Erdélyi fejedelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erdélyi fejedelem
Princeps Transsylvaniae
Utolsó II. Rákóczi Ferenc fejedelem (1704. július 8. – 1711. február)
Utolsó
II. Rákóczi Ferenc fejedelem
(1704. július 8. – 1711. február)
Adatok
MegszólításŐfensége
Uralkodóház Szapolyai-ház
(1570-71)
 Báthory-ház
(1571-1602; 1608-1613)
 Székely-ház
(1603)
Bocskai-ház
(1605-6)
 Rákóczi-ház
(1607-8; 1630-1657; 1658-1659; 1704-1711)
Bethlen-ház
(1613-1629; 1630)
Hohenzollern-ház
(1629-30)
Rhédey-ház
(1657-58)
Barcsay-ház
(1658-60)
Kemény-ház
(1661-62)
Apafi-ház
(1661-90)
Thököly-ház
(1690)
HázastársaFejedelemné
RezidenciaFejedelmi palota
KineveziErdélyi országgyűlés
Regnálás kezdete1570. augusztus 16.
Regnálás vége1711 február
ElődErdélyi vajda
UtódErdélyi gubernátor
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdélyi fejedelem
Princeps Transsylvaniae témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Erdély fejedelme (németül: Fürst von Siebenbürgen, latinul: princeps Transsylvaniae)[1] az Erdélyi Fejedelemség államfője volt a XVI. századtól egészen a 18. század közepéig. Szapolyai János Zsigmond volt az első, aki 1570-ben vette fel a címet, de használata stabilizálódott.

Eredet[szerkesztés]

Erdély integrációja az újonnan megalakult Magyar Királyságba 1003 körül kezdődött.[2][3] A tartomány intenzív gyarmatosítás alá került,[4] aminek következtében különböző származású gyarmatosítók érkeztek és telepedtek le, köztük a magyar ajkú székelyek és a német nemzetiségűek.[5] Erdély területét közigazgatási célból „megyéknek” és „székeknek” nevezett területi egységekre osztották.[6]

A hét erdélyi megye (Doboka, Fehér, Hunyad, Kolozs, Küküllő, Szolnok és Torda) elsősorban helyi nemesek által vezetett intézmény volt.[7] Fejük, az ispán vagy székely ispán[8] azonban egy magasabb tisztségviselő, a magyar királyok által kinevezett vajda fennhatósága alá tartoztak.[9] Az erdélyi vajdának számos közigazgatási, katonai és bírói feladata volt.[10] Például a hét megye közös közgyűlését a vajda vagy helyettese hívta össze és vezette, általában Tordán.[8][11].

A független Magyar Királyság vége[szerkesztés]

1526-ban a mohácsi csatában az Oszmán Birodalom legyőzte a magyar királyi hadsereget és megölte II. Lajos királyt. Ezután az oszmánok visszavonultak. 

A trónt Lajos sógora, Ferdinánd osztrák főherceg és Szapolyai János erdélyi vajda követelte. Mindkettőt támogatták a magyar bárók. Ferdinánd kiűzte Jánost Magyarországról, mire János támogatásért cserébe hűséget ajánlott Szulejmán oszmán szultánnak. Szulejmán megtámadta az osztrák földeket, míg János visszaszerezte a magyar trónt. Szulejmánt visszaverték Ausztriából, és egy 1538-as szerződés értelmében Ferdinánd lett Magyarország királya, aki a nyugati országrészt birtokolta. Szapolyai I. János néven szintén magyar király lett, aki a keleti részeket, köztük Erdélyt birtokolta (a történészek „keleti Magyar Királyságnak” nevezték Szapolyai-ház által uralt területeket). 

Így Magyarország teljesen szuverén királyságból vagy a Habsburg-ház egyik koronaföldje, vagy oszmán vazallus állam lett. 

Az Erdélyi Fejedelemség különválása[szerkesztés]

János Zsigmond fejedelemSzulejmán előtt 1556-ban.

János 1538-ban Ferdinándot nevezte ki utódjának a királyi székben. De nem sokkal halála előtt, 1540-ben született egy fia, János Zsigmond. A magyar országgyűlés II. János Zsigmondként választotta királlyá, és amikor Ferdinánd betört, Fráter György régens püspök felszólította Szulejmánt, hogy védje meg vazallusát. Szulejmán kiűzte Ferdinándot, majd Közép-Magyarországot közvetlen a török uralom alá helyezte. János Zsigmondnak adományozta Erdélyt és Kelet-Magyarországot.

1551-ben Fráter püspök elintézte, hogy II. János Zsigmond lemondjon királyi címéről Ferdinánd javára, cserébe a „kelet-magyarországi” földek vazallus uraként ismerték el. Ettől fogva János Zsigmondot és utódjait erdélyi fejedelemnek nevezik.

A fejedelem és jogai[szerkesztés]

Bethlen Gábor

Stílus és címek[szerkesztés]

Az erdélyi uralkodók a következő stílust és címeket használták:

Stílusok:

  • Őfensége
  • Őexcellenciája

Címek:

Emellett Báthory Zsigmond[14] 1595-ben felvette a „Havasalföld és Moldva fejedelme” címet.

Nemzetközi státusz[szerkesztés]

1570-től 1699-ig Erdély fejedelmeit nem ismerték el független uralkodóként. Időnként elismerték az oszmánok, máskor pedig a Magyar Királyság uralmát. Az iszlám jogtudomány tanítása szerint Erdély átmeneti státuszú terület az Oszmán Birodalomba teljesen integrált országok és a független államok között.[15] Ennek megfelelően trónra lépésekor minden fejedelem kapott egy hivatalos dokumentumot a szultántól, amely ismertette a fejedelem jogait és kötelezettségeit. Ezek az okiratok vagy athnáme-k megerősítették az erdélyi birtokok szabad fejedelemválasztási jogát, „garantálták a fejedelemség területi épségét”, és katonai segítséget ígértek a fejedelemnek ellenségei inváziója esetén. Másrészt a fejedelmek kötelesek voltak évente adót fizetni, és segíteni az oszmánokat hadműveleteikben.[16]

Fejedelmek listája[szerkesztés]

Bővebben: Erdélyi fejedelmek listája

Az intézmény vége[szerkesztés]

A Rákóczi-szabadságharc után a fejedelmeket helytartók (gubernátorok) váltották fel. Az utolsó fejedelem, II. Rákóczi Ferenc élete hátralévő részét száműzetésben töltötte.

Kapcsolódó oldalak[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Fallenbüchl 1988, p. 77.
  2. ↑ Georgescu 1991, pp. 15-16.
  3. ↑ Pop 1999, pp. 40-41.
  4. ↑ Georgescu 1991, p. 16.
  5. ↑ Makkai 1994, pp. 178-183.
  6. ↑ Pop 1999, pp. 53-54.
  7. ↑ Pop 1999, p. 53.
  8. ↑ a b Makkai 1994, p. 207.
  9. ↑ Pop 1999, pp. 50., 50-53.
  10. ↑ Pop 1999, p. 50.
  11. ↑ Pop 2005, p. 230.
  12. ↑ Deák 2009, p. 88.
  13. ↑ Szegedi 2009, p. 101.
  14. ↑ Pop 2009, pp. 78-79.
  15. ↑ Pop 2009, p. 286.
  16. ↑ Felezeu 2009, pp. 49-50, 52-53.

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Erdélyi_fejedelem&oldid=26828401”