Moábi nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Moábi, moábita
A Mésa-sztélé egy 1891 körüli fotón
A Mésa-sztélé egy 1891 körüli fotón
Beszélikholt nyelv
Terület Közel-Kelet, az egykori Moáb (a mai Északnyugat-Jordánia területe, a Holt-tengertől keletre)
Beszélők száma0 fő
NyelvcsaládAfroázsiai nyelvcsalád
   sémi ág
    nyugati csoport
     északnyugati alcsoport
      kánaáni nyelvek
       moábita nyelv
Írásrendszer óhéber ábécé
Hivatalos állapot
Hivatalos sehol nem hivatalos
Gondozza nincs szabályozva
Nyelvkódok
ISO 639-1nincs
ISO 639-2sem
ISO 639-3obm
A Wikimédia Commons tartalmaz Moábi nyelv témájú médiaállományokat.

A moábi nyelv az északnyugati sémi nyelvek kánaánita ágába tartozó, az ókori Moáb (a jelenlegi Északnyugat-Jordánia) területén beszélt, a héberrel közeli rokonságban lévő, óhéber karakterekkel írt holt nyelv.

A nyelv forrásai[szerkesztés]

A moábi nyelv két legfontosabb emléke és forrása az un. Mésa-sztélé, mely a Bibliában, a Királyok 2. könyvének 3. fejezetében említett Mésa (Meša, Mesha), moábi király Izráel elleni hadjáratának állít emléket, valamint az El-Kerak-sztélé. A nyelv ezen kívül kisebb töredékekből, feliratokból ismert.

A nyelv státusza[szerkesztés]

Mivel rendkívül kis számú forrás áll rendelkezésre, valamint mert a vokalizáció erősen hipotetikus, a nyelv pontos státuszát nem könnyű meghatározni. Az általános tudományos közvélemény külön nyelvként tartja számon, míg mások - a szöveg héber nyelvismerettel való gyakorlatilag tökéletes olvashatósága miatt -, csupán a bibliai héber egy dialektusának tartják. Az álláspontok aszerint változnak, hogy ki mire helyezi a hangsúlyt: a nagyfokú hasonlóságra vagy a csekély számú, viszont annál markánsabb eltérésre.

A moábi nyelv jellegzetességei[szerkesztés]

A fennmaradt moábi nyelvi anyag roppant csekély volta ellenére is megállapítható, hogy nagyfokú hasonlóságot mutat a bibliai héberrel, attól való eltérései ugyanakkor arámi vonásokat mutatnak. Egyetlen igealak esetében akkád vagy arab hatásról szoktak beszélni, ez azonban az igealak egyezésén túl semmi más hatásra nem utal.

Ortográfia[szerkesztés]

A moábi írás legfőbb jellegzetessége a magánhangzóbetűk (magánhangzókat is jelölő jod és váv: v = ó, ú, j = í, é) szinte teljes hiánya a szavak belsejében. Ennek fényében a magánhangzóbetűnek tekinthető jod és váv kiejtése is kérdéses (pl. haddíbání helyett lehet haddajbání). Szóvégen a magánhangzóbetűk megtalálhatók, olvasati értékük azonban (különösen a esetében) kérdéses.
(A kvadrát írásban meglévő végbetűk az óhéber írásból eleve hiányoznak.)

Írásjelek[szerkesztés]

A mi fogalmaink szerinti írásjelek a moábiban nem léteznek, a szavakat azonban szóelválasztó pontok különítik el, a nagyobb egységeket pedig szóközi vonalak.
A szavak írása a sorok végén is folyamatos, ami nem fér ki, átkerül a következő sor elejére, de ez nem szóelválasztást, csak írási konvenciót jelent.[1]

Mássalhangzók[szerkesztés]

A mássalhangzók kiejtése valószínűleg a hébernek megfelelően történhetett, ez a szókészletbeli egyezések és a vonatkozó bibliai szövegrész (2 Királyok 3:4-27) alapján nagy biztonsággal állítható. A begadkefatok kiejtése még minden bizonnyal plozív (b, g, d, k, p, t), mivel a spirantizáció (β (v), γ, δ, χ (ch), φ (f), θ) csak későbbi fejlemény (a hébernél a babiloni fogság utántól számítható). A kettőzésekről azonban nem tájékoztat a szöveg.

Magánhangzók[szerkesztés]

A szövegek vokalizációja erősen kérdéses, a magánhangzóbetűk hiánya pedig még inkább megnehezít mindenféle rekonstrukciót, ugyanakkor itt is feltételezhető a bibliai héberhez való hasonlóság, mindenképpen számolhatunk a szokásos sémi ă/ā-i/ī-u/ū hármassal, valamint feltételezhető az e/ē, o/ō megléte is. Nem adatolható azonban a héberben és és arámban nagy szerepet játszó svá (ə) és azok allofónjainak (ă, ĕ, ŏ) megléte.

Nem tudható, létezett-e az arabból ismert hármas esetvégződésrendszer (-u, -a, -i, az alany-, tárgy- és függő esetekre), mely a héberben csak nyomokban maradt fenn. Szintén nem adatolható a szegoláták megléte: melek vagy mal(a)k(u) király.[2]

A fennmaradt szövegek vokalizációjára tett kísérletek tehát igen tág határok között mozognak. Alábbiakban két példa két eltérő megközelítésű rendszerre. Az első a bibliai hébernek megfelelő, míg a második a feltételezett korabeli nyugati sémi nyelvállapot rekontsrukciója szerinti:[3]

  1. 1Ănók Mésă ben Kəmós[melek], melek Móáb, hădd2íbóní. | Ăbí melek ăl Móáb sălsín sátt, văănók málăk3tí ăchăr ăbí | váăăsz hăbbámăt zót liKəmós bəQorchá | bəme[s]ă [Mé]4să, kí hissíăní mikkól hămmălkín wəkí herăní bəkol szónáj |
  2. 1Ănăku Mesă bin Kámós[măl(ă)k], măl(ă)k Moáb, hădd2íbání. | Ăbí mal(a)ku ăl Moáb sălsán sátt, văănăku mălăk3tí ăchăru ăbí | văăăsz hăbbámăt zót liKámós biQárchá | bime[s]ă [Me]4să, kí hissíăní mikkul hămmăl(ă)kán wăkí hirăní bikul szánáj |

Szókészlet[szerkesztés]

Névszók[szerkesztés]

A hébertől való legmarkánsabb eltérés a főnévragozásban található:

  • a többes hímnem arámihoz és arabhoz hasonló נ- -n (-ín / -án) végződése (mlkn királyok, szemben a bibliai héber ים- -ím-jével: mlkm: məláchím);
  • az egyes nőnem eredeti ת- -t (-at) végződésének megtartása (qryt város, szemben a bibliai héber qryh: qirjá-val, ahol az -at- végződés a ת- -t leesésével csak ה ָ- -á (â)-ként van jelen és kivételektől eltekintve csak a ragok előtt, illetve az un. status constructusban maradt fenn (qryty: qirjátí városom, qryt yśr'l: qirjat Jiszráél Izráel városai).

Speciális moábi sajátosságnak tekinthető, hogy a 3. személyű birtokragot mindkét nemben ה- jelöli (szemben a héberrel, ahol a hímnem ו-).

Igeragozás[szerkesztés]

A legfontosabb a bibliai héberen kívül csak az ugaritiban megtalálható vav consecutivum („fordító váv”) egyértelmű előfordulása a szövegben. Az imperfektumhoz járuló fordító váv ugyanazokat a rövidült alakokat (kohortatívuszt) a veszi fel, mint a bibliai héberben.

Egyetlen igealakból adatolható az akkádban (és az arabban is) megtalálható infixált (behelyezett) -t--vel képzett igetörzs (ifteal) léte, kezdő jelentéstartalommal: w-ʾltḥm háborút indítottam (gyök lḥm harcol).

Prepozíciók, partikulák[szerkesztés]

Lábjegyzetek és hivatkozások[szerkesztés]

  1. Ez szinte minden sorvégen megfigyelhető.
  2. (e-kötőhangzóval feloldott mássalhangzótorlódás, majd visszamenőleges hasonulás: *malk > *malek > melek)
  3. Az átírás fonetikus, az ă rövid á-t jelez, a svá (ə) kiejtése e és ö közötti félhang.

Források[szerkesztés]

  • Ulrich Hübner; Klaus Koenen: Moab , Moabiter (német nyelven). WiBiLex.de - Das wissenschaftliche Bibellexikon im Internet.. Deutsche Bibelgesellschaft, 2008. [2008. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 4.)
  • Thomas Wagner: Mescha , Mescha-Stele (német nyelven). WiBiLex.de - Das wissenschaftliche Bibellexikon im Internet.. Deutsche Bibelgesellschaft, 2006. (Hozzáférés: 2009. március 4.)[halott link]
  • Andersen, F.I.: Moabite Syntax, Orientalia 35, 1966, 81-120.
  • Auffret, P.: Essai sur la structure littéraire de la stèle de Mésha, UF 12, 1980, 109-124.
  • Blau, J.: Short Philological Notes on the Inscription of Meša‘, Maarav 2, 1979-1980, 143-157.
  • Dahood, Mitchell J.: The Moabite Stone and Northwest Semitic Philology. in: The Archaeology of Jordan and Other Studies Presented to S. H. Horn, ed. L. T. Geraty - L. G. Herr, 429-41. Berrien Spring, MI: Andrews Univ. Press, 1986.
  • Morag, S.: Meša, A Study of Certain Features of Old Hebrew Dialect, EI 5, 1958, 138-144.
  • Segert, S.: Die Sprache der moabitischen Königsinschrift, ArOr 29, 1961, 197-267.
  • Smelik, Klaas A. D.: The Literary Stucture of King Mesha's Inscription. in: Journal for the Study of the Old Testament 46, 1990, 21-30.
  • Dobos Károly Dániel: Sém fiai – A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története (Pázmány Egyetem eKiadó és Szent István Társulat: Budapest, 2013) 205-208.