Várkert
A Várbazár vagy Várkert Bazár Budapest I. kerületében található, az Ybl Miklós téren. Kiemelt műemlék, a Világörökség része.
Története [szerkesztés]
Ybl Miklós tervei szerint épült 1875 és 1883 között neoreneszánsz stílusban, a Várkert Duna felőli lezárásaképpen.
Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, árkádsorai egykor üzletekkel voltak tele. 1883-tól 1888-ig az északi szárnyában működött a Budai nőipari tanműhely, 1890-től 1895-ig pedig a Történeti Arcképcsarnok volt itt látható. Az 1890/91-es tanévtől 1918-ig női festőiskola kapott helyet az épületben.
1884-ben Stróbl Alajos volt az első szobrász, aki a bazár árkádsorán saját műtermet tudhatott a magáénak. Őt még körülbelül nyolcvan művésztársa követte az elkövetkezett száz év során.
A második világháború alatt súlyosan megrongálódott.
Az épületben működött 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park (becenevén "Ifipark", rövidítve: BIP), mely számos zenei rendezvénynek, koncertnek adott otthont. 1980-ban egy Edda koncert során a park bejáratához vezető lépcső kőfala leomlott.
Állapota az 1980-as évektől fogva folyamatosan romlott, mely az épület teljes lezárásához vezetett. A hozzá tartozó lakásokat folyamatosan kiürítették. A Várbazár felújítására, hasznosítására számtalan terv készült. A 2011. őszi tervek szerint a munkálatok 2012 őszén kezdődhetnek meg. A felújítás határideje 2014. márciusa.
Az új Várbazárban a vízhordó lépcső mellett mozgó járdát is terveznek, mely a budai Várat kötné össze a Duna-parttal.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Gipszlak Kft.: Várbazár-rekonstrukció
- Düledezhet tovább a Várkert Bazár Népszabadság, 2007. március 22.
- Föld alatti medencéket találtak a Várbazár előtt Népszabadság, 2009. május 11.
- Nagy Feró & B. Tóth László szókimondó túrája az egykori Ijfúsági parkban
- Ilyen lehet a felújított Várkert Bazár - lifttel és mozgólépcsővel
- A Várkert Bazár a Műemlékem.hu-n
|
||||||||||||
|
|||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||

