Cellulóz
A cellulóz (régiesen: sejtkeménye vagy sejtanyag) egy összetett szénhidrát. Képlete (C6H10O5)n. Béta-D-glükózból származtatott poliszacharid.[1][2] A cellulóz a Földön előforduló leggyakoribb szerves anyag, mert a növények vázanyagának nagy része cellulóz. Pontosabban a fa 40%-a, a gyapot 50%-a, a len és a kender 80%-a. A vatta és a papír szinte 100%-ban cellulózmolekulákból áll.
A tiszta cellulóz fehér színű, szobahőmérsékleten szilárd anyag. Vízben, híg savban, híg lúgban és szerves oldószerekben nem oldódik, ezért kiváló vázépítő.
A név a latin cellula, azaz kamrácska szóból való.[3]
Különbségek
A cellulóz annyiban különbözik a keményítőtől:
- A cellulózt több glükózegység építi fel, mint a keményítőt.
- A cellulóz béta-glükózegységekből épül fel (változó térállásban), míg a keményítő alfa-glükózegységekből áll.
- A cellulózmolekula lánc alakú, a keményítőé pedig spirális (hélix).
Lebontása
A cellulóz molekulájában béta-glükózegységek váltakozó térállásban (alsó és felső) kapcsolódnak össze, és lánc alakúvá formálódnak. A hosszú láncmolekulák hidrogénkötésekkel kapcsolódnak össze, melyek fonalszerűvé teszik a növényi rostokat. Ez annyira ellenálló, hogy csak erős savakkal vagy ammóniás réz-oxid oldattal lehetséges a bontása. Tömény savval főzve először cellobiózzá, majd a cellobióz szőlőcukorrá hidrolizál.
A fentebb soroltakon kívül csak néhány gomba, baktérium és rovar képes bontani. A kérődző állatok emésztőrendszere jellemzően tartalmaz olyan mikroorganizmust, mely enzimatikus úton lebontja a cellulózt. A termőtalajban is léteznek cellulózbontó baktériumok, melyek a cellulózt humusszá alakítják.
Ipari felhasználása
Ipari felhasználása: papírgyártás, szálasanyag-gyártás (pl. viszkóz, acetát, triacetát), robbanóanyagok (lőgyapot), és celofán gyártása. A papíripar gyakran használja helytelenül a cellulóz kifejezést a kémiailag inhomogén cellulózrost jelölésére. A cellulózrost kémiai módosításával állítható elő a celofán. Az ókori Egyiptomban a selyemgyártásban is használatos volt. Később ezt az eljárást újra felfedezték (1820-1824), de az eljárást költségesnek találták és nem alkalmazzák.
Élelmiszeripari felhasználása
Az élelmiszerek széles skálájában megtalálható mint emulgeálószer, térfogatnövelő vagy diétás rostanyag. Napi maximum beviteli mennyisége nincs meghatározva. Az ember emésztőenzimei a lebontására nem képesek, a tápcsatornán felszívódás nélkül halad át. Nagy mennyiségben fogyasztva puffadást, hasmenést okozhat.[4]
Jegyzetek
- ↑ Crawford, R. L.. Lignin biodegradation and transformation. New York: John Wiley and Sons (1981). ISBN 0-471-05743-6
- ↑ Updegraff DM (1969). „Semimicro determination of cellulose in biological materials”. Analytical Biochemistry 32, 420 – 424. o.
- ↑ Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 31. o. ISBN 963 8334 96 7
- ↑ Food-Info.net : E-numbers : E460 Cellulose. [2008. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 17.)
