Tuol Szleng

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Tuol Sleng szócikkből átirányítva)
S–21 (Tuol Szleng)
Tuol Sleng.jpg
Ország  Kambodzsa
Elhelyezkedése
é. sz. 11° 32′ 58″, k. h. 104° 55′ 04″Koordináták: é. sz. 11° 32′ 58″, k. h. 104° 55′ 04″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz S–21 témájú médiaállományokat.

A Tuol Szleng (khmerül: ទួលស្លែង) a kambodzsai vörös khmerek központi börtöne volt Phnompenben. Az intézményben több mint tízezer embert kínoztak meg 1976 és 1979 között, és mindössze heten élték túl bebörtönzésüket. A Tuol Szleng ma múzeumként üzemel.[1]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szélsőbaloldali vörös khmerek 1975. április 17-én bevonultak az ország fővárosába, Phnompenbe. Céljuk a tökéletes kommunizmus megteremtése volt. Az új államot, amely a Demokratikus Kambodzsa nevet kapta, osztályok és magántulajdon nélküli társadalomként képzelték el. Az új rend egyfajta agrárkommunizmus megteremtését tűzte ki célul, amelyben az emberek szinte kizárólag földművelésből élnek. Egyik alaptézisük a khmer felsőbbrendűség volt, Pol Pot, az államot irányító kambodzsai kommunista párt főtitkára gyakorta ismételgette, hogy ha a khmerek képesek voltak felépíteni Angkort, a hatalmas templomvárost, akkor bármit meg tudnak tenni. Új időszámítást vezettek be, amelynek nulladik éve lett 1975. A vörös khmerek eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a polgári iskolákat, a magántulajdont, betiltották a külföldi öltözködési szokásokat és a vallást. Az iskolákat, templomokat, kormányzati épületeket és üzleteket bezáratták vagy állatfarmokká, börtönökké alakították. Mint minden kommunista elit, így a vörös khmerek is igen gyanakvóak voltak: mindenhol, mindenkiben ellenséget feltételeztek, akit el kellett pusztítani. A letartóztatott embereket addig kínozták, amíg "vallomást" nem tettek, amelyben elismerték, hogy idegen hatalmaknak, a CIA-nak vagy a KGB-nek kémkedtek. A megkínzottak általában másokat is megneveztek segítőjükként, annak érdekében, hogy véget érjen a szenvedésük. A vörös khmerek őket is elhurcolták. Gyakran a foglyok valamennyi családtagját begyűjtötték, megkínozták és megölték. Irtóhadjáratot folytattak a nem khmer származásúak, az értelmiségiek, a szerzetesek és a művészek ellen.[2]

Az épület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A líceumot Norodom Szihanuk uralkodása alatt alapították, Ponhea Yat néven, 1955-től Boeung Keng Kang néven működött, 1970-ben pedig felvette a kerület nevét, Tuol Szleng Líceum lett.[3]

A börtön[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tuol Szleng, hivatalos nevén S-21, az ország nagyjából kétszáz egységből álló börtönhálózatába tartozott, amelyet a vörös khmerek belbiztonsági szolgálata, a Szantebal irányított. A szolgálat és a börtön parancsnoka Kaing Guek Eav volt.[4] A Tuol Sleng volt a legnagyobb a hasonló célú intézmények között. A börtönt a népnyelv úgy nevezte, hogy a hely, ahova az emberek bemennek, de soha nem jönnek ki. [5] Az őrök és a kihallgatók általában 15 és 19 év közötti fiatal kommunisták voltak, általában paraszti háttérrel. Az S-21 elnevezés először egy 1975 szeptemberi keltezésű dokumentumban tűnt fel. Az intézmény 1976 májusától vagy júniusától működött.[6]

One of the buildings of Tuol Sleng (2).JPG

A börtönt egy középiskolából, a Tuol Szvaj Prejből alakították ki. Tuol szleng magyarul azt jelenti, hogy a Mérgező fák hegye. A középiskola öt kétemeletes épületből állt, ezek tantermeiben helyezték el a kihallgatóhelyiségeket és a kétszer egyméteres cellákat. A folyosókat szögesdrót háló borította, nehogy a rabok levessék magukat az emeletről vagy megszökjenek. A maroknyi túlélő beszámolóiból és a különböző hivatalos jelentésekből kiderül, hogy a foglyokat kínzással - korbácsolással, körmük kitépésével, elektromos árammal, felizzított fémtárgyakkal - bírták rá a beismerő vallomásokra. Ezeket a vallomásokat leíratták az áldozatokkal. Az őrök a kisgyerekeket elválasztották szüleiktől. Azt mondták nekik, hogy a gyermekközpontba viszik őket, de ehelyett meggyilkolták a gyerekeket.[7]

Az udvaron ma is látható egy fagerendákból készített keret, amelyen egykor a diákok kötélre másztak. A vörös khmerek a hátrakötött kezüknél fogva húzták fel erre az embereket. Sokan a kínzások alatt haltak meg, őket tömegsírokba temették a börtön területén.[8][9] A börtönben nagyon szigorú szabályok voltak, a foglyoknak teljes csöndben kellett lenniük, csak akkor szólalhattak meg, ha kérdezték őket, és csak akkor mozdulhattak meg cellájukban, ha arra engedélyt kaptak.[7]

Azokat a rabokat, akik beismerő vallomást tettek, a közeli Csoeng Ek táborban meggyilkolták. Általában este 8 és 9 között terelték teherautókra azokat, akiknek már befejeződött a kihallgatása. A cellájukból elővezetett embereknek azt mondták, hogy egy másik börtönbe kerülnek. A teherautók előtt egy küldönc érkezett a megsemmisítő táborba, és közölte az aznapi fogolyszámot. A rabokat az őrök meggyilkolták, majd gödrökbe temették.[10] 1977-ben naponta átlagosan száz emberrel végeztek.

Az áldozatok számáról eltérő adatok vannak, a különböző források 12-17 ezer közöttire teszik a meggyilkoltak számát. Az áldozatok között külföldiek - amerikaiak, ausztrálok és franciák - is voltak. A börtönben sok korábbi vörös khmer vezető is megfordult, akit árulónak bélyegeztek elvtársaik. A Tuol Szlengben kínozták halálra Vorn Vetet, a rendszer miniszterelnök-helyettesét is.[5]

A börtön „házirendje”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A frissen érkezett raboknak megmutatták a börtön szabályzatát.[3]

  1. Nem kertelsz, egyenesen válaszolsz a kérdéseimre.
  2. Ne próbálj félrevezetni. Nem tűröm a kétértelmű válaszokat.
  3. Ne játszd előttem a gyengét, a beteget, ne tettesd hülyének magad, úgyis tudom, szimulálsz.
  4. Nincs gondolkodási időd, azonnal felelned kell a kérdésemre.
  5. Nem politizálsz, nem papolsz, nem játszod a hazafit, nem agitálsz, nem mondasz nekem mesét; nincs más jogod, csak felelsz nekem.
  6. Ne merj jajgatni, kiabálni, ha megverlek, ha megszúrlak, ha bekapcsollak az áramkörbe.
  7. Nem kell elszámolnom a bőröddel. Minden engedetlenségedért kedvem szerint tíz botütéssel, öt áramütéssel büntetlek, de rosszabbul is járhatsz, úgy vigyázz!

Ezen kívül minden cellában található volt egy másik, hasonló „házirend”.[11]

  1. Zárkatársaddal, szomszédoddal nem beszélsz!
  2. Csak azt teheted, amit őröd megengedett!
  3. Ne próbálj lármát csapni, mert megjárod!
  4. Ha meghallod, őröd közelít, hasra fekszel!
  5. Meg ne kíséreld e rendelkezések kijátszását!

A börtön felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A börtönre 1979. január 8-án bukkant rá két vietnami riporter, aki a reguláris csapatokkal érkezett az országba. A csöndes, rozsdás fémkerítéssel kerített magányos épülethez az onnan áradó bűz vezette el őket. A két újságíró akkor jött rá a létesítmény céljára, amikor a földszinten meglátta a holttesteket. Némelyikük vaságyhoz láncolva hevert. A padlót borító vér még friss volt.[6] Egy nappal korábban, 1979. január 7-én amikor a vietnami csapatok elfoglalták a várost, a Tuol Szleng őrei elmenekültek, de előbb még 14 embert meggyilkoltak.[9]

Az újságírók fotókat készítettek, majd beszámoltak a látottakról a vietnami csapatoknak. Este a katonák elégették a holttesteket. A következő napokban a vietnamiak és kambodzsai segítőik rengeteg dokumentumra bukkantak egy közeli házban.[6] A vörös khmerek, akárcsak a nácik, nagyon pontos nyilvántartást vezettek foglyaikról: valamennyiüket lefotózták. Néha nemcsak kínzás előtt, hanem utána is.[9] A dokumentumok között így legalább hatezer fotónegatív volt.[12]

Az első külföldiek, akiknek a vietnamiak megmutatták a börtönt, egy csoport újságíró volt a baráti államokból. A kubai Miguel Rivero így írt később tapasztalatairól: „A padlón még ott voltak a vérnyomok. A bűz átható volt. Zöld legyek ezrei keringtek a szobában”. 1979 februárjában vagy márciusában megérkezett a városba a khmer nyelven folyékonyan beszélő Mai Lam ezredes, akinek nagy tapasztalata volt a jogi ügyekben és a múzeológiában. Feladata az volt, hogy rendszerezze a dokumentumokat.[6] A kambodzsai népirtás dokumentumainak feldolgozásában az amerikai Yale Egyetem jár élen napjainkban.[13]

Múzeum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egykori börtön épületeiben ma múzeum működik. Bejárhatók a régi cellák, kihallgatóhelyiségek. Több teremben a népirtás tárgyi emlékei találhatók: a bebörtönzöttek fotói, eszközök, amelyekkel kínozták őket, kézzel írt beismerő vallomások.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lonely Planet:Southeast Asia on a shoestring, 67. oldal ISBN 978-1-74179-854-8
  2. Sok Udom Deth: The Rise and Fall of Democratic Kampuchea. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  3. ^ a b Máté György. Pol Pot. Győr: Magvető Könyvkiadó, 95, 111. o. 963-271-742-2 (1982) 
  4. Samuel Totten, Paul Robert Bartrop, Steven L. Jacobs - Dictionary of genocide: Santebal. (Hozzáférés: 2013. február 10.)
  5. ^ a b KR Years: [http://www.edwebproject.org/sideshow/khmeryears/s21.html S-21: The Horrors of Tuol Sleng]. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  6. ^ a b c d David Chandler: Voices from S-21. (Hozzáférés: 2013. július 25.)
  7. ^ a b BBC: Pol Pot - Utazás a gyilkos mezőkre. (Hozzáférés: 2013. április 18.)
  8. BBC: Chum Mey: Tuol Szleng survivor. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  9. ^ a b c Touristcambodia.com: Toul Sleng Genocidal Museum (S-21) - What to See. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  10. S21 Victims The Killing Fields Museum: S-21 and Choeng Ek Killing Fields: Facing death. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  11. Máté György. Pol Pot. Győr: Magvető Könyvkiadó, 114. o. 963-271-742-2 (1982) 
  12. Photograps from Pol Pot's Secret Prison: History. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  13. Yale University: The CGP, 1994-2013. (Hozzáférés: 2013. február 13.)