„Galloitáliai nyelvek” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

Sorban

A lap 2008. december 13., 21:24-kori változata

A galloitáliai nyelvek – hagyományosan megnevezéssel északolasz nyelvjárások – a történelmi Gallia mai Olaszország területére eső részein, vagyis Észak- és Északnyugat-Olaszországban az eredetileg kelták lakta vidéken (→szubsztrátum) kialakult újlatin nyelvek, illetve dialektusok, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a →nyugati újlatin nyelvek →galloromán csoportjába tartoznak. A galloitáliai dialektusok és az olasz nyelv, illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonal a La Spezia–Rimini városokat összekötő képzeletbeli egyenes lenne.

E nyelveket vagy nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; A világ nyelvei című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „olasz” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a francia, okcitán, katalán nyelvekkel, illetve a rétoromán dialektusokkal, mint az olasszal.

Főbb közös jellemzőik

A latin cl-, gl-, pl-, bl-, fl- csoportok palatalizációja.
A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az e, i, o – lekoptak.
A szóközi latin [p, t, k] mássalhangzók a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek.
Számos dialektusban megtalálhatóak a franciára jellemző ö és ü hangok.
A többes számot – olasz hatásra – magánhangzóval (-i, -e) vagy – a szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával (palatalizálás, affrikativizálás) képzik. (A nyelvészek úgy tartják, hogy történetileg a nyugatabbra lévő újlatin nyelvekhez hasonlóan az -s volt a többes szám jele, azonban ez eltűnt az olasz nyelv befolyása miatt.)
Nyelvtani jellemzőjük, hogy az alaktani redukció következtében – akárcsak a franciában – a kijelentő mondatokban kötelező a hangsúlytalan személyes névmás használata az igével (ún. klitikus névmás), kiterjedt továbbá a különböző körülírások, idiomatizmusok használata.

Csoportosításuk

Nyugati újlatin nyelvek
- Galloromán nyelvek
  - galloitáliai nyelvek
    - piemonti
    - ligur
    - lombard
      - nyugati lombard
      - keleti lombard
    - emilián–romanyol
      - emilián
      - romanyol
    - velencei

Források

Ethnologue report for Gallo-Italian
A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973

@@ 4. sor: / 4. sor: @@
 ==Főbb közös jellemzőik==
-*A latin ''cl-, gl-, pl-, bl-, fl-'' csoportok [[palatalizációj]]a.
+*A latin ''cl-, gl-, pl-, bl-, fl-'' csoportok [[palatalizáció]]ja.
 *A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az ''e, i, o'' – lekoptak.
 *A szóközi latin [p, t, k] [[mássalhangzó]]k a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek.