Dzsainizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Dzsaina szócikkből átirányítva)
Dzsina ábrázolása, ÉNy-India, 15. szd., zsírkő

A dzsainizmus egy ősi vallás és filozófia, ami már az írott történelem kezdetekor létezett, már az indus-völgyi civilizációból (i.e. 3000-1500) megmaradt leletekben is megtalálható. Végleges alakját Mahávíra herceg (vallási nevén: Dzsina) tanításaiból nyerte. A dzsainizmus magát örökkévaló és univerzális igazságok gyűjteményének tartja, amiket az emberiség időnként elfelejt, de újra és újra visszatérnek a megvilágosodott vagy mindentudóvá vált emberek tanításain keresztül.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsaina (jaina) szó a szanszkrit jina (“győztes”) gyökből származik. Győztesként jellemezték a 24 Tírthankarát, vagyis „gázlókészítőt”, akik önmegtartóztatásukkal uralták testüket, szenvedélyeiket és lelküket, és így elérték a megszabadulás (moksa) állapotát, azaz megszabadultak a születés és halál örökös körforgásából. 24 dzsainát ismernek el tanítónak, akik kapcsolataikat megszakítva az anyagi világgal elérték a tökéletes bölcsességet (kevala). Mindegyik a ksatria (harcos) kaszthoz tartozott, csakúgy mint Buddha is. A huszonharmadik - Parsva - és a huszonnegyedik - Mahávíra - kivételével a gázlókészítők legendabeli alakok. Minden Tírthankara a „kerék forgása” (avasarpini) által meghatározott időben született. Ahogy a kerék alászáll, úgy romlik a Tírthankarák fizikai állapota is, egyre fogy a földön eltöltött idejük. Az első gázlókészítők óriások voltak és hihetetlen hosszú ideig éltek.

Az elsőről, Risabháról azt tartják, hogy nagyon hosszú ideig élt, Parsva, a huszonharmadik Tírthankara - aki a mindentudás birtokosa lett - 250 évig élt, míg Mahávíra, az utolsó csak addig, mint egy átlagos ember.

A Kr. e. 1. században két részre szakadt a szekta: a digambarákra („égruhájúak”), akik szerint az aszkétáknak mezítelenül kell járniuk, és elvetni az erőszak minden formáját, és svetambarákra („fehér ruhájúak”), akik a ruha viselését engedélyezik, és elfogadják a nők megszabadulásának (moksa) lehetőségét is.

A vallás, hagyományos nevén Dzsain Dharma, mely az i. e. 6. században vált el a hinduizmustól önálló hit- és filozófiai rendszerként. A dzsainizmus alapja a hindu herceg, Mahávíra (i. e. 599-527) (vallási nevén: Dzsina) tanításai, mely az emberiség által időnként elvesztett örök és általános igazságok megértését és osztályozását tekinti fő feladatának. Jainok szerint az elveszett igazságok később ismét felbukkannak a felvilágosulást és mindentudást (Keval Gnan) nyert emberi lények tanításán keresztül. Szerintük a világegyetem ezen részén, az idő jelenlegi fél-ciklusában a filozófia először Risabha által adódott az emberiségnek, amit az 1921-ben az indus-völgyi civilizáció (~i. e. 3000-1500) ásatásai nyomán feltárt pecsétek és más leletek megerősíteni látszanak.

Alapfogalmai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsainizmus tanítása szerint „minden egyes élőlény egy örökéletű lélekkel rendelkező egyén”, mely saját cselekedeteiért felelős. A dzsainok hitük feladatának tartják az egyének tanítását hogy ők legjobb képességük szerint gondolkozzanak és éljenek olyan életet, mely minden élőlény lelki természetét tiszteli és becsüli. A dzsainok Istent a tiszta szellem változhatatlan jellegeinek tekintik. Ezek közül a négy legfontosabb a Végtelen Tudás (Ananta Gnana), Észlelés (Darsan), Tudatosság (Csajtánya) és Boldogság (Súk). A világmindenség maga kezdet- és végnélküli örök-létező (ezért tekintik a dzsainizmust egy teremtő isten nélküli vallásnak).

A dzsain filozófiának hosszú időn keresztül írt kiterjedt irodalma van, és sokan a mintegy 1800 évvel ezelőtt, az Umasvati nevű szerzetes által írt Tattvarta Szútra (Valóságok Könyve)-t tartják fő „szentírás”-uknak.

Az erőszakmentességről alkotott elképzelésük miatt a dzsainok az egyszerű vegetarianizmuson túllépve semmi olyan növényt sem esznek, ami a növény életét veszélyeztetné (mint például répát, hagymát, krumplit). Sokuk olyan komolyan veszik az élet pusztításának tilalmát, hogy az utcán járva tollseprűvel tisztítják meg a helyet, ahová lépni fognak, hogy nehogy véletlenül is rálépjenek valami élőlényre, és a szájukat és orrukat is betakarják ebből a célból. Szokásaik szerint nem isznak, esznek vagy utaznak naplemente után és a napfelkelte mindig útra, munkára készen találja őket. A mintegy 10 milliónyi követőjével a dzsainizmus a világ fő vallásai legkisebbikének számít.

Dzsainista öt fogadalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. tartózkodás minden élőlény elpusztításától, bántalmazásától (ahimsza),
  2. mindig igazat mondani (szatja),
  3. nem lopni (asztéja),
  4. szüzességi fogadalom (brahmacsarja),
  5. a tulajdonról való lemondás (aparigraha).[1]

Istenképzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Akik sikeresen megszabadultak a karmájuktól (azaz az ebben-, vagy a reinkarnálódott életükben következményekkel járó tettek felhagyásával), elérik a Végtelen Tudás, Végtelen Meglátás, Végtelen Hatalom, és Végtelen Gyönyörűség állapotát, vagyis megistenülnek, dzsinává válnak és így nem kell az újjászületést tőbbé elszenvedniük. Nem hisznek egy Teremtő Istenben, és a Dzsájnák nem irányítják sem a világmindenséget, sem az emberiséget, mert mindazok saját törvényeik (kozmikus, vagyis általános- és karmás, vagyis a tettek következményei által befolyásolt, megváltoztatott „valóság” törvényei) által működnek. A Dzsájnok szellemei megtartják egyéni személyiségüket. Azért, hogy mások a felszabadulást elérhessék, mintegy ösztönző hidakként Huszonnégy Dzsájnát imádnak, akik közül a legkésőbbi a vallás alapítója. Minden élőlény Istenné válhat a felvilágosulás által. Ahogy több és több ember felvilágosul, az istenek száma megszámlálhatatlanná válik.

Megtestesülések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsainok nem hisznek a megtestesülésben, minthogy szerintük az istenek a felvilágosult állapot elérése által az újraszületés alól felmentett emberek.

A világmindenség és az élet eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nincs teremtő. A világmindenség örökkévaló és végtelen, és a saját kozmikus törvényei alapján működik, és három részből áll: Mennyből, Földből és Pokolból tevődik össze.

A halál után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A karma törvényei alapján az egyének szelleme újraszületik amíg megvilágosul és felszabadul. Az egyén karmája (az egyén tetteinek természetes következményei) határozza meg, hogy milyen életformában születik újra. A teljesen felszabadult egyén istenné válik és mindentudó és mindenható lesz.

Miért van Gonosz?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az embereknek szabad akaratuk van hamisságok elkövetésére. A sóvárgás, kötődés és tudatlanság az újraszületések során felhalmozódik és végül a kapzsiságnak, gyűlöletnek és erőszaknak nevezett gonoszságokban nyilvánul meg.

Megváltás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mikor valaki leveti magáról az összes – jó és rossz – karmát és kiolt minden kötődést, akkor ő felvilágosulttá – azaz az újraszületések ciklusaitól felszabadulttá- válik és határtalan értelemmel, ismerettel, hatalommal és boldogsággal rendelkező isten lesz. Ennek érdekében neki követnie kell a helyes hitből, ismeretből és életvitelből alkotott ún. „Három Ékkövet”. Ebbe tartozik az összes életforma iránti erőszakmentesség (még a zöldségekre is vonatkozik: csak olyat szabad enni, ami nem öli meg a növényt (például répát nem lehet fogyasztani). A felszabadulás meggyorsítható gyakori és rendszeres bűnvallással és megtéréssel, és – különösen az élet negyedik szakaszában – aszketikus életvitellel.

Érdemtelen szenvedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szenvedés a jelen- és korábbi életekből felhalmozódott kapzsiság, gyűlölet és lelki értetlenség következménye. Ez a „karma”. A szenvedést csupán valótlan tüneménynek tekintik, a testi gyönyörhöz és fájdalomhoz való kötődés eredményeként, minthogy nézeteik szerint semmi sem létezik valóságosan az egy Abszolúton kívül. Szenvedést alkalmasnak tartják a rossz karmától való megszabadulásra.

Mai kor kérdései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A homoszexualitás rossz karmát eredményez, minthogy a szexualitás kizárólagosan a férj és feleség között, utódok világrahozása érdekében engedhető meg (jobban mondva ilyen esetekben a karma nem növekszik). A lelki felszabadulás felé vezető ösvényen a nőtlenség egy követelmény.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dzsainizmus témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyar nagylexikon VI. (Csen–Ec). Főszerk. Berényi Gábor. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. 888–889. o. ISBN 9638577320  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]