Ugrás a tartalomhoz

Szélsőjobboldal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Radikális jobboldali szócikkből átirányítva)

A szélsőjobboldal a politikai gondolkodás olyan spektruma, amely általában radikálisan konzervatív, ultranacionalista és tekintélyelvű, gyakran nativista irányzatokat foglal magába.[1] A kifejezés a politikai spektrum azon szereplőire használatos, akik többek közt a hagyományos értelemben vett jobboldali középpártokkal sok kérdésben egyetértve, de azoktól egyben el is határolódva jóval szélsőségesebb, gyakran agressziót tanúsító nézeteket vallanak. Ideológiájuk gyakran részben vagy teljesen ellentétes a jogállamiság és a demokrácia elveivel, normáival és értékeivel.[2]

A korábbi szélsőjobboldali ideológiák legismertebb formái az (egymáshoz hasonló) nemzetiszocializmus és a fasizmus. Mai csoportjai közé tartoznak a neonácik, az alternatív jobboldal, a hozzákapcsolódó identitárius mozgalom (wd) és olyan ideológiák vagy szervezetek, amelyek tekintélyelvű, ultranacionalista, soviniszta, idegengyűlölő, teokratikus, rasszista, transzfób, homofób és reakciós nézeteket képviselnek.[3]

Világszerte az országok hatóságai eltérően határozzák meg és kezelik a jobboldali szélsőségességet. A szervezett jobboldali szélsőséges, erőszakos cselekményeket jobboldali terrorizmusnak (wd) nevezik.

A jobboldal csoportosítása
Nincs
felsőbbrendűségi
tudat		 Van
felsőbbrendűségi
tudat
Mérsékelt
politikai
eszközök		 Jobboldali
középpártok		 Ultra-
nacionalisták,
fajvédők
Radikális
politikai
eszközök[4]		 Nemzeti
radikálisok		 Neonácik

Történelem[szerkesztés]

A politikai spektrum „ jobbra ” és „ balra ” való felosztása egészen az 1789-es francia nemzetgyűlés ülésrendjéig nyúlik vissza. A demokraták és az általános választójog hívei a megválasztott francia nemzetgyűlés bal oldalán helyezkedtek el, míg a monarchisták a legtávolabb, a jobb oldalon.[5]

A 19. században a liberalizmus és a demokrácia legerősebb ellenfelei, mint Joseph de Maistre és Friedrich Nietzsche, erősen bírálták a francia forradalmat.[6] Azok, akik a 19. században az abszolút monarchiához való visszatérést szorgalmazták, "ultra-monarchistáknak" nevezték magukat.

A német Völkische Bewegung (wd) (Népi mozgalom) a 19. század végén alakult ki, ihletet merítve a német romantikából és a középkori Német-római Birodalom iránti vonzalomból. A Blut und Boden (wd) („vér és talaj”) eszméjére épülő faji, populista, etno-nacionalista és antiszemita mozgalom volt az 1900-as évektől kezdve.[5] Idealizálták az "eredeti nemzet" mítoszát.[7] Az Arthur de Gobineau, Houston S. Chamberlain, Alexis Carrel és Georges Vacher de Lapouge vezette gondolkodók eltorzították Darwin evolúciós elméletét, hogy a "faji harcot" támogassák. A mozgalom által megfogalmazott ősnemzet tisztaságáról úgy beszéltek, mint amit az idegen elemek, különösen a zsidók megrontottak. [5] A mozgalom egy olyan áltudományos, rasszista ideológiát karolt fel, amely a zsidókat olyan fajnak tekintette, amelynek tagjai halálos küzdelemben vannak az árja fajjal szemben a világ uralmáért.[8] Ezek és hasonló elképzelések Európa-szerte hatással voltak a nácizmus előtti „forradalmi jobboldalra”.

Németországban a szélsőjobboldali nemzetiszocialisták (nácik) 1933-ban demokratikus eszközökkel ragadták magukhoz a hatalmat és ennek az eredménye a történelem egyik legszélsőségesebb diktatúrája és a kirobbanó második világháború lett.

A szélsőjobb történelmi példái:

Irányzatok[szerkesztés]

A szélsőjobb különböző áramlatokból áll, beleértve: [9]

Mai jellemzők[szerkesztés]

A szélsőjobb nagyon sokszínű. Ideológiai alapjai főként három pontot mutathatnak: [9]

A szélsőjobboldali politikai ideológiák képviselői gyakran tagadják az univerzalizmust, az emberek általános egyenlőségét. Gyakran kirekesztők, rasszisták,antiszemiták, muszlimellenesek, bevándorlásellenesek. Kitüntetett, természettől fogva felsőbbrendű közösségnek valamely rasszt (Európában és Észak-Amerikában a fehéreket, Afrikában a feketéket, Japánban a japánokat) vagy valamely nemzetet tekintenek. Sovinizmusukat előszeretettel állítják be egészséges patriotizmusként. A közösség politikai szervezőelve többnyire nem a demokrácia, hanem felsőbbrendűségen vagy kiválasztottságon alapuló vezérkultusz, tekintélyelvűség és az ezekből felépülő hierarchikus rendszer. A felsőbbrendűséget vagy a „természet rendjére” (lásd: szociáldarwinizmus), vagy valamilyen misztikus hatalomra való hivatkozás, fajelmélet igazolja.

A szélsőjobboldal támadja a liberalizmust és a kommunizmust, de még a mérsékelten nacionalista polgári demokratikus konzervativizmust képviselő pártokat is. Idegen érdekek kiszolgálóinak, hazafiatlannak, becstelennek, illetve gyávának nevezi őket.

A szélsőjobboldali gazdasági nézetek általában a „nemzeti kapitalizmus” megvalósítását tűzik ki célként. Ez a profitszerzésre irányuló kereskedelem és a kereskedelmi bankok, pénzügyi közvetítők korlátozását, csak a nemzet tagjai részére biztosított teljes kereskedelmi szabadságot, esetenként az erős állami beavatkozást (etatizmust), a korporatizmust (a termelők hivatásrendbe szervezését), és a teljes önellátást, az autarchiát takarja.

A szélsőjobboldal nem konzervatív, hanem progresszív: saját elképzeléseinek bevezetésétől, megvalósításától várja egy eljövendő jobb, harmonikus társadalom létrejöttét.

Az európai szélsőjobboldal fő jellemzői:[12]

Radikális jobboldal[szerkesztés]

Az amerikai és általánosabb angolszász környezetben a leggyakoribb kifejezés a "radikális jobboldal", amelynek tágabb jelentése van, mint az európai radikális jobboldalnak.[13]

Vitatott, hogy a radikális jobboldal a szélsőjobb mérsékeltebb verziója-e.[12]

A radikális jobboldal minimális fő jellemzői: [12]

  • autoritarizmus (a társadalom szigorú szabályozása és súlyos büntetések a törvények megsértéséért)
  • nativizmus (egy homogén nemzetállam vágya idegenek nélkül)
  • populizmus (ahol az „elit” -et úgy határozzák meg, mint egy homogén korrupt csoport).

A szélsőjobb Európában[szerkesztés]

Európában szinte mindegyik országban van szélsőjobboldali politikai szerveződés, a legtöbb helyen azonban még a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt sem érik el.

Európában a szélsőjobboldali pártokat a bevándorlásellenes politikával, a globalizációellenességgel és az európai integráció ellenzésével hozzák kapcsolatba. A szélsőjobb képviselői gyakran tesznek nacionalista és idegengyűlölő felhívásokat, az etnikailag tiszta nemzetet szem előtt tartva. Kopeček politológus alapján „a közép-európai szélsőjobboldalt erős antikommunizmus is jellemzi, sokkal markánsabban, mint Nyugat-Európában.[14]

2024-től az Európai Parlamentben az „Identitás, Hagyomány, Szuverenitás” (ITS) néven alkotnak külön frakciót, de a Patrióták Európáért nevű képviselőcsoportban is túlsúlyban van a szélsőjobboldal.

Németország[szerkesztés]

1945-ben a szövetséges hatalmak átvették az irányítást Németország felett, és betiltották a horogkeresztet, a náci pártot és a Mein Kampf kiadását. Németországban kifejezetten betiltották a náci és neonáci szervezeteket. [15]

1960-ban a nyugatnémet parlament egyhangúlag megszavazta, hogy "tilos a gyűlöletkeltés, az erőszak provokálása, vagy a "népesség egy részének" sértegetése vagy nevetségessé tétele, illetve rágalmazása."

A 21. században a német szélsőjobb különböző kis pártokból és két nagyobb csoportból áll, amelyekből az Alternatíva Németországért (AfD) és a Pegida csoport emelhető ki.[15] [16] [17]

Franciaország[szerkesztés]

A 2010-es években Európa legnagyobb szélsőjobboldali pártja a francia bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés.[18][19] Jean-Marie Le Pen vezetése alatt a párt széles körű felháborodást váltott ki a gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt, beleértve a holokauszt tagadását és az iszlamofóbiát. [20][21] 2012-ben Jean-Marie Le Pen lányát, Marine Le Pent választották meg a párt élére.

Olaszország[szerkesztés]

A fasiszta Benito Mussolini bukása óta a szélsőjobb folyamatosan jelen volt az olasz politikában. Közülük pl. kiemelhető az Olasz Szociális Mozgalom (1946–1995) nevű neofasiszta párt. 1994-től Silvio Berlusconi és a Forza Italia párt uralta az olasz politikát. Egyes kutatók alapján ők új tekintélyt szereztek a neofasizmusnak.[22]

Caio Giulio Cesare Mussolini, Mussolini dédunokája a szélsőjobboldali Olaszország Fivérei párt tagjaként indult a 2019-es európai parlamenti választáson.[22] 2011-ben a becslések szerint a neofasiszta CasaPound pártnak ötezer tagja volt.[23]

Az európai migránsválság egyre inkább megosztó kérdéssé vált Olaszországban.[24] Matteo Salvini belügyminiszter szélsőjobboldali ideológiával jelentkezett.[25][26][27] Az Északi Liga pártja bevándorlóellenes, nacionalista mozgalommá vált,[28] ahogy a későbbi, szélsőjobbnak jellemzett [29][30][31] Ligája is.

Kelet-Európa[szerkesztés]

Kelet-Közép-Európában a kommunista rendszerek bukása (1989-1990) után erősödött meg a nacionalizmus és így a szélsőjobboldali pártok is.

Szlovákiában például a Szlovák Nemzeti Párt a kormánykoalíció részét képezi (2023-tól).

Romániában a Moldova annektálását önmaga elé nyíltan kitűző Nagy-Románia Párt 2004-ben 11,5%-os választási eredményt ért el, utána viszont kiestek a román Parlamentből.

Nemzetközi politikai megfigyelők alapján a magyar Fidesz politikai pozíciója és ideológiája is erősen megváltozott és a 2010-es évek végétől jobb- és szélsőjobboldal közötti pártként pozicionálódik.[32][33][34][35]

Magyarországon[szerkesztés]

Az első világháború után Magyarország elvesztette területének 71 százalékát és lakosságának 64 százalékát. A mai mintegy 14 millió európai magyar harmada az ország határain kívül él, sokan a szomszédos országokban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, továbbá Ukrajnában, Szlovéniában, Horvátországban és Ausztriában. Az 1920-as trianoni békeszerződéssel megerősített országmegosztás ma is „nemzeti szégyen” a magyarság számára. Főleg a rendszerváltás óta különböző csoportok és pártok, valamint a nagy pártok politikusai revizionista és nacionalista retorikával léptek fel a szomszédos országok ellen.

Bővebben: Magyar szélsőjobboldal és Magyar radikális jobboldal
név típus alapítás megszűnés megjegyzés
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezet 2001 működik Jobboldali szélsőséges, nacionalista.[36]
Jobbik politikai párt 2003 működik Eredetileg jobboldali szélsőséges párt. [36] Jobboldali populistaként és jobboldali radikálisként is emlegetik. [37]
Magyar Gárda szervezet 2007 2009 Rövid életű szervezet, a Jobbik félkatonai alakulata volt. [36][38]
Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) politikai párt 1993 2021 Jobboldali szélsőséges párt. [39]
Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) hungarista szervezet 1989 2016 A neonácik félkatonai kiképzése. [40]
Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom mozgalom 1935 / 1939 1945 Fasiszta mozgalom és együttműködési kormány. [40]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ * Mudde, Cas (2002). The Ideology of the Extreme Right. Manchester University Press. ISBN 978-0-7190-6446-3.
    • Ignazi, Piero (2003). Extreme Right Parties in Western Europe. Oxford University Press. ISBN 978-0-19-829325-5.
    • Baker, Peter (28 May 2016). "Rise of Donald Trump Tracks Growing Debate Over Global Fascism". The New York Times. ISSN 0362-4331.
  2. ↑ NWS, VRT: Wat is het verschil tussen radicaal-rechts en extreemrechts, en radicaal-links en extreemlinks? (holland nyelven). vrtnws.be, 2019. május 28. (Hozzáférés: 2024. július 15.)
  3. ↑ Fascism and Nazism: Alt-right, white supremacy: Ultranationalist, racist, homophobic, xenophobic etc.:
    • Carlisle, Rodney P. (2005). The Encyclopedia of Politics: The Left and the Right, 2. kötet: A jobboldal . Sage Publications. ISBN 978-1-4522-6531-5.
    • Phipps, Alison (2019). "The Fight Against Sexual Violence". Soundings. 71 (71): 62–74. doi:10.3898/SOUN.71.05.2019
  4. ↑ Például fenyegetés, személyes megfélemlítés, félkatonai szervezetek létrehozása és erőszakos cselekmények elkövetése.
  5. ↑ a b c Camus, Jean-Yves; Lebourg, Nicolas (2017). Far-Right Politics in Europe. Harvard University Press. ISBN 978-0-674-97153-0.
  6. ↑ Beiner, Ronald Verfasser (2018). Dangerous Minds : Nietzsche, Heidegger, and the Return of the Far Right. University of Pennsylvania Press. ISBN 978-0-8122-9541-2. OCLC 1148094406
  7. ↑ François, Stéphane (24 August 2009). "Qu'est ce que la Révolution Conservatrice ?". Fragments sur les Temps Présents
  8. ↑ Conan Fischerː The Rise of the Nazis 2002, 47–49. o.
  9. ↑ a b c Benjamin Biard, « L’extrême droite en Europe occidentale (2004-2019) », Courrier hebdomadaire du CRISP, vol. n° 2420-2421, no 15,‎ 2019, p. 5 (ISSN 0008-9664 et 1782-141X, DOI 10.3917/cris.2420.0005 (franciául)
  10. ↑ FBI memo examined activities of far-right radical Catholics ahead of 2024 election (angol nyelven). La croix international, 2024. április 24. (Hozzáférés: 2024. július 15.)
  11. ↑ Gosling, Tim: Nationalist, populist, far-right parties eye rising support across Europe (angol nyelven). Al Jazeera. (Hozzáférés: 2024. július 15.)
  12. ↑ a b c d Far-right Extremism. Ran Factbook - Migration and Home Affairs - European Union. (Hozzáférés: 2024)
  13. ↑ Kopeček, Lubomír (2007). "The Far Right in Europe". Středoevropské politické studie. IX (4). International Institute of Political Science, Masaryk University in Brno: 280–293. Archived from the original on 7 February 2021. Retrieved 21 December 2020 – via Central and Eastern European Online Library.
  14. ↑ Kopeček (2007). „The Far Right in Europe”. Středoevropské politické studie IX (4), 280–293. o, Kiadó: International Institute of Political Science, Masaryk University in Brno. [2021. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 21.)  
  15. ↑ a b Wildman: Why you see swastikas in America but not Germany. Vox. Vox Media, 2017. augusztus 16. [2021. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 2.)
  16. ↑ "PEGIDA in Germany" Archiválva 2021. február 24-i dátummal a Wayback Machine-ben..
  17. ↑ "The Pegida Movement and German Political Culture: Is Right-Wing Populism Here to Stay?" Archiválva 2021. március 9-i dátummal a Wayback Machine-ben..
  18. ↑ The French National Front: On its way to power?. Policy-network.net, 2015. január 22. [2018. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  19. ↑ John Lichfield. „Rise of the French far right: Front National party could make sweeping gains at this month's local elections”, Independent, 2015. március 1. (Hozzáférés: 2015. március 31.) 
  20. ↑ Jean-Marie Le Pen fined again for dismissing Holocaust as 'detail'. theguardian, 2016. április 6.
  21. ↑ „Jean-Marie Le Pen condamné pour incitation à la haine raciale”, Le Monde.fr , lemonde.fr, 2005. február 24. 
  22. ↑ a b Mantesso. „The ghost of Benito Mussolini lingers as far-right popularity surges in Italy”, ABC News, Australian Broadcasting Corporation, 2019. május 26.. [2021. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. május 26.) 
  23. ↑ Tom Kington. „Italy's fascists stay true to Mussolini's ideology”, The Guardian, 2011. november 6.. [2021. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 14.) 
  24. ↑ Somerville. „Italy's populist government to continue turning refugee rescue boats away as they boycott European crisis meeting”, The Independent, 2019. július 22.. [2020. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. szeptember 9.) 
  25. ↑ Stille, Alexander. „How Matteo Salvini pulled Italy to the far right”, The Guardian, 2018. augusztus 9. (Hozzáférés: 2024. július 14.) (brit angol nyelvű) 
  26. ↑ Italian far-right leader Salvini fights to escape Meloni's shadow. Reuters. (Hozzáférés: 2024)
  27. ↑ Italy’s far-right leader Matteo Salvini fights for political survival. www.ft.com. (Hozzáférés: 2024. július 14.)
  28. ↑ Mantesso. „The ghost of Benito Mussolini lingers as far-right popularity surges in Italy”, ABC News, Australian Broadcasting Corporation, 2019. május 26.. [2021. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. május 26.) 
  29. ↑ Italy
  30. ↑ Gianluca Passarelli. La Lega di Salvini. Estrema destra di governo (2018. július 15.) 
  31. ↑ Il centro-destra in cerca di unità e il riemergere della destra neo-fascista
  32. ↑ Strickland, Patrick: Everything you need to know about Hungary’s far right (angol nyelven). Al Jazeera. (Hozzáférés: 2024. július 14.)
  33. ↑ Zerofsky, Elisabeth. „Viktor Orbán’s Far-Right Vision for Europe”, The New Yorker, 2019. január 7. (Hozzáférés: 2024. július 14.) (amerikai angol nyelvű) 
  34. ↑ Viktor Orbán has not arrived on the far right just now by his ‘mixed race’ comment], 2022 „The rhetoric of Orbán has then, year after year, increasingly sought to blur the boundary between the right and the far right.”
  35. ↑ Orbán’s Fidesz forming new far-right alliance with Austrian, Czech parties]. politico.eu, 2024 „Hungarian Prime Minister Victor Orbán and his far-right Fidesz party are forming a new political alliance with Austria’s Freedom Party (FPÖ) and the Czech Action of Dissatisfied Citizens (ANO) Movement”
  36. ↑ a b c Martin Langebach, Andreas Speit: Europas radikale Rechte, Zürich 2013.
  37. ↑ Katherine Kondor: Jobbik: A Wolf in Sheep’s Clothing? – Centre for Analysis of the Radical Right (brit angol nyelven)
  38. ↑ Politikai szakadás a Jobbikban, Hunhír.hu, 2006. július 29.
  39. ↑ Die Welt: Ungarischer Rechtsextremist Csurka gestorben, 4. Februar 2012.
  40. ↑ a b Lebenslange Haft für Neonazi-Chef in Ungarn wegen Polizistenmordes

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szélsőjobboldal&oldid=27292497”