülők%20névsora.doc
  9. Magyar Nemzet Online
  10. [1]
  11. Kormány.hu
  12. Állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály. kormany.hu, 2016. augusztus 19. (Hozzáférés: 2016. augusztus 27.)
  13. kormany.hu
  14. Kormány.hu
  15. Válasz.hu
  16. (2015. augusztus 26.) „A köztársasági elnök 349/2015. (VIII. 26.) KE határozata kitüntetés adományozásáról”. Magyar Közlöny (119), 18932–18933. o. (Hozzáférés: 2015. november 26.)  
  17. Archivált másolat. [2014. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 17.)
  18. Kormány.hu. [2014. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 17.)
  19. Ők kaptak ma kitüntetést Varga Mihálytól. hvg.hu (2014. augusztus 19.) (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
  20. a b A Másfélmillió lépés Magyarországon című film alkotói: Állami kitüntetést kaptak. termeszetbarat.hu. Budapest: Magyar Természetjáró Szövetség (2014. március 5.) (Hozzáférés: 2013. március 8.) arch
  21. A köztársasági elnök 209/2014. (V. 29.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2014. évi, 75. sz., 10050. p
  22. Ölbei Lívia: Házhoz jön a kitüntetés: Szarvas József Vasban veszi át a Magyar Arany Érdemkeresztet. VAOL.hu, 2014. augusztus 20. (Hozzáférés: 2019. március 16.)[halott link]
  23. Magyar Nemzet Online
  24. A 2013. március 14-én átadott kitüntetésekről. [2013. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 8.)
  25. A külképviseleteken átadott kitüntetésekről
  26. http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13138.pdf
  27. a b c A köztársasági elnök 473/2013. (X. 30.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2013. évi, 473. sz., 79626. p
  28. marcius15.kormany.hu
  29. KIM
  30. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012. március 15-ei elismerései. marcius15.kormany.hu
  31. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2012. március 15-ei elismerései. marcius15.kormany.hu
  32. A Nemzeti Fejélsztési Minisztérium 2012. március 15-ei elismerései. 2010-2014.kormany.hu
  33. A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. március 15-ei elismerései. marcius15.kormany.hu (Hozzáférés: 2016. október 6.) arch
  34. Külképviseleteken átadott kitüntetések. marcius15.kormany.hu
  35. A Belügyminisztérium 2012. augusztus 20-ai elismerései. 2010-2014.kormany.hu
  36. A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. augusztus 20-ai elismerései. augusztus20.kormany.hu
  37. Kitüntetés adományozásáról szóló 260/2012. (X. 11.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22677. oldal
  38. Kitüntetés adományozásáról szóló 261/2012. (X. 11.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22679. oldal
  39. Kitüntetés adományozásáról szóló 260/2012. (X. 11.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22678. oldal
  40. Kitüntetési ünnepség Bécsben - Volksgruppen. volksgruppenv1.orf.at. (Hozzáférés: 2017. április 6.)
  41. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából 2012. augusztus 20-a alkalmából.... [2012. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 9.)
  42. a b c d e f g A köztársasági elnök 290/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32429. p
  43. a b c d e f g h i A köztársasági elnök 288/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32427. p
  44. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s A köztársasági elnök 194/2011. (VIII. 31.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 27688. p
  45. a b c d e f Vidékfejlesztési Minisztérium. kormany.hu. (Hozzáférés: 2015. október 21.)
  46. A köztársasági elnök 236/2011. (X. 7.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 116. sz., 29455. p.
  47. A köztársasági elnök 206/2011. (IX. 14.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 106. sz., 28389. p.
  48. a b c d e f A köztársasági elnök 289/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32428. p.
  49. A köztársasági elnök 293/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32431. p.
  50. A köztársasági elnök 291/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32430. p.
  51. a b c A köztársasági elnök 195/2011. (VIII. 31.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 27690. p.
  52. a b a köztársasági elnök 329/2011. (XII. 23.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 159. sz., 39062. p.
  53. A köztársasági elnök 292/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32430. p.
  54. Archivált másolat. [2011. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 25.)
  55. http://www.kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium/elelmiszerlanc-felugyeletert-es-agrar-szakigazgatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/magas-allami-elismerest-kapott-tarpataki-tamas-a-vm-szakdiplomataja[halott link]
  56. Az augusztus 20-a alkalmából kitüntetettek listája. [2014. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 2.)
  57. Köztársasági Érdemrendeket és -kereszteket adtak át. Kultura.hu, 2011. március 11. [2010. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 16.)
  58. kultura.hu: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kitüntetései a nemzeti ünnepen, 2010. október 23. [2010. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 23.)
  59. Szabadság napilap 2010.03.29. [2013. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 10.)
  60. (2009) „Kitüntetések adományozása (több KE határozatban)”. Magyar Közlöny (117), Kiadó: Magyar Köztársaság hivatalos lapja. (Hozzáférés: 2016. március 5.)  
  61. Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2009. augusztus 19. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
  62. 162/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról (magyar nyelven). opten.hu, 2008. augusztus 20. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  63. Környezetvédelmi kitüntetések augusztus 20. alkalmából. KvVM Sajtóiroda, 2008. augusztus 19. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 7.)
  64. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. (Hozzáférés: 2006. március 14.)
  65. https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/nkomkitunt20050311.html
  66. Kitüntetések 2004. augusztus 20-a alkalmából. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2004. augusztus 16. [2014. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
  67. 2003. augusztus huszadikai kitüntetések (Megtekintve: 2011. II. 28.)
  68. Augusztus 20-i kitüntetések[halott link]
  69. Magyar Közlöny 2002. 113. szám
  70. (2002. augusztus 17.) „Ünnepi kitüntetések”. Népszabadság 60 (192), 10. o. (Hozzáférés: 2016. december 19.)  
  71. Kitüntetések augusztus 20. alkalmából (nol.hu)
  72. Archivált másolat. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 6.)
  73. Dávid Ferenc köszöntése a 2004. évi “Scheiber Sándor”-díj alkalmából. hebraisztika.hu. (Hozzáférés: 2015. szeptember 16.)
  74. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 108. sz. (1994. november 2.) 3543–3550. o.
  75. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 31. sz. (1994. március 22.) 1005–1014. o.
  76. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 11. sz. (1994. január 28.) 429–433. o.
  77. a b c d Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 42. sz. (1994. április 21.) 1461–1462. o.
  78. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 89. sz. (1994. szeptember 8.) 2888–2891. o.
  79. a b c d e f g Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 61. sz. (1994. június 6.) 2197–2198. o.
  80. a b c d e f g Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 45. sz. (1994. április 29.) 1557–1559. o.
  81. a b c d e f Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 118. sz. (1994. december 7.) 3999–4000. o.
  82. Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 39. sz. (1994. április 13.) 1350–1351. o.
  83. a b Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 54. sz. (1994. május 19.) 1893–1894. o.
  84. a b Kitüntetettek névsora. Magyar Közlöny, 60. sz. (1994. június 3.) 2061–2062. o.
  85. http://www.valasztas.hu/ve/j51/j51-iww3tDNR5Wa4AiwyrrbBYEPK0E.htm