Gyulay Ignác

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyulay Ignác
Gyulay ignaz.jpg
Gyulay Ignác gróf, tábornagy
Született
1763. szeptember 11.
Magyarország Nagyszeben
Magyar Királyság
Elhunyt
1831. november 11. (68 évesen)
Habsburg Bécs
Habsburg Birodalom
Nemzetisége magyar Magyarország 
Szolgálati ideje 1781–1831
Rendfokozata tábornagy
Egysége 31. „Benyovszky” gyalogezred
belső-ausztriai IX. hadtest
a Haditanács elnöke
Csatái Habsburg–török háború (1787–91)
napóleoni háborúk
Rokonai apja: Gyulay Sámuel altábornagy
öccse: Gyulay Albert altábornagy
fia: Gyulai Ferenc táborszernagy
Civilben horvát–szlavón bán

Marosnémeti és nádaskai gróf Gyulay Ignác (Ignatius Graf Gyulay von Maros-Németh und Nádaska) (Nagyszeben, 1763. szeptember 11.Bécs, 1831. november 11.), magyar gróf, a Habsburg birodalmi haderő tisztje, császári–királyi tábornagy, a napóleoni háborúk hadvezére, 1806–1831-ig horvát–szlavón bán, 1830–31-ig a bécsi Udvari Haditanács elnöke.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katonai pályájának kezdetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marosnémeti és Nádaskai gróf Gyulay (Gyulai) Ignác Gyulay Sámuel császári-királyi altábornagynak legidősebb fia volt. Katonai pályáját 1781-ben kezdte apja gyalogezredében, mint hadapród (kadét). 1789-ben őrnagyi kinevezést kapott a 2. báni határőr-gyalogezredben. 178990-ben részt vett II. József császár törökellenes hadjáratában. Helytállása nyomán alezredessé léptették elő, és egy szabadcsapat (Freikorps Gyulay) parancsnokságával bízták meg. Különösen kitüntette magát július 20-án, amikor Walisch tábornok csapatai rohammal bevették a horvátországi Cetin várát (Cetingrad mellett).

A napóleoni háborúkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia forradalom elleni első koalíciós háborúban Wurmser tábornok alatt szolgált. 1793. október 13-án jelentős szerepe volt az osztrák birodalmi csapatok bienwaldi győzelmében. Helytállásáért megkapta a Katonai Mária Terézia-rend (MMThO) lovagkeresztjét. 1796-ban Svábföld és Württemberg határán, az allgäui Memmingen mellett 1200 emberével nyolc órán át sikerrel védelmezte állásait 6000 francia katona támadásai ellen, és 1796 novemberében kitüntette magát a Rajnánál, a kehli francia hídfő ostromában. 1796 végén ezredessé lépett elő, és kinevezték a 31. „Benyovszky” gyalogezred vezénylő parancsnokává. 1797. május 16-án vezérőrnagyi rangot kapott.

A második koalíciós háború kezdetén Gyulay vezérőrnagy dandárparancsnokként szolgált Károly főherceg tábornagy svábföldön felvonuló hadseregében, és részt vett az 1799. március 21-ei ostrachi és a március 25-ei stockachi csatákban. Az 1800. május 5-ei messkirchi vereség után Gyulay dandárja fedezte az osztrák haderő visszavonását a Duna mögé.[1]

1800. október 11-én II. Ferenc német-római császár a Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét adományozta neki, és október 29-én altábornaggyá nevezte ki. A lunéville-i béke szerződés után, 1801. február 9-én Gyulay vezérőrnagyot nevezték ki a pesti hadosztály parancsnokává. Ugyanebben az évben a 60. gyalogezred tulajdonosa lett.

1806. április 18-án I. Ferenc császár horvát–szlavón bánná nevezte ki, ezzel Magyar Királyság főkapitánya, továbbá Horvátország, Dalmácia und Szlavónia császári helytartója lett, e minőségében két bánáti gyalogezred tulajdonosává vált. (A horvát-szlavón báni tisztséget haláláig, 1831. november 11-éig betöltötte).

1809-ben, az ötödik koalíciós háborúban kinevezték a belső-ausztriai IX. hadtest parancsnokának, János főherceg belső-ausztriai hadseregében. (A VIII. hadtest parancsnoka Gyulay öccse, Gyulay Albert altábornagy volt). A május 78-án elszenvedett piavei csatavesztés nyomán a főherceg a belső-ausztriai hadsereget kétfelé osztotta. Gyulay Ignác altábornagyot, aki egyben a horvát-szlavón báni méltóságot is viselte, a IX. hadteste egy részével Laibach (Ljubljana) és Agram (Zágráb) felé indította, és kinevezte az ottani erők főparancsnokának. Feladata az volt, hogy a horvát népfelkelőkkel megerősítve védelmezze meg Krajnát (a mai Szlovéniát) és Horvátországot Marmont marsall (1774–1852), a dalmáciai francia helytartó és Broussier tábornok (1766–1814) csapataival szemben. Dalmáciából azonban nem sikerült kiűznie a franciákat. A háború lezárulása után, 1809–1813 között ismét Horvátország és Szlavónia helytartójaként működött.

1813 őszén, amikor Ausztria a hatodik koalícióhoz csatlakozva ismét hadba lépett Napóleon ellen, Gyulayt táborszernaggyá nevezték ki, és egy hadtest parancsnokságával bízták meg Schwarzenberg herceg tábornagy főhadparancsok hadseregében. 1803. augusztus 2627-én a drezdai csatában ő irányította Schwarzenberg csehországi hadseregének balszárnyát (három hadosztály, 31 962 ember, 56 löveg). Október 1619. között a lipcsei Népek Csatájában Gyulay hadteste összekötőként működött Blücher porosz tábornagy sziléziai hadserege és Schwarzenberg herceg osztrák főereje között. Feladata a sziléziai hadsereggel való kapcsolat biztosítása, és a franciák figyelmének elvonása volt a koalíciós főerők Lindenau felé irányuló támadásáról.

A döntő győzelmeket a Franciaország elleni hadjárat követte. Gyulay kitüntette magát az 1814. február 1-jei La Rothiére-i csatában, helytállásáért elnyerte a Lipót-rend nagykeresztjét. Hadtestével részt vett a Arcis-sur-Aube-nál és La Fére-Champenoise-nál vívott csatákban, végül a Párizs előtt vívott csatában, 1814. március 30-án. Napóleonnak az Elba szigetéről történt visszatérését követő harcokban (a „száz nap” során) Gyulay nem vett részt, csapataival Ausztria területén állomásozott.

Gyulay Ignác gróf, tábornagy
Josef Kriehuber litográfiája, 1830.

A bécsi kongresszus után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1816-tól ismét Horvátország és Szlavónia helytartójaként működött. Udvari titkos tanácsosi és kamarási rangot kapott. 1824-ben kinevezték a csehországi csapatok vezénylő tábornokává, 1829-ben az Alsó- és Felső-Ausztriában állomásozó csapatok vezénylő tábornoka lett.

Pályafutásának csúcsán, 1830-ban tábornaggyá léptették elő, megkapta az Aranygyapjas rendet. Október 7-én kinevezték a bécsi Császári-királyi Udvari Haditanács (K.k. Hofkriegsrath) elnökévé, Friedrich von Hohenzollern-Hechingen herceg altábornagy (1757–1844) helyére. 1831-ben I. Ferenc, mint magyar király és a Szent István-rend nagymestere, felvette Gyulayt a rend tagjai közé. A magas méltóságot és a kitüntető címeket a tábornagy csak egy évig élvezhette. Marosnémeti és Nádaskai gróf Gyulay Ignác császári-királyi tábornagy 68 éves korában, 1831. november 11-én Bécsben elhunyt. A bécsi Haditanács elnöki székében Ignaz von Hardegg gróf (1830–1831) követte.

Gyermekei, utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyulay Ignác tábornok Julia von Edelsheim bárónőt vette feleségül. Egyetlen gyermekük született, marosnémeti és nádaskai gróf Gyulay Ferenc József császári-királyi táborszernagy (1798–1868), aki az 1859-es szárd háborúban a császári csapatok főparancsnoka volt. Csapatai 1859. június 4-én a magentai csatában és június 24-én a solferinói ütközetben súlyos vereséget szenvedtek a III. Napóleon császár és Mac-Mahon tábornagy által irányított francia és szárd–piemonti haderőktől.

Gyulay Ferenc Józsefnek nem született gyermeke, ezért 1866-ban örökbe fogadta unokaöccsét, Leopold Wilhelm von Edelsheim bárót (1826–1893), aki ezután Edelsheim-Gyulai Lipót Vilmos néven bárói, majd grófi címet kapott. Az ő egyik dédunokája, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő 1940-ben Horthy István repülőtiszthez (1904–1942), Horthy Miklós kormányzó fiához, a Magyar Királyság kormányzóhelyetteséhez ment feleségül.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Napóleon messkirchi győzelmének emlékét a párizsi Arc de Triomphe oldalán, a csatahelyek listájában a „MOESKIRCH” felirat őrzi.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Réfi Attila: Magyar huszárok az 1813. évi őszi hadjáratban [1]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Feldzeugmeister: A táborszernagy (Feldzeugmeister), mint rang és tisztség. (németül)