„Örökös főispán” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Hidaspal (vitalap | szerkesztései)
Hidaspal (vitalap | szerkesztései)
82. sor: 82. sor:
{{DEFAULTSORT:Orokos ispanok}}
{{DEFAULTSORT:Orokos ispanok}}
[[Kategória:Magyar történelmi témájú listák]]
[[Kategória:Magyar történelmi témájú listák]]
[[Kategória:Magyar történelmi méltóságok]]
[[Kategória:Örökös főispánok|*]]
[[Kategória:Örökös főispánok|*]]

A lap 2011. május 20., 15:32-kori változata

Az örökös főispán (latin: supremus et perpetuus comes) az Árpád-kor végén létrejött országos méltóság volt, mely az egyes várispánságok, illetve vármegyék egyes főnemesi családoknak örök időkre szóló királyi adományozásával alakult ki. A hagyományból, hogy egyes püspökök szokás szerint viselték a székhelyük szerinti vármegye főispáni tisztségét szintén örökös főispánságok fejlődtek ki. A 15. századtól a nádor lett Pest vármegye mindenkori főispánja. I. Mátyás pedig egyes bárói családoknak birtok helyett adományozott örökös főispáni hivatalt. Mivel latinul a főispánt és a grófot is comesnek nevezték, az örökös főispánságok az örökletes grófi rang kialakulását előmozdították, s több grófi család örökös főispáni címére tekintettel kezdett el grófi rangot használni, így például Bronisław Komorowski lengyel elnök őse is Mátyástól kapta az árvai és liptói örökös főispánságot, s ez alapján később Lengyelországban grófként ismerték el őket. A 16. századtól tól a Habsburg-uralkodók is folytatták a korábbi hagyományt, azonban a tényleges hivatalba lépéshez királyi kinevezésre is szükség volt. Egyes esetekben az uralkodó szabadon választhatott az adott család tagjai közül, vagy maga a család döntött, más esetekben meghatározott rend szerint öröklődött a cím (pl. primogenitúra, szeniorátus). Amennyiben a cím viselője kiskorú volt, vagy más okból nem tölthette be ténylegesen a főispáni hivatalt, helyette főispáni jogkörrel rendelkező adminisztrátort neveztek ki. A hivatalt ténylegesen viselő jogosultat örökös és valóságos főispánnak nevezték.

Az örökös főispáni rang, illetve tisztség a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. törvénycikk alapján megszűnt, puszta címmé vált, hivatalviselésre többé nem jogosított. Az örökös főispáni címet az 1947. évi IV. törvény[1] megszüntette és használatát megtiltotta.

Az örökös főispán a magyar irodalomban is megjelent, így például Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényében a Baradlay család viselte a vármegye örökös főispáni címét, s Rideghváry Bence szerepelt főispáni adminisztrátorként.

Örökös főispánságok a Magyar Királyságban

Az alábbi felsorolásban szerepelnek a magyar történelem során adományozott örökös főispáni rangok megyék (ispánságok) szerint. Ahol az örökös főispánság más világi vagy egyházi ranghoz kötődött, ott ez a rang került említésre, ahol valamely család vagy nemzetség kapta, ott az.

Hivatkozások

Források

Kapcsolódó honlapok