Tu–134

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tu–134
Aeroflot Tu-134A CCCP-65976 LFSB May 1976.png
Az Aeroflot egyik Tu–134-ese felszállás közben

Funkció utasszállító repülőgép
Gyártó Harkovi Repülőgépgyártó Termelési Egyesülés
Tervező Tupoljev
Sorozatgyártás 1966–1984
Gyártási darabszám 852

Első felszállás 1963. július 29.

A Tu–134 (NATO-kódja: Crusty) a szovjet Tupoljev-tervezőiroda rövid- és közepes hatótávolságú járatokra tervezett sugárhajtású utasszállító repülőgépe. Eredeti típusjelzése Tu–124A volt. Fejlesztését az 1960-as évek elején kezdték, sorozatgyártása 19661984 között folyt. A volt Szovjetunió és a szocialista tábor egyik legelterjedtebb repülőgéptípusa volt. A polgári légi közlekedésen kívül katonai szállítási és egyéb kisegítő feladatokra (például kiképzés, légi tesztek) is nagy számban használták.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1959-ben megjelent francia Caravelle kialakítása az 1960-as évekre iskolát teremtett. A legtöbb repülőgépgyártó hamarosan követte a francia gép konstrukcióját, amelynél a hajtóműveket a farokrészen, a törzs két oldalán helyezték el. Nyikita Hruscsovnak 1960-as párizsi látogatása során mutatták be a Caravelle-t. A szovjet pártfőtitkárnak olyannyira megtetszett a gép, hogy hazatérése után, 1960. augusztus 1-jén utasította a Tupoljev-tervezőirodát egy hasonló repülőgép kifejlesztésére.

A Tupoljev-tervezőirodánál eleve nem új típus kialakításában gondolkodtak, hanem a már meglévő Tu–124-es gépet alakították át az új hajtóműelrendezésnek megfelelően. A Tu–124 hajtóműgondoláit a szárnytőből a farokrészbe, a törzs mellé helyezték, megnövelték a törzs hosszát, és a farokrészbe épített hajtóművek miatt a repülőgép T-kialakítású vezérsíkot kapott. A kezdetben Tu–124A jelzést viselő gép terve 1961-ben készült el, majd 1963-ban megépítették az első két prototípust. Még abban az évben, 1963. július 29-én végrehajtották az első felszállást.


1963-ban elkezdődtek a gép berepülési programjai. 1965-ben elkészült egy kilenc db-os előszéria a repülési próbákhoz. Még ugyanabban az évben a Tu–124A típusjelet Tu–134-re változtatták. Időközben befejeződött a Tu–124 sorozatgyártása.

1966-ban kezdődött el a sorozatgyártása a Harkovi Repülőgépgyártó Termelési Egyesülésnél, amely 18 éven keresztül, 1984-ig folyt. Ez idő alatt az összes típusváltozatot beleszámítva 852 db-ot gyártottak.

Az elő szériagépek hajtóműve nem volt felszerelve sugárfékkel, ezért a leszállás utáni kigurulási úthossz túl nagy volt. Ennek kiküszöbölésére a Tupoljev-tervezőiroda a Tu–104-esen is alkalmazott fékernyős megoldást tervezte. Ezt a fékezési verziót azonban később elvetették, helyette egy törzs alatti nagyméretű féklapot alkalmaztak. A sugárfordítóval felszerelt Tu–134-es gépek csak 1970-ben jelentek meg. A gép kezdetben 56 és 50 személyes utaskabin-kialakítással készült, de később az utasforgalmi igények növekedése miatt áttértek a 72 személyes utaskabinra.

1968-ban a Tupoljev-tervezőiroda továbbfejlesztette a gépet. 2,1 m-rel megnövelték a törzs hosszát, ezzel az utaskapacitás 84 főre nőtt. A gép Szolovjov D–30 gázturbinás sugárhajtóművét sugárfordítóval szerelték fel, ezzel sikerült csökkenteni a kigurulási úthosszt. A repülőgép egyúttal fedélzeti segédhajtóművet is kapott. A továbbfejlesztett, Tu–134A típusjelű változat 1969. április 22-én repült először, majd 1970 novemberében állt utasforgalomba.

Szerkezeti kialakítása és műszaki jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teljesen fém építésű, alsószárnyas, kéthajtóműves repülőgép, erőteljesen nyilazott szárnyakkal. A 35 fokban hátranyilazott szárnya mechanizált. Orrsegédszárnya nincs, az ívelőlap egyrészes. Szerkezeti elemei nagyrészt megegyeznek a Tu–124-esével, de a törzs hosszabb, a vezérsíkok pedig T-kialakításaúak a hátul elhelyezett hajtóművek miatt.

Az orr rész üvegezett, amely mögött a navigátor munkahelye található. A Groza–134 típusú időjárás-radar az orr rész alatt áramvonalazott burkolatban kapott helyet. A későbbi változatokon elhagyták az üvegezett orr-részt, helyére a radart építették be. A kormányszervek működtetése hidraulikus.

A repülőgép futómű hagyományos, behúzható, tricikli elrendezésű. A dupla kerekes orrfutó a törzsbe, a négykerekes főfutók a szárnyon kialakított, a Tupoljev-gépekre jellemző gondolákba húzhatók be.

A Szolovjov D–30 típusú, alacsony kétáramsági fokú gázturbinás sugárhajtóműveket a törzs hátsó részén, annak két oldalán elhelyezett gondolákba építették be. Mindkét hajtómű sugárfordítóval rendelkezik.

Alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tu–134-es 1967 szeptemberében hajtotta végre első menetrend szerinti repülését Moszkva és Szocsi között. Ezt követően két évig csak nemzetközi járatokon közlekedett a típus. 1969-től állt szolgálatba a Moszkva–Kijev és Moszkva–Leningrád vonalakon is. A típust azonban főleg nemzetközi járatokon üzemeltették, mert szállítási kapacitása nem felelt meg a túlzsúfolt szovjet belföldi vonalakon.

Az első olyan szovjet utasszállító, amely az ICAO-tól nemzetközi légialkalmassági bizonyítványt kapott. Az Aeroflot fő típusa volt a regionális járatokon. A Szovjetunión kívül a baráti szocialista országok és egyes fejlődő országok is használták, polgári és katonai feladatokra egyaránt. Az első külföldi vásárló a kelet-német Interflug és a lengyel LOT légitársaság volt 1968-ban.

2002-től Európában már nem közlekedhet, mert az 1960-as évek technológiai szintjét képviselő D–30-as hajtóművek zajszintje nem felel meg az ICAO előírásainak. Napjainkban már csak Oroszország és egyes volt szovjet köztársaságok, valamint néhány ázsiai és afrikai ország légitársasága üzemelteti.

Az üzemelő példányok száma folyamatosan csökken. 2006-ban még 245 db üzemelt világszerte, ebből 162 db az Oroszországi Föderációban. 2007-ben viszont már csak 146 db üzemképes példány volt Oroszországban. 2008-ban az Aeroflot is megkezdi a típus kivonását. (A gépek egy részét selejtezik, másik részét belföldi légitársaságoknak adják el.) Az orosz hírközlési és közlekedési minisztérium tervei szerint 2015-től nem engedélyezik a típus üzemeltetését Oroszországban.[1]

Oroszországban és egyes FÁK-tagállamokban a Tu–134-eseket főként a Szuhoj Superjet váltja fel, de hasonló célra tervezik a Tu–334 és An–148 gépek gyártását is.

Mérsékelt ára miatt az 1990-es évektől a Tu–134-es Oroszországban és a poszt-szovjet térségben üzleti repülőgépként is kedvelt típus, több nagyvállalat és üzletember használja ilyen célokra.

A katonai feladatkörökben alkalmazott speciális változatai váltótípus hiányában valószínűleg még hosszabb ideig szolgálatban állnak.

Magyarországi alkalmazása[2][3][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

HA-LBE lajstromjelű Tu–134-es a ferihegyi Repülőgép Emlékparkban

Magyarországon a Tu–134-est a nemzeti légitársaság, a Malév a nemzetközi utasforgalomban használta, emellett üzemelt néhány példány kormánygépként is. Magyarországon a típust katonai feladatokra nem alkalmazták.

A Malév 1968-ban négy db Tu–134-es repülőgépet vásárolt. Az első, HA-LBA lajstromjelű gépet 1968. december 22-én kapta meg. Ez volt a Malév első sugárhajtású repülőgépe. Pár nappal később, december 28-án megérkezett Budapestre a második, HA-LBC jelű gép is. A típus 1969. április 1-jén állt forgalomba a magyar nemzeti légitársaságnál, először a BudapestKoppenhágaOslo és a Budapest–BécsTunisz vonalon.

A HA-LBE gép 1969. április 4-én, a HA-LBF 1970. május 6-án érkezett meg Ferihegyre. 1970 augusztusában újabb két Tu–134-es, a HA-LBG és HA-LBH érkezett Magyarországra, ezeket eleinte kormánygépként használták.

A Malév első Tu–134A típusú gépei, a HA-LBI 1971. június 19-én, a HA-LBK június 26-án érkezett meg Ferihegyre.

1974. augusztus 28-án Magyarország két Tu–134A–3 változatú repülőgépet vásárolt kormánygépnek, ezek HA-926 és HA-927 lajstromjellel repültek. 1981-ben azonban átvette őket a Malév, HA-LBN és HA-LBO jelzéssel üzemeltette. Még ugyanabban az évben, október 9-én a Malév átvette a HA-LBG és HA-LBH lajstromjelű kormánygépeket is.

A Malév 1978. április 3-án bérelt egy Tu–134A típusú gépet az Aeroflottól. Ez a gép az eredeti CCCP-65892 szovjet lajstromjelével repült, de az eredeti aeroflotos jelzések mellé felfestették a Malév emblémáit is.

1980 februárjában újabb két Tu–134A–3 változatú gépet vásárolt Magyarország. A HA-LBP és HA-LBR lajstromjelű gépeket kormányzati és VIP feladatokra használták. 1988. január 1-jén ez a két gép is csatlakozott a Malév flottájához, ettől az időponttól a kormányzati repülési igényeket is a Malév elégítette ki.

1987-ben megkezdődött a típus kivonása az utasforgalomból. Először a HA-LBE-t vonták ki az üzemideje lejárta után, 1987 decemberében. A gépet később a ferihegyi repülőtér melletti Aeroparkban állították ki.[4] 1988 áprilisában először a HA-LBF-t, majd a HA-LBH-t vonták ki. 1988 májusában a HA-LBF-et is selejtezték, ez a gép a szolnoki repülőmúzeumba került.

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bombázó kiképzéshez használt Tu–134UBL
  • Tu–134 – Az első sorozatgyártású alapváltozat, üvegezett orr-résszel, Szolovjov D–20P–125 típusú hajtóművekkel felszerelve. A két db prototípust és az előszéria kilenc gépét is beleszámítva 78 db készült ebből az alapváltozatból 1966–1970 között. Közülük 30 db-ot exportáltak a Német Demokratikus Köztársaságba és Lengyelországba.
  • Tu–134A – Az első továbbfejlesztett változat (második sorozat), üvegezett orr-résszel, orr alatti radarberendezéssel. (Később több példányt Tu–134B változatúra építettek át, és a radarberendezést áthelyezték az orrba.) 1970–1980 között gyártották. A D–20 hajtómű helyett sugárfordítóval ellátott, nagyobb élettartamú és kisebb fogyasztású Szolovjov D–30 gázturbinás sugárhajtóművel szerelték fel.
    • Tu–134A–2 – Módosított üvegezett orr-résszel készült változat.
    • Tu–134A–3 – Modernizált, harmadik sorozatú Szolovjov D–30 gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt változat.
    • Tu–134AK – 24+13 személyes, növelt komfortfokozatú kabinnal gyártott változat. Főként a Szovjet Légierő használta. A második ajtó beépített utaslépcsővel volt felszerelve.
  • Tu–134B – A Tu–134A–3 továbbfejlesztett, modernizált változata. Gyártása 1980-ban kezdődött és 1984-ig tartott. Megszüntették az üvegezett orr-részt, helyébe a Groza–134 típusú radart építették be. Az utaskabin 80 személyes. Néhány Tu–134B változat növelt kapacitású üzemanyagtartállyal készült.
A Tu–134A üvegezett orr-része, amelyben a navigátor kabinja kapott helyet
    • Tu–134B–3 – 96 férőhelyesre növelt utasterű változat, modernizált hajtóművekkel felszerelve.
    • Tu–134 szalon – A Tu–134B bázisán kialakított, növelt komfortfokozatú utaskabinnal felszerelt változat.
    • Tu–134BVŰrsikló kísérletekhez használt változat.
  • Tu–134K – 29, vagy 37 üléses VIP-változat. 1967–1970 között 12 db gyártottak, közülük nyolcat exportáltak.
  • Tu–134LK – Űrhajós kiképző változat.
  • Tu–134UBLBombázó repülőgépek személyzetének kiképzéséhez használt változat.
  • Tu–134UKB – A Tu–134UBL haditengerészeti változata, csak egy példány készült belőle.
  • Tu–134S – Stratégiai bombázó és frontbombázó repülőgépek navigátorainak kiképzéséhez használt, a Tu–22M bombázón alkalmazott Rubin–1 vagy Inyiciatyiva radarberendezéssel felszerelt változat. Az utastérben 12 munkahelyet alakítottak ki a navigátorok számára. Két alváltozata volt, a Tu–134S–1-et a Tu–22 és Tu–22M bombázók, a Tu–134S–2-t pedig a frontbombázók navigátorainak kiképzésére használták.
  • Tu–134S–SZL – Rádiólokátorok légi tesztjeihez használt repülőgép.
  • Tu–134SZH – Mezőgazdasági célra (például termőföldek légi ellenőrzésére, terménybecslésre) kifejlesztett változat.
  • Tu–134M – A Tu–134B–n alapuló, 1993-ban kidolgozott változat, amelyen D–436T1–134 gázturbinás sugárhajtóműveket alkalmaztak volna. (Csak terv maradt)
  • Tu–134SZ – Teherszállító változat. (Csak terv maradt)
  • Tu–134OK – Tu–134A-n alapuló, kriogén hajtású (cseppfolyósított földgázzal üzemelő) változat, melyet Csehszlovákia részére terveztek kifejleszteni. Nem valósult meg.
  • Tu–134D – A Tu–134A jelentősen átalakított, továbbfejlesztett változatának terve. A repülőgép új, elliptikus keresztmetszetű törzset, D–30A hajtóművet és növelt teljesítményű, TA–6A fedélzeti segédhajtóművet kapott volna. A terv nem valósult meg, a projekt a Jak–42-vel szemben alúlmaradt.

Műszaki adatok (Tu–134A)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Malév HA-LBE lajstromjelű Tu–134-esének pilótafülkéje

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tervező: Tupoljev
  • Gyártó: Harkovi Állami Repülőgépgyártó Termelési Egyesülés
  • Első repülés: 1963. július 29.
  • Személyzet: 3–4 fő
  • Szállítható személyek száma: 72–84 fő

Méret- és tömegadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 37,10 m
  • Fesztáv: 29,00 m
  • Magasság: 9,02 m
  • Szárnyfelület: 127,3 m²
  • Üres tömeg: 27 960 kg
  • Maximális felszállótömeg: 47 600 kg
  • Maximális hasznos terhelés: 8200 kg

Hajtóművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Repülési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Utazósebesség: 850–900 km/h
  • Legnagyobb sebesség: 950 km/h
  • Utazómagasság: 11 900 m
  • Hatótávolság: 1900 km

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tu–134 témájú médiaállományokat.