Uvsz Núr-medence

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Uvsz Núr-medence
Világörökség
Uvs-nuur.jpg
Az Uvsz-tó medencéje az űrből
Adatok
Ország Mongólia, Oroszország
Világörökség-azonosító 769
Típus Természeti helyszín
Kritériumok IX, X
Felvétel éve 2003
Elhelyezkedése
é. sz. 50° 20′ 17″, k. h. 92° 45′ 27″Koordináták: é. sz. 50° 20′ 17″, k. h. 92° 45′ 27″

Az Uvsz Núr-medence, vagy az Uvsz-tó medencéje (mongol nyelven: Увс Нуур, Uvsz Nuur; tuvai nyelven: Убсу-Нур, Ubszu-Nur) nagy kiterjedésű, hegységek által körülzárt mélyedés Dél-Szibéria és Közép-Ázsia érintkezési pontján, Mongólia és az oroszországi Tuva Köztársaság határvidékén. Ez Közép-Ázsia legészakibb lefolyástalan tómedencéje. Az Uvsz a mélyedés egy részét kitöltő lefolyástalan sóstó, Mongólia legnagyobb állóvize. Víztükre és partvidéke a költözőmadarak régi, háborítatlan pihenőhelye, vízgyűjtő területén különleges természeti értékek sora található.

A térség államilag kialakított természetvédelmi területeit Uvsz Núr-medence összefoglaló néven 2003-ban felvették az UNESCO Világörökség listájára. A Világörökség részét képező helyszín 12 különböző, egymástól esetenként igen távol fekvő egységből áll. Egy részük a tó körüli lapos medencében, más részük a vízgyűjtő terület távolabbi pontjain található.

Ezek a területek Közép-Ázsia északi részének szinte összes természeti rendszerét (ökoszisztémáját) képviselik. Magashegységek és sztyeppek, szub-alpin rétek és szikes puszták, hegyi-tundrák és mocsaras vízpartok együtt vannak jelen. Ritkaság, hogy egy viszonylag kis térségen ilyen sokféle és ennyire különböző természeti rendszer egymás mellett forduljon elő: gleccserek, zord tajga egyfelől, igazi homoksivatag másfelől. Ezek Ázsia legészakibb sivatagai, illetve legdélebben fekvő tundrái.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Uvsz-tó

A tómedence a Szibéria déli peremén húzódó Tannu-Ola-hegységtől délre terül el. Nyugaton a Mongol-Altaj magashegységei, keleten a Szangilen-fennsík, délen a Han Höhij és a Türgen-hegység masszívuma övezi. A világörökségi helyszín a 49°46' – 50°40' (É.) és a 90°12' – 95°38' (K.) közötti területen fekszik, melynek legmagasabb pontja 4116 m (a Türgen-hegység csúcsa), legnagyobb kiterjedése nyugat–keleti irányban 600 km, észak–déli irányban 160 km. A medence lapos részének legnagyobb kiterjedése azonban csak 300x120 km, tengerszint feletti magassága 759 m (a tó víztükre) és 1200 m között váltakozik.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A medence éghajlata szélsőségesen kontinentális. Jellemzője az igen nagy évi hőmérséklet-ingadozás, a száraz meleg nyár és a hosszú, nagyon hideg tél. A júliusi középhőmérséklet 20–22 °C, a januári −32-−35 °C; az eddig mért legalacsonyabb hőmérséklet −55 °C volt. A fagyok 6–7,5 hónapig tartanak. Az északról érkező nedves légtömegeket a Tannu-Ola hegyvonulatai feltartóztatják, így a csapadék évi mennyisége a medence alján csupán 150–200 mm, többsége nyári zivatarok idején, a legkevesebb február-márciusban hull. A párolgás jóval felülmúlja a lehulló csapadék mennyiségét. A tenyészidő (10 °C felett) kora májustól szeptember végéig tart.

Nemzetközi tudományos program keretében 1997 óta a térségben az éghajlatváltozást, a globális felmelegedés jelenségét vizsgáló kutatóállomás működik.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tó vízgyűjtő területén további kisebb-nagyobb állóvizek találhatók, nyugaton például az Örög sóstó, keleten a Bajan-núr és az édesvizű Tore-hol. A folyók többsége a környező hegyekből indul az Uvsz felé, vizeiket főként eső és tavaszi hóolvadék táplálja.

  • A Tesz-hem (Tesz-folyó) az Uvsz-tó legnagyobb mellékfolyója (568 km). A mongóliai Bulnaj-hegységben ered, középső szakaszán egy darabon Tuva területén folyik, a Szalingen-fennsík és a Keleti-Tannu-Ola vizeit gyűjti össze. Sós-szikes mezőkön, bozótos, majd egyre mocsarasabb területen folytatja útját, végül ágakra bomlik és keleten deltatorkolattal ömlik a tóba.
  • Másik jelentős folyója, a Narijn-gol (Vékony-folyó), mely a keleti homoksivatagban fakad. A Han Höhij-hegység déli lejtőinek kisebb vízfolyásai táplálják, és szintén keleten, a Tesz-folyótól délre torkollik a tóba.
  • A Torhlog a Nyugati-Tannu-Ola oldalán ered és tuvai területen, deltát képezve éri el az Uvsz vizét.
  • Délről, nyugatról is több kisebb folyó érkezik a tóba, köztük a Borsó, a Szagil, a Höndlön, valamint a hegyekben sebes futású Harhirá, mely a Türgen gleccseréből veszi kezdetét.

A Világörökség részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az államhatárokon átnyúló világörökségi helyszín 12 részének összterülete 1 068 853 ha. Országonkénti megoszlása a következő:

Mongóliai természetvédelmi területek (810 233 ha):

Barna kánya
  • Cagan Suvút (Цаган-Шувуут)
  • Türgen (Турген)
  • Uvsz-núr (Увс-Нуур)
  • Altan-elsz (Алтан-Элс)
  • Tesz-hem (Тэс-Хем)

Oroszországi (tuvai) természetvédelmi területek (258 620 ha):

  • Mongun Tajga (Монгун-Тайга)
  • Ubszu-núr (Убсу-Нур)
  • Oruku Siná (Оруку-Шынаа)
  • Ariszkannig (Арысканныг)
  • Jamálig (Ямаалыг)
  • Cuger-elsz (Цугээр-Элс)
  • Ular (Улар)

Első lépésként 1993-ban a két ország együtt 9 természetvédelmi területet jelölt világörökségi helyszínnek, ezeket 1997-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánították. Később a jelölést további három védett területtel egészítették ki. A legkisebb rész (Jamálig) területe mindössze 800 ha, ütközőzónájával együtt 4800 ha; a legnagyobb az Uvsz-tó mongóliai vízterülete, 424 300 ha.

A természetvédelmi területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hópárduc
  • A térség nyugati részén három védett terület létesült, mindhárom a magashegységi régióban. Felszínüket a tengerszint feletti magasságtól függően hegyi-tundrák, alpesi és szub-alpin rétek, hegyi tajgák, az alacsonyabb részeken erdős-sztyeppek borítják. A hegyi-tundrákon gyakori cserje a törpenyír, a hegyoldalakon magasra felnyúló erdők meghatározó fafajtája a cirbolya- és a vörösfenyő, a déli lejtőkön rododendron, havasi gyopár, több orchideaféle nő. A magashegyek lakója a fokozottan védett hópárduc és a világ legnagyobb juhfajtája, az argali juh (Ovis ammon), mindkettő nagyon ritkán fordul elő. Egymás szomszédságában élnek itt az olyan tundrai állatfajok, mint a rénszarvas vagy a sarki hófajd, és a tipikusan tajgai fajok, mint a maral-szarvas, a barna medve, a hiúz vagy a siketfajd.
    • A Mongun Tajga Tuva legmagasabb hegye, 3976 m-es csúcsát örökhó borítja, oldaláról több kisebb gleccser indul útnak. Ez a legnyugatabbra fekvő és a legnagyobb oroszországi természetvédelmi terület, ütközőzónájával együtt több mint 100 000 ha. Erősen tagolt felszínek, hideg hegyi-tundrák jellemzik, lejjebb a hegyoldalakat tajga borítja.
    • A Cagan Suvút a két ország határán átnyúló hegység, 3200–3350 m-ig nyúló csúcsokkal. A Mongun Tajgával együtt az Altaj láncainak távoli folytatása.
    • A Türgen-hegység masszívuma a terület délnyugati részén fekszik, legmagasabb pontja 4116 m. Egyik gleccseréből születik az Uvsz-tavat tápláló hegyi folyó, a Harhirá. Itt található a világörökségi helyszín legkisebb mongóliai területe (mintegy 23 000 ha).
  • Északon, északkeleten, kissé alacsonyabb hegyvidéken fekszik az Ariszkannig és az Ular, mindkettő Tuvához tartozó természetvédelmi terület.
    • Ariszkannig: a Tannu-Ola déli lejtőin, az azonos nevű hegyi folyó vízgyűjtőjén és völgyében alakították ki. Magasabb részeit hegyi-sztyepp, az alacsonyabb részeket vegyes erdő borítja, különösen gazdag, változatos élővilággal. Az erdő uralkodó fafaja a vörösfenyő, mely cirbolya- és erdeifenyővel, nyírrel és nyárfával keverve fordul elő.
    • Ular: az előző területrésztől keletre, a Szangilen-fennsíkon létesítették, szintén az azonos nevű hegyi folyócska völgyében. Kevésbé zord táj, mint a Mongun Tajga és magashegyi társai, bár a legmagasabb részek itt is 2500 m fölé nyúlnak. Az alsó térszínek hegyi lejtőit tűlevelű tajga borítja, a laposabb részeken erdős-sztyeppek, folyóparti rétek, mocsaras völgyek találhatók. Följebb a tajgát erdős-tundra és hegyi-mocsár növénytársulásai váltják fel, 2300 m felett már az igazi tundranövényzet az uralkodó.
Gyöngyvessző
  • Szintén északkeleten, a tuvai Erzin városától nyugatra fekszik a Jamálig nevű természetvédelmi terület 10 km hosszan elnyúló sziklás tömbje. Északi lejtőjén gyöngyvessző- (Spiraea) és madárbirs- (Cotoneaster) cserjék nőnek, szárazabb déli részén tipikus sztyeppnövények – perjefélék, árvalányhaj (Stipa), fényperje (Koeleria) – és szárazságtűrő cserjék, például csikófark (Ephedropsida) találhatók. A bevágódásokkal, különös sziklaalakzatokkal, kanyonokkal szabdalt hatalmas gránitszigetet száraz, hullámos sztyeppi síkság veszi körül. A sziklás részeken számos ritka madárfaj, köztük törpesas (Hieraaetus pennatus), szirti fogoly (Alectoris graeca) fészkel. A területen különösen sok kultúrtörténeti emlék: sztélék (kőoszlopok), bronzkori sziklarajzok sokasága és 300-400 kurgán található.
  • Keleten, az államhatár mindkét oldalát borító homoksivatagban létesített Cuger-elsz és Altan-elsz természetvédelmi területek Közép-Ázsia északi részének tipikus sivatagi ökoszisztémáját képviselik. A többnyire növényzet nélküli vagy gyér törpecserjés, homokos vidéket néhány zöld oázis teszi élénkebbé. Az állatvilágot főként rágcsálók – sivatagi nyúl, ugróegérfélék – és több ritka madárfaj, például túzok, fogolyfélék képviselik.
    • Cuger-elsz: tuvai oldalon a terület jellemzői a részben vándorló, részben az igénytelen borsófa (Caragana arborescens) által megkötött homokdűnék. Szomszédságukban száraz, árvalányhajas sztyeppi növénytársulások nőnek, pimpó- és ürömfélékkel, homoki seprőfűvel (Kochia prostrata). A homokdűnék és a sztyepp környezetében különös jelenség egy tiszta, édesvizű tó, a Tore-hol. Partján szürke gém, barna kánya, rókahéja fészkel.
    • Az Altan-elsz (Arany-homok) a hosszan elnyúló mongóliai Borig Del homoksivatag keleti végén található. Homokjaiban fakad a Narijn-gol, egy kisebb mellékfolyója torkolatánál erdei- és vörösfenyő-erdő zöldell, és többek között egy ritka cserje, a „szibériai homoktövis”nek nevezett Hippophae rhamnoides subsp. mongolica is előfordul, mely az európai homoktövis Szibériában és Mongóliában élő alfaja.
  • Az Uvsz-tó víztükre és a partvidékén fekvő további három természetvédelmi terület vizes élőhelyei vízi- és költözőmadarak csapatait vonzzák. Az őszi és tavaszi vonulások idején egész madárkolóniák alakulnak itt ki.
    • A Tesz-folyó völgyének mezőit, árterét, hosszan elnyúló deltáját a Tesz-hem (az államhatár mongóliai oldalán) és az Oruku Siná (a tuvai oldalon) természetvédelmi területek övezik. A Tesz 5-6 ágra bomlik, partjain vizenyős rétek, sásas-nádas mocsarak, szikesek találhatók.
    • Az Ubszu-núr védett terület (a tuvai oldalon, a tó északkeleti végénél) a Torhlog-folyó deltáját és a tó oroszországi vízfelületét foglalja magában. A Torhlog deltavidéke sós, szikes talajú puszta, de az ártereken és kis szigetek vörösfenyő, szibériai lucfenyő, babérlevelű nyárfa nő.
    • Az Uvsz-núr természetvédelmi terület a tó mongóliai (vagyis csaknem az egész) vízfelülete. Lásd: Uvsz-tó.

Élővilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Homoktövis (Hippophae rhamnoides)

A térség a Mongol-Altaj magashegységei, a szibériai tajga és a mongol sztyepp találkozásánál, elszigetelt helyen fekszik. A világörökségi helyszínt változatos növény- és állatvilág, szibériai és sztyeppi fajok keveredése, a ritka, veszélyeztetett- és őshonos (endemikus) fajok nagy száma jellemzi.

Védett növényfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Összesen 552 növényfajt tartanak nyilván, ebből 52 reliktum- (ősi, maradvány), 19 pedig Mongóliában és Tuvában őshonos faj. Az Uvsz-tó medencéjében őshonos a homokos puszták árvalányhajának egy fajtája (Stipa barhanica), egy csüdfű (Astragalus), egy királydinnye (Zygophyllum) és a vizes-mocsaras tájakat kedvelő szittyó (Juncus) egy fajtája. Hét itteni fokozottan védett növényfaj szerepel az oroszországi Vörös Könyvben, köztük egy csajkavirág (Oxytropis alpestris), egy sisakvirág (Aconitum) és egy keserűfűféle (Rheum altaicum).

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pusztai macska
Ázsiai vadkutya (vörös farkas)

A medence viszonylagos elszigeteltsége miatt különösen sok az őshonos állatfaj. A mongóliai védett területeken összesen 41 emlős-, a tuvai oldalon 22 ritka helyi emlősfaj ismeretes, utóbbiak közül a hópárduc (Uncia uncia) és az erdős-sztyepp ritka ragadozója, az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus Pallas) a világ Vörös Könyvében is szerepel. Ritkán mutatkozik egy másik ragadozó, a pusztai macska (manul) is. A magashegyek lakója a szibériai kőszáli kecske.

A hegyes-erdős-tundrás régiókban a már említett ritka fajok mellett gyakori a farkas, a vaddisznó, a szibériai őz, a maral- és a jávorszarvas, ritkán mutatkozik a szibériai pézsmaszarvas, sok a kisragadozó, például rozsomák, nyuszt.

A medence alacsonyabban fekvő részének nagy része sztyepp és félsivatag. Lakói többek között a mongol gazella (dzer) és a tigrisgörény; a hüllők közül többféle sivatagi gyík, illetve a keresztes vipera; de főként rágcsálófélék: szürke mormota (Marmota baibacina) és mongóliai változata, a tarbagán (Marmota sibirica), ürgék, ugróegerek, például a sivatagi ugróegér; valamint a madárvilág sok képviselője, így a mongol pacsirta, a galléros túzok vagy a pártás daru.

A 12 természetvédelmi területen összesen 359 madárfajt számoltak össze, a mongóliai oldalon 173-at, Tuvában 81 ritka vagy veszélyeztetett fajt regisztráltak. Néhány, nemzetközileg is fontos itteni madárfaj: altáji királyfogoly, borzas gödény, kékcsőrű- és cifra réce, amuri-, kámzsás- és hódaru, fehérkarmú vércse, fehérfarkú- és szalagos rétisas, parlagi- és fekete sas, szakállas saskeselyű. Az Uvsz-tó partjain vadlúdak, vadkacsák, récék, kárókatonák, gémek, sirályok csapatai tanyáznak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]