Japánok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Japánok
日本人
Muraszaki Sikibu •  Nobunaga •  Iejaszu •  Meidzsi császár •  Hirobumi •  Akiko •  Hideki •  Akihito császár •  szamurájok a Bosin-háborúban •  egy jelenkori család
Muraszaki Sikibu •  Nobunaga •  Iejaszu •  Meidzsi császár •  Hirobumi •  Akiko •  Hideki •  Akihito császár •  szamurájok a Bosin-háborúban •  egy jelenkori család
Teljes lélekszám
kb. 130 millió
Régiók
Japán 127 millió
Lélekszám régiónként
Régió
Brazília Brazília 1 400 000[1]
Egyesült Államok Egyesült Államok 1 200 000[2]
Fülöp-szigetek Fülöp-szigetek 150 000
Kína Kína 99 000[3]
Kanada Kanada 85 000[4]
Peru Peru 81 000[5]
Egyesült Királyság Egyesült Királyság 51 000[6]
Németország Németország 34 000[7]
Argentína Argentína 30 000[8]
Ausztrália Ausztrália 27 000[9]
Szingapúr Szingapúr 23 000[10]
Mexikó Mexikó 20 000[11]
Tajvan Tajvan 16 000[12]
Dél-Korea Dél-Korea 15 000[13]
Nyelvek
japán, rjúkjú, ainu
Vallások
sintoizmus, buddhizmus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Japánok
日本人
témájú médiaállományokat.

A japánok (日本人, nihondzsin, jelentése „japán emberek”) nagyrészt a japán szigeteken élő nép. Lélekszámuk a világban kb. 130 millió, közülük Japánban kb. 127 millióan laknak. A japánok Japán népességének 98,5%-át teszik ki. Nyelvük a japán, de egyes területeken beszélik a rjúkjú és az ainu nyelvet is.

A japán nép elnevezései[szerkesztés]

A japánok mai elnevezése más nyelveken: angol: Japanese, bosnyák: japanci, cseh, szlovák:: japonci, finn: japanilaiset, francia: japonaise, holland: japanners, horvát: japanci, lengyel: japończycy, német: Japaner, olasz: giapponesi, spanyol: japonés, portugál: japoneses román: japonezi, orosz: японцы, svéd: japaner, török: japonlar.

Nyelv[szerkesztés]

A japán nyelv a japán nyelvek csoportjába tartozik, amelyet a múltban izolált nyelvként tartottak számon, továbbá rokonságban áll a rjúkjú nyelvvel is. A japán nyelvnek három írásrendszere van, a hiragana, katakana és a kandzsi. Az írni-olvasni tudás Japánban meghaladja a 99%-ot.

Vallás[szerkesztés]

A kamakurai Buddha (Amitábha)

A japán vallás a természettel szinkretikus, és a buddhizmus és a sintó elemeit keveri. A japánok többsége (84-96%) mind a két vallásban (sintó és buddhizmus) hisz.

A sintó Japán eredeti, politeista vallása, amelynek nincsen vallásos kánonja. A japán császári család hagyományos vallása volt, a vallás felvételével nyertek jogot a hatalom birtoklására. A sintó vallást 1868-ban kodifikálták, mint állami vallást, de az amerikai megszállás alatt 1945-ben megszűnt ez a rendelet.

A mahájána buddhizmus még a 6. században érkezett meg Japánba, és több különböző szektára oszlott. Ma a legnagyobb csoportot a Dzsodó Sinsu szekta alkotja a japánok között, amelyet Sinran alapított.

A japánok vallása mitológiai, hagyományos, és szociális tevékenységeken alapszik, nem pedig mások életét szolgáló morális irányelveken.

A kereszténység japánban csak a kisebb régiókban maradt fent. A lakosság mindössze 2%-a (kb. 2,5 millióan) keresztény. Több japán Brazíliában gyakorolja a kereszténységet, ahol a legnagyobb a japán lakosság Japánon kívül. A Brazíliában élő japán lakosság kb. 60%-a római katolikus, és 37%-uk keresztény (33%-uk protestáns, és 4%-uk katolikus).

Irodalom[szerkesztés]

Néhány híres régebbi és újabb japán irodalmi alkotás:

  1. Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei (1021), amely a Heian kultúráról szól;
  2. Mijamoto Muszasi: Az öt elem könyve (1645), amely a hadseregről, és stratégiákról szól;
  3. Macuo Basó: Oku no Hosomicsi (1691), Útinaplók;
  4. Tanizaki Dzsunicsiró: Az árnyak dícsérete (1933).

1854-ben megnyílt Japán a nyugatiak számára, ezután fordítottak le néhány japán művet angolra (többek között Inazo Nitohe 1900-as könyve a szamurájokról: Busidó: Japán lelke címmel, és Kakuzo Okakura 1906-os filozófiai művét a teaszertartásról: Japán teaszertartás címmel.) Nyugaton gyakran megkísérelték értékelni a japán társadalmat, az egyik legismertebb és legvitatottabb nyugati munka eredménye Ruth Benedict: Krizantém és kard című 1946-os munka.

A huszadik század japán írói műveikben örökítették meg a japán társadalmi változásokat. Több neves író közül a legismertebbek a következők: Szószeki Nacume, Tanizaki Dzsunicsiró, Dazai Oszamu, Kavabata Jaszunari, Encsi Fumiko, Misima Jukio, és Siba Rjotaró. Kortárs, híres japán írók, mint például Murakami Rjú, Murakami Haruki, és Josimoto Banana nagy tiszteletet élveznek.

Művészet[szerkesztés]

Dótaku
Dzsómon-kortól Kofun-korig (i.e. 10000-i.sz. 7.szd):[szerkesztés]
Hanivák

A díszes japán művészet időszámításunk előttre nyúlik vissza. A Dzsómon-kor fazekasságára jellemző volt a bonyolult díszítés. A Jajoi-korra pedig a tükrök, lándzsák, dárdák, és kultikus tárgyak, például harangok (dótaku) készítése. A Jajoi-korban és a Kofun-korban egyedi sírhelyek kialakítása, illetve a sírok mellett talált úgynevezett hanivák, illetve a sírokban fellelhető falfestmények kiemelkedő fontosságúak.

Nara-kor (i.sz. 710-794):[szerkesztés]

A Nara-kor elején a festmények, a kalligráfia, és a szobrászat erős fejlődésnek indult a kínai konfúciánus és buddhizmus befolyása alatt. Az építészeti remekművek közül kiemelkednek a Hórjú-dzsi és a Jakusi-dzsi, buddhista templomok Nara prefektúrában. A 9. században, a kínai Tang-dinasztia alatt az építészetre már egyre kevésbé hatott Kína.

Az extravagáns művészet és öltözködés a nemesek kezébe került, amellyel az udvarház elit rétegének stílusát alakították - és bár az arisztokráciának limitált lélekszáma és befolyása volt, az általuk megrendelt darabok közül sok még ma is létezik.

Tódai-Dzsi

Egy másik jelentős épülete a kornak a Tódai-dzsi, amelyet megtámadtak és emiatt legégett a Taira-Minamoto-Háborúban, amikor is egy restaurálásért felelős irodát alapítottak, és a Tódai-dzsi lett a központi létesítmény a restaurálás során. A folyamatot Unkei és Kaikei vezették.

Nó maszk
Muromacsi-kor (i.sz. 1333–1568):[szerkesztés]

A tintával dolgozó festőművészet a Muromacsi-korban fejlődött, és főként a zen buddhizmus volt rá nagy hatással. Egyik kiemelkedő mester Szessú Tójó zen buddhista - tanait, nézeteit dolgozta ki tea szertartás formájában a hadakozó fejedelemségek kora idején.

Edo-kor (vagy Tokugava-kor 1600–1867):[szerkesztés]

Az Edo-kor alatt sokszínű festmények voltak jellemzőek, amelyeket a Kanó iskolának köszönhetünk, mecénásai többek között a Tokugava család tagjai. Híres művészek készítettek Ukijo-et, amelyek megfestett fablokkok voltak, és közemberek számára volt megvásárolható a fejlődő városokban. A fazekasság, mint például az Imari vare stílus magasan értékelt volt még Európában is.

Kabuki bábok

A színművészetben a kiemelkedő, amely egy tradícionális japán, drámai stílus, a Kjógen komédia mellett. A a kabuki részeként egy igazán kontrasztos, és színes színházi műfaj, amely minden lehetséges színpadi trükköt alkalmaz a drámai hatás elérése érdekében. A darabok olyan érzékeny témákat, eseményeket jelenítenek meg, mint például az öngyilkosság. A legtöbb ilyen színdarab a kabuki stílusban és a bunraku bábszínházában is elő lett adva.

Meidzsi-restauráció (19. század):[szerkesztés]

A Meidzsi-restaurációtól Japán több nyugati stíluselemet is átvett, és annak - kisebb-nagyobb módosításokkal - „japános” kisugárzást adott. Ezek a látványos, modern, és gyakorlati színházi darabok jelképezik a tradícionális japán szellemet tisztán nyugatias módon.

A modern kultúra termékei, - mint a J-pop, J-rock, manga és anime - az egész világon széles népszerűségnek örvend.

Teóriák a származásról[szerkesztés]

A japánok eredetével kapcsolatban, már Hakuszeki Arai óta több tudós is foglalkozott, de az első teóriát Sadamoto Fuidzsinak köszönhetjük, aki úttörője volt a modern japán régészetnek.

Kiemelkedő elméletek, és kutatások a történelem során, amelyek többségében egymásnak ellent mondanak, bizonyos esetekben egymásra épülnek:

A Dzsómon-kori és Jajoi-kori származás:[szerkesztés]

Jelenleg a legelfogadottabb teória az, hogy a japánok a benszülött Dzsómon-kori emberek, és a bevándorolt Jajoi-kori emberek közös leszármazottjai. A Dzsómon-kori és Jajoi-kori emberek ősei gyakran témái a vitáknak. A legújabb koncepció alapján elválasztották a japán szigetvilág lakosságát a következőképpen:

Történelem[szerkesztés]

Őskőkorszak:[szerkesztés]

Régészeti leletek rámutatnak, hogy a paleolit-korban az emberek a Japán-szigeteken már 39,000-21,000 évvel ezelőtt is éltek. Japán akkor még a fősziget részét képezte (Ázsia) legalább egy szigetnyi híddal, amelyek nomád gyűjtögető-vadászó életmódot folytatók jutottak át Japánról Kelet-Ázsiába, Szibériába, és valószínűleg Kamcsatkára. Kovakőből készült eszközök és csontból készült szerszámok lettek feltárva ebből a korból Japánban.

Dzsómon-kori edény
Dzsómon-kori emberek:[szerkesztés]

Néhány, a világ legősibb fazekas darabjai közül a Dzsómon-kori emberek által lettek elkészítve a paleolit korszak végén, a időszámításunk előtt a 14. évezred tájékán. A Dzsómon jelentése "zsinór minta", amely a fazekas edények karakteres mintájából származik. A Dzsómon-kori emberek vadászó-gyűjtőgető életmódot folytattak, és legalább a Dzsómon-kor közepétől a végéig primitív rizstermesztéssel is foglalkoztak. Főként halon éltek a protein miatt. Valószínűleg a Dzsómon-korban élő emberek Észak-Ázsiából, és Közép-Ázsiából bevándorolt emberek, akiket mi már Ainukként ismerünk. Kutatások alapján úgy vélik, hogy az Ainuk megtartottak egy egyedi genetikai állományt, mialatt rokoni kapcsolatot létesítettek más nemzetek tagjaival Japánban, mint például a Nivkhs a távoli Észak-Oroszországból.

Mark J. Hudson a Nishikyushu (magyar: nisikjúsú, jelentése: délkjúsú-i) Egyetemről azt állítja, hogy a Japán letelepedést egy proto-mongoloid rassz a pleisztocén időszak alatt tette meg, akik ezáltal az általunk ismert Dzsómon-kori emberekké lettek, és az ő külső tulajdonságaik, karakterük látható az Ainu és rjúkjú embereken. A Dzsómon-kori emberek hasonló fizikai megjelenése, mint az erős testszőrzet hasonló a Kaukázusi emberekkel, de antropológiailag azt mutatják, hogy egy külön genetikai összeköttetés van az európaiakkal.

Joseph Powel antropológus az Új-Mexikói Egyetemről azt mondta, hogy az Ainuk a Dzsómon-kori emberek leszármazottjai, akik a Kelet-Ázsiai populáció tagjai a "legközelebbi biológiai rokonságban a Délkelet-Ázsiai emberekkel, mintsem a nyugati Európaiakkal".

Christy G. Turner szerint a Dzsómon-kori emberek Japán ún. "Sundadont" mintázatába illenek bele, amely hasonlít a Tajvani, Filippínó, Indonéz, Thaiföldi, Borneói, Latin, és Maláj mongoloid népességhez délen.

Jajoi-kori emberek:[szerkesztés]

Időszámításunk előtt 400-300 körül léptek a Jajoi-kori emberek a Japán-szigetekre, így vegyülve a Dzsómon-kori emberekkel. A Jajoi emberek egy fejlettebb (árasztásos) rizstermesztő módszert, bronz és vas megmunkáló technikát hoztak magukkal Japánba. Bár a szigetek bőségesen ellátottak voltak a vadászáshoz és rizstermesztéshez szükséges forrásból, a Jajoi emberek sokkal produktívabb módszereket hotak magukkal - így az árasztásos rizstermesztés elterjedté vált, mivel ezzel nagyobb lélekszámot lehetett ellátni.

A késői Dzsómon-korban a becsült lakosság körülbelül 100 ezer fő, míg a Nara-korban már 3 millióan éltek. Beleszámítva a vadászó és gyüjtűgető életmód adta lehetőségetek, úgy számolják, hogy körülbelül 1,5 millióan vándoroltak be ez idő alatt Japánba.

Gyarmati rendszer[szerkesztés]

A japán gyarmati rendszer alatt (1895-1945) a kifejezés, hogy "Japán emberek" nem csak a Japánban élő emberekre vonatkozott, hanem azon kolóniákra is, akik Japán állampolgársággal rendelkeztek, mint a Taiföldi, és Koreai emberek. Hivatalos értelemben úgy szokták nevezni a japán etnikumú embereket a periódus altt, hogy "belföldi emberek" (内地人 : japánul :naichijin, magyar átírással: naicsidzsin, jelentése: az emberek, akik az országban élnek). A nyelvi különbségek megkönnyítése a beolvadást kényszerítette ki a kolóniákból, így az etnikai identitás egy egységes Japán Birodalmi identitássá lett.

A második világháború után sok Nickh, és Orok ember a déli Szahalinoktól, akik Japán állampolgársággal rendelkeztek Karafutó prefektúrában, arra lettek kényszerülvea Szovjetunió miatt, hogy visszatelepüljenek Hokkaidóba, mint a japán népesség tagjai. Másrészről, sok Szahalin koreaiak -akik szintén japán állampolgárok voltak egészen a háború végéig - hontalanná váltak a Szovjet megszállás miatt.

Állampolgárság[szerkesztés]

A Japán Alkotmány 10. cikkelye meghatározza a Japán állampolgárság Japánságon alapuló terminusát. Valójában a japán nyelv a meghonosítás által évente 15 ezer új japán állampolgár által állandóan beszélt. A Japán statisztikai etnikai csoportok koncepciója különbözik az Észak-Amerikai vagy néhány Európai etnikummal kapcsolatos statisztikától. Például Anglia népszámlálása rákérdez az etnikai vagy faji háttérre, amely vegyessé teszi a népességet Angliában, a nemzetiségükre való tekintet nélkül. A Japán Statisztikai Hivatal azonban nem teszi fel ezt a kérdést. Mióta Japánban népszámlálás van, inkább a nemzetiséget kérdezi, mintsem az etniaki vagy faji hátterét az embereknek, így a honos Japán állampolgárok, és Japán nemzetiségűek kevert etnikai háttérrel is Japán etnikumú embernek számítanak a populáció tekintetében. John Lie, a Kaliforniai Egyetem professzora a széles körben elterjedt nézet -, hogy Japán etnikailag homogén - ellenére, úgy véli, hogy sokkal pontosabb úgy leírni Japánt, mint egy több etnikumú társadalom. Ezek a vélemények régóta vissza vannak utasítva a Japánok által, mint például Japán Miniszterelnöke Aszó Taró által, aki egyszer Japánt úgy írta le, mint "egy faj, egy állampolgárság, egy nyelv és kultúra".

Diaszpóra[szerkesztés]

A terminus, hogy Nikkedzsin (日系人) olyan kifejezés, amelyet arra használnak, hogy leírják, azon japán személyeket, akik Japánba emigráltak, és az ő leszármazottjaikat.

Az emigráció Japánból a Fülöp-szigetekre, és Borneóba a korai 12. században lett először feljegyezve. A 16-17. században több ezer kereskedő szintúgy emigrált a Fülöp-szigetekre, és beolvadt a helyi népességbe. Ugyanakkor a Japán emberek migrációja nem vált tömeges jelennséggé egészen a Meidzsi-korig, amikor a japánok elkezdtek a Fülöp-szigetekre, Amerikába, Kanadába, Peruba, Kolumbiába, Brazíliába, és Argentínáva vándorolni. A gyarmati időszak alatt volt egy jelentős emigráció a Japán Birodalom területén, azonban sok emigráns hazatelepült Japánba a Második Világháború végén.

A Japán Külügyminisztérium szerint körülbelül 2,5 millió Nikkedzsin él a befogadó országaikban. A legnagyobb külföldi közösség Brazilíában, São Paulóban és Paranában van. Illetve van még egy jelentős japán közösség a Fülöp-szigeteken, Kelet-Malajziában, Peruban, Buenos Airesben, Córdobán Argentínában, és Amerikai Egyesült Államokban Hawaiion, Kaliforniában, és Washingtonban, illetve Kanadai országokban Vancouverben és Torontóban. Összesen körülbelül 1 millió Japán állampolgár él külföldön a Külügyminisztérium szerint.

Híres japánok[szerkesztés]

P Society.png Ez a néppel vagy etnikummal kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
  1. MOFA: Japan-Brazil Relations
  2. Selected Population Profile in the United States (Japanese alone or in any combination). U.S. Census Bureau. (Hozzáférés: 2007. április 11.)
  3. MOFA: Japan-China Relations
  4. National Association of Japanese Canadians
  5. MOFA: Japan-Peru Relations
  6. MOFA: Japan-U.K. Relations
  7. Nordrhein-Westfalen Remains Attractive to Japanese Companies. GfW Nordrhein-Westfalen. (Hozzáférés: 2007. április 11.)
  8. MOFA: Japan-Argentine Relations
  9. MOFA: Japan-Australia Relations
  10. MOFA: Japan-Singapore Relations
  11. MOFA: Japan-Mexico Relations
  12. MOFA: Taiwan
  13. MOFA: Japan-Republic of Korea Relations