Nagybakta
| Nagybakta (Велика Бакта) | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország | |||
| Terület | Kárpátalja | ||
| Járás |
| ||
| Község | Beregszász község | ||
| Rang | falu | ||
| Alapítás éve | 1363 | ||
| Irányítószám | 90252 | ||
| Körzethívószám | +380 03141 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 1047 fő (2001) | ||
| Magyar lakosság | 326 | ||
| Népsűrűség | 983,1 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 118 m | ||
| Terület | 1,065 km² | ||
| Időzóna | EET, UTC+2 | ||
| Elhelyezkedése | |||
![]() | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagybakta témájú médiaállományokat. | |||
Nagybakta település Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járásban.
Fekvése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Beregszásztól délre, Nagymuzsaly és Mezőgecse szomszédjában fekvő település.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Nagybakta (Bakta, Bagota) Árpád-kori település. Nevét az oklevelek már 1232-ben említették „Bagotha” néven Muzsaly határjárásában; ekkor a Szentkirály jobbágy fiainak faluja volt. Utódaik, a Baktai nemesek 1327-ben Csombortelek és Csoma szomszédjában éltek. Közülük István 1338-ban és 1341-ben királyi ember volt. Egy 1363. évben kelt oklevél szerint egykor kikiáltó várnépek lakták a települést. A 14. században még virágzó falu időközben elpusztult, nyoma a Gottesmann féle kastély-telek nyugati oldalán elterülő lapályon tűnik fel.
1851-ben az elpusztult települést „Baktaerdő”-nek is nevezik, amely ekkor a gróf Károlyi család birtoka volt. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában eképpen említi: „Baktaerdő, erdei puszta, Beregh vármegyében, Kis-Muzsaj puszta szomszédságában. Kiterjed 1600 négyszögölével 384 holdra, melly egészen fiatal nevendék erdő, s a gr. Károlyi család birtoka.”[1]
A 20. század elején még mint tanyát tartották nyilván. A trianoni béke előtt területe Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott. Az első világháborút követően a mesterségesen létrehozott Csehszlovákiához csatolták, majd 1938 novemberétől ismét Magyarországhoz tartozott 1944 őszéig, amikor a szovjet csapatok megszállták a környéket.
Területe 1945-ben az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, s ezzel együtt a Szovjetunió részévé vált. A század közepétől mesterségesen létrehozott újkori település lett. 1991 óta a független Ukrajna része.
Fontosabb közintézményei: polgármesteri hivatal, általános iskola (vegyes oktatású: magyar/ukrán), posta, klub, könyvtár, közétkeztetési és kereskedelmi egységek, orvosi rendelő, mini pékség, kávézó.
Hitélet: a közösség egyik része a református, a másik része a görögkatolikus felekezethez tartozik. Rajtuk kívül jelentős számban élnek itt például az ortodox (pravoszláv) hívek is (mintegy 360 fő). A Vérke partján épült fel a pravoszláv templom.
Közlekedés
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A települést érinti a Bátyú–Királyháza–Taracköz–Aknaszlatina-vasútvonal.
Nevezetességek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Református temploma a holland és a kárpátaljai protestáns gyülekezetek hathatós támogatásával épült az 1990-es évek végén.
- Görögkatolikus templomát a helyi görögkatolikus hívek 2001-ben avatták fel.
Testvérvárosa
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Ország | Város | Megye / Körzet / Régió / Állam | |
|---|---|---|---|
| Magyarország | Pácin | Borsod-Abaúj-Zemplén | |
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Györffy György: Bereg vármegye.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára | Országleírások | Kézikönyvtár". www.arcanum.com. Hozzáférés: 2025. november 17.
