Deltatorkolat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Nílus deltatorkolata

A deltatorkolat valamely folyam tengerbe ömlésénél az iszap lerakódása által keletkezett, nagyjából háromszög alakú szárazföld. Nevét a görög betű, a delta (Δ) alakjáról kapta.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csak olyan folyóvizek torkolatánál képződik, melyek nem a nyílt óceánba, hanem valamely beltengerbe vagy olyan tengeröbölbe ömlenek, ahol az ár és apály közötti különbség csekély. Ott ugyanis, ahol a dagály magasra emelkedik, az árhullám behatol a folyóba és vizét felduzzasztja, aminek következtében az apálykor beálló vízszintsüllyedés azután erős áramlást idéz elő a folyóból a tenger felé, mely amannak fenekét mintegy kisöpri. A dagály által visszatorlasztott folyóvíz elejt ugyan hordalékából, miért is szabályozatlan állapotban az ilyen folyók legalsó szakasza zátonyok képzésére és egyéb elfajulásokra hajlandó; de egyrészt éppen azért, mert a víz már a torkolat fölött megszabadul hordalékának egy részétől, másrészt pedig azért, mert az ár és apály változása és ezzel együtt a folyásnak apálykor beálló meggyorsulása legerősebb a torkolatnál, itt nem képződnek szigetek.

Másképp alakul ez az ár-apály nélküli tengerekbe ömlő folyóknál. Ezek hordaléka – a víz folyása mindinkább lassabbodván a betorkolás után – lerakódik és ott marad, mert itt hiányzik az apálykor előálló öblítési folyamat. Minthogy pedig a folyó a legtöbb és legsúlyosabb hordalékot sodrának irányában szállítja: ennélfogva itt nő leggyorsabban a lerakodás és teteje itt emelkedik legmagasabbra; míg egyszer valamely hosszantartó árvíz annyira felnöveli, hogy magasabb lesz a folyó kisvizénél, mely így kényszerítve van a széleken képezni magának új medret, s két ágra szakadva ömleni a tengerbe. Ennek folytán a lerakodás alakja némileg hasonlóvá válik egy háromszöghöz, az elnevezés innen ered.

Főág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Akár egyenlő maradjon a két ág vezetőképessége, akár pedig a helyi viszonyok folytán csak az egyik fejlődjék főággá, az előbb leírt folyamat ismétlődik majd ismét ismét évszázadokon át. A torkolatnál megint zátony, majd sziget képződik, mely ismét a folyó sodra, közepe irányában nő leggyorsabban s ez újból két ágra szakad. Midőn pedig ily módon folyásának irányában már messzire feltöltötte a tengert: oldalvást gyakran könnyebb és közelebb lefolyást talál ebbe és itt készít magának új medret. A deltaképződésnek nagy hátrányai vannak. Az iszaplerakódás következtében a folyó feneke a tenger felé folytonosan emelkedik, úgy hogy nagyobb hajók egyáltalán nem juthatnak be. Másrészt annak következtében, hogy a folyó maga előtt szüntelenül feltölti a tengert, a torkolat eredeti helyétől mindig beljebb halad: a folyó hossza tehát egyre növekedvén, a víz szintje emelkedni kénytelen. A Pó p. még a történelmi időszak kezdetén Adria városnál ömlött a hasonnevű tengerbe, holott torkolata most 22 km-re van attól. Míg tehát azelőtt a Pó vízszintje már a város mellett elérte a tenger szintjét, addig most csak 22 km-rel odább szállhat le addig. A deltát képező folyók vízszintje tehát a legalsó szakaszon folytonosan emelkedik, mert a régi torkolat helyén való emelkedés egy bizonyos távolságra fölfelé is visszahat. A deltaképződés ez utóbbi káros hatását megszüntetni nem lehet. Szerencsére e hatás rendkívül lassú, csakis évszázadok alatt válik jelentékenyebbé és így most még csak ama folyóknál kell ellene küzdeni, melyeknek szabályozása – mint például a Póé – már szintén több évszázad óta folyik. A hajózáshoz szükséges vízmélységet úgy szokták előállítani, hogy az e célra kiképezendő ágat párhuzamos töltések közé veszik, melyeket egész a folyás előtt levő zátonyig meghosszabbítanak. Az ily módon összeszorított folyóvíz eleven ereje – ha a párhuzamos töltések távolsága el van találva – rendesen elegendő a kellő vízmélység előállítására és fenntartására; de a kitűzött cél gyorsabb elérése végett kotrógépeket is szoktak alkalmazni. Így járt el 1856-ban összeállított Európai Dunaszabályozási Bizottság az ún. Szulina-ág hajózhatóvá tétele céljából; valamint James Buchanan Eads is a Mississippi torkolatának szabályozásánál, melynek végrehajtását 6 millió koronáért vállalta el. Az ún. déli torkolatot az előtte levő zátonyig érő 4,5 km hosszú, végeik felé kissé összetartó töltések közé fogta, minek következtében az addig 2,5 m vízmélység 7 m-en is felülemelkedett, illetve a folyó ennyire mélyítette le fenekét. Ez sokkal lassabb, mint a tölcsértorkolat.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A delták földje keletkezésüknél fogva rendkívül termékeny; azonban legtöbbször mocsarakkal és elhagyott mederrészekkel van tele, s általában a folyó és a tenger áradásai ellen csak nehezen védelmezhető.