Illativus
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Az illativus (a latin illatus „behozni”-ból) egy nyelvtani eset. Valamely körülhatárolt helybe mutató irányt, vagy ezzel rokon jelentést jelöl. Toldaléka a magyarban a „-ba/-be”.
Az egyes nyelvekben[szerkesztés]
Finnugor nyelvek[szerkesztés]
Egy, a magyarból vett példa az illativusra a „ház.ba”. Ugyanezzel a jelentéssel az észt nyelvben a „maja.sse” vagy „majja” alak rendelkezik.
A finnben az illativus jelölése kissé összetettebb. Képzése a „-h@n” rag toldalékolásával történik; ebben a „@” jel a ragozott névszó utolsó magánhangzóját jelöli. Ha a 'h' elhagyása egy egyszerű hosszú magánhangzót eredményezne, ez meg is történik: talo + h@n = taloon „házba” (és nem *talohon). Más esetekben, például ha a szó már eleve hosszú magánhangzóra végződik, a folyamat nem játszódik le: maa + h@n = maahan „országba”. A jelölés effajta komplexitása arra vezethető vissza, hogy a toldalékból eltűnt egy zöngés palatális frikatíva.
Litván nyelv[szerkesztés]
A mai litván irodalmi nyelvben az illativust meglehetősen ritkán használják, de az egyes nyelvjárásokban az eset létezik, és használata közkeletű.
|
Ez a nyelvészeti tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |