Lőrincz György (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk az íróról szól. Hasonló címmel lásd még: Lőrincz György (egyértelműsítő lap).
Lőrincz György
Született1946. május 2. (77 éves)
Kápolnásfalu
Állampolgársága
Foglalkozása
Kitüntetései
Írói pályafutása
Jellemző műfajokelbeszélés, novella, regény, esszé
Első műveAmíg csak él az ember: Székelyföldi tájak, sorsok (1980)
Sablon • Wikidata • Segítség

Lőrincz György (Kápolnásfalu, 1946. május 2. –)[2] erdélyi magyar író, újságíró, esszéista és a szociográfiai publicisztika művelője.

Életútja[szerkesztés]

Középiskolát Szentkeresztbányán végzett. Zetelaka és környékén volt helyettes tanár 1966-73 közt, majd műszaki vezető, technikus a székelyudvarhelyi Élelmiszeripari Gépgyárban. 1990-től a székelyudvarhelyi municípiumi művelődési bizottság szakirányítója, szerepet vállalt a Székelyudvarhelyen felállított szobrok kivitelezésében és az egyleti, alapítványi élet megteremtésében. Saját szülőföldjén alkot és szervezi az irodalmi, zenei, képzőművészeti életet, 2002-ben egy alkalommal Gálfalvi Györggyel részt vett egy körúton Ausztriában, négy helyen tartottak előadást.[3] 2003-ban a Pallas-Akadémia szegedi és debreceni irodalmi estjein vett részt, az erdélyi magyarok gondjairól adott számot.[4]

Munkássága[szerkesztés]

Riportjait, elbeszéléseit az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Hargita közölte, 1990 óta a Székely Útkereső szerkesztőségének állandó munkatársa. Szociográfiai tájékozódásában a Székelyföld átalakulása, a fél-városi, fél-falusi életforma s ebben a kisember ellentmondásos lelkülete jelentkezik lírával átszőtt, balladai erővel. "Történetei szomorkásak, a tragikum szele járja át őket" – írja kritikusa, Páll Szilárd. Egy még 1985-ben írt elbeszélésében (Egy nagy ember árnyékában. Korunk, 1991/6) egy sofőr őszinte naplójában lepleződik le a diktatúra alatt vezető állásba jutott helyi nagyságok urizáló élete. 1998-ban megjelent Zajlásban című kötete, amelyben az eltelt fél évszázad viszontagságait, embertelenségeit, szenvedéseit eleveníti fel, mind a székelyföldiek, mind a szórvány magyarság gondjait jól ismeri.[5] A falvak folyamatos lepusztulásának, kihalásának folyamatát tragédiaként ábrázolja és éli meg. (Pusztulás című regénye). Főleg a régi értékek, közösségi életérzés elvesztését fájlalja.

Lőrincz György 1995-ben alapító elnöke lett a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványnak.[6] Az Alapítványhoz számos irodalmi est megrendezése, s irodalmi mű kiadása fűződik. 2000. március 20-án Csoóri Sándor-szerzői estet rendeztek Székelyudvarhelyen. Az est témája a nemzet és irodalom volt. Lőrincz György író az alapítvány nevében köszöntötte a hetvenéves költőt.[7] 2000 júliusában Zetelakán, Marosvásárhelyen járt Jeszenszky Géza történész, Magyarország amerikai nagykövete, volt külügyminisztere, Székelyudvarhelyen Lőrincz György fogadta, értékelték, hogy Romániában béke van (ekkor folyt a volt Jugoszlávia területén a délszláv háború), a magyar kisebbség képviselői részt vesznek a kormányzásban, s a román-magyar viszony is kedvezően alakul.[8]

Lőrincz György mint a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség udvarhelyi körzetének vezetője írótáborok, néptánc, népviselet és népdal seregszemlék szervezésében működött közre. Először a kortárs erdélyi magyar irodalom helyzetéről tanácskozott a gyergyószárhegyi ferences kolostorban rendezett írótábor 2000. június 14-15-én. Számos erdélyi író jelen volt és hallatta szavát, köztük Domokos Géza, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Farkas Árpád, Gálfalvi György, Oláh István, Kozma Mária, Ágoston Vilmos, Lőrincz György, György Attila, Molnár Vilmos, Ferenczes István, Vida Gábor, Lövétei Lázár László, Balázs Imre József, Fekete Vince, a Pallas-Akadémia Kiadó képviseletében Tőzsér József. Beke György és Bodor Pál nem tudott megjelenni, de levélben küldtek üzenetet.[9]

Kötetei[szerkesztés]

  • Amíg csak él az ember: Székelyföldi tájak, sorsok; Kriterion, Bukarest, 1980 (Forrás)
  • A hallgatás csöndje (novellák, elbeszélések, 1983)
  • A harmadik házig (novellák, karcolatok, Kolozsvár, 1987)
  • Kiment a fény a szememből. Riport az öregekről (riportok aggmenházak és gyermekotthonok nyomorúságáról, Székelyudvarhely, 1992)
  • Bukás (novellák, Csíkszereda, 1995)
  • Feketében (riportok, Székelyudvarhely, 1996)
  • Zajlásban : tanulmányok, cikkek (Haáz Rezső Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 1998)
  • Áldozatok. Kisregény; Udvarhelyszék, Odorheiu Secuiesc, 2000
  • Márton Áron mítosszá lett élete. Tamási, te csillag! in: A magyarokhoz című könyvsorozat, prózaantológia (2001)[10]
  • Az elveszített sziget; Neptun, Csíkszereda, 2001
  • Kutyák és emberek (régi és új szociográfiai riportok, 2003)
  • Imázskészítők: publicisztika (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004)
  • Pusztulás (háromrészes regény, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005)[11]
  • Áldozatok. Riportregény; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006
  • Sóvárgás; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006
  • A szív hangjai; Pro-Print, Csíkszereda, 2013
  • A várakozás balladája; Pro-Print, Csíkszereda, 2014
  • Bécs fölött a Hargitát. Magyar sorsregény; Nemzetstratégiai Kutatóintézet–Méry Ratio, Budapest, 2017
  • Válogatott novellák; vál., szerk. Lövétei Lázár László; Székelyföld Alapítvány, Csíkszereda, 2019 (Székely könyvtár)
  • Szerelmes novellák; Pro-Print, Csíkszereda, 2019
  • Ma éjjel eljövök érted; Magyar Napló, Budapest, 2021

Szerkesztések[szerkesztés]

  • Gagyi László: Egyedül (Bukarest)
  • Nem mi választjuk szentjeinket (Márton Áron, Székelyudvarhely, 1995)
  • Gond és felelősség. Írások Pomogáts Béla nyolcvanadik születésnapjára; összeáll. Kántor Lajos, Lőrincz György; Mentor, Marosvásárhely, 2014

Díjak, elismerések[12][szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Identifiants et Référentiels (francia nyelven). Agence bibliographique de l'enseignement supérieur. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  2. ↑ Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2022090110006256 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
  3. ↑ Bölöni Domokos: "Van szerkesztői szemem saját magamhoz is". = Népújság (Marosvásárhely), Múzsák mell. 2002. április 27.
  4. ↑ /Kozma Mária: Közös sakktábla irodalommal és olvasóval Szegeden és Debrecenben. Hargita Népe (Csíkszereda), 2003. október 17.
  5. ↑ Oláh István: Nemszép irodalom. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2006. április 8.
  6. ↑ Lukács Csaba: Írószakszervezet Marosvécs szellemében. Erdélyi Napló, (Nagyvárad), 1999. március 9.
  7. ↑ Az igazi irodalom mindig megelőzte korát. Hargita Népe (Csíkszereda), 2000. március 24.
  8. ↑ Komoróczy György: Jeszenszky Géza Székelyudvarhelyen. Hargita Népe (Csíkszereda), 2000. július 20.
  9. ↑ Egy jó szellemű írótábor. Romániai Magyar Szó, (Bukarest), 2000. június 20.
  10. ↑ Guther M. Ilona: A magyarokhoz. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. január 24.
  11. ↑ Márton László: Sajgóföld fölött az ég. Krónika (Kolozsvár), 2005. január 7.
  12. ↑ Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  13. ↑ (Daczó Dénes): Negyedik alkalommal. Kiosztották a Székelyföld nívódíjat. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. november 9.
  14. ↑ /Komoróczy György: Romániában a falu élete teljesen rendezetlen. Beszélgetés Lőrincz György Szabó Zoltán-díjas íróval. Hargita Népe (Csíkszereda), 2002. június 14.
  15. ↑ E-MIL díjak. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 8.)
  16. ↑ Udvardy, Frigyes: 2009. január 9.. A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017. (Hozzáférés: 2022. szeptember 14.)
  17. ↑ HATÁROZAT a „PRO-URBE” cím LŐRINCZ György, író részére történő odaítéléséről. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város, 2019. április 23. (Hozzáférés: 2022. szeptember 14.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Gálfalvi György: Bensőséges jelentéssel. Igaz Szó, 1981/4.
  • Kántor Lajos: Prózaíró született. Igaz Szó 1984/2.
  • Kisgyörgy Réka: A lehetséges párbeszéd. Utunk, 1988/17.
  • Páll Szilárd: A harmadik állomás. Korunk 1988/6.
  • Oláh István: Mire jó egy alapítvány? Beszélgetés Lőrincz György székelyudvarhelyi íróval. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2000. december 30.
  • Komoróczy György: Amíg csak él az ember. A 60 éves Lőrincz György író köszöntése. Hargita Népe (Csíkszereda), 2006. április 21.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lőrincz_György_(író)&oldid=26182862”