Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Burumbátor/Archív19

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Bináris 16 évvel ezelőtt a(z) Dögcédula témában

Öttusa

[szerkesztés]

Szia, Jó reggelt! Kedves Tudósköri klubelnök barátom! Nyugodtan javítgasd, mert én igazán a vívással foglalkozó cikkeket szeretném bővíteni. Lassan megy, mert több dolgon is elábrándoztam.

  • Édesapám (1906-1976) Ludovika Akadémiát végzett, s mint "élsportoló" annak az öttusacsapatnak volt a póttagja, amelyet nem engedtek indulni az olimpián Magyarország hadvesztése miatt.
  • Te is eszembejutottál egy korábbi véleményed kapcsán, amikor azt mondtad, hogy a háború a végső eszköz, ha két fél összeveszik. Erre kifejteni akartam, hogy a diplomácia eszközeit a végsőkig ki kell használni, de ez sajnos hiányzik a mai emberek fegyvertárából.
  • Én is részt vettem a küzdősportokban, mert ifjúságombam közel 15 évig sportoltam. Vívtam (tőr és kard) és amikor abbahagytam, - talán ez is hozzájárult cukorbetegségem kialakulásához - lettem ˇ"beteg".
  • Vannak olyan szerkesztőtársaink, akik az aktív szerkesztés helyett, inkább a szőrszálhasogatást, a pettyek szőrözését, tudományos módon kiváják megoldani. S teszik ezt mint jogtudósok, (Péterréve s legnagyobb problémájuk, ha nem veszem fel velük a "harcot". (Igazából nem érdekel, de bosszant)
  • Két cikket is feltettem referálásra. Az egyik nem érdekelt senkit, a másiknál a "biráló szerkesztő" személyes elleszenvével próbálta meg izekre szedni a cikket, mert korábban egy tudálékos hozzászólása miatt, szarkasztikusan válaszoltam.
  • Ezért nem kivánok csapatjátékos lenni, mert eluralkodott a nem szerkesztés, a tehetségteleség miatti, mások sárdobálása, épúgy, mint a közéletben. Természetesen emiatt nem kivánlak untatni, de ha érdekel folytathatjuk. Most azonban el kell mennem kenyérért, s utána süteményt sütni, mert a leányom délután, kollegáival jön haza továbbképzésről. Ennek a siserehadnak is kell valamit prezetálni. :) Üdv. Sóhivatal 2007. december 14., 05:23 (CET)Válasz
Segíthetnél vagy valakit szerezhetnél a vívás szócikknél egy oggot akartam feltenni az angol wikiból (Short clip of foil fencing), de az nem sikerült. Előre is köszi.Sóhivatal 2007. december 14., 05:41 (CET)Válasz

nyenyec

[szerkesztés]

Nem csipped nyenyect? – Beyond silence 2007. december 14., 10:10 (CET)Válasz

Jó reggelt! Ez hogy-hogy érdekelni kezdett? – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 14., 10:13 (CET)Válasz
(Írhatsz ide.) Csak érdekelt hogy miért van kiírva neked fent :). – Beyond silence 2007. december 14., 10:32 (CET)Válasz
Régi és nagyon hosszú történet, igazán nem is szívesen mesélem el sokadszor. Nem azért mert titok, hanem azért, mert kb. 100 000kb szól erről a kérdésről, itt-ott szétszórva. Azt ott fent azért írtam ki, mert a különböző csörtéink (amik között rendkívül durva viták is voltak) eredményeként úgy értékelem, hogy ő semmi olyat nem tud már nekem többet az életben mondani, ami engem érdekelne. És gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy ő is így van ezzel. Nem utálom, csak úgy érzem, elég nagy a világ ahhoz hogy úgy éljük le azt a kevés hátralévőt, hogy ne kelljen egymáshoz szólnunk.
Gondolom, elég talányos :)) De nagyjából ennyit tudnék írni erről anélkül, hogy újra érzelmi hatása alá kerülnék a helyzetnek. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 14., 10:41 (CET)Válasz
Meg is elégszek ennyivel, köszönöm. – Beyond silence 2007. december 14., 11:11 (CET)Válasz

Kérdezhetnék?

[szerkesztés]

Szi, elnézést a zavarásért, nem tudod véletlenül - mint fociguru - merre találok valami épkézláb dolgot 3 mondat erejéig Olaszország 5 legnagyobb futballcspatáról és max. 10 leglegleg focistájáról? Köszi... (az olasz oldalak nagyon tömöttek, ott nem találom)... Kata vita 2007. december 15., 18:55 (CET)Válasz

Ok, ott már éjszaka van ... el is felejtettem. Akkor jó pihenést. Kata vita 2007. december 15., 19:08 (CET)Válasz

Miért lejjebb?

[szerkesztés]

I. e. 500-tól 2004-ig kivétel nélkül külön fejezet a halálozások az évek lapjain és nem az év eseményeinek egyik alfejezete. Akkor itt miért tetted egy szintel lejjebb? --Weiner vita 2007. december 16., 07:30 (CET)Válasz

Azért, mert létrejött a külön szócikk, nagyon helyesen, és így már nem külön fejezete az évszámos szócikknek, hanem egy az allapokon kifejtett volt fejezeteknek. Nem vagyok benne biztos, hogy jól érzem, de ha már itt semmi tartalom nincs, csak az új szócikkben, akkor itt nincs értelme fenntartani a fejezetcímet. Nekem egy fejezetcím után jönnie kellene a tartalomnak, és itt nincs.
Abban a rengeteg évben, amit felsoroltál, még mindenhol ott sorjáznak a halálozások a fejezetcím alatt. Nem tudom... El vagyok bizonytalanodva... 2007-ben sem fejezetcím... Szerintem így lenne jó, de ha nem értesz vele egyet, bátran állítsd vissza, nem fogok harcolni. Veled semmiképp :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 16., 07:37 (CET)Válasz

Ó nem, beszéljük meg előbb! :P Szóval értem amit írsz, és két válaszom is van rá: az egyik kicsit kötözködős: az egy szinttel lejjebb hozott cfejezetcím is fejezetcím :) De ezt nem kell cáfolnod, érzem a különbséget. Meg látom. A másik kicsit komolyabb: Mindenhol azt csináljuk, hogy van egy fejezetcím, majd "fő szócikk", amiben részletesen ki van fejtve a cucc, és a fejezetcím meg a fő szócikkes utalás alatt pár mondatban a lényeg. Nem kéne ezt itt is alkalmazni, hogy utalunk az összes halott (amúgy erősen bővítésre szoruló) külön lapjára, de a legeslegfontosabbakat (ötöt-hatot? nyolcat-tizet?) azért az évszámos lapon is jelölünk. Mit gondolsz? --Weiner vita 2007. december 16., 07:41 (CET)Válasz

Úgy emlékszem, annak idején Linkoman hozta létre a 2007-es halálozások lapját. Akkor én is így gondoltam, találomra kivettem egyet-kettőt minden hónapból (akkor még talán 2 hónap volt). De nem jó, mert ki és milyen alapon választja ki, hogy melyik az 5-6 "legfontosabb"? Ide egy két mondatot írni nem lehet, ez megy a szöveges cikkeknél, de ezek egy-egy soros vagy mondatos tényismertetések. Pl. 2007 a sportban, vagy 1641 a tudományban: hónap, nap: mi történt, egy mondatban. Így én ezeken az oldalakon azt gondolom jobb megoldásnak, ha egyszerűen csak kiírjuk: "Halálozások 2005-ben", és a teljes tartalmat oda átvisszük. Itt nincs mit egy-két mondatban magyarázni, és én legalábbis nem fogom felvállalni a válogatást. Tulképp a 2007-es lap közelít ahhoz, ahogy szerintem ki kellene néznie egy évoldalnak: az események havonta felsorolva (ott esetleg halálozások is vannak), a chapterek pedig utána felsorolva, de ott már nem írunk egyet sem a konkrét eseményből, azokat csak az allapon soroljuk fel. Egy olyan évben, mint pl. 1965 már a születések és a halálozások egy csoportot kell, hogy képezzenek a chaptereken belül, természetesen külön cím alatt. Nos, így gondolom. Esett otthon a hó? :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 16., 07:58 (CET)Válasz

Jaja, minálunk (Monor) vagy 6-8 centi, de van, qahol több is. --Weiner vita 2007. december 16., 12:32 (CET)Válasz

Elérhetőség

[szerkesztés]

Helló, neked sajnos nem lehet emailt köldeni, mit tegyen a zegyszeri ember, ha el akar éri téged? Pupika Vita 2007. december 16., 14:52 (CET)Válasz

Nem lehet a rendszeren keresztül még most sem... Megy egy mél öt percen belül, állj készen :) Pupika Vita 2007. december 16., 16:36 (CET)Válasz

Vita:Én01

[szerkesztés]

Vita:Én01 miféle tévedés?? – Beyond silence 2007. december 16., 17:52 (CET)Válasz

Ez egy szócikk vitalapja lenne, ha lenne ilyen szócikk. Én01 egy szerkesztő, így az ő vitalapja User vita:Én01. Csak ennyi, de bocs ha nyers voltam, nem állt szándékomban! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 16., 18:04 (CET)Válasz

Mik vannak?

[szerkesztés]

Szia! Most látom csak: mocorog a kirgiz politika. A mindennapokban ennek van valamilyen lecsapódása, já basí? – al-Mathae Vita 2007. december 16., 22:42 (CET)Válasz

Orosz nevek átírása

[szerkesztés]

Szeretnék feltenni egy listát kb. "Orosz földrajzi nevek magyar átírása" címmel (bár lehet, hogy személynevekét is). Ez lényegében Példatár, mégpedig szószerinti kivonat az Akadémiai Kiadó 1985. évi kötetéből.

  • Алтайский край – (hagy) Altaji terület
  • Амур – Amur

Stb, így néz ki. Sok vita esetében lehetne hivatkozni rá, mint hivatalos akadémiai segédkönyvre. Kérdésem: hová (kategória?), milyen címen tehetném fel? Kösz! - Vadaro vita 2007. december 16., 23:10 (CET)Válasz

Persze, csak orosz nevekkel csináltam. Szerintem vitáknál ez jó hivatkozási alap lehet. Ide föltettem: Orosz földrajzi nevek magyar átírása: példatár. Kösz! - Vadaro vita 2007. december 17., 20:02 (CET)Válasz

Német tartományi szavazások

[szerkesztés]

Szia! ezek egészen biztosan idén voltak.
Források:

Drakón

[szerkesztés]

Hello! Ha már a téma előjött, nem lenne értelmesebb, ha majd az arkhónról szóló cikk lenne a sima Drakón? A jelenlegi cikk egy ismeretlen rétorról szól, valószínűleg a mi szigorú politikusunk jelentősebb személy nála, nemde? Üdv: Diabytalk to me 2007. december 17., 18:31 (CET)Válasz

Helló, Diaby! Én nem értek a témához, csak azért mentem abba az irányba, mert a cikk címe sem jó, de a benne szereplő információtartalom nem üti meg a minimumot... Szerintem... De nem biztos, hogy jól látom :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 17., 18:35 (CET)Válasz

Nekem tökmindegy, melyik kategóriába soroljuk – de a címe miért lenne rossz? Diabytalk to me 2007. december 17., 18:36 (CET)Válasz

Ha már most tanultunk róla, szubcsonktalanítottam szerencsétlent :) Üdv: Diabytalk to me 2007. december 21., 20:41 (CET)Válasz

Magyarország

[szerkesztés]

Szia, megint kútban... Inkább feladom. Inkább leépítenék mint bővítenék. Ez sehová nem vezet, inkább visszamegyek a távoli vizekre ... Pár napig szerencsére úgysem vagyok a közelben. :) Kata vita 2007. december 17., 20:58 (CET)Válasz

Userbox

[szerkesztés]

Köszönöm! Tényleg nem szeretem, de azért jóból is megárt a sok. :)

Jazz + az

[szerkesztés]

Szia!

A jazz korszak egyik legnagyobb alakját nem R. Scott Fitzgerald-nak, hanem F. Scott Fitzgerald-nak hívták! :) Francis volt a becses neve.

Igen, az is égő, hogy róla sincs cikkünk... OK, ígérem jövőre megírom. (A Nagy Gatsby egy igazi mestermű, egyik kedvencem.)

OrsolyaVirágMake a Wish! 2007. december 19., 00:22 (CET)Válasz

Köszöntés Burumbátor!!

[szerkesztés]

Dearest Burumbátor,

Could you please help preparing a brief translation of this wiki article to Magyar (.hu)? If you could, that would be so great! I would really be grateful.

This is the Russian (.ru) version of the article

I really look forward to hear from you,

Köszönet!! ;)

Csodás-általános-Girl ;) vita 2007. december 19., 06:48 (CET)Válasz

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

[szerkesztés]
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban, Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni. (Ady Endre: Karácsony)Kata vita 2007. december 21., 13:46 (CET)Válasz

Kedves Burumbátor! Békés, boldog karácsonyi ünnepeket és mindenekelőtt boldog új évet kívánok :) SLüzzenet 2007. december 21., 12:36 (CET)Válasz

Akkor segítek: [1], inspirálódások. Kata vita 2007. december 21., 14:04 (CET)Válasz

Köszönöm szépen és viszont kívánom nektek és kedves családotoknak! – Dami reci 2007. december 21., 14:10 (CET)Válasz

Köszönöm szépen, viszont kívánom nektek! Dorganvita 2007. december 21., 14:13 (CET)Válasz

Köszönöm és én is békés, boldog karácsonyt kívánok! :-) – Totya 2007. december 21., 14:25 (CET)Válasz

Köszönöm! Nektek is boldog és szeretetteli ünnepeket! :) – Alensha üzi m 2007. december 21., 14:30 (CET)Válasz

Köszönöm szépen, és viszont kívánom! :) Samat üzenetrögzítő 2007. december 21., 14:55 (CET)Válasz

Köszönöm! És ezúton szeretnék Neked is hóban (persze csak ha szereted), örömben és minden jóban gazdag ünnepeket kívánni. Crimea vita 2007. december 21., 15:13 (CET)Válasz

Én is köszönöm a jókívánságokat, és hasonlóakat kívánok nektek! :-) //Danivita·ʒ·ɘ 2007. december 21., 15:20 (CET)Válasz

Boldog karácsonyt Nektek is!!!!

[szerkesztés]
:-)Opa  vitalap/unatkozol? 2007. december 21., 15:14 (CET)Válasz

http://picasaweb.google.hu/npataki/SzegediKarCsony20071220

Márti 2007. december 21., 14:27 (CET)Válasz

Köszönöm, és hasonló jókat kívánok neked is! misibacsi vita 2007. december 21., 14:56 (CET)Válasz

Gracias e igualmente os deseo lo mismo a vosotros. ;) Köszönöm és hasonlóképpen ugyanezt kívánom nektek! – El Mexicano (taberna) 2007. december 21., 15:06 (CET)Válasz

Én is köszönöm a jókívánságokat, és hasonlóan kellemes és nyugodt ünnepeket kívánok! – Opa  vitalap/unatkozol? 2007. december 21., 15:14 (CET)Válasz

Félresikerült allapok

[szerkesztés]

Szia! Igen, törölhetőek, kérni is akartam, de valahogy sosem jutott rá elég időm, vagy elfelejtettem. Még karácsony előtt megteszem, amit írtál.

Kellemes Karácsonyt nektek is! - Tcziboka vita 2007. december 21., 15:00 (CET)ŰVálasz

Kis karácsony, nagy karácsony...

[szerkesztés]
Fájl:Csendes éj.jpg
Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot! Ajándékot, szeretetet, s mindent, ami fontos Neked! Ajtód elé fehér bársonyt, Így kívánok Neked szép és Boldog Karácsonyt! Sok szeretettel kívánok Áldott, Békés Ünnepeket, Boldog és Eredményekben gazdag új Esztendőt! Sóhivatal 2007. december 21., 15:14 (CET)Válasz

Én is szeretem a BB pezsgőt, de még az átkosba voltam Balatonbogláron az üzem picészetében, fekvő BB-t sikerült innom, amit a dolgozóknak és a helyieknek klészítettek. Az valami csodás volt. Nem olasz licensz alapján Magyaroszágon gyártott orosz pezsgő! Azt hittem ilyenkor alszol? Sóhivatal 2007. december 21., 15:14 (CET)Válasz

Még nem. :) Öt órával vagyok előrébb, itt most 20.20 van. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 21., 15:19 (CET)Válasz

Kebelemre, Brátim! Boldog, békés, nyugodt pihengetős ünnepnapokat, s új esztendőt a messzi távolból a messzi távolba! O_András

Fájl:Happy Christmas flickr by user .jpg
Tudtad, hogy a legszebb karácsonyi dekoráció a fülig érő mosoly?:) Békés, boldog, nyugalmas Karácsonyt kívánok Neked! – Lily15 üzenet 2007. december 21., 16:20 (CET)Válasz

Köszöönöm nagyon meg minden, tövig hatódott vagyok. Az én kicsi lelkemnek nem kell sok, hogy karácsonyfílingje legyen. Mondtam már hogy imádlak? :) Csókol mindenkit, főleg a Timit. :) Nektek is mind boldogat és még annál is boldogabbat! • Bennófogadó 2007. december 21., 17:02 (CET)Válasz

Köszönöm az üdvözletet és nektek is áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok! – Hkoala 2007. december 21., 17:16 (CET)Válasz

Romanovok

[szerkesztés]

Kedves Burum, felvetettem a Javaslatoknál. Kérlek, nézz be, és próbálj meg minél több embert belevonni az ügybe, mert csak így lehetnek szegény Alekszejek Alekszejek, és Dmitijek Dmitrijek. Crimea vita 2007. december 21., 16:18 (CET)Válasz

Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok

[szerkesztés]
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Weöres Sándor
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!
Istvánka postafiók 2007. december 21., 23:05 (CET)Válasz

Jó kívánságaidat köszönöm és viszont kívánom. VC-süzenet 2007. december 21., 18:59 (CET)Válasz

Szeretetben gazdag, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok! - Üdv. » KeFe « vitalapom 2007. december 22., 07:59 (CET)Válasz

Sretan Božić - Boldog karácsonyt! Szajci reci 2007. december 22., 08:04 (CET)Válasz

Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet!


Megmaradjon bennünk
karácsonynak fénye,
szent örömben éljen
világ minden népe!
(Devecsery László)

Immanuel 2007. december 22., 13:17 (CET)
Válasz


Köszönöm szépen, és nektek is boldog karácsonyt! Wesołych Świąt! – Tomeczek Słucham! 2007. december 22., 12:01 (CET)Válasz
Köszönöm, és mindenkinek viszont kívánom! - Gaja  2007. december 22., 13:38 (CET)Válasz

Békés, boldog karácsonyt, és sikeres új évet kívánok:Kossuthzs. vita 2007. december 22., 16:29 (CET)Válasz

Boldog karácsonyi ünnepeket!  Karmelaposta  2007. december 22., 21:29 (CET)Válasz

A többiekhez hasonlóan én is Boldog Karácsonyt és sikeres Új évet kívánok! – Zoli Halálcsillag 2007. december 22., 22:12 (CET)Válasz

Kellemes karácsonyt és (wiki)sikerekben gazdag új évet kívánok! – Warmuz vita 2007. december 22., 22:29 (CET)Válasz

Kedves Burum!

Békét, nyugalmat, egészséget és jókedvet kívánok! — P/c vita 2007. december 23., 09:02 (CET)Válasz

Köszönöm, nektek is. :-) Pendragon 2007. december 23., 09:19 (CET)Válasz


köszönöm szépen! Neked is áldott, békés karácsonyt és boldog, eredményes új évet! És köszönöm a szülinpoai köszöntőt is!! Nikita  2007. december 23., 12:08 (CET)Válasz

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet! – VargaA vita 2007. december 23., 20:56 (CET)Válasz

Köszönöm, nektek is boldog karácsonyt! --Adapa vita 2007. december 23., 23:05 (CET)Válasz

Köszönöm szépen; én is boldog karácsony és örömökben, eredményekben gazdag új esztendőt kívánok! Ádám 2007. december 24., 22:07 (CET)Válasz

Még nem kész!

[szerkesztés]

Pszz. Az olasz Wikiről való, minden mozgalmi dal fent van a magyar wikin. Ami átkerül abba a másik Wikikönyvbe, azt senki sem olvassa. Most ... írogatom. Kata vita 2007. december 23., 12:26 (CET)Válasz

No, most már kiegészítettem. Ez egy kulcsfontosságú darab, signore.  :) ha lesz időm rá, még írok hozzá, már régen itt volt a helye, lásd még mozgalmi dal. Arrivederci.Kata vita 2007. december 23., 14:54 (CET)Válasz

52

[szerkesztés]

Múlt héten is ez volt (akkor is én frissítettem), ezen a héten is ez van - biztos ünnepek alatt nem tesznek fel újat, mert úgysem mozdul rá senki :) – Hkoala 2007. december 24., 12:51 (CET)Válasz

gyors szerkesztések járőre

[szerkesztés]

Köszönöm a Rasos temető angolul maradt képaláírásainak gyors átírását :) Mint a villám... Boldog karácsonyt! – Mestska vita 2007. december 24., 22:08 (CET)Válasz

Ugye...

[szerkesztés]

...tudod, hogy egy napon születtünk:) Most láttam az iwiwen:))– Istvánka postafiók 2007. december 25., 14:05 (CET)Válasz

Boldog

[szerkesztés]
  • Karácsonyt
  • Születésnapot
  • Névnapot
  • & Újévet

nomeg sok öömet-bódottágot mindehhez (is) :-) – Vince blabla :-) 2007. december 26., 01:25 (CET)Válasz

Csatlakozok az előttem szólóhoz, utólag és előre is minden szépet és jót! mostanában elég keveset vagyok itt -nagytibi üzen 2007. december 27., 13:32 (CET)Válasz

Dec28-as

[szerkesztés]
Fájl:Birthday.gif
Isten éltessen sokáig! – Hkoala 2007. december 27., 10:44 (CET)Válasz
Ez a szerkesztő tagja a Dec28-asok Klubjának, azaz december 28-án született.

Istvánka postafiók 2007. december 27., 10:37 (CET)Válasz

NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! (ez itt a virtuális fülhuzigálás helye):)– Istvánka postafiók 2007. december 27., 10:41 (CET)Válasz

Akkor vettem észre, hogy még csak 27-e van, amikor már elmentettem. Ez már súlyos aggkori aggkór :) – Hkoala 2007. december 27., 10:50 (CET)Válasz
Korról egy qrva szót se!!! (csatlakozom a fentebb szólókhoz) OsvátA Palackposta 2007. december 27., 13:37 (CET)Válasz

Boldog szülinapot!!!! :) – Alensha üzi m 2007. december 28., 18:56 (CET)Válasz

Labdarúgás

[szerkesztés]

Hello Mester!

Nézegettem a Labdarúgás "szócikkünket", és azon gondolkodtam, nem kéne-e megpróbálni a referálást? Szentem nagyon szép lett, részletes is, szóval megérné talán... (összevetve a más nyelvű wikikkel, ahol kiemelt, szentem jobb 1-2-nél, és még az angollal is felveszi a versenyt) Vélemény?

Meg boldog szülinapot is kívánnék így előre, ha már itt vok.

Üdv: Warmuz vita 2007. december 27., 14:48 (CET)Válasz


Figyu, mi most nem vagyunk beszélőviszonyba, és azért nem válaszolsz? – Warmuz vita 2007. december 31., 14:12 (CET)Válasz


Akkor minden okés! :D Én elolvastam, azért is mertem felhozni a témát. De azért tedd meg te is egyszer. Jó bulizást. Meg B.Ú.É.K.!!! :) – Warmuz vita 2007. december 31., 14:22 (CET)Válasz


Őőőő, tényleg nem akarlak zaklatni, de ha van időd, akkor lécci nézd már át a cikket, és aztán mehetne refire. (Ha viszont ennyire elfoglat vagy, akkor szentem passzold át Pilgabnak, ő bizti szívesen vállalja.) Kössz.

Üdv: Warmuz vita 2008. január 8., 19:22 (CET)Válasz

Everglades

[szerkesztés]

Az első bekezdésben még mocsár, de a második már ezt is tartalmazza: Az Everglades lelke egy 160 km hosszú sekély folyó, amelynek 80 km széles mocsaras torkolatvidéke tele van kis szigetekkel.. Létezik, hogy a kép eltorzul a taxoboxban, ha igen, hogy lehet megadni a szélességet és a magasságot egyszerre? Boldog szülinapot kívánok. VC-süzenet 2007. december 28., 16:39 (CET)Válasz

fontos?

[szerkesztés]

A helyzet az, hogy, ahogyan mondtad is, ez egy lexikon kíván lenni... márpedig én hiába nézegettem, egyetlen nagy lexikonban sem találtam olyan bejegyzést, melyszerint Mari néni úgy gondolja, hogy... Ugyanakkor én is úgy gondolom, nagyon lényeges, mit gondolnak az emberek a lapról, ezért kerestünk rá valami alternatív megoldást, ami ez lett... Az áras problémával kapcsolatban pedig ajánlanám figyelmedbe a The Times szócikkét... Azon kívül h ott is elég frekventált helyen szerepel az ár, azért is fontosnak tartom mennyibe kerül, mert ez ugyebár egy lexikon, és később érdekes információ lehet sajtótörténeti szempontból, valamint mert szerintem nagyon érdekes h arra hivatkoznak, h ők bezzeg el tudják magukat tartani az eladott példányokból, ekkor pedig abszolút nem mellékes, h mennyiért adják... Szóval, ez pedig az én véleményem... és megkérnélek rá, hogy amennyiben egy mód van rá, lehetőleg ne turkálj bele más munkájába pusztán úri passzióból. Elég sokat melóztam vele ugyanis, és jó volna, hogy ha valami bántja a szemed azt nem iktatnád... Attól még sosem volt baja senkinek, h többet tudott vlmiről, mint kellett volna. Megértésedet előre is köszönöm! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője V Farago Kata Endresz Dorka (vitalap | szerkesztései)

Re (Silosi glosszák és laptörténet)

[szerkesztés]

Szia! Köszi a tanácsot, de szerintem ebben az esetben abszolút nincs jelentősége a laptörténetnek, mert egyrészt végig én szerkesztettem, másrészt az a userallap csak nekem egy munkalap, szóval olyan, mintha nem is létezne. :) Igualmente a ti feliz año! – El Mexicano (taberna) 2007. december 28., 18:34 (CET)Válasz

¡Feliz Cumpleaños!

[szerkesztés]

Boldog szülinapot! :) – El Mexicano (taberna) 2007. december 28., 19:42 (CET)Válasz

Iluska apukája

[szerkesztés]

kinyúlok, olyan kérdések vannak ezen a tudakozón, nagyon érdemes volt ezt beindítani :D de a te válaszod se volt rossz erre a kérdésre :D – Alensha üzi m 2007. december 28., 22:00 (CET)Válasz

Off

[szerkesztés]

Szkájp? Újévi jókívánságok etcetera? :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2007. december 29., 11:39 (CET)Válasz

Userlap

[szerkesztés]

Köszi:D:D minden alkalommal pár percet kínlódok vele, de erre még nem gondoltam:D– Schillababaüzenet 2007. december 29., 16:38 (CET)Válasz

Örülök, ha nem haragszol és tudtam segíteni. Egyébként nagyon szépen haladsz, gratulálok! További jó szerkesztést! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 29., 16:41 (CET)Válasz

Dehogy haragszom!!! Sőt! Rám fér még az irányítás:) Köszi szépen! – Schillababaüzenet 2007. december 29., 16:57 (CET)Válasz

skype

[szerkesztés]

Inkább kérdezd mailben, ezeket az üzenetküldő izéket annyira utálom, hogy most fenn sincs a gépemen. – Alensha üzi m 2007. december 29., 21:54 (CET)Válasz

belehallgattam most limewire-ről, nagyon ismerős a dallama, de fogalmam nincs, ki énekli magyarul, pedig tuti, hogy hallottam már... – Alensha üzi m 2007. december 30., 18:04 (CET)Válasz

IP-ellenőrség

[szerkesztés]

Szia Burum! Kellemes ünnepeket! Nem tudom, honnan veszem észre vajon, hogy IP-ellenőr lettem? :) SyP 2007. december 30., 13:00 (CET)Válasz

Pakisztán

[szerkesztés]

Megirtam a Nemzetközi reakciók a 2007-es pakisztáni szükségállapotra szócikket. kezdetlegesre írtad, hogy össze kéne vonni a fő szócikkel. Mitr gondolsz, még mindig elbírná a cikk? – Ksanyi vita 2007. december 30., 15:11 (CET)Válasz

    • Köszönöm a szép szabvakat. Bocs, nem akartam olyat a szádba adni, amit nem írtál. Nem úgy van a szabály, hogy akinek van hivatalos latin betüs neve, nála azt kell használni? Azért kérdezem, mert Pakisztánban az angol is hivatalos nyelv, s ezért biztosan van hivatalos latin betűs átírása is. Ha tévedek, tudnál mutatni olyan oldalt, ami segít átírni szisztematikusan az összeset magyarra? Köszönöm. Boldog, Béés Új Évet – Ksanyi vita 2007. december 30., 15:33 (CET)Válasz

BÚÉK

[szerkesztés]

Csak most olvastam az üzeneted, még épp jókor. Kösz a jókívánságokat, nektek is kellemes szilvesztert és Boldog Új Évet Kívánok! - Vadaro vita 2007. december 30., 20:20 (CET)Válasz

Potenciális műhelytag

[szerkesztés]

Nem akarjátok Balázs Lászlót meghívni a labdarúgás-műhelybe? – Hkoala 2007. december 30., 21:06 (CET)Válasz

Irodalom portál

[szerkesztés]

Szia, még nem beszéltünk ezelőtt. Azért írok, mert szeretnék egy Irodalom portált létrehozni és ehhez toborzok most embereket. Mivel elég befolyásosnak és járatosnak tűnsz a wikipédiában, gondoltam segítséget kérek Tőled, hátha van ölteted. Tisztelettel és üdvözlettel: User:Mrszantogabor

Köszönöm, már láttam és kicsit dolgozgattam is rajta, beszéltem kollégákkal, akik tanácsoltak egy-két dolgot. Valójában az angol Irodalom portált vettem alapul kiindulásnak, mert az csillagot kapott. Ezt kellene azonban még formálgatni. Felvázoltam valami irinyó-pirinyó dolgot és valószínűleg még sokáig a vázlatkészítésen lesz a hangsúly. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... azt javasolta, hogy nevezzük át, vagy csináljunk egy másik műhelyt Világirodalom címen s ez is elgondolkodtató. Az Irodalmi műhelyekben dolgozgatok egyelőre, mindaddig, amíg nem egyezünk meg valamiben.Mrszantogabor Nyomogasd itt 2008. január 1., 10:47 (CET)Válasz

Egy remekmű a szórakoztatóiparból...

[szerkesztés]

...buékileg: [2] OA

Boldog újévet!

[szerkesztés]

Ha jól tudom, nálatok már 2008 van. BÚÉK! Karmelaposta 2007. december 31., 19:10 (CET)Válasz

Már nálunk is! BUÉK! OsvátA Palackposta 2008. január 1., 09:35 (CET)Válasz

Aznavour

[szerkesztés]

Nemtom:-) OsvátA Palackposta 2008. január 1., 12:57 (CET)Válasz

Szülinap

[szerkesztés]

Szia Burum! Ebből is látszik, milyen ritkán járok ide, pláne a vizsgaidőszak közepén. Köszönöm szépen a köszöntést! Feltétlenül szólj, ha kis hazánkban jársz. :) NCurse munka 2008. január 1., 13:04 (CET)Válasz

Törlés

[szerkesztés]

Na nem gondolod, hogy kézzel fogom :P?! Dorganvita 2008. január 2., 15:31 (CET)Válasz

Ok, csak újszerű a dolog. Azelőtt mi értékeltük ezeket :))) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 2., 15:35 (CET)Válasz

Az átnézett lapokat jelöltem be, hogy törölje a bot. Tehát csak félig volt automata! :P Dorganvita 2008. január 2., 15:37 (CET)Válasz

Mellesleg igazad van. Amiket én átnézek, azokra nem hivatkozik semmi, laptörténete semmi, csak ritkán vetődhet velük fel probléma. Még emlékszem az adminok gondjaira, teljes munkát igyekezem végezni. További jó munkát, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 2., 15:41 (CET)Válasz

Úgy mondod, mintha olyan nagyon rég lett volna..... :). Dorganvita 2008. január 2., 15:42 (CET)Válasz

Nem volt régen. 2007. május 10-én mondtam le... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 2., 15:45 (CET)Válasz

Azé' mondom.... :) Dorganvita 2008. január 2., 15:46 (CET)Válasz

Elpirul

[szerkesztés]

Bírnám, ha mások is összedolgoznának. És nem egymás ellen. (Na jó, vannak, akik. De róluk ezúttal nincs szó). OsvátA Palackposta 2008. január 2., 18:30 (CET)Válasz

Ultragáz

[szerkesztés]

De. Egyetértek. Csak azzal nem, hogy a dolog kire tartozik, és kire nem. Én mindig arra gondolok, hogy a Wikipédiának tíz- és tízezer látogatója van naponta, és aki kiszúrja a fejléceiteket (DD már leszedte), az a Wikipédiát – ne adj Isten – a sok fórum egyikének nézi. Csupán emiatt üzengetek. OsvátA Palackposta 2008. január 3., 14:11 (CET)Válasz

(Jártam már én is úgy szerkesztővel, hogy nem állok vele szóba. Elintéztem vele) OsvátA Palackposta

Beludzsisztán

[szerkesztés]

Hahó. Ezt tényleg rendbe kellett tenni, kezdetnek ld.: Beludzsisztán. Üdv, – Korovioff vita 2008. január 3., 15:07 (CET)Válasz


Irányelv módosítás

[szerkesztés]

hali! egy apró módosítást eszközöltem csak a politikai semlegesség jegyében, ha horogkeresztet nem lehet a userlapra, akkor sarló-kalapácsot vagy (szocialista értelemben vett) vörös csillagot sem lehet, ezért tartottam jobb megoldásnak az általános "tiltott önkényuralmi jelkép" megnevezést - Lenry vita 2008. január 5., 16:30 (CET)Válasz

Lymphater

[szerkesztés]

Szia Burumbátor, Új vagyok itt, a wikin, és talán megbántottalak az állatkerti szócikkbe való belegányolással; remélem, belejövök, mi ennek a megfelelő módja. Építész vagyok, a tervezés mellett a 20. századi magyar építészettörténettel foglalkozom. Ne érts félre, javasolt változtatásaimnak semmilyen politikai motivációja nincs; az, hogy egy épület (vagy bármi más) szocialista realista stílusú-e avagy valami más, nem politikai, hanem építészettörténeti, művészettörténeti kérdés. Eszem ágában sincs meg nem történtnek mutatni a szocializmus időszakát (még csak az kéne...), csupán szeretném megmutatni Neked és mindenki másnak, hogy a szocializmus évei alatt nem csupán a "szoc-reálnak" hívott stílusú házak épültek, sőt, ez csak egy rövid, fél évtizedes időszak volt. Ez nem értékítélet, csupán egy építészeti korszak(ocská)t jelölő címke, egyébként teljesen absztrakt, nem vita tárgya. Persze, nem fogom nap-mint-nap kijavítgatni a cikket, amit Te nap-mint-nap újra visszaállítasz. Bölcs belátásodra bízom, hogy befogadsz-e új információt és tudást, vagy csak ismételgetni akarod, amit eddig gondoltál erről a témáról. Ha érdekel a téma, javaslom Sólymosi tanár úr összefoglaló előadásait;

http://voyager.arts7.hu/voyager/images/Temp/solymos-04.pdf

a 40. oldalon írja, hogy honnét származik a szocialista realista stílus; a 46-50. oldalon pedig kiváló összefoglalót találhatsz a háború utáni magyar építészet korszakairól. Kérlek, ne zárkózz el az új információk befogadásától; és ha TÉNYLEG szánsz időt erre a kis vitára, és elolvasod akár a mellékelt infót, akár mást, remélem, teret adsz a változtatásnak.

Üdvözlettel, Ábel

Lymphater vita 2008. január 7., 17:20 (CET)Válasz


szocreál:)

[szerkesztés]

Szia,

gyors vagy, mint a szélvész:)

még egy apróság: a Dózsa György úti MÉMOSZ-székház sem szocreál:))) a háború után szerencsétlen építészeink azt hitték, hogy végre a nemzetközi trendeket követve tervezhetnek modern stílusban (akkor az volt a menő), miután a Horthy-rendszer az utsó éveiben egyre kevésbé nézte jó szemmel a modernt, inkább a nehézkes, barokkos reprezentáció fejezte ki a kurzus identitását

megcsinálták a MÉMOSZ-t, meg még egy-két nemzetközi szinten is korszerűnek tekinthető házat (pl. Kertészeti Egyetem "A" épület a Ménesi úton), de hamar jött Révai elvtárs, és szétcsapott a lurkók közt, akik azt hitték, hogy végre szabadon lehet Magyarországon szakmát gyakorolni

ezért a MÉMOSZ-székházat inkább a '30-as évek klasszikus modernjének közvetlen folytatásának szoktuk tekinteni

az más kérdés, hogy a háború utáni nyomorban és a Gerő-féle újjáépítési tempó mellett a nemzetközi színvonalú szellemi teljesítményhez elég silány kivitelezési minőség társult

ugyanakkor, amikor Erik van Egeraat a kilencvenes években nekilátott a korszerűsítéshez, a műemlékesek ezt a silányságot a kor stíluselemének kiáltották ki, és hiába élt még az egyik eredeti tervező, aki próbálta meggyőzni őket, hogy mélyen egyetért Egeraat korszerűsítésével, hiszen, ha lehetőségük lett volna rá, ők is így csinálták volna; nem lehetett őket meggyőzni... ezért van a házon finom, vékony, légies üvegosztás helyett bazivastag, trampli, a szocialista építőiparhoz "méltó" acélszerkezetű üveg függönyfal... magyar sztori ez is...:(


na, bocs, nem akarlak itt ilyenekkel fárasztani...:) kösz a választ és jó szerkesztgetést! üdv, Ábel

Lymphater vita 2008. január 7., 18:04 (CET)Válasz

Sablon

[szerkesztés]

Ne haragudj, hogy átszíneztem a sablonjaidat, csak gondoltam hogy bevezetünk egy "színrendszert" a hadtudományis cikkekhez. Felvetettem a javaslatot itt, és mivel úgy láttam, hogy van néhány támogató szavazat, neki láttam a színezésnek. Ha ez gond, akkor vond vissza a szerkesztéseket (mondjuk lehet hogy korábban kellett volna leállítani, mert elég sokat színeztem át, szerintem). Legközelebb viszont kérlek az én vitalapomra írj, vagy a műhely vitalapjára, mert azokat nézem, Adapa vitalapjára is csak azért találtam vissza, mert írt. Köszönöm és mégegyszer bocsánat.
UI. Lila is van benne? Azt próbáltam kerülni, szóval az más lehetett :-) - Dili vita 2008. január 8., 00:01 (CET)Válasz

Jó, nem is vettem támadásnak. :-). - Dili vita 2008. január 8., 13:51 (CET)Válasz

Userlap

[szerkesztés]

Burum, Te még mindig határőr alezredes vagy? Olyan má' nincs is! Mosolygok ... - Gaja  2008. január 8., 13:09 (CET)Válasz

Az olyan, mint az Operaház örökös tagja. OsvátA Palackposta 2008. január 8., 13:26 (CET)Válasz
re Gaja: De van. Az intézmény ugyan megszűnt önálló intézménynek lenni, de az állománykategóriák nem változtak. Aki rendőr alez, az rendőr, aki határőr, az határőr, aki orvos főtörzsörmester, az orvos, aki mérnök, az mérnök. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 9., 16:10 (CET)Válasz
A fenébe! Pedig azt hittem, milyen szemfüles vagyok (meg kötekedő...), de ez nem jött be... Nem baj, majd legközelebb... Mosolygok ... - Gaja  2008. január 10., 11:50 (CET)Válasz

Sablonok

[szerkesztés]

Köszi. És boldog új évet kivánok.– Sóhivatal 2008. január 9., 16:05 (CET)Válasz

== Üdv Burum! Ha ráérsz légyszi nézd át a Ókori közlekedés című opuszomat, s hogy mi benne a részrehajló állítás. S ha nincs benne semmi vedd le a sablont. Ismételtem köszi.

ui.: Tisztelt szerkestőtársaink, a nagy sengeni hurrába elfelejtik, hogy nem a határok szüntek meg, hanem néhányon könnyebb lett az átjárás. :)– Sóhivatal 2008. január 9., 16:24 (CET)Válasz

Sablondöntés

[szerkesztés]

Mégegyszer köszönöm az idődet rabló segítséget, és a lektorálást. Ezzel kapcsolatban két észrevételem van. Az egyik, hogy az ókorportálosok előszeretettel teszik ki minden az ókort érintő szócikkre a sablonjaikat. (Ha kell, ha nem.) A második. Sajnos rossz tasztaturán dolgozom, annak ellenére, hogy van újabb klaviaturám is, mert az nem ledkijelzős. Ez a banki műveletekhez kell, mert azok többségét otthonról intézem. Ha gyorsan irok, akkor a lenyomott billentyűk többsége nem érintkezik, s így nem hagy nyomot. Sokszor, hogy a gondolataim ne felejtsem el kapkodok és később elfelejtem átnézni a leírt szöveget. Ezenkivűl a sváb őseim sem hagynak nyugodtan magyarosan fogalmazni, illetve a klasszikus latin tanítás, sokszor nem ott hansúlyozom, és irom le (mint az újmagyar, wikiban szokás) ahogy a magyarban kell. Átnéztem az elnevezéseket még egyet sikerült bekékíteni, nem az Antónius falat (az máshol is piros). ---- – Sóhivatal 2008. január 10., 15:57 (CET)Válasz

Kirúgás

[szerkesztés]

Kreditből...:( Igazából nekem most nagyon összejött minden.

  • 3 napja úgy módosították a tanulmányi és vizsgaszabályzatot, hogy pont hiányzik 10 kredit (eddig meg lett volna, de rákérdeztem és furcsa mód visszamenőleges hatállyal is érvényes rendelkezésről van szó – ami mégis milyenmár?!)
  • Ma fizikából 43 tételből 3-at nem tudtam, és természetesen abból a háromból húztam ki mind a kettőt
  • Ami csak azért bosszantó mert e miatt a vizsga miatt nem alszom és nem eszek három napja
  • Szeged leggyönyörűbb joghallgatójáról kiderült, hogy egy hónapja van valami veszprémi csávója, csak elfelejtette mondani (Veszprém?! Hagyjuk már!)
  • A családom az egészről nem tud semmit
  • Tele van a tököm

Bocsi, de valahogy jól esett ezeket leírni, még ha nem is tudsz segíteni, illetve nem is igazából tartozik a nagyvilágra. Most annyira nem érdekel semmi... – Opa  vitalap/unatkozol? 2008. január 10., 10:41 (CET)Válasz

Jól érzed: visszamenőleges hatállyal nem lehet törvényt, szabályzatot módosítani, ez ellentmond Magyarország Alkotmányosságának. Bátran keresd meg a HÖK-öt, nem tudom van-e valamilyen hallgatói jogi képviselő vagy ombudsman vagy akárki, ez jogtalanság. Megpiszkálni mindenképpen érdemes, biztos nem te vagy az egyetlen, akit hátrányosan érint. És ráadásul vizsgaidőszak kellősközepén! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 10., 10:49 (CET)Válasz

Re: Szerbhorvát

[szerkesztés]

Sajnálom kolléga, de ellent kell mondjak magának: van. Szerbhorvát is, szerb és is horvát is külön... ne kérdezd miért, sok értelme szerintem sincs, de tényleg van:

El Mexicano (taberna) 2008. január 10., 13:05 (CET)Válasz

Burum először nézd meg, aztán mond hogy nincs. És hagyjál már békén! elegem van belőled nagyon hogy az én munkám semmibeveszed. Hagyjál békén és kész! Szajci reci 2008. január 10., 13:19 (CET)Válasz

Na igen, ezt rendesen elnéztem (és továbbra is logikátlannak tartom). Bocs, akit ezzel megbántottam volna. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 10., 15:09 (CET)Válasz

Igen, csak kicsit felkaptam a vizet. Bocsánat. A hibákat akkor csinálom, mikor megpróbálok egy új dolgot. Ez néha bejön néha nem. De már nem csinálom mert van elég dolgom így is a saját területemen. Szajci reci 2008. január 10., 14:30 (CET)Válasz

Rendben. Szajci reci 2008. január 10., 15:07 (CET)Válasz

torecan

[szerkesztés]

Szerintem ha nem muszáj, ne add be neki, ha mindenképpen indokolt, fele adagot adjál.

The Lion of Judah SMS "Release Early, Release Often." 2008. január 10., 17:33 (CET)Válasz

katona

[szerkesztés]

Te ugye katona vagy? Ha igen akkor biztos tudod a választ erre: Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2008-2#Lehetőségek, alkalmassági feltételek.– Immanuel 2008. január 10., 18:33 (CET)Válasz

Most hogy jobban megnéztem az userlapod látom, hogy határőr vagy én csak az ezredesre emlékeztem és azt hittem katona... Szóval bocsika, hogy lekatonáztalak :-).– Immanuel 2008. január 10., 18:47 (CET)Válasz

A határőr az nem katona! Ha meg külfőldön szolgál nem is igazi határőr, pláne, ha ezredes - az semmi képpen nem katona, viszont az ólomkatona az igen, az katona. :-))) - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. január 11., 11:29 (CET)Válasz

Jónézőki! Mindenki jobban tuggyamá', mi vagy te, mint tenmagad... OsvátA Palackposta 2008. január 11., 12:15 (CET)Válasz

Forgó Fanni

[szerkesztés]

Na most akkor csonk vagy szubcsonk? Szerintem ez XOR. Egyébként a blokk elérte a hatását, a szerkesztő végre jelentkezett levélben. – Bináris ide 2008. január 10., 19:36 (CET)Válasz

Jogos a pont! Neked is jóreg! Bináris ide 2008. január 11., 07:39 (CET)Válasz

Hát ugye a sok lusta wikipédista még nem írta meg a XOR szócikket. Ez egy logikai művelet, exclusive or, azaz kizáró vagy (vagy-vagy). Bináris ide 2008. január 11., 10:24 (CET)Válasz

Úgy látom, Karmela olvassa a vitalapodat. :-) Bináris ide 2008. január 11., 10:28 (CET)Válasz

Indiszkréció? :-) Karmelaposta 2008. január 11., 13:14 (CET)Válasz

Közúti közlekedés cikkek

[szerkesztés]

Természetesen támogatom. Sőt az újkori közlekedést is át lehetne nevezni "az" nélkülire. Egyébként tégy amit akarsz, mert Te nem csinálsz h*ségeket benne. Kérdem, hogy mikor csinálsz olyan tevékenységet amiért fizetnek, mert akármikor csinálok valamit itt vagy? :) A közutas cikkeket is át kellene fésülnöm, de most nics rá kedvem és más jellegű teendőim is vannak. Üdv. – Sóhivatal 2008. január 11., 07:08 (CET)Válasz

Gy. S.

[szerkesztés]

Szia. Ezt azért csináltam, mert már december 31-ére is be van írva a halála, és a cikke is azt a dátumot közli. De lehet, hogy a tied volt a helyes. Jó lenne valami forrással igazolni a jó dátumot, és csak egy időpontot hagyni, mert furcsa szegénynek egyszerre szeepelni 2007 és 2008 halottai között... Szép napot. --Weiner vita 2008. január 11., 08:39 (CET)Válasz

nem jogtiszta kép

[szerkesztés]

Szia!

Most vettem észre, hogy átírom a Gwen Stefani cikket, hogy az infoboxos kép valószínűleg nem jogtiszta. Commonsban nincs benne. Eredetileg ott egy általam berakott kép volt C-ból, de a lelkes kollegina leszedte.

Nem tudom ilyenkor mi a teendő, törölni kell a képet vagy sablonozni? Tudnál intézkedni? Köszi, – OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2008. január 11., 13:37 (CET)Válasz

Kép

[szerkesztés]

Van-e ötleted ehhez a szovjet könnyűipari- és kereskedelmi ritkasághoz valami szócikket keresni, melyet illusztrálhatna? (Kicsit megviselten találtam rá egy fiókban; – nem én voltam megviselt). OsvátA Palackposta 2008. január 11., 13:46 (CET)Válasz

NIN

[szerkesztés]

Hello!

A kocsmafal ezen szakaszában igazat adtál Texanernek, hogy a Nine Inch Nailst ironikusan fontosnak titulálta. Kíváncsi vagyok, vajon miért pont ezt emelted ki a többi közül, miért ezt tartod a leglényegtelenebbnek?

Üdv: Diabypaláver 2008. január 12., 12:12 (CET)Válasz

Kedves Burumbátor! Abszolút nem bántottál meg, be kell valljam: én sem ismerem a zenéjüket, és az általad említett bandákat nagyra tartom, szívesen hallgatom én is. Szimplán a kíváncsiság vezérelt, amikor feltettem a kérdést, azt hittem, személyes tapasztalatod okán választottad épp a NIN-t.

A magyar kérdés tényleg sajnálatos, viszont Texaner állandó vészmadárkodásából már nagyon elegem van...

Üdv: Diabypaláver 2008. január 12., 14:53 (CET)Válasz

User_vita:Shana

[szerkesztés]

Üdv,

van itt egy új szerkesztő, aki írogatott a cikkhez, de az irományához saját linket is csatolt. Az irományát bent hagytam, a reklámlinket viszont reverteltem. Szerintem el kéne magyarázni neki, hogy ez itt hogy is van, mert szerintem most nem tapsikol az örömtől. Meg lehetne rakni sablonokat is a vitalapjára, stb. MaXX vita 2008. január 13., 13:42 (CET)Válasz

XOR

[szerkesztés]

Nem tudom kaptál-e rá választ, de az XOR nem más, mint a kizáró vagy művelet jelölése az elektronikában, programozásban és még ki tudja, hol :) Lásd: Logikai kapuOpa  vitalap/unatkozol? 2008. január 13., 23:38 (CET)Válasz

Modell

[szerkesztés]

Az egyértelműségi lap szerkesztése alkalmával jöttem rá, hogy annak vitalapja a Modell(tudomány) cikk vitalapjára került és ha én a Modell szó vitalapján akarok egy megjegyzést tenni az egyenesen a (tudomány) cikkjére vezet. Lennél szíves ezt átalakítani ahogy kellene, mert én nem értek hozzá. Üdv LouisBB vita 2008. január 13., 23:52 (CET)Válasz

segesvári csata

[szerkesztés]

Hali! Te, én zeneszerzö vagyok, és egy rockoperán dolgozok Petöfi Sándor föszereplésében, szükségem lenne pontos adatokra a segesvári csatát illetöen. Tudnál segíteni? kopasznyaq@yahoo.de elöre is köszönöm Benito von Gruenau

Benelux sablon

[szerkesztés]

Hali, éppen most fordítom, csak el akartam menteni, mielőtt elvész az egész.
Kis türelmet kérek...
hali, Viktor vita 2008. január 14., 11:03 (CET)Válasz

Ááá, a tataroz. Megvan, ki is tettem, hogy mindenki tudja. Köszi, hogy szóltál...Viktor vita 2008. január 14., 11:13 (CET)Válasz

Nagyon jó kérdés, de sajnos nem tudok gyors vagy egyszerű választ adni erre. A benelux modern elnevezést, és azt a három országot takarja, amik a sablon végére kialakulnak. Viszont, a Németalföld történelmileg talán pontosabb megnevezés, de nem azonos a beneluxokkal, több annál, mivel pl. a Liège-i püspökség és Luxemburg sosem volt része Németalföldnek (pl. előbbi 1794-ig önálló volt). De most hogy említetted, egyre jobban tetszik, hogy átnevezzük Németalföld történelmére. Ezt én meg tudom csinálni? üdv, Viktor vita 2008. január 14., 14:39 (CET)Válasz

Okszi. Nincs itt a Wikin egy Földrajzinév-bizottság, amely el tudná ezt dönteni? Addig is, a sablont hagyom úgy, ahogy van, csak a tetejére felírom, hogy Németalföld.

Jókai Nóra

[szerkesztés]

Szia! A szócikkről levettem az azonnalit, a jelzett indoklással. Nem jó így, ahogy van, de attól még nem azonnali. Ha gondolod, tedd fel WP:T-re. Bináris ide 2008. január 14., 16:23 (CET)Válasz

Rögzült rögzült

[szerkesztés]

Hogy tudjuk, hogy kinek van ...igazunk:)

http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/corpus/xvi.htm - Rögzült - az akadémiai helyesírás létezése előtt kb. 300 évvel. Hihi :) Mihez kellett volna rögzülnie, ami nem is volt? Kata vita 2008. január 15., 16:08 (CET)Válasz

re: G.S.

[szerkesztés]

Hello!

Hiba javítva! Amúgy kössz, hogy foglalkozol az üggyel.

Üdv: Warmuz vita 2008. január 15., 17:56 (CET)Válasz

Szerintem nincs miért. :-) – Warmuz vita 2008. január 15., 18:05 (CET)Válasz

Hát kész vagyok vele, még egyszer én is átolvasom a korrigált változatot, aztán szólok Pilgabnak is, és felőlem mehet a dolog. – Warmuz vita 2008. január 18., 16:56 (CET)Válasz

Te aztán gyors vagy. (Bár én csak most olvasom újra, és még Gábornak se szóltam, de azért kössz.) – Warmuz vita 2008. január 18., 17:21 (CET)Válasz

Mostmár megvan a 07-08-as szezon is (természetesen angol fordítás). Azért olvasd át légyszi te is. – Warmuz vita 2008. január 18., 19:18 (CET)Válasz

Eruption

[szerkesztés]

Szia! Olvasol a gondolataimban, hótkomolyan tényleg az Eruption lesz a következő (valószínűleg a jövő héten), sőt valamikor exénekesnőjükre, Precious Wilsonra külön is sort kerítek. Akiket az elkövetkezendő hetekre beterveztem még: Luv, Giorgio Moroder, Sister Sledge, Chic, Gloria Gaynor, Kelly Marie, Gibson Bothers, Santa Esmeralda, The Flirts, Baltimora, Fun Fun, Samantha Fox, Earth, Wind & Fire, Kool and the Gang, Commodores, Sinitta, Ken Laszlo, Mike Mareen. Tulajdonképpen egész 1970-es-1980-as popmezőnyt szeretném feltérképezni, időnként el-elkanyarodva a diszkótól, mint pl. nemrég Kate Bush esetében tettem. Hali!

Megvan egy 6 számos lemez tőlük LP-ről bedigizve, de nem recseg, nem ropog, és a két legismertebb daluk, a Disco Bouzouki és a Giorgio rajta vannak. Adj egy e-mail címet, és holnap e-mailben átküldöm őket a jahus címemről. (Róluk is akarnék írni egyébként, de nem nagyon találtam használható anyagot. Annyi mindenkiről írnék még, ha lenne hozzá anyagom: Hot Blood, Black Blood, Peter Griffin stb. stb. Cherry Laine-ről például alig bírtam összevakarni az infókat, de Afric Simone se volt könnyű eset. Mindkettőjük szövegét bővíteném, ha tudnám.) Filmfan vita 2008. január 15., 18:41 (CET)Válasz

Reggel elküldtem a számokat, megérkeztek? Filmfan vita 2008. január 16., 12:30 (CET)Válasz

"ki csórta el a zöld pöttyömet???"

[szerkesztés]

Biztos én voltam, drag&droppolás közben nem nyomtam eléggé a Ctrl-t, bocs. – Villanueva vita 2008. január 15., 18:51 (CET)Válasz

Dögcédula

[szerkesztés]

Nem pont egy katonával szeretnék vitába szállni, de két olyan eseményt is megemlítesz az elhanvadást és a felrobbanást, ami nem igazán tesz jót az aluminiumnak, nem lehet, hogy ennél egy hőállóbb anyagból készül? Más, amikor anyukámnak megmutattam a saját dögcédulámat, montam neki, hogy ha ezt megkapja akkor kezdjen el sírni :) VC-süzenet 2008. január 15., 19:11 (CET)Válasz

Ha volt már a kezedben, akkor láttad, miből készül. :-) Ajánlott „szakirodalom”: Irwin Shaw: Oroszlánkölykök. Van benne egy rész, ahol a hullagyűjtő tiszt okítja a katonákat, hogy az egyik dögcédulát a nadrágzsebben hordják, mert ha elviszi a lövedék a fejüket, akkor megy vele a dögcédula is, és nem használható azonosításra. :-) Bináris ide 2008. január 15., 20:07 (CET)Válasz

Egyébként miről van szó? Már azt hittem, Burumbátor írt egy Dögcédula szócikket, de nem. Bináris ide 2008. január 15., 20:14 (CET)Válasz

A tudakozóról. – Hkoala 2008. január 15., 20:16 (CET)Válasz
:))) 1) Nem vagyok katona! :))) 2) Most, hogy mondod, lehet, hogy valami keményebb fémből készült, de metallurgus sem vagyok. Bár amikor sorkatona voltam, azok ott bizonyosan alumíniumból voltak... Még ezzel is csak kiszúrták a szemünket... Az igaz, hogy a szombathelyi lövészezred támadás utáni élettartamát kb. 15 perceben állították be a VSZ tervezőasztalai fölött. Ennyi időre volt szükség a tesvéreknek, hogy riadó után teljes készenlétbe kerüljenek. Ott meg ilyen nagy robbanásokra meg hamvadásokra nem számítottak... :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 16., 06:28 (CET)Válasz
Nem vagy katona, hanem rendőr vagy. :-PPP Vigasztaljon, hogy volt két űrhajós, aki felszállt a Szovjetunióból, és mire leszálltak, nem volt Szovjetunió. Ehhez képest te még egész jól jártál. :-) Bináris ide 2008. január 18., 21:59 (CET)Válasz

Mindezek alapján már el lehetne kezdeni azt a cikket! Nekem is alumíniumnak tűnt (de biztos vannak eltérések az egyes országok között). Még annyi kellene a cikkhez, hogy mikor vezették be (gondolom, a 2. VH során). misibacsi vita 2008. január 16., 10:41 (CET)Válasz

Re: Dögcédula

[szerkesztés]

Hát jó kérdés, megmondom őszintén én azt sem tudtam, mi ez (itt néztem utána), de szerintem elég régen lehetett, amikor ezt alkalmazták. Megkérdezem majd az egyik katona ismerősömet, hátha tud róla valamit. – El Mexicano (taberna) 2008. január 16., 12:00 (CET)Válasz

Sőt, azt hiszem az lesz a legjobb, ha a nagyapámat kérdezem meg, ő katonatiszt volt és biztos emlékszik ilyen dolgokra. – El Mexicano (taberna) 2008. január 16., 12:04 (CET)Válasz
Szerintem már az első világháborúban is volt. – Hkoala 2008. január 16., 16:09 (CET)Válasz

Na, infó: acél vagy alumínium lapból készítik, ma már csak Amerikában használják, nálunk csak akkor, ha a katona külföldre megy. – El Mexicano (taberna) 2008. január 16., 16:15 (CET)Válasz

Hajtánypálya

[szerkesztés]

Először úgy gondolotam, hogy jelölöm aztán inkább csak a vitalapon hagytam üzenetet. Bocsi a felfordulásért. – Lain vita 2008. január 16., 15:28 (CET)Válasz

Grunge

[szerkesztés]

Szerinted ez jó változtatás? Nem tudom, lehet, hogy van valami szabály rá, csak így rögtön belecsap a cikk a lecsóba, ami az irányelvek szerint nem jó, mert előtte kell egy szilűrd definíció, miről is szól a cikk. Pupika Vita 2008. január 16., 17:22 (CET)Válasz

Hát volt az, hogy "A grunge egy zenei stílus, melynek gyökereit...", és az anon ezt csinálta belőle "A grunge zenei stílus gyökereit...". És erre adott egy olyan szerk összefoglalót, hogy igen, a határozatlan névelő. Az utóbbi azérd nem jó, mert nem a definícióval kezdődik, hanem egyből jellemzéssel indít. Pupika Vita 2008. január 16., 17:37 (CET)Válasz
Pont azért kérdem tőled, mert nem tudom, de látom rosszkor zavarok... Pupika Vita 2008. január 16., 17:42 (CET)Válasz