Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 541 889 szócikke van, ebből 1056 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztiválon
ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztiválon

A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál volt az ötvennyolcadik Eurovíziós Dalfesztivál. Svédországban rendezték meg, mivel az előző évi dalfesztivált Loreen svéd énekesnő Euphoria című dala nyerte. Két elődöntőt rendeztek, az elsőt 2013. május 14-én, a másodikat pedig május 16-án. A döntő dátuma 2013. május 18. volt. A verseny helyszínét illetően a svédek a győzelmük után azt nyilatkozták, hogy Stockholm vagy Malmö fog otthont adni a fesztiválnak. 2012. július 8-án hivatalossá vált, hogy Malmőben lesz megrendezve a verseny.

A dalfesztiválon 39 ország vett részt, beleértve Örményországot is, amely előtte 2011-ben volt legutóbb résztvevő. Bosznia-Hercegovina, Portugália, Szlovákia és Törökország még a verseny előtt visszalépett. A magyar induló ByeAlex volt, aki a Kedvesem (Zoohacker Remix) című számával nyerte meg A Dal című eurovíziós nemzeti dalválasztó műsort. ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 84 ponttal a tizedik helyet érte el, ami akkor a harmadik legjobb helyezés volt, amit magyar versenyző el tudott érni a dalfesztiválok addigi történetében. A verseny győztese a Dániát képviselő Emmelie de Forest lett, aki 281 pontot gyűjtve nyerte meg a döntőt. Az Only Teardrops című dal emellett nyolc országtól kapta meg a maximális 12 pontot. Második helyen végzett Farid Mammadov Azerbajdzsán színeiben, a harmadik helyezést Zlata Ognevich (Ukrajna) kapta meg. A 2013-as elődöntőket és a döntőt százhetvenmillió ember látta. Magyarországon mind a két elődöntőt és a döntőt az M1 közvetítette, HD minőségben, Gundel Takács Gábor helyszíni kommentálásában.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: I. Amenhotep • Dimash Qudaibergen • Magyarországi kínaiak • András calabriai herceg • Diósgyőr-Vasgyár • 1988-as női sakkolimpia • Agyi érkatasztrófa 

Javaslatok

A nap képe    
A leuveni városháza ablakai (Flamand-Brabant, Belgium)

A leuveni városháza ablakai (Flamand-Brabant, Belgium)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Miskolc város kiváltságlevele
Miskolc város kiváltságlevele
  • …Miskolc május 11-én tartja ünnepét abból az alkalomból, hogy Ferenc József király 1909-ben ezen a napon adta át a város címeres kiváltságlevelét?
  • …hogy a marik hivatalos elnevezése csak 1918 óta ez?
  • Capri szigetén csak két település van: Capri és Anacapri?
  • …a fidzsin a kaukázusi oszétok nemzeti étele, egy húspogácsafajta, amelynek különlegességét rendkívül zamatos töltelékje adja?
Aktuális  


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúEurovíziós Dalfesztiválmagyar önkormányzati választáseurópai parlamenti választáslabdarúgó-Európa-bajnokságpárizsi olimpiai játékokamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Giovanna MariniKeszthelyi RudolfHavasi JánosBill HolmanCésar Luis MenottiSimon IstvánDagoberto Fontes

Ezen a napon  

Ma 2024. május 10. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 541 889 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.