Északi Liga

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Északi Liga

Northern league.jpg
Adatok
Elnök Matteo Salvini (2013-), Roberto Maroni (2012-2013), Umberto Bossi (1989-2012)
Elnökhelyettes Giancarlo Giorgetti, Lorenzo Fontana
Szóvivő Davide Caparini

Alapítva 1989. december 4.
Eredeti név Északi Liga Padania Függetlenségéért
Székház

Via Carlo Bellerio, 41

20161 Milánó, Olaszország
Ifjúsági tagozat Movimento Giovani Padani (Ifjú Padaniaiak Mozgalma)
Pártújság La Padania
Tagok száma 150.000 (2013)

Ideológia Föderalizmus
olasz regionalizmus
Etnonacionalizmus,[1][2][3][4] jobboldali populizmus,[5] Globalizációellenesség, Szociálkonzervativizmus,[6] Euroszkepticizmus[7]
Politikai elhelyezkedés Jobboldal
Parlamenti jelenlét Olasz Képviselőházban, (2016):
19 / 630
Olasz szenátusban, (2016):
12 / 315
[8] Európai Parlamentben (Olaszországi mandátumok):
5 / 73
Regionális Tanácsosok (2015):
59 / 917
Európai Parlamentben:
6 / 73
Európai párt Európai Szövetség a Szabadságért / Mozgalom az Európai Nemzetekért és a Szabadságukért
EP-frakció Nemzet és Szabadság Európája
Hivatalos színei zöld
Weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Északi Liga témájú médiaállományokat.

Az Északi Liga (olaszul: Lega Nord) olaszországi föderalista párt. A párt hat észak-olasz autonómiára törekvő mozgalmából áll: Lega Lombarda (Lombárd Liga), Liga Veneta (Venetói Liga), Piemont Autonomista (Piemonti Autónomista), Union Ligure (Ligúriai Unió), Lega Emiliano-Romagnola (Emilián-romanyol Liga) e Alleanza Toscana (Toszkán Szövetség).

A párt hivatalos sajtója az Il Carrocio, amely Észak-Olaszország tartományaiban, Szardínián és egyes közép-olasz tartományokban aktívan van jelen.

A párt gyökerei 1982-ig nyúlnak vissza, mikor Umberto Bossi kapcsolatba kerül Bruno Salvadori Union Valdotain pártjával, a Lega Autonomista Lombardával. A párt jelszavai: szabadság, autonómia, föderalizmus.

A Liga által kidolgozott föderalista elv lényege, hogy az olasz államot át kell szervezni, nagyobb területi önrendelkezést adva az egyes területeknek. Lombardiának speciális alkotmányt követeltek.

Története[szerkesztés]

A Liga megszületése[szerkesztés]

Az 1983-as választásokon a Veneto tartomány regionális pártja a Liga Veneta egy parlamenti képviselőt Achille Tramarin és egy szenátort Graziano Girardit választ meg.

Az 1989-es európai parlamenti választásokon két regionalista párt több kisebb párttal együtt közös listán indul Lega Lombarda-Alleanza Nord (Lombárd Liga-Északi Szövetség) néven. A választáson 1,8%-ot érnek el.

1989. december 4-én, Bergamóban hivatalosan is megszületik a Lega Nord, hat észak-olasz tartomány regionális pártjának az egyesüléséből.

Ezt követően megalakulnak a párt képviseletei Bolzano és Trento autonóm megyékben, Friuli-Venezia Giulia, Valle d'Aosta, Umbria és Marche tartományokban. A pártot innentől kezdve a többi olasz párt komoly ellenfélnek tekintette.

Az első választási sikerek (1990-1994)[szerkesztés]

1990. március 3-án a Bergamo megyei Pontidában megtartja gyűlését az Olasz Szocialista Párt, ahol a párt elnöke Bettino Craxi javaslatot tett az alkotmánymódosítóra. Ennek célja, hogy az államforma szövetségi és elnöki alapon újjászerveződjön. A Lega tiltakozott ezellen és március 25-én tüntetés szervezetek Pontidaba.

Az 1990.májusi helyhatósági választáson a párt áttörést ért el Lombardiában: A párt 18,9%-os eredménnyel a 2. helyen végezve megelőzi az Olasz Kommunista Pártot (18,8%) és az Olasz Kereszténydemokrata Párt (28,6%) mögé kerül.

Az országos áttörés az 1992-es parlamenti választásokonn jön el a pártnak. A parlamentbe 8,6%-os és a szenátusba 8,2%-os eredménnyel kerül be, 80 mandátumot szereztek, ebből 25 szenátori és 55 parlamenti helyet. Az 1993-as helyhatósági választásokon Milánónak Marco Formentini a párt jelöltjét választják meg polgármesternek, akinek egyik önkormányzati tanácsadója Matteo Salvini lesz a párt későbbi elnöke.

Az Északi Liga először kormányon[szerkesztés]

Az 1994-es parlamenti választásokon a Silvio Berlusconi vezette jobboldali-liberális koalíció tagjaként győznek. Az új kormányban a ligás Roberto Maroni lesz a másik miniszterelnök-helyettes, emellett - hasonlóan a Nemzeti Szövetséghez - 4 miniszteri tárcát kap az Északi Liga: ipari és kereskedelmi , EU-s ügyek koordinációjáért felelős, intézményes reformokért felelős és a költségvetési-gazdasági tárcát a párt kapja meg. A szavazatok 8,4%-át érik el és az alsóházi és szenátusi helyekkel együtt 180 mandátumot kapnak.

A párt jelöltje Irene Pivetti lesz az Alsóház elnöke 1994 és 1996 között.

A koalíció az év végére válságba került, hiszen a párt megvonta támogatását a koalíciótól : 1994. november 6-án a párt benyújtott egy alkotmány-tervezetet, amely Olaszországot 9 makrórégióra osztaná fel, ez hasonlítana a Risorgimento előtti állapotra. A válság pár nappal később robbant ki a nyugdíjreform miatt: Berlusconi szerint nem lehet kormányozni olyan koalíciós partnerrel, mint Umberto Bossi az Északi Liga vezetője, emiatt újra ki kell írni választásokat.

1994. december 21. és 22. között a televízió élő adásában konfliktusba keveredett Berlusconi és Bossi az alsóházi ülésen. Berlusconi szerint Umberto Bossi elárulta az ez évi választások után kötött kormánykoalíciót és kérte, hogy írjanak ki újra választásokat. Bossi ezzel szemben megvádolta Silvio Berlusconit, hogy a párt föderalista elképzeléseit teljesen figyelmen kívül hagyta. Berlusconi ezt követően bejelentette lemondását és híveit az utcára szólította, hogy az "árulás" ellen tüntettessenek.

Az elszakadási terv[szerkesztés]

A párt ezt követően a Lamberto Dini vezette szakértői kormány tagja lett. Az 1996-os parlamenti választásokon külön indultak, 10,4%-ot értek el és 87 mandátumot szereztek. Ezzel a Berlusconi vezette Pólus jobbközép koalíciót büntették és a Romano Prodi vezette Olajfa baloldali koalíciónak kedveztek. A választásokon a párt Venetóban 29% és Lombardiában 25%-ot ért el.

1996. szeptember 15-én a párt radikalizálódott: A párt már régóta célnak tekintette az észak-olasz tartományok elszakadását Olaszországtól. Ezen a napon a folyó mentén élőláncot alkotott, míg Umberto Bossi Velencében a Riva degli Schiavoni rakparton leeresztette az olasz zászlót és felemelték a független Padánia zászlaját, ezután Umberto Bossi egyoldalúan kikiáltotta a Független Padaniai köztársaságot.[9]

A függetlenség kikiáltás közben a parlamentben - jobbközép többséggel - jóváhagyták az Alkotmány 2. fejezetének 5. cikkelyének módosítását: ez alapjaiban megváltoztatta az olasz regionalizmust. A módosítás a szubszidiaritás elvén alapult: a törvényalkotási jogkör az állam és a régiók közötti munkamegosztáson alapult.

Második és Harmadik Berlusconi-kormány tagjaként (2001-2006)[szerkesztés]

2001-ben ismét a Berlusconi vezette jobbközép koalíció tagjai lesznek és kormányra kerülnek. A második kormányban az alábbi miniszteri tárcákat kapta a párt: intézményes reformokért felelős, igazságügyi, munka és szociális ügyi tárcákat kaptak emellett a Szenátus alelnöke lett a párt jelöltje: Roberto Calderoli.

Kormányra lépésüket meghatározta, hogy a párt alkotmányos reformot akart végrehajtani, ami az autonóm régiók szerepéről szól. Umberto Bossi 2004. március 11-én reggel szélütést kapott, és Svájcban volt rehabilitációs kezelésen, ennek ellenére a párt listavezetője volt a 2004-es európai parlamenti választásokon. Szeptember 19-én tért vissza Gemonióban[10] levő házába és 2005. március 6-án jelent meg újra a nyilvánosság előtt.

Negyedik Berlusconi-kormány (2008-2011)[szerkesztés]

2 évnyi ellenzékiség után a párt 2008-ban ismét kormányra kerül Silvio Berlusconival kötött koalícióval. A választásokon a párt a saját nevét és szimbólumát használta az észak-olasz tartományokban. A 4. Berlusconi-kormányban 4 miniszteri és 4 államtitkári pozíciót kapott a párt.

2009-es európai parlamenti választások[szerkesztés]

A 2009-es európai parlamenti választásokon az Északi Liga 10,21%-ot ért el,[11] a párt történetéből először a Toszkánában a párt jelöltje nyer, a párt legjobb eredményét Venetóban éri el 28,38%-al, Lombardiában 22,7%-ot érnek el.

A választások után a brit UKIP párttal megalapítják az Európa a Szabadságért és Demokráciáért nevű európai pártcsaládot.

2010-es helyhatósági választások[szerkesztés]

A helyhatósági választásokon Piemonte és Veneto tartományban első helyet érik el, ahol a kormányzókat is a párt adja, Veneto esetében 35,2%-ot érnek el, ami a 2005-ös eredmény dupláját jelentette.

Berlusconi kormány bukása és az ellenzékiség[szerkesztés]

A jobboldali többségnek nagy érvágás volt, hogy a koalícióból kivált a Gianfranco Fini vezette Jövő és Szabadság nevű pártja. Az ez évi helyhatósági választásokon is rosszul szerepeltek: a ligások a városokban közös listán indultak a Popolo della Libertá párttal, de a községekben külön indultak, de az eredményein így is rontott a Liga.

2011 novemberében lemondott Silvio Berlusconi kormányfő és ezt követően Mario Monti vezetésével szakértői kormány alakult.

Egyedül ez a párt nem szavazott bizalmat Monti kormányfői kinevezése mellett, így a párt ellenzékbe vonult

Umberto Bossi korrupciós ügye és lemondása[szerkesztés]

2012. április 5-én lemondott Umberto Bossi a párt főtitkári posztjáról, miután egy ügyészségi nyomozás megállapította, hogy a párt pénzeket Umberto Bossi családja egyéni célokra használta fel, lemondott a párt pénztárnoka Francesco Belsito, akiről kiderült, hogy párt pénzeket drágakövekbe fektetett be.[12][13] A pártot innentől hárman vezették tovább: Roberto Maroni, Roberto Calderoli és Manuela Dal Lago.

2012 májusában a milánói ügyészség vizsgálatot indított Umberto Bossi ellen pénzmosás, állam megkárosítása miatt a fiait Renzo és Riccardo Bossit, Piergiorgio Stiffioni szenátor ellen is vizsgálat indult.[14]

2013-as pártelnök választás[szerkesztés]

2013. december 7-én tartották a pártelnök választást, a két jelölt Matteo Salvini és Umberto Bossi voltak. A választást Matteo Salvini nyerte meg 82%-al.

Ideológiájuk[szerkesztés]

A pártot a jobboldali populista szellemiséghez sorolják emellett liberális gazdaságpolitikát folytatnak. Ellenzik a bevándorlást és a multikulturalizmust.[15] Kritikusak az olasz állam intézményrendszerével és bürokráciájával (a Tangentopoli-ügyek idejéből ered a tolvaj Róma[16] szlogenjük).

Jellemző az euroszkepticizmus, ellenzik, hogy mindenben az Európai Unió döntsön, szemben a nemzetállami érdekekkel, a párt a nemzetek és régiók Európájában hisz. 2005-ben a párt az Európai Alkotmány ellen szavazott. Az euróval kapcsolatban Umberto Bossi, a párt elnöke 1996-ban úgy nyilatkozott hogy "Európa csalást követ el, a közös valuta politikai döntés",[17] ennek ellenére a párt 1992-ben a maastrichti kritériumok mellett szavazott és ugyanúgy a Lisszaboni Szerződés mellett szavazott, amit csak a Kommunista Újjászerveződés Párt ellenzett.[18]

2014-től Matteo Salvini főtitkári kinevezését követően a párt a jobboldalon helyezkedik el, összefognak az Olaszország Fivérei (a Nemzeti Szövetség utódjai) és a CasaPound nevű párttal, európai szinten pedig Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Front elnökével köt szövetséget. Salvini időközben érdekellentét miatt megszakította a kapcsolatot a CasaPound nevű neofasiszta párttal, azért, hogy egy jobbközép koalíciót tudjon létrehozni a 2013-ban újjáalapított Forza Italiaval.

A párt szavazótábora[szerkesztés]

Egy 2012-es felmérés szerint a Liga szavazói:

  • Inkább férfiak
  • 36-45 év közöttiek
  • Általános vagy középiskolai végzettséggel rendelkeznek
  • észak-olasz tartományokban, a 15 ezer főnél kisebb községekben élnek.[19]

Választási eredmények[szerkesztés]

Szavazatok száma % Mandátumok száma
Európa 1984[20] 164.115 0,47 0
1987 Alsóház 484.657[21] 1,25[22] 1[23]
Szenátus 435.828[24] 1,34[25] 1[23]
Európa 1989 636.242 1,83 2
1992 Alsóház 3.395.384 8,65 55
Szenátus 2.732.461 8,20 25
1994 Alsóház 3.235.248 8,36 117
Szenátus PdL párttal koalícióban - 60
Európa 1994 2.162.586 6,56 6
Régiók 1995 1.687.199 6,41 29
1996 Alsóház 3.776.354 10,07 59
Szenátus 3.394.733 10,41 27
Európa 1999 1.391.595 4,49 4
Régiók 2000 1.262.603 5,04 21
2001 Alsóház 1.464.301 3,94 30
Szenátus CdL párttal koalícióban - 17
Európa 2004 1.615.834 4,96 4
Régiók 2005 1.381.282 5,55 26
2006 (közöslista LN-MPA) Alsóház 1.747.730 4,58 26
Szenátus 1.530.667 4,48 14
2008 Alsóház 3.026.844 8,3 60
Szenátus 2.644.248 8,1 26
Európa 2009 3.126.915 10,2 9
Régiók 2010 2.749.176 12,2 58
2013 Alsóház 1.390.156 4,08 18
Szenátus 1.328.555 4,33 18
Európa 2014 1.688.197 6,15 5
Régiók 2015 1.237.897 14.61 37

Kritikák[szerkesztés]

Rasszizmus[szerkesztés]

A pártot gyakran vádolják rasszizmussal. Egyik esetben Matteo Salvini 2015-ben azt mondta, hogy ha én lennék a belügyminiszter helyében én lerombolnám a cigánytáborokat.[26]

Ugyanebben az évben megvádolták Salvinit iszlámellenséggel, miután egy milánói mecset építése kapcsán az iszlámról kijelentette: Az iszlám veszélyes, nem olyan vallás mint a többi és nem is úgy kell kezelni mint a többi vallást. Az Iszlám nevében milliók a világon készek arra, hogy levágjanak fejeket és öljenek.[27]

Homofóbia[szerkesztés]

A párt mindig is ellenezte az azonos neműek házasságát és az azonos nemű párok gyermekvállalását is, emiatt is vádolják a pártot homofóbiával.

2000-ben a párt Velencében tartott találkozóján Umberto Bossi pártelnök azt állította, hogy " a háttérhatalmak hatalmukat Európában a kommunisták és a meleglobbi támogatásán keresztül próbálják növelni és azzal, hogy gyerekek örökbefogadását lehetővé tennék az azonos nemű pároknak. Nincs bajunk a homoszexuálisokkal, de hadd engedjek meg egy megjegyzést az új Addams Familyvel kapcsolatban. Baj van Európa! El a kezekkel a gyerektől, aberráltak!"[28]

Később Bossi úgy érvelt, hogy "a nagyhatalmak támogatják a homoszexuális családokat. Nem tudnak gyermeket nemzeni, emiatt lerombolják a család értékét. És a baloldal, a vörös nácik, nem szeretik a hagyományos családokat. A bankárokkal és a nagyhatalmakkal szövetkeznek, utópiáról álmodoznak." A következő hónapokban a párt aláírást gyűjtött az azonos nemű párok gyermekvállalásáról szóló európai tervezet ellen.[28]

2006-ban Roberto Calderoli a Szenátus alelnöke azt állította, hogy "a meleg civilizáció jelenlétével Padania köcsögtanyává vált. Velük azt kockáztatjuk, hogy egy buzinemzetté válunk" és "Ezek a buzik betegek".[29]

2013. november 15-én Matteo Salvini a párt későbbi elnöke kijelentette, hogy ellenzi az azonos nemű párok gyermekvállalását, annak okán, hogy Bolognában a bíróság egy meleg párnak ítélte meg egy gyermek felügyeleti jogát. Ezt úgy kommentálta, hogy "abszurd egy kisgyermeket két melegre bízni." "Tényleg úgy tűnik, hogy valaki le akarja zülleszteni a világot".[30] Aztán hozzátette, hogy "házasság csak egy nő és egy férfi közt lehet és gyermekek csak egy nő és egy férfi kapcsolatából születik. Egy papán és mamán alapuló család nélkül a társadalomnak vége lenne."[30]

2016-ban a párt nemmel szavazott a Cirinná-törvény ellen, amit később elfogadtak és Olaszországban lehetővé vált azonos nemű pároknak a bejegyzett élettársi kapcsolat unione civile néven.

Források[szerkesztés]

  1. a b Taguieff, p. 63
  2. a b Luverà, p. 102
  3. a b Scaliati, p. 80
  4. a b Biorcio, p. 26
  5. a b c d (EN) Parties and elections - Italy, parties-and-elections.eu. URL consultato il 13 novembre 2012.
  6. Family Day - Noi con Salvini raccoglie firme contro il ddl cirinna
  7. a b Cotta, Isernia, Verzichelli, p. 106
  8. 1996-os olaszországi parlamenti választások. (Hozzáférés: 2016. december 22.)
  9. http://newsgo.it/2014/09/bossi-dichiara-lindipendenza-della-padania-il-15-settembre-1996/
  10. http://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/2004/09/20/bossi-primo-saluto-in-pubblico.html
  11. http://elezionistorico.interno.it/index.php?tpel=E&dtel=07/06/2009&tpa=Y&tpe=A&lev0=0&levsut0=0&es0=S&ms=S
  12. http://www.atv.hu/kulfold/20120702_korrupcios_vadak_miatt_lemondott_sirva_bucsuzott_umberto_bossi
  13. http://www.repubblica.it/politica/2012/04/05/news/contenuto_cassaforte_belsito-32791058/
  14. http://milano.repubblica.it/cronaca/2012/05/16/news/fondi_della_lega_bossi_indagato_con_i_due_figli_per_truffa_allo_stato-35256889/?ref=HRER3-1
  15. Michel Huysseune, Federalism and the Extreme Right in Italy, in Fédéralisme Régionalisme, vol. 2, 2001-2002. URL consultato il 13 novembre 2012.
  16. La Lega: "Roma ladrona" è scontro alla Camera, in la Repubblica, 31 marzo 2004. URL consultato il 13 novembre 2012.
  17. http://ilblogdilameduck.blogspot.hu/2014/04/il-carrozzone-e-il-boomerang.html
  18. http://www.corriere.it/politica/08_giugno_19/berlusconi_italia_favorevole_trattato_lisbona_finanziaria_0ee6d21c-3ddc-11dd-9c4b-00144f02aabc.shtml
  19. http://cise.luiss.it/cise/2012/07/04/le-caratteristiche-socio-demografiche-degli-elettori-italiani/
  20. Lega Lombarda+Venetói Liga+Piemonti Mozgalom Venetói Ligával közös lista
  21. a Lega Lombarda (186.255) és a Venetoi Liga szavazatainak összeredménye (298.402)
  22. a Lega Lombarda (0,48) és a Venetoi Liga (0,77) szavazatainak összeredménye
  23. ^ a b A Lega Lombarda párttal együtt
  24. a Lega Lombarda (137.276) és a Venetoi Liga szavazatainak összeredménye (298.552)
  25. Lega Lombarda (0,42) és Venetoi Liga (0,92) szavazatainak összeredménye
  26. http://www.ilgiornale.it/news/politica/rom-proposta-salvini-radere-suolo-tutti-i-campi-1114152.html
  27. http://milano.corriere.it/notizie/cronaca/15_gennaio_10/salvini-milioni-islamici-pronti-sgozzare-uccidere-4c5daab2-98c0-11e4-8d78-4120bf431cb5.shtml
  28. ^ a b http://www.repubblica.it/online/politica/bossibari/venezia/venezia.html
  29. http://www.corriere.it/Primo_Piano/Politica/2006/01_Gennaio/15/calderoli.shtml
  30. ^ a b http://archivio.internazionale.it/news/gay/2013/11/15/salvini-contro-giudici-bologna-assurdo-affidare-bimba-a-due-gay

Irodalom[szerkesztés]

  • Elio Bonifazi, Alberto Pellegrino, Educazione civica e cultura costituzionale, Firenze, Bulgarini, 1996, ISBN 8823412692.
  • Umberto Bossi, Daniele Vimercati, Vento dal nord, Milano, Sperling & Kupfer, 1992, ISBN 8820013096.
  • Luciano Costantini, Dentro la Lega. Come nasce, come cresce, come comunica, Roma, Koinè, 1994. URL consultato il 13 novembre 2012.
  • Maurizio Cotta, Pierangelo Isernia, Luca Verzichelli (a cura di), L'Europa in Italia. Élite, opinione pubblica e decisioni, Bologna, il Mulino, 2005, ISBN 8815102698.
  • (EN) Rune Dahl Fitjar, The Rise of Regionalism: Causes of regional mobilization in Western Europe, Londra, New York, Routledge, 2010, ISBN 9780415494755. URL consultato il 13 novembre 2012.
  • (EN) Margarita Gómez-Reino Cachafeiro, Ethnicity and Nationalism in Italian Politics – Inventing the Padania: Lega Nord and the Northern Question, Aldershot, 2002.
  • (EN) Euan Hague, Benito Giordano and Edward H. Sebesta, "Whiteness, multiculturalism and nationalist appropriation of Celtic culture: the case of the League of the South and the Lega Nord", vol. 12, Cultural geographies, 2005, pp. 151-173.
  • (EN) Michel Huysseune, Modernity and Secession: The Social Sciences and the Political Discourse of the Lega Nord in Italy, New York, Berghahn Books, 2006, ISBN 1845450612. URL consultato il 13 novembre 2012.
  • Vittorio Locatelli, La Lega contro l'Italia. La storia del Carroccio nelle parole di Umberto Bossi, Roma, Nuova Iniziativa Editoriale, 2004.
  • Bruno Luverà, I confini dell'odio. Il nazionalismo etnico e la nuova destra europea, Roma, Editori Riuniti, 1999, ISBN 883594760X.
  • (EN) Duncan McDonnell, "A Weekend in Padania: Regionalist Populism and the Lega Nord", Politics, vol 26(2), 2006, pp. 126–132.
  • (EN) Carlo Ruzza e Oliver Schmidtke, "Roots of success of the Lega Lombarda: Mobilisation dynamics and the media", 16 (2), Londra, West European Politics, 1993, pp. 1-35.
  • Giuseppe Scaliati, Dove va la Lega Nord. Radici ed evoluzione politica di un movimento populista, Milano, Zero in condotta, 2006. URL consultato il 13 novembre 2012.
  • Pierre-André Taguieff, L'illusione populista, tradotto da Alberto Bramati, Milano, Paravia Bruno Mondadori, 2003, ISBN 8842498815. URL consultato l'11 giugno 2012.
  • (EN) Damian Tambini, Nationalism in Italian politics: the stories of the Northern League, 1980-2000, Londra, Routledge, 2001.
  • Alessandro Da Rold, Lega SpA. I politici, la famiglia, il malaffare, Napoli, Edizioni Cento Autori, 2012, ISBN 9788897121527.
  • Matteo Luca Andriola, La Nuova Destra in Europa. Il populismo e il pensiero di Alain de Benoist, Milano, Edizioni Paginauno, 2014.