Eset

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az eset (latinul casus) a nyelvészetben jelenti egyrészt (mondattanilag) az esetviszonyt, ami egy ragozott névszó és a fölérendelt mondatrész között fennáll, másfelől pedig (alaktanilag) azt az esetragot, amivel az illető névszó kifejezi az adott esetviszonyt.

Alaktani és mondattani kapcsolatai[szerkesztés]

Az eset fogalmára általános definíciót adni elég nehéz; és az egyes nyelvekre való alkalmazása néha vita tárgyát képezi (például az angolnál vagy a magyarnál). Az eseteket – mint minden agglutináló nyelvben – a magyarban is esetragok jelölik. Előfordulhatnak előttük jelek (például a többes szám jele vagy a magyarban birtokos személyjel, birtokjel, birtoktöbbesítő jel).

Az esetrag előfordulhat vonzaton (például rávesz valamire; képes valamire) vagy szabad bővítményen (a szobában beszélget) is, de csak névszókon (azaz főneveken, mellékneveken, számneveken és névmásokon). A névszó lehetséges eseteinek felsorolását névszóragozásnak, deklinációnak nevezzük.

Az agglutináló nyelvekben az eseteket külön morfémák testesítik meg, amelyek a megelőző morfémáktól jól elkülöníthetően helyezkednek el (pl. magyar: egész|ség|ünk + re), és többnyire külön meg lehet feleltetni őket az egyes jelentéselemeknek. A flektáló, hajlító vagy fúziós nyelvek ezzel szemben az eseteket gyakran a szóalakok megváltoztatásával (flexióval) – a szótő változtatásával – fejezik ki. E nyelvekben azonban csak korlátozott számú toldalék járulhat a szótőhöz, és ezek sokszor egybeolvadnak a tővel, nem bonthatóak fel további elemekre, és egyidejűleg több nyelvtani jelentést kódolnak (innen ered a fúziós nyelv megnevezés is).

A főbb esetek[szerkesztés]

Az ismertebb nyelvek közül eseteket találunk például a németben (4), oroszban (6), latinban (7) és a magyarban (18) is. Az újlatin nyelvekben csak a személyes névmás tartotta meg a nyelvtani eseteket.

Az indoeurópai nyelvek gyakoribb esetei a következők (a németben például csak az alábbi négy maradt meg):

Más indoeurópai nyelvekben (pl. orosz, cseh) a fentiek mellett az alábbi esetek némelyike is megtalálható:

Az esetek közül megkülönböztetünk grammatikai eseteket (alany-, tárgy-, birtokos), illetve lexikális eseteket (az összes többi, például helyhatározók). Alapszótól független önálló jelentése a lexikális eseteknek van; szabad bővítmények is csak ez utóbbiak lehetnek.

Lásd még[szerkesztés]