Gót nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A gót egy kihalt germán nyelv, amit a gótok beszéltek. A nyelvet elsősorban a Codex Argenteusból, egy 4. századi bibliafordítás 6. századi másolatából ismerjük. Az egyetlen, használható korpusszal rendelkező keleti-germán nyelv. Más keleti-germán nyelvek, mint a burgund és a vandál jóformán csak személynevekből ismertek.

Germán nyelvként a gót az indo-európai nyelvcsalád része. Ez a legkorábbi, komoly szövegemlékeket felmutató germán nyelv, de nincsenek modern leszármazottai. A legrégibb gót dokumentumok egészen a 4. századig mennek vissza. A nyelv a 6. század közepén hanyatlásnak indult, amely annak volt köszönhető, hogy a frankok legyőzték a gótokat, mely az itáliai gótok földrajzi elszigetelődéséhez vezetett. A gót túlélte a századok viharait az Ibériai-félszigeten (mai Spanyolország és Portugália) és egy 8. századi frank szerző, Walafrid Strabo leírta, hogy még mindig beszélik a Duna alsó részén és a 9. század elején Krím elszigetelt hegyi régióiban is beszélték. A gótnak hitt későbbi (9. század utáni) kéziratok már nem tartoznak ugyanahhoz a nyelvhez. Korai nyelvi korpuszai miatt nagy érdeklődésre tarthat számot az összehasonlító nyelvészek körében.

Történelem[szerkesztés]

Wulfila gót püspök vezetésével a 4. században a Bibliát gót nyelvre fordították. Ezen a bibliafordításon kívül csak kevés egyéb nyelvemlékünk van, néhány rúnaírás, a "Skeireins" c. bibliaértelmezés, egy naptártöredék és néhány oklevél maradt csak fent a 6. századból.

Miután a gót birodalmak összeomlottak, a nyelv is gyorsan eltűnt. Csak a Krím-félszigeten maradt fent a keleti gótok (osztrogótok) egy csoportja, a későbbi krími gótok, akik (a 3. századtól) egészen a 19. század elejéig a gót nyelvet is megőrizték.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]