„Galloitáliai nyelvek” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
4. sor: | 4. sor: | ||
==Főbb közös jellemzőik== |
==Főbb közös jellemzőik== |
||
*A latin ''cl-, gl-, pl-, bl-, fl-'' csoportok [[ |
*A latin ''cl-, gl-, pl-, bl-, fl-'' csoportok [[palatalizáció]]ja. |
||
*A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az ''e, i, o'' – lekoptak. |
*A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az ''e, i, o'' – lekoptak. |
||
*A szóközi latin [p, t, k] [[mássalhangzó]]k a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek. |
*A szóközi latin [p, t, k] [[mássalhangzó]]k a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek. |
A lap 2008. december 13., 21:24-kori változata
A galloitáliai nyelvek – hagyományosan megnevezéssel északolasz nyelvjárások – a történelmi Gallia mai Olaszország területére eső részein, vagyis Észak- és Északnyugat-Olaszországban az eredetileg kelták lakta vidéken (→szubsztrátum) kialakult újlatin nyelvek, illetve dialektusok, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a →nyugati újlatin nyelvek →galloromán csoportjába tartoznak. A galloitáliai dialektusok és az olasz nyelv, illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonal a La Spezia–Rimini városokat összekötő képzeletbeli egyenes lenne.
E nyelveket vagy nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; A világ nyelvei című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „olasz” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a francia, okcitán, katalán nyelvekkel, illetve a rétoromán dialektusokkal, mint az olasszal.
Főbb közös jellemzőik
- A latin cl-, gl-, pl-, bl-, fl- csoportok palatalizációja.
- A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az e, i, o – lekoptak.
- A szóközi latin [p, t, k] mássalhangzók a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek.
- Számos dialektusban megtalálhatóak a franciára jellemző ö és ü hangok.
- A többes számot – olasz hatásra – magánhangzóval (-i, -e) vagy – a szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával (palatalizálás, affrikativizálás) képzik. (A nyelvészek úgy tartják, hogy történetileg a nyugatabbra lévő újlatin nyelvekhez hasonlóan az -s volt a többes szám jele, azonban ez eltűnt az olasz nyelv befolyása miatt.)
- Nyelvtani jellemzőjük, hogy az alaktani redukció következtében – akárcsak a franciában – a kijelentő mondatokban kötelező a hangsúlytalan személyes névmás használata az igével (ún. klitikus névmás), kiterjedt továbbá a különböző körülírások, idiomatizmusok használata.
Csoportosításuk
- Nyugati újlatin nyelvek
- Galloromán nyelvek
- galloitáliai nyelvek
- piemonti
- ligur
- lombard
- nyugati lombard
- keleti lombard
- emilián–romanyol
- emilián
- romanyol
- velencei
- galloitáliai nyelvek
- Galloromán nyelvek
Források
- Ethnologue report for Gallo-Italian
- A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973