Dzsakuen
| Dzsakuen | |
| Született | 1207 |
| Elhunyt | 1299. október 8. (91-92 évesen) |
| Foglalkozása | bhikkhu |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Dzsakuen témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Dzsakuen (kínai: 寂円, pinjin: Csi-jüan, 1207 – 1299. október 8.) kínai zen szerzetes, Ru-csing tanítványa. Az élete középkori legendákból és szektariánus művekből ismeretes. Általánosságban elfogadott tény, hogy ningpói tartózkodása során barátságot kötött Dógennel, akinek szintén Ru-csing volt a tanítómestere. A mesterük 1228-as halála után Dzsakuen Japánba költözött Dógenhez, hogy csatlakozzon a kibontakozófélben lévő iskolájukhoz, a szótó zen iskolához. Dharma átadást azonban nem tőle kapott, hanem a tanítványától Koun Edzsótól.[1]
Dógen halála után Dzsakuen belekeveredett az ún. szandai szóron (harmadik generációs megkülönböztetés) viszályba, amely heves vitákat jelentett az ortodoxia és a egyházpolitika területén. 1261-ben megunta a többi szerzetes hatalomért vívott harcát, és elhagyta az Eiheidzsi templomot, jóllehet, állítólag magával vitte a templom azon kincseit, amelyeket Dógen bízott rá. Fukui prefektúra egy félreeső hegyére vonult el, ahol hírnévre tett szert a helyiek körében magányos, aszkéta meditációs gyakorlataiért. A középkori legendák szerint, ekkoriban összebarátkozott egy tehénnel és egy kutyával, akik mindig követték őt a városban tett alamizsnáért tett útjai során. A szikla, amelyen ült, helyi nevezetességgé vált. Később épített egy kolostort tian-tung stílusban (Hókjódzsi, 宝慶寺), amely ma az Eiheidzsi egyetlen fennmaradt korai emléke, és a szótó zen buddhisták gyakorló központként használják.[2]
Dzsakuen egyházközössége a középkorban korrupció miatt két vonalra szakadt, egyik a Hókjódzsi, a másik az Eiheidzsi templom volt.
Ma is léteznek szerzetesek Kínában és Japánban, akik magukat a Dzsakuen átadási vonal tartójának vallják. Tokióban van egy templom, amelyet Dzsakuendzsi-nek neveznek. A Hókjódzsi hivatalosan egyházközösséget alkot a szótó átadási vonallal Keizanon keresztül, azonban nem hivatalosan Dzsakuent tekintik pátriárkájuknak.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ William M. Bodiford. Sōtō Zen in Medieval Japan. University of Hawai'i Press, 65. o. (1993)
- ↑ Heinrich Dumoulin. Zen Buddhism: Japan. World Wisdom, 135. o. (2005). ISBN 9780941532907