Tu–104

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tu–104
Aeroflot Tupolev Tu-104B at Arlanda, July 1972.jpg
Egy Tu–104B változatú gép

Funkció utasszállító repülőgép
Gyártó Harkovi Repülőgépgyár, Omszki Repülőgépgyár, Kazanyi Repülőgépgyár
Tervező Tupoljev tervezőiroda
Sorozatgyártás 19551960
Gyártási darabszám 201
Fő üzemeltetők Szovjetunió, Csehszlovákia

Első felszállás 1955. június 17.
Szolgálatból kivonva 1979 (polgári forgalomból), 1986 (katonai szolgálatból)
Háromnézeti rajz
Tupoljev Tu-104.svg
A Tu–104 háromnézeti rajza

A Tu–104 (NATO-kódja: Camel) a szovjet Tupoljev tervezőiroda kéthajtóműves, közepes hatótávolságú, sugárhajtású utasszállító repülőgépe. Az első szovjet sugárhajtású utasszállító repülőgép (a brit de Havilland Comet, a kanadai Avro Jetliner és a francia Caravelle után a világ negyedik sugárhajtású utasszállító repülőgépe), a világ második sugárhajtású gépe, amelyet utasforgalomba is állítottak.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1950-es évek elején a szovjet polgári légi forgalom csak kis kapacitású légcsavaros utasszállító repülőgépekkel rendelkezett. A szovjet vezetés a Tupoljev tervezőirodát (OKB–156) bízta meg egy modern utasszállító megtervezésével. A Szovjetunió Minisztertanácsa 1954. június 11-i határozatában adott utasítást a tervezőirodának a gép kifejlesztésére, de a gyakorlati munka már korábban elkezdődött. A tervezőiroda a Tu–16 bombázóból kiindulva kezdte el a repülőgép fejlesztését. A gép kezdetben a Tu–16-ra hasonlított. Négyszögletes ablakai voltak, mint a Comet korai változatának. A gépet nyomáspróbának vetették alá. A szilárdságtani szempontból kedvezőtlen négyszögletes ablakokat azonban hamarosan kerekre cserélték, még az első felszállás előtt. A gép új, szélesebb, túlnyomásos törzset kapott, mely 50 utas elhelyezésére volt alkalmas. A szárnyat, hajtómű- és futómű-gondolákat, valamint a vezérsíkokat és a futóműveket a Tu–16-tól vették át. A Tu–16 középszárnyas elrendezését az utaskabin miatt megváltoztatták, a szárnyak a törzs alsó részéhez csatlakoztak. A prototípust a Harkovi Repülőgépgyárban építették meg. Első felszállását 1955. június 17-én hajtotta végre Harkovban (ma: Harkiv, Ukrajnában). Az első prototípus még fékernyővel is fel volt szerelve, melynek segítségével a gép 400 m-en belül képes volt megállni.

A sorozatgyártás a Harkovi Repülőgépgyárban (GAZ–135) indult el, de egyes típusváltozatokat a kazáni (GAZ–22) és az omszki (GAZ–166) repülőgépgyárak is gyártották. Az első sorozatgyártású példány 1955. november 5-én emelkedett először a levegőbe Harkovban. A következő évben, 1956-ban állt szolgálatba a Szovjetunióban. A harkovi és az omszki gyár 1957-ben kezdte el gyártani a nagyobb szállítási kapacitású, 70 személyes Tu–104A változatokat. A kazanyi gyár pedig a 100 személyes Tu–104B változatot készítette. A sorozatgyártás 1960-as befejezéséig összesen 201 db Tu–104 gépet építettek.

A sorozatgyártás során többször modernizálták. Az eredetileg beépített Mikulin AM–3 gázturbinás sugárhajtóművet előbb nagyobb tolóerejű RD–3M, majd RD–3M–500 típusúakra cserélték. A változtatásoka érintették a navigációs berendezéseket is.

Első külföldi bemutatkozására 1956-ban került sor, amikor Nyikita Hruscsov egy Tu–104-esen utazott nagy-britanniai látogatására, általános meglepetést kiváltva nyugaton, döbbenetet kiváltva a szovjet repülőtechnikával kapcsolatban.

Alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1956. szeptember 15-én állt szolgálatba az Aeroflotnál, amely a típus legnagyobb üzemeltetője volt. Első menetrend szerint útját a MoszkvaOmszkIrkutszk vonalon teljesítette. Az Aeroflot a belföldi és nemzetközi járatain egyaránt üzemeltette. A gépet a Szovjet Hadsereg légiereje is alkalmazta személyszállítási feladatokra. Az Aeroflot 1979-ig, a szovjet légierő 1986-ig üzemeltette a típust. A polgári használatból kivont gépek egy részét a légierő kapta meg. Egyes gépeket űrhajós kiképzésre (zéró gravitáció) és egyéb speciális feladatokra (kiképzés, légi tesztelés) is használtak.

A Tu–104-es repülőgépek egyetlen külföldi üzemeltetője Csehszlovákia volt. A CSA csehszlovák légitársaság hat darab, 81 személyesre alakított Tu–104A változatú repülőgépet állított üzembe. Ebből négy új gyártású, kettő használt gép volt. A hat gépből később három megsemmisült balesetben.

A sugárhajtású repülőgépek üzemeltetésének hiányzó tapasztalatai, az új gép konstrukciós hiányosságai miatt a típussal sok baleset történt. Összesen 37 db, az összes megépített példány 18%-a szenvedett katasztrófát.[1]

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tu–104 – 50 személyes alapváltozat, 29 darab készült belőle;
  • Tu–104A – Továbbfejlesztett Mikulin-gázturbinákkal felszerelt javított változat, melynél az utaslétszámot 70 főre növelték. Ez lett az alapvető változat, melyből a legtöbb, 80 darab készült.
  • Tu–104D – A Tu–104A VIP-változata katonai és kormányzati feladatok ellátására;
  • Tu–104V – A Tu–104B 117 személyesre átépített változata;
  • Tu–104B – 100 személy szállítására alkalmas, modernebb, RD–3M–500 gázturbinás sugárhajtóművekkel felszerelt változat. A törzset meghosszabbították. 95 darabot építettek belőle Kazanyban. Az üzemelő példányok egy részét 115 utas szállítására építették át, ezek a Tu–104B–115 típusjelzést kapták.
  • Tu–104G – javított kialakítású utaskabinnal ellátott változat;
  • Tu–104AK – A Tu–104A-n alapuló, űrhajós kiképző változat
  • Tu–104E – A Tu–104B kísérleti változata, melyet két darab Zubec RD16–15 típusú gázturbinás sugárhajtóművekkel szereltek fel. Javítottak a sárkányszerkezet konstrukcióján. Csak két prototípust építettek belőle.
  • Tu–104D–85 – A Tu–104A 85 személyesre átépített változata;
  • Tu–104A–TSZ és Tu–104B–TSZ – Sorozatgyártású Tu–104A és Tu–104B-k csapatszállításra és mentési (kórház-repülőgép) feladatokra átépített változata (TSZ – Transzportno-szanitarnij);
  • Tu–104S–1 és Tu–104S–2 – A Tu–16K–10 haditengerészeti repülőgép navigátorainak képzéséhez átalakított repülőgép. Két, korábban utasszállításra használt gépet (CCCP–42342 és CCCP–42347) alakítottak át.
  • Tu–104LL – Néhány Tu–104A-ból kialakított tesztrepülőgép (repülő laboratórium) nagy hatótávolságú légiharc-rakéták, rádióelektronikai eszközök (többek között a MiG–31, a Tu–128 és a Tu–22M berendezéseinek) légi teszteléséhez.
  • Tu–107 – Katonai szállító változat, hátsó teherajtóval és rakodó rámpával, valamint a farokrészbe önvédelmi fegyverzettel felszerelve. Csak egy példányát építették meg.
  • Tu–110 – Négy Ljulka AL–7 hajtóművel felszerelt változat, csak három prototípusa készült el.
  • Tu–118 – A Tu–104 utasszállító repülőgépen alapuló légcsavaros gázturbinás szállító repülőgép terve. A Tupoljev-tervezőiroda a Tu–95-ön a légcsavaros gázturbinákkal szerzett kedvező tapasztalatok nyomán kezdett el foglalkozni a Tu–104 légcsavaros meghajtású változatán. A gazdaságosabb üzemű légcsavaros gázturbinák alkalmazásától az üzemeltetési költségek csökkentését várták. A gépnek csak az előtanulmányai készültek el. Négy TV–2F vagy NK–8 légcsavaros gázturbina alkalmazását tervezték, hajtóművenként két-két ellenforgó légcsavarral. A hajtóművek a szárnyak feletti gondolákban kaptak volna helyet. További módosdítás volt a gép hosszstabilitásának növelése érdekében a vízszintes vezérsíkok végére tervezett kis kiegészítő függőleges stabilizátor. A sárkányszerkezet főbb elemei, a törzs, a szárny és a vezérsíkok nem különböztek a Tu–104 sárkányától. A projektet végül nem valósították meg.

Műszaki adatok (Tu–104B)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Típus: Utasszállító repülőgép
  • Személyzet: 7 fő
  • Utaslétszám: 50–100 fő

Méret- és tömeg-adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szárnyfesztáv: 34,54 m
  • Hossz: 40,05 m
  • Magasság: 11,9 m
  • Szárnyfelület: 184 m²
  • Üres tömeg: 41 600 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 76 000 kg

Hajtóművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Repülési jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Maximális sebesség: 950 km/h
  • Emelkedőképesség: 10 m/s
  • Hatótávolság: 2650 km
  • Utazómagasság: 11 500 m

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonló repülőgépek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Yefim Gordon, Vladimir Rigmant: OKB Tupolev – A history of design bureau and its aircraf, Midland Publishing, 2005, ISBN 1-85780-214-4 / 978 1 85780 214 6, pp. 219–224.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tu–104 témájú médiaállományokat.