Tu–143

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tu–143 harcászati felderítő robotrepülőgép

A Tu–143 Rejsz a Szovjetunióban, a Tupoljev-tervezőirodánál kifejlesztett kis hatótávolságú felderítő robotrepülőgép. Harcászati felderítésre szolgál, az ellenséges területekre történő 50–60 km mélységű behatolásra tervezték. A hasonló célra használt korábbi TBR–1 robotrepülőgép[1] leváltására szánták.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cseh Tu–143-as a szállító-indító jármű konténerében

Fejlesztése 1968-ban kezdődött, amikor a Szovjetunió Minisztertanácsa utasítást adott [2] a Rejsz VR–3 felderítő rendszer kifejlesztésére, melynek részeként a Tupoljev-tervezőiroda (OKB–156) elkészítette a robotrepülőgépet.

Az első sikeres indításra 1970 decemberében került sor. 1972-ben kapta meg az állami hatósági bizonyítványát. Sorozatgyártása 1973-ban kezdődött Baskíriában, a Kamertaui Repülőgépgyárban. 1989-ig gyártották, ez idő alatt kb. 950 db készült.

A Tu–143-as gépet 1976-ban rendszeresítették a Szovjet Hadsereg szárazföldi erőinél, majd 1982-ben a légierőnél. Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején propagandaanyag-szóró változatát is kifejlesztették. Oroszországban és Ukrajnában ma is szolgálatban áll.

A Szovjet Hadsereg az afganisztáni háborúban vetette be éles helyzetben. Több országba exportálták, az első szovjet robotrepülőgép volt, melyet külföldre is eladtak. A szovjet hadsereg külföldön is állomásoztatta, így az NDK-ban, Csehszlovákiában és Mongóliában állomásozó szovjet csapatoknál is rendszerben állt. Iraknak és Szíriának is eladták. Szíria Izrael elleni felderítésre használta 1982-től. A szír gépek közül egyet sem sikerült megsemmisítenie az izraeli légvédelemnek. Romániában, valamint 1984-ben Csehszlovákiában is rendszeresítették. Csehszlovákia felbomlása után Csehországban és Szlovákiában is hadrendben állt. Csehországban 1995-ben kivonták a hadrendből. Románia ugyancsak kivonta hadrendjéből a Tu–143-ast.

Az 1999-es kaukázusi háború miatt az orosz védelmi minisztérium 1999 szeptemberében 20 db modernizált Tu–243-ast rendelt.

Légicél változata több szovjet utódállamban rendszerben áll. 2001 októberében egy Fekete-tenger fölötti ukrán légvédelmi gyakorlaton ilyen légi célt használtak, amikor egy SZ–200-as légvédelmi rakéta véletlenül eltalált egy Tu–154-es utasszállító repülőgépet.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ukrán Állami Repülési Múzeumban kiállított Tu–143-as robotrepülőgép

Teljesen fémépítésű, sárkányszerkezete D–6 jelű duralból és AMG–6 jelű magnéziumötvözetből készült. Felépítése erősen emlékeztet a Tu–141-re, sárkányszerkezete annak arányosan kisebb méretű változata. A gép sárkánya mérsékelt lopakodó tulajdonságokat biztosít. A gépnek deltaszárnyai és kacsa elrendezésű vízszintes vezérsíkjai vannak. Jó alacsonyan repülő tulajdonságokkal rendelkezik. Menethajtóműve egy 5,8 kN tolóerejű Klimov TR3–117 típusú gázturbinás sugárhajtómű. Első változatai csak filmes fényképezőgéppel voltak felszerelve. A későbbi, 1972-től gyártott verziókba TV-kamerát, sugárzásmérő műszereket szereltek, és a felderítési adatokat képes volt átjátszani földi állomásra.

Vontatott szállító-indító járműről indították startrakéta segítségével. Az indításra az SZPU–143 indítóberendezés szolgál, amelyet a VAZ–135 többcélú terepjáró tehergépkocsira telepítettek. Utántöltésre a TZM–143 járművet rendszeresítették.

ABSZU–143 vezérlőberendezéssel (robotpilóta) szerelték fel, mely lehetővé teszi a bonyolult terepviszonyok melletti alacsony repülést is. DISZSZ–7 típusú, Doppler-elven működő sebességmérővel és A–032 típusú rádió-magasságmérővel látták el.

Alapvető beépített felderítő eszköze a PA–1 fényképezőgép 120 m-nyi filmmel, mely 950 km/h-s utazósebességnél 500 m-es magasságból 20 cm-es felbontást tesz lehetővé. További felderítő berendezései a Csibisz–B típusú TV-kamera és egy Szigma sugárzásmérő berendezés.

A bevetés utáni visszatérése ejtőernyővel és fékezőrakétával történik. A leszállási körzetben kikapcsolják a robotrepülőgép hajtóművét, majd kinyílik egy fékezőernyő. Ezután a gép függőleges helyzetben ereszkedik. Később a fékezőernyőt leoldják, és helyette egy nagyobb felületű leszálló ernyő nyílik ki. Ez vízszintes pozícióban tartja a gépet, amely kb. 6 m/s-os sebességgel ereszkedik. A futóművek (állványok) ereszkedés közben kinyílnak. A földfelszínt egy, a gépről lelógó szenzor érzékeli, amely a szilárd felszínt érintve, megfelelő magasságban beindítja az ejtőernyőre rögzített fékezőrakétát. A rakéta 2 m/s-os sebességre mérsékli a süllyedést, és sima leszállást biztosít. Földet érés után az ejtőernyő leoldódik, megelőzendő, hogy az ejtőernyőbe esetleg belekapó szél megrongálja a gépet.

Típusváltozatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • M–143 – Az 1980-as évek közepén rendszeresített légicél. A teljes rendszer jelzése VR–3VM.
  • Tu–243 Rejsz–D – Az 1980-as évek közepén rendszeresített továbbfejlesztett változat. A robotrepülőgép törzse 25 cm-el hosszabb lett, ez lehetővé tette a tüzelőanyag mennyiségének növelését, ezzel a hatósugara közel kétszeresére nőtt. Nagyobb tolóerejű hajtóművet kapott (6,28 kN), és a tökéletesített vezérlőrendszer következtében jobb alacsonyan repülő tulajdonságokkal rendelkezett.
  • Tu–300 Korsun – A Tu–143 legutolsó modernizált változata. Fejlesztése 1995-ben kezdődött. A gépről további részletes információk nem kerültek nyilvánosságra.

Műszaki adatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tömeg- és méretadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 8,06 m
  • Szárnyfesztáv: 2,24 m
  • Magasság: 1,545 m
  • Starttömeg: 1230

Hajtómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hajtóművek száma: 1 db
  • Típusa: TR3–117 gázturbinás sugárhajtómű
  • Tolóerő: 5,8 kN
  • Startrakéta típusa: SZPRD–251

Repülési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Utazósebesség: 875–950 km/h
  • Utazómagasság: 200–1000 m (fotófelderítésnél), 300–1000 m (televíziós felderítésnél)
  • Legkisebb repülési magasság: 10 m
  • Hatótávolság: 170–180 km

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A La–17R légicél módosított változata.
  2. 1968. augusztus 30-i 670–241 sz. szovjet minisztertanácsi rendelet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hajdú Ferenc, Sárhidai Gyula: Hadászati és hadműveleti robotrepülőgépek, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-327-427-9, p. 60.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tu–143 témájú médiaállományokat.


Levegő-föld rakéták | Légiharc-rakéták | Páncéltörő rakéták | Légvédelmi rakéták | Ballisztikus rakéták | Robotrepülőgépek | Légibombák
Egyesült Államok ADM–20 Quail •  AGM–28 Hound Dog •  AGM–86 ALCM •  AGM–84 Harpoon •  AGM–84 SLAM •  AGM–129 ACM •  AGM–158 JASSM •  BGM–109 Tomahawk •  GAM–63 RASCAL •  LOCAAS •  MGM–1 Matador •  MGM–13 Mace •  SLAM •  SM–62 Snark •  SM–64 Navaho •  SM–73 Goose •  XSM–74 •  SSM–N–8 Regulus •  UGM–89 Perseus
szovjet Burja •  EKR •  H–20 •  H–35 •  H–55 •  H–65 •  KSZSCS •  P–5 Pjatyorka •  P–15 Tyermit •  P–70 Ametyiszt •  P–120 Malahit •  P–270 Moszkit •  P–500 Bazalt •  R–13 •  R–27 Zib •  RK–55 •  RKV–500 •  Tu–123 •  Tu–143
orosz H–90 •  H–101 •  H–102 •  H–555 •  P–700 Granyit •  P–750 Grom •  P–800 Onyiksz
német V–1
német/svéd KEPD–350 Taurus
svéd RBS–15
Egyesült Királyság/francia Storm Shadow/SCALP EG
francia MBDA Apache
indiai BrahMos