„Philippe Berthelot” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
10. sor: | 10. sor: | ||
}} |
}} |
||
'''Philippe Berthelot''' ([[Sèvres]], [[1866]]. [[október 9.]] - [[Párizs]], [[1934]]. [[november 22.]]) [[franciák|francia]] diplomata volt. Hosszú pályafutása során jelentős befolyásra tett szert és a francia külpolitika egyik meghatározó alakja volt. Különösen aktív szerepet játszott az [[első világháború]] során és az azt követő időszakban [[Aristide Briand]] kormányzása alatt. |
'''Philippe Berthelot''' ([[Sèvres]], [[1866]]. [[október 9.]] - [[Párizs]], [[1934]]. [[november 22.]]) [[franciák|francia]] diplomata volt. Hosszú pályafutása során jelentős befolyásra tett szert és a francia külpolitika egyik meghatározó alakja volt. Különösen aktív szerepet játszott az [[első világháború]] során és az azt követő időszakban [[Aristide Briand]] kormányzása alatt. Előbb részt vett a [[Versailles-i békeszerződés|versailles-i békekonferencián]], majd jelentős szerepet játszott a [[trianoni békeszerződés]] feltételeinek magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen kialakításában. Ennek során több alkalommal tett magyarellenes kijelentéseket. Emellett jó kapcsolatot ápolt [[Edvard Beneš]] cseh politikussal is. Az [[első világháború]]t követő időszakban is - 1932-es visszavonulásáig - komoly szerepet játszott a francia külpolitika alakításában. |
||
==Élete== |
==Élete== |
||
20. sor: | 20. sor: | ||
Véleményét a francia [[Georges Clemenceau]], az amerikai [[Frank Lyon Polk]] és a brit [[Eyre Crowe|Crowe]] is osztotta, az olasz [[Giacomo de Martino]] ellenében. Ez végül nem befolyásolta Apponyi kinevezését a magyar békedelegáció élére.<ref name="Romsics/Berthelot1" /> A magyar küldöttség által előadott szempontok meghallgatása után [[David Lloyd George]] brit és [[Francesco Saverio Nitti]] olasz miniszterelnökök a magyar észrevételek részrehajlás |
Véleményét a francia [[Georges Clemenceau]], az amerikai [[Frank Lyon Polk]] és a brit [[Eyre Crowe|Crowe]] is osztotta, az olasz [[Giacomo de Martino]] ellenében. Ez végül nem befolyásolta Apponyi kinevezését a magyar békedelegáció élére.<ref name="Romsics/Berthelot1" /> A magyar küldöttség által előadott szempontok meghallgatása után [[David Lloyd George]] brit és [[Francesco Saverio Nitti]] olasz miniszterelnökök a magyar észrevételek részrehajlás |
||
nélküli kivizsgálását szorgalmazta. Philippe Berthelot, aki jó kapcsolatban állt a cseh [[Edvard Beneš]]-sel, ezt Clemenceau-val együtt elutasította. Véleménye szerint a határkérdési újbóli megvitatása felesleges volt, mivel az „nagyon komoly komplikációkat” eredményezett volna.<ref name="Romsics/Berthelot2">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 115. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|id=ISBN 9789633899649}}</ref> Nitti és Lloyd George folytatta a vitát és kiemelte, hogy „magyarok tömegei” kerültek idegen fennhatóság alá. Berthelot, aki [[Alexandre Millerand|Millerand]] távollétében Franciaország képviseletét látta el, ezt mereven elutasította. Indoklásai között számos - a nemzetiségi politikusok és angol, illetve francia barátaik által előszeretettel használt - rosszindulatú állítás is szerepelt. |
nélküli kivizsgálását szorgalmazta. Philippe Berthelot, aki jó kapcsolatban állt a cseh [[Edvard Beneš]]-sel, ezt Clemenceau-val együtt elutasította. Véleménye szerint a határkérdési újbóli megvitatása felesleges volt, mivel az „nagyon komoly komplikációkat” eredményezett volna.<ref name="Romsics/Berthelot2">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 115. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|id=ISBN 9789633899649}}</ref> Nitti és Lloyd George folytatta a vitát és kiemelte, hogy „magyarok tömegei” kerültek idegen fennhatóság alá. Berthelot, aki [[Alexandre Millerand|Millerand]] távollétében Franciaország képviseletét látta el, ezt mereven elutasította. Indoklásai között számos - a nemzetiségi politikusok és angol, illetve francia barátaik által előszeretettel használt - rosszindulatú állítás is szerepelt. Kiemelte, hogy „a magyarok nem is a terület őslakosai” és „mindig is rendkívül alattomos népnek bizonyultak”. A magyar statisztikákat pedig „hírhedten megbízhatatlanoknak” nevezte. Emellett kiemelte, hogy a magyar szerződés tervezete már amúgyis jóvá lett hagyva.<ref name="Romsics/Berthelot3">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 116. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|id=ISBN 9789633899649}}</ref> |
||
1920 szeptemberében kimondottan rá gondolva hozták létre a főtitkári pozíciót. 1921-ben az [[Industrial Bank of China]]-botrány következtében, amelyben befolyással való visszaéléssel gyanúsították - testvére volt a bank igazgatója - lemondott. 1925-ben újra kinevezték főtitkárnak és elkísérte [[Aristide Briand|Briand]]-t [[Locarno|Locarnóba]], valamint [[London]]ba, ahol a francia-orosz kapcsolatok újrafelvétele érdekében folytatott tárgyalásokat. Ezt követően 1932-ig a minisztérium belső irányítása gyakorlatilag az ő kezébe került. Politikájának a lényege az [[Egyesült Királyság]]gal való szoros kapcsolattartás és együttműködés, valamint a [[Németország]]hoz való közeledés volt. 1932-ben egészségügyi problémák következtében lemondott. 1934. november 22-én hunyt el [[Párizs]]ban.<ref name="Életrajza" /> |
1920 szeptemberében kimondottan rá gondolva hozták létre a főtitkári pozíciót. 1921-ben az [[Industrial Bank of China]]-botrány következtében, amelyben befolyással való visszaéléssel gyanúsították - testvére volt a bank igazgatója - lemondott. 1925-ben újra kinevezték főtitkárnak és elkísérte [[Aristide Briand|Briand]]-t [[Locarno|Locarnóba]], valamint [[London]]ba, ahol a francia-orosz kapcsolatok újrafelvétele érdekében folytatott tárgyalásokat. Ezt követően 1932-ig a minisztérium belső irányítása gyakorlatilag az ő kezébe került. Politikájának a lényege az [[Egyesült Királyság]]gal való szoros kapcsolattartás és együttműködés, valamint a [[Németország]]hoz való közeledés volt. 1932-ben egészségügyi problémák következtében lemondott. 1934. november 22-én hunyt el [[Párizs]]ban.<ref name="Életrajza" /> |
A lap 2012. november 11., 14:41-kori változata
Philippe Berthelot | |
Philippe Berthelot | |
Született | 1866. október 9. Sèvres |
Elhunyt | 1934. november 22. (68 évesen) Párizs |
Álneve | Lubin |
Állampolgársága | francia |
Házastársa | Hélène Berthelot (1914–)[1] |
Szülei | Sophie Berthelot Marcellin Berthelot |
Foglalkozása | diplomata |
Tisztsége |
|
Kitüntetései | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Philippe Berthelot témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Philippe Berthelot (Sèvres, 1866. október 9. - Párizs, 1934. november 22.) francia diplomata volt. Hosszú pályafutása során jelentős befolyásra tett szert és a francia külpolitika egyik meghatározó alakja volt. Különösen aktív szerepet játszott az első világháború során és az azt követő időszakban Aristide Briand kormányzása alatt. Előbb részt vett a versailles-i békekonferencián, majd jelentős szerepet játszott a trianoni békeszerződés feltételeinek magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen kialakításában. Ennek során több alkalommal tett magyarellenes kijelentéseket. Emellett jó kapcsolatot ápolt Edvard Beneš cseh politikussal is. Az első világháborút követő időszakban is - 1932-es visszavonulásáig - komoly szerepet játszott a francia külpolitika alakításában.
Élete
Philippe Berthelot 1866. október 9-án született Sèvres-ben, Marcellin Berthelot híres francia kémikus gyermekeként. Gyermekkora és neveltetése során számos kiemelkedő irodalmi és tudományos személyiséggel ismerkedett meg. 1889-ben diplomáciai pályára lépett. 1902-től 1904-ig Kínában látott el szolgálatot, majd a francia külügyminisztérium alkalmazásába lépett. Az első világháború kitörésekor, a balkáni tárgyalások során a szövetségesek közötti összekötő szerepét töltötte be. A háború befejezése után részt vett a versailles-i békekonferencián, majd 1919-ben kinevezték a politikai és kereskedelmi ügyek igazgatójának, valamint állami tanácsadónak, amely a minisztériumon belül az egyik legmagasabb beosztás volt. Ebben a tisztségben aktív tevékenységet fejtett ki a trianoni békeszerződés feltételeinek kialakításában is.[4]
1919. november 25-én az antant képviseletében Magyarországon tartózkodó George Russell Clerk a békekonferencia nevében elismerte az egy nappal korábban megalakult Huszár-kormányt, majd visszautazott Párizsba. November végi és december elejei jelentéseiben közölte, hogy kedvező benyomást szerzett a magyarokról és Apponyi Albertről is, aki valószínüleg a magyar békedelegáció vezetője lesz. Berthelot erre a következő részben túlzó, részben rosszindulatú megjegyzéseket tette:[5]
„ | (Apponyi) mindig is dühödt németbarát és a kis nemzetiségek elnyomásának meggyőződéses híve volt. (Philippe Berthelot véleménye Apponyi Albertről) | ” |
Véleményét a francia Georges Clemenceau, az amerikai Frank Lyon Polk és a brit Crowe is osztotta, az olasz Giacomo de Martino ellenében. Ez végül nem befolyásolta Apponyi kinevezését a magyar békedelegáció élére.[5] A magyar küldöttség által előadott szempontok meghallgatása után David Lloyd George brit és Francesco Saverio Nitti olasz miniszterelnökök a magyar észrevételek részrehajlás nélküli kivizsgálását szorgalmazta. Philippe Berthelot, aki jó kapcsolatban állt a cseh Edvard Beneš-sel, ezt Clemenceau-val együtt elutasította. Véleménye szerint a határkérdési újbóli megvitatása felesleges volt, mivel az „nagyon komoly komplikációkat” eredményezett volna.[6] Nitti és Lloyd George folytatta a vitát és kiemelte, hogy „magyarok tömegei” kerültek idegen fennhatóság alá. Berthelot, aki Millerand távollétében Franciaország képviseletét látta el, ezt mereven elutasította. Indoklásai között számos - a nemzetiségi politikusok és angol, illetve francia barátaik által előszeretettel használt - rosszindulatú állítás is szerepelt. Kiemelte, hogy „a magyarok nem is a terület őslakosai” és „mindig is rendkívül alattomos népnek bizonyultak”. A magyar statisztikákat pedig „hírhedten megbízhatatlanoknak” nevezte. Emellett kiemelte, hogy a magyar szerződés tervezete már amúgyis jóvá lett hagyva.[7]
1920 szeptemberében kimondottan rá gondolva hozták létre a főtitkári pozíciót. 1921-ben az Industrial Bank of China-botrány következtében, amelyben befolyással való visszaéléssel gyanúsították - testvére volt a bank igazgatója - lemondott. 1925-ben újra kinevezték főtitkárnak és elkísérte Briand-t Locarnóba, valamint Londonba, ahol a francia-orosz kapcsolatok újrafelvétele érdekében folytatott tárgyalásokat. Ezt követően 1932-ig a minisztérium belső irányítása gyakorlatilag az ő kezébe került. Politikájának a lényege az Egyesült Királysággal való szoros kapcsolattartás és együttműködés, valamint a Németországhoz való közeledés volt. 1932-ben egészségügyi problémák következtében lemondott. 1934. november 22-én hunyt el Párizsban.[4]
Jegyzetek
- ↑ https://catalogue.bnf.fr/ark:/12148/cb15622648f
- ↑ Léonore database (francia nyelven). Ministry of Culture
- ↑ https://www.prazskyhradarchiv.cz/file/edee/vyznamenani/cs_rbl.pdf
- ↑ a b Encyclopedia Britannica: Philippe Berthelot (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 10.)
- ↑ a b Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/A Magyar békedelegáció álláspontja és tevékenysége, a 95. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007)
- ↑ Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 115. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007)
- ↑ Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 116. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007)
Források
- Encyclopedia Britannica: Philippe Berthelot(angolul)
- Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás), Osiris Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 9789633899649
- Méray Tibor: A párizsi vártán (Írások a Szajna mellől), II. kötet, Egy szakértő dilettáns című fejezet, Marosvásárhely : Mentor Kiadó, 2000., ISBN: 9789738002340, (Digitalizált Változat)(magyarul)